Jézus tudatosan fölkészíti övéit arra a minőségileg egészen más időszakra, amikor ő testileg nem lesz közöttük. Nincs bizonytalanság, kétség és talány, hanem gondoskodó és gondviselő szeretet van. „A Pártfogó pedig, a Szentlélek... eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek” (János evangéliuma 14, 26). Figyeljünk a Lélek szavára, aki felerősíti, újra hallhatóvá, vigasztalóvá, bátorító üzenetté teszi azt, amit korábban Jézustól kaptunk, csak elfelejtettünk.
2019. március 29., péntek
Igei útravaló: 2019. március 29., Péntek - Auguszta, Jónás, Márk
Bibliaolvasás: János evangéliuma 14, 25-31
2019. március 28., csütörtök
Igei útravaló: 2019. március 28., Csütörtök - Gedeon, Johanna
Bibliaolvasás: János evangéliuma 14, 22-24
Az életünk minőségét jelzi, hogy milyen kapcsolatban vagyunk Jézussal. Ha csak hallomásból, hírből ismerjük őt, az nem jelent élő és életet formáló, napi beszélgető viszonyt a Megváltóval. A választóvonalat Jézus húzza meg: „Ha valaki szeret engem... Aki nem szeret engem...” (János evangéliuma 14, 23-24). Kívánom minden testvéremnek, hogy legyen szeretetkapcsolatban Jézus Krisztussal, és akkor átélheti az ígéret beteljesülését: „...elmegyünk hozzá, és nála maradunk” (János evangéliuma 14, 23).
2019. március 27., szerda
Igei útravaló: 2019. március 27., Szerda - Hajnal, Hajnalka, Alpár
Bibliaolvasás: János evangéliuma 14, 15-21
Az Úr Jézus búcsúbeszédét olvassuk. Nincs benne semmi szentimentalizmus, színpadi érzelgősség. Sokkal inkább az addig is megtapasztalt felelős, gondoskodó szeretet megnyilatkozásaival szembesülünk. A „másik Pártfogó” ígérete szemléletes példa erre. Jézusra akkor is számíthatunk, ha testileg nincs jelen. A benne hívő, őt egész valójával szerető ember boldog tapasztalata, hogy ma is lehet találkozni, beszélgetni vele, kikérni a véleményét, és elkérni vezetését.
2019. március 26., kedd
Igei útravaló: 2019. március 26., Kedd - Emánuel, Larissza, Árpád
Bibliaolvasás: János evangéliuma 14, 12-14
„...ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem” (János evangéliuma 14, 14). Mai igénkben az Úr Jézus olyan szélesre tárja a lehetőségek kapuját, hogy a Bibliát olvasó ember kételkedve kapja föl a fejét. Tényleg lehetséges ez? Hogy mennyire így van, ajánlom mindenkinek figyelmébe Az apostolok cselekedeteiről szóló könyv megrendítő történeteit. Aki valóban hisz Jézusban, és erre kész az életét is rátenni, annak az életében valósággá lesz Jézus hihetetlennek tűnő ígérete.
2019. március 25., hétfő
Igei útravaló: 2019. március 25., Hétfő - Irén, Írisz, Csillag
Bibliaolvasás: János evangéliuma 14, 7-11
„Higgyetek nekem...” (János evangéliuma 14, 11). Hányszor hallottuk már életünk során ezt a felszólítást eleinte szüleinktől és tanárainktól, később barátainktól, házastársunktól és gyermekeinktől. Az Úr Jézus szava mögött aranyfedezetként ott van értünk áldozott élete, halála és feltámadása. Nagy ajándék, hogy ebben a hitelt és hitet is elveszített világban van egy biztos pont, aki nem csap be, nem vezet félre, nem üres és semmitmondó ígéretekkel „fizet ki”, hanem szavai mögött ott vannak szent garanciaként a szavait hitelesítő cselekedetek.
2019. március 24., vasárnap
Rávettél Uram engem és rávétettem - igehirdetés Bélzerénden
Bibliaolvasás:
"A dicsekvés azonban nem használ nékem; rátérek azért a látomásokra és az Úrnak kijelentéseire.
Ismerek egy embert a Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-é, nem tudom; ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja) elragadtatott a harmadik égig.
És tudom, hogy az az ember, (ha testben-é, ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja),
Elragadtatott a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, amelyeket nem szabad embernek kibeszélnie.
Az ilyennel dicsekeszem; magammal pedig nem dicsekeszem, ha csak az én gyengeségeimmel nem.
Mert ha dicsekedni akarok, nem leszek esztelen; mert igazságot mondok; de megtürtőztetem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint aminek lát, vagy amit hall tőlem.
És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam.
Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem;
És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.
Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős."
2Korinthus 12, 1-10
Alapige:
"Rávettél Uram engem és rávétettem, megragadtál engem és legyőztél! Nevetségessé lettem minden időre, mindenki csúfol engemet;
Mert ahányszor csak szólok, kiáltozom; így kiáltok: erőszak és romlás! Mert az Úr szava mindenkori gyalázatomra és csúfságomra lett nékem.
Azért azt mondom: Nem emlékezem róla, sem az ő nevében többé nem szólok; de mintha égő tűz volna szívemben, az én csontjaimba rekesztetve, és erőlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem.
Mert hallom sokak rágalmazását, a mindenfelől való fenyegetést: Jelentsétek fel és ezt mi is feljelentjük: mindazok is, akik barátaim, az én tántorodásomra figyelmeznek, mondván: Talán megbotlik és megfoghatjuk őt, és bosszút állhatunk rajta;
De az Úr velem van, mint hatalmas hős, azért elesnek az én kergetőim és nem bírnak velem, igen megszégyenülnek, mert nem okosan cselekesznek: örökkévaló gyalázat lesz rajtok és felejthetetlen.
Azért, oh Seregeknek Ura, aki megpróbálod az igazat, látod a veséket és a szíveket, hadd lássam a te büntetésedet ő rajtok: mert néked jelentettem meg az én ügyemet!
Énekeljetek az Úrnak, dicsérjétek az Urat, mert a szegénynek lelkét megszabadítja a gonoszok kezéből."
Jeremiás próféta könyve 20, 7-13
Rávettél Uram engem és rávétettem - igehirdetés Vadászon

Igei útravaló: 2019. március 24., Vasárnap - Gábor, Karina
Bibliaolvasás: János evangéliuma 14, 1-6
„Én vagyok az út, az igazság és az élet...” (János evangéliuma 14, 6). Mai világunkban erőforrást és biztonságot jelent, hogy mi tudjuk az utat, mert személyesen ismerhetjük őt, aki azt mondja önmagáról, hogy: „én vagyok az út”. Továbbá nemcsak azt tudjuk, hogy mi az igazság, hanem azt is, hogy ki az igazság. Az igazság nem egy fogalom, hanem egy élő személy: Jézus Krisztus! Az élet nem egy rövid, sok bizonytalansággal átszőtt kaland, amit minduntalan beárnyékol a halál, hanem számunkra az élet a halált is legyőző Krisztus.
Imádkozzunk azért, hogy egyre többen találkozzanak Jézussal, megtalálják az utat, megismerjék az igazságot, és végre életük legyen. Hálaáldozatunkkal forduljunk krisztusi lelkülettel azok felé, akik elbizonytalanodtak, belefáradtak a folyamatos keresgélésbe, és nem látják életük értelmét.
2019. március 23., szombat
Igei útravaló: 2019. március 23., Szombat - Emőke, Botond, Ottó
Bibliaolvasás: János evangéliuma 13, 36-38
„Az életemet adom érted!” (János evangéliuma 13, 37) A nagy szavak, a túlzott önbizalom könnyen bukásba, tagadásba és bűnbe vezethet. Okosabb, ha alázatosak és szerények vagyunk, tudva, hogy Isten Lelke munkálhatja ki bennünk az áldozatkészséget. Ezért ne a saját bátorságunkat fitogtatva hősködjünk, hanem kérjük alázattal Istent, hogy ő tartson meg minket hűségesnek és áldozatosnak egész földi életünkben.
2019. március 22., péntek
Igei útravaló: 2019. március 22., Péntek - Beáta, Izolda, Lea
Bibliaolvasás: János evangéliuma 13, 31-35
A Biblia talán legszebb sorait olvashattuk ma. Ezekben az igékben meglátjuk tisztán, világosan a keresztyén életfeladatot: „...szeressétek egymást...” (János evangéliuma 13, 34). Ilyen egyszerű. Éld a szeretetet! Alkossunk a gyülekezetben valódi szeretetközösséget! Éljük a keresztyének közötti szeretetet a gyülekezetünk, sőt felekezetünk határán kívül is. Csak úgy tanúskodhatunk hitelesen Jézusról, ha így teszünk. Oly sok, botránkoztató keresztyén belviszály után hadd mondja ismét a világ: Nézzétek, hogy szeretik egymást!
2019. március 21., csütörtök
Igei útravaló: 2019. március 21., Csütörtök - Benedek, Bence, Napsugár
Bibliaolvasás: János evangéliuma 13, 21-30
„Amit tenni akarsz, tedd meg hamar!” (János evangéliuma 13, 27) Jézus nem könyörög Júdásnak. Nem akarja e gonosz tettől és a kárhozattól mindenáron megmenteni. Jézus az embert a saját élete, golgotai szenvedése árán akarja megmenteni. Így akarta megmenteni Júdást is. De nem azon az áron, hogy az árulást fizikailag megakadályozza, vagy Júdást a többévi tanítás után még mindig győzködje. Jézus meghal Júdásért, de Júdás felelős magáért. Te is felelős vagy a tetteidért.
2019. március 20., szerda
Igei útravaló: 2019. március 20., Szerda - Koppány, Klaudia, Alexandra
Bibliaolvasás: János evangéliuma 13, 12-20
„Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek” (János evangéliuma 13, 17). Krisztus követése nem elméleti tudomány. A keresztyénségnek csak akkor van értelme, ha meg is tesszük azt, amire Jézus tanít. Ha tudjuk, hogy az lenne a jó, meg kellene bocsátani, alázatosnak kellene lenni, örömmel kellene szolgálni..., de nem azt tesszük, nem bocsátunk meg, nem szolgálunk, és nem vagyunk alázatosak, akkor boldogok se leszünk. „...ha meg is teszitek” - mondja Jézus. Megteszitek?
2019. március 19., kedd
Igei útravaló: 2019. március 19., Kedd - József, Bánk, Józsa
Bibliaolvasás: János evangéliuma 13, 1-11
Jézus alázata egészen lenyűgöző. A mindenség Ura a tanítványok lábát mossa, mint egy rabszolga. Hogy tudott ennyire alázatos lenni? Honnan volt ehhez ereje? Az ige megadja a választ. Jézus tudta, hogy Istentől jön, és Istenhez megy. Tudta magáról, hogy kicsoda ő, és tudta, hogy milyen ajándékai vannak Istentől. Ha mi is stabilak vagyunk abban, hogy Istentől vagyunk, és nem feledkezünk el ajándékairól, tőle való értékességünkről, akkor nekünk is lesz erőnk az alázathoz.
2019. március 18., hétfő
Imaheti szolgálat Borosjenőn
Alapige:
"Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt;
Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint,
És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.
Azért levetvén a hazugságot, szóljatok igazságot, kiki az ő felebarátjával: mert egymásnak tagjai vagyunk."
Pál apostol Efézusbeliekhez írt levele 4, 22-25
Igei útravaló: 2019. március 18., Hétfő - Sándor, Ede, Cirill
Bibliaolvasás: János evangéliuma 12, 44-50
Jézus nem elítélni jött, hanem megmenteni. Mert ilyen kegyelmes Istenünk van. Bár megérdemeljük az ítéletet, ő mégsem azért küldte Fiát, hogy megbüntessen, hanem azért, hogy kiváltson az ítéletből, és megmentsen. Mert Isten akarata az örök élet. Jézus nem is ítél el, de mégis van, aki ítéletre jut. Mert aki ismeri Jézus tanítását, de elveti Jézust, és nem jár hitével és tetteivel a kegyelem útján, azt elítéli az ige az utolsó napon.
2019. március 17., vasárnap
Aki hisz Őbenne - igehirdetés Csermőn
Bibliaolvasás:
És elindulának a Hór hegyétől a veres tengerhez vivő úton, hogy megkerüljék Edom földét. És a népnek lelke megkeseredék útközben.
És szóla a nép Isten ellen és Mózes ellen: Miért hoztatok fel minket Égyiptomból, hogy meghaljunk e pusztában? Mert nincsen kenyér, víz sincsen, és e hitvány eledelt útálja a mi lelkünk.
Bocsáta azért az Úr a népre tüzes kígyókat, és megmardosák a népet, és sokan meghalának Izráel népéből.
Akkor méne a nép Mózeshez, és mondának: Vétkeztünk, mert szólottunk az Úr ellen és te ellened; imádkozzál az Úrhoz, hogy vigye el rólunk a kígyókat. És imádkozék Mózes a népért.
És monda az Úr Mózesnek: Csinálj magadnak tüzes kígyót, és tűzd fel azt póznára: és ha valaki megmarattatik, és feltekint arra, életben maradjon.
Csinála azért Mózes rézkígyót, és feltűzé azt póznára. És lőn, hogy ha a kígyó valakit megmar vala, és az feltekinte a rézkígyóra, életben marada."
IV. Mózes 21, 4-9
Alapige:
"És amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie.
Hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.
Aki hiszen ő benne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.
Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának.
Mert minden, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek;
Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek."
János evangéliuma 3, 14-21
Aki hisz Őbenne - igehirdetés Bélzerénden

Aki hisz Őbenne - igehirdetés Vadászon

Higyjetek a világosságban! - ünnepi istentisztelet Köröstarcsán
"Jeruzsálem kőfalának felszentelésekor pedig fölkeresék a Lévitákat minden ő helyeiken, hogy behozzák őket Jeruzsálembe, hogy véghezvigyék a felszentelést örömmel és hálaadással és énekléssel, cimbalmokkal, lantokkal és citerákkal.
És összegyűlének az énekesek fiai mind Jeruzsálem környékéről, mind pedig a Netófátiak faluiból.
Mind Beth-Gilgálból, mind Geba és Azmáveth határaiból, mert falukat építének magoknak az énekesek Jeruzsálem körül.
És minekutána megtisztíták magokat a papok és a Léviták, megtisztíták a népet is, s a kapukat és a kőfalat.
Azután felvivém Júda fejedelmeit a kőfalhoz és rendelék két nagy hálaadást éneklő sereget és csapatokat; az egyik jobbkéz felé méne a kőfal mellett a szemétkapu felé,
És utánok méne Hósaája és Júda fejedelmeinek fele,
És Azária, Ezsdrás és Mesullám,
Júda és Benjámin, Semája és Jeremiás."
Nehémiás könyve 12, 27-34
Alapige:
"Felele néki a sokaság: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia?
Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.
Míg a világosságotok megvan, higyjetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. Ezeket mondá Jézus, és elmenvén, elrejtőzködék előlük."
Igei útravaló: 2019. március 17., Vasárnap - Gertrúd, Patrik
Bibliaolvasás: János evangéliuma 12, 37-43
Ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne. Jézus sok csodáját olvasva csak ámulunk a honfitársai hitetlenségén. Sokszor gondoljuk azt, hogy nekik milyen könnyű lehetett hinni, hisz látták a sok csodát. Az igazság az, hogy Isten sohasem hagyja bizonyságok nélkül a népét. Jézus ma is tesz jeleket. A mi életünkben is megmutatja létezését, szeretetét és hatalmát. A kérdés csak az, hogy a mi szemünk nyitottabb-e a jelek meglátására, mint a régi hitetlenkedőké.
2019. március 16., szombat
Igei útravaló: 2019. március 16., Szombat - Henrietta, Vidor, Lujza
Bibliaolvasás: János evangéliuma 12, 34-36
„Ki ez az Emberfia?” (János evangéliuma 12, 34) Valóban ez a legfőbb kérdés életünkben. Valljuk, hogy Jézus teljesen ember, és teljesen Isten is - az „Emberfia” méltóságjelző mindkettőt magában foglalja (Dán 7,13-14). Jézus az embervilág számára a világosság (Jn 8,12). Aki hisz benne, örömmel fogadja, hogy átjárja e fény: Jézus irányítja egész életét. Jézust követő életünk legyen az ő fényének továbbadása: „Ti vagytok a világ világossága...” (Mt 5,14).
2019. március 15., péntek
Igei útravaló: 2019. március 15., Péntek, Nemzeti ünnep - Kristóf, Perenna
Bibliaolvasás: János evangéliuma 12, 27-33
„Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket” (János evangéliuma 12, 32). Mai világunkban a sikeres embereket tartják vonzó példának. Bennünket, akik hiszünk Jézusban, ő azzal vonz magához, hogy életét adta értünk, keresztre „emeltetett fel”. Nemzeti ünnepünkön adjunk hálát azokért, akik szabadságunkért önmagukat áldozták, és őrizzük meg emléküket. Jézus iránti szeretetünk határozza meg egész életünket, így hazaszeretetünket is!
2019. március 14., csütörtök
Igei útravaló: 2019. március 14., Csütörtök - Matild, Tilda
Bibliaolvasás: János evangéliuma 12, 20-26
„...ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad...” (János evangéliuma 12, 24). Jézus itt elsősorban önmagáról szól. Ha valaki hozzá jön, ezért jöjjön: ő életét adta sokakért. Ma is jönnek hozzánk emberek azzal az igénnyel, hogy Jézust szeretnék látni (János evangéliuma 12, 21). Mutassunk őrá mint Megváltóra, aki értünk elszenvedett halála és feltámadása által dicsőült meg. Legyünk készek az ő szolgálatában áldozatokra, önfeláldozásra - mindehhez ő fog erőt adni nekünk.
2019. március 13., szerda
Igei útravaló: 2019. március 13., Szerda - Krisztián, Ajtony, Egyed
Bibliaolvasás: János evangéliuma 12, 12-19
„...az történt vele, ami meg volt írva róla” (János evangéliuma 12, 16). Jézusban Isten ígéretei teljesedtek be (2Kor 1,20). Őrá mutat előre az Ószövetség (Lk 24,44), és róla tesznek bizonyságot az apostolok az Újszövetségben. Királyi bevonulás szamárcsikón - még ilyen kicsiny részletekben is ószövetségi igék teljesednek be. Hadd legyen Jézus olyan módon Ura életünknek, ahogyan ő akarja. Hódoljunk előtte életünk átadásával!
2019. március 12., kedd
Imaheti szolgálat Nagyperegen és Kisperegen
Alapige:
"Irgalmas és könyörületes az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű.
Jó az Úr mindenki iránt, és könyörületes minden teremtményéhez.
Dicsér téged, Uram minden teremtményed és áldanak téged a te kegyeltjeid.
Országodnak dicsőségéről szólnak, és a te hatalmadat beszélik.
Hogy tudtul adják az ember fiainak az ő hatalmát, és az ő országának fényes dicsőségét.
A te országod örökre fennálló ország, és a te uralkodásod nemzedékről nemzedékre."
Zsoltárok könyve 145, 8-13
Igei útravaló: 2019. március 12., Kedd - Gergő, Gergely
Bibliaolvasás: János evangéliuma 12, 1-11
„...a ház pedig megtelt az olaj illatával” (János evangéliuma 12, 3). Életünknek vannak kiemelt pillanatai, amikor az arra szánt áldozatunk nem pazarlás. Jézus elfogadta a kenetet, mert tudta, hogy jelképes üzenete volt: előre jelezte a nagyheti eseményeket, Jézus közelgő halálát. Ma is meg kell találnunk az egyensúlyt az anyagiak terén: mikor segítsünk másokon, mikor áldozzunk az istentisztelet méltó körülményeire és a misszióra.
2019. március 11., hétfő
Igei útravaló: 2019. március 11., Hétfő - Szilárd, Borsika, Tímea
Bibliaolvasás: János evangéliuma 11, 53-57
„Keresték Jézust...” (János evangéliuma 11, 56). Van, aki kíváncsiságból keresi őt, és van, aki Jézus megölésére készül. Ő a nehéz időkben a tanítványaival van (János evangéliuma 11, 54), hogy felkészítse őket a közelgő ünnep igazi értelmére: maga Krisztus a mi húsvéti bárányunk (1Kor 5,7). Legyünk készek arra, hogy bizonyságot tegyünk Megváltónkról mindenkinek, aki keresi őt. Elmondhatjuk a keresőknek, hogy valójában Isten „keres” és „talál meg” bennünket, mi ezért találkozhatunk vele.
2019. március 10., vasárnap
Böjtfővasárnapi igehirdetés Bélzerénden
Bibliaolvasás:
"Azután megmutatá nékem Jósuát, a főpapot, aki az Úr angyala előtt álla, és a Sátánt, aki jobb keze felől álla, hogy vádolja őt.
És mondá az Úr a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg az Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszög-é ez?
Jósua pedig szennyes ruhába vala öltöztetve, és áll vala az angyal előtt.
És szóla és monda az előtte állóknak, mondván: Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda néki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged!
Azután mondám: Tegyenek fejére tiszta süveget! Feltevék azért fejére a tiszta süveget, és ruhákba öltözteték őt, az Úrnak angyala pedig ott áll vala.
És bizonyságot tőn az Úrnak angyala Jósuának, mondván:
Ezt mondja a Seregeknek Ura: Ha az én útaimban jársz, és ha parancsolataimat magtartod: te is ítélője leszel az én házamnak, sőt őrizni fogod az én pitvaraimat, és ki- s bejárást engedek néked ez itt állók között."
Zakariás próféta könyve 3, 1-7
Alapige:
"Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz.
Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.
Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül."
Zsidókhoz írt levél 4, 14-16
Böjtfővasárnapi igehirdetés Vadászon

Igei útravaló: 2019. március 10., Böjtfővasárnap - Ildikó, Melissza, Emil
Bibliaolvasás: János evangéliuma 11, 45-52
„...jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért...” (János evangéliuma 11, 50). Isten mindenkit fel tud használni a maga szolgálatában. Bár a főpap nem hitt Jézusban mint Megváltóban, de igazat mondott: Jézus mások megmentéséért áldozta fel magát. Sokan hittek Jézusban Lázár feltámasztása után, mi pedig már Jézus feltámadása után hiszünk benne mint az örök életet adó Úrban. Legyen hívő életünk hiteles bizonyságtétel, melynek nyomán „mindenki hisz majd benne” (János evangéliuma 11, 48).
Imádkozzunk azért, hogy külső dolgok ne vonhassák el figyelmünket a lelkiekről, és a böjti időszakban még több időt tölthessünk Isten dolgaival, írott igéjével.
2019. március 9., szombat
Igei útravaló: 2019. március 9., Szombat - Franciska, Fanni
Bibliaolvasás: János evangéliuma 11, 33-44
„...Jézus ...háborgott lelkében, és megrendült” (János evangéliuma 11, 33). Mi rendítette meg Jézust? Az, hogy Márta és Mária is felrótta neki a távollétét Lázár betegsége idején? Vagy maga a halál kegyetlensége, amelyet végérvényesen majd csak a golgotai kereszten fog legyőzni? Jézus példát adott arról, hogy az együttérzés nem a tehetetlenség passzív, hanem az irgalom aktív cselekedete: „sírjatok a sírókkal” (Róm 12,15).
2019. március 8., péntek
Seregek Ura a neve! - imaheti szolgálat Szentleányfalván

Alapige:
"Ő teremtette a földet az ő erejével, ő alkotta a világot az ő bölcseségével, és ő terjesztette ki az egeket az ő értelmével.
Szavára víz-zúgás támad az égben, és felhők emelkednek fel a föld határairól; villámlásokat készít az esőnek, és kihozza a szelet az ő rejtekhelyéből.
Minden ember bolonddá lett, tudomány nélkül, minden ötvös megszégyenül az ő öntött képével, mert hazugság az ő öntése, és nincsen azokban lélek.
Hiábavalók azok, nevetségre való munka, elvesznek az ő megfenyíttetésök idején!
Nem ilyen a Jákób része, mint ezek; mert a mindenség alkotója ő, és Izráel az ő örökségének pálcája; Seregek Ura az ő neve!"
Jeremiás próféta könyve 10, 12-16
Igei útravaló: 2019. március 8., Péntek - Zoltán, János, Apolka
Bibliaolvasás: János evangéliuma 11, 17-32
„Én vagyok a feltámadás és az élet...” (János evangéliuma 11, 25). János evangéliumában nagyon sok jézusi „én-mondást” olvasunk. Az Ószövetségben Isten önmagával kapcsolatos kijelentései kezdődnek így. A jézusi „én-mondások” közül ez a leghatalmasabb. Ha tényleg Jézus az élet, akkor ki másra, mi másra van szükségünk? Ha ő a feltámadásunk záloga, akkor mitől kellene félnünk ebben az életben? Rajtunk is múlik, hogy mások hallanak-e az egyetlen és valódi „életvezetési tanácsról”!
2019. március 7., csütörtök
Igei útravaló: 2019. március 7., Csütörtök - Tamás, Tomaj
Bibliaolvasás: János evangéliuma 11, 1-16
„Jézus szerette... Lázárt” (János evangéliuma 11, 5). Lázárról nem sokat tudunk az evangéliumi hagyományból, de feltámasztásának története olyan, mintha a Lukácsnál olvasható gazdag és Lázár példázatának illusztrálása lenne. Lázárban ott van minden hívő, sőt mi magunk is, akiket Jézus szeret, és ezért felébreszt a lelki halálból. Koldusként állunk Isten előtt, és így lehetünk majd Ábrahám vendégei az örök életben.
2019. március 6., szerda
Igei útravaló: 2019. március 6., Szerda - Leonóra, Inez
Bibliaolvasás: János evangéliuma 10, 31-42
„...ti hogyan mondhatjátok rólam, akit az Atya megszentelt, ...hogy káromlást szólok...?!” (János evangéliuma 10, 36) János evangéliumában fontos motívum, hogy Jézus az üres szertartásokból és kiüresedett ünnepekből önmagához hívja a hallgatóit, hogy az igazi hívők „Lélekben és igazságban” tiszteljék őt és az Atyát (vö. János evangéliuma 4,23). Így alakítja át a templomszentelési ünnep jelentését a Fiú testének templomát megszentelő Atya ünnepévé. Nem csoda, ha az ünnepre érkező zarándokok istenkáromlással vádolják. Nagyon könnyű megbotránkozni az élet Igéjén, és így büszkén, emelt fővel menni a kárhozatra.
2019. március 5., kedd
Igei útravaló: 2019. március 5., Kedd - Adorján, Adrián, Koletta
Bibliaolvasás: János evangéliuma 10, 22-30
Három hónapot ugrunk az időben: Jézus most már nem a lombsátrak ünnepén tanít (János evangéliuma 7,2), hanem a téli templomszentelési ünnepen, a hanukán. Ugyanakkor a téma és a kép ugyanaz: a pásztor és nyájának kapcsolata. János így közvetíti azt, hogy Jézus tanítása időtől és tértől független. Ebben Jézus másként beszél saját küldetéséről és a belé vetett hitről azoknak, akik hinni szeretnének benne, és másként azoknak, akik csak „boncolgatják” a titkát. Utóbbiaknak nem is magyarázkodik. A tettei alapján döntsenek ők maguk.
2019. március 4., hétfő
Igei útravaló: 2019. március 4., Hétfő - Kázmér, Zorán
Bibliaolvasás: János evangéliuma 10, 16-21
„Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók...” (János evangéliuma 10, 16). Jézus a maga korában arra utalhatott ezzel, hogy zsidó honfitársai mellett az élet igéjét más népek is befogadják. Az evangélista már arra is gondolhatott, hogy a saját gyülekezetén, a „jánosi keresztyéneken” túl a szélesebb egyházi közösséggel is meg kell találni a kapcsolópontokat. Számunkra ez az ige felhívás az önfeladástól mentes, de alázatos és szolgáló ökumené gyakorlására, és a nyitásra azok felé, akik máshogyan élik meg a hitüket.
2019. március 3., vasárnap
Egy a szükséges dolog - bibliavasárnapi igehirdetés Csermőn
Bibliaolvasás:
"Mikor pedig nagy sokaság gyűlt egybe, és minden városból mentek vala ő hozzá, monda példázat által:
Kiméne a magvető, hogy elvesse az ő magvát: és magvetés közben némely esék az útfélre; és eltapostaték, és az égi madarak megevék azt.
És némely esék a kősziklára; és mikor kikelt, elszárada, mert nem vala nedvessége.
Némely esék a tövis közé; és a tövisek vele együtt növekedvén, megfojták azt.
Némely pedig esék a jó földbe; és mikor kikelt, százannyi hasznot hoza. Ezeket mondván, kiált vala: Akinek van füle a hallásra, hallja.
És megkérdék őt az ő tanítványai, mondván: Mi lehet e példázat?
Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkait értsétek; egyebeknek példázatokban, hogy látván ne lássanak, és hallván ne értsenek.
A példázat pedig ez: A mag az Isten beszéde.
Az útfélen valók pedig azok, akik hallják; aztán eljő az ördög, és kikapja az ígét az ő szívökből, hogy ne higyjenek és ne idvezüljenek.
És a kősziklán valók azok, akik, mikor hallják, örömmel veszik az ígét; de ezeknek nincs gyökerük, akik egy ideig hisznek, a kísértés idején pedig elszakadnak.
És amelyik a tövis közé esett, ezek azok, akik hallották, de elmenvén, az élet gondjaitól, és gazdagságától és gyönyörűségeitől megfojtatnak, és gyümölcsöt nem teremnek.
Amelyik pedig a jó földbe esett, ezek azok, akik a hallott ígét tiszta és jó szívvel megtartják, és gyümölcsöt teremnek béketűréssel."
"Jövének pedig hozzá az ő anyja és atyjafiai, de nem tudtak hozzá jutni a sokaság miatt.
És tudtára adák néki, mondván: A te anyád és atyádfiai künn állnak, téged akarván látni.
Ő pedig felelvén, monda nékik: Az én anyám és az én atyámfiai ezek, akik az Isten beszédét hallgatják, és megcselekszik azt."
Lukács evangéliuma 8, 4-15 és 19-21
Alapige:
"Lőn pedig, mikor az úton menének, hogy ő beméne egy faluba; egy Mártha nevű asszony pedig befogadá őt házába.
És ennek vala egy Mária nevezetű testvére, ki is Jézus lábainál leülvén, hallgatja vala az ő beszédét.
Mártha pedig foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban; előállván azért, monda: Uram, nincs-é arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? Mondjad azért néki, hogy segítsen nékem.
Felelvén pedig, monda néki Jézus: Mártha, Mártha, szorgalmas vagy és sokra igyekezel:
De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle."
Lukács evangéliuma 10, 38-42
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)