2016. március 7., hétfő

"De Dániel eltökélte szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és a borral, amelyből ő ivott, és kérte a főudvarmestert, hogy ne kelljen magát megfertőztetnie." - Dániel könyve 1, 8

A Babiloni fogságravitel idején, első hullámban a sok izráeli fogollyal együtt négy fiatalt is elhurcolnak az országból.  Az idegen világban, az idegen környezetben identitásukat is próbálják elvenni tőlük. Így új neveket is kapnak régi nevük helyett: Dániel: Isten ítélt; Hananja: Jahve kegyelmes; Misael: ki tartozik Istenhez?; Azarjah: Jahve segített.
A hódító a meghódított ország nemeseinek a családjából ifjakat rendelt udvarába, ahol azok oktatásban részesültek. Ennek az intézkedésnek a célja az volt, hogy a meghódított ország ifjaiból olyan vezető réteget neveljenek, amely réteg adottságainál és képzésénél fogva képes magas hivatalok betöltésére és nem ellenséges érzületű a hódító birodalommal szemben sem.
A kiválasztott ifjaknak három szempontból kellett megfelelniük: származásra, külsőre és értelemre. Nem volt viszont feltétel, hogy jó katonák legyenek. A kiválasztott ifjakat a kaldeusok nyelvére és tudományára oktatták. Az ifjak új nevei babiloni istenneveket tartalmazó nevek, a névadás pecsételte meg az ifjaknak a babiloni kultúrkörbe és vallási világba való bevonását. A névváltoztatás, az új név adása fejezi ki a szolgaságot, a függőséget.
Dániel és társai Nabukadneccar udvarában, az őket ért idegen hatások, sőt parancsok ellenére is, amelyek őket hitük és vallásuk vonatkozásában asszimilálni igyekeztek, az ószövetségi kijelentés alapján álltak és maradtak. Az, hogy az ifjak a „király asztaláról” ehettek, sőt kellett enniök, nem csupán kitüntetés volt. Jelentette egyúttal azt is, hogy az ószövetségi törvény szerint tisztátalan ételt kellett enniök, sőt kapcsolatot jelentett a babiloni bálványimádó kultusszal is. Dánielék a tisztátalan étel evését megtagadták, és ez elsősorban azt jelentette, hogy nem kívántak részt venni a pogány bálványimádók kultuszában.
Isten azzal jutalmazza engedelmességüket, hogy csodát tesz. A történet fő mondanivalója nem a „böjtölés” propagálása, hanem annak demonstrálása, hogy Isten nem hagyja el azokat, akik neki engedelmeskednek.
Gondoljunk most arra, hogy bennünket is a körülmények hányszor hányszor kényszerítenek arra, hogy tagadjuk meg identitásunkat. Sodor bennünket az élet egyik megpróbáltatásból a másikba, de nekünk mégis arra kell törekednünk, hogy istenképűségünket megőrizzük.
Sokszor annyira nehéz dolog ez, mint azoknak az izráeli fiataloknak a feladata, de ha szívünkben eltökéltük, ne fertőztessük mi se meg magunkat, legyünk hűek Istenhez, s Ő megsegít próbáinkban!
Megjegyzés küldése