2016. november 25., péntek

"Emberi kötelékkel vontam őket, a szeretet kötelékével, és olyan voltam hozzájuk, mint aki leemeli nyakukról az igát, és kedvesen ételt adtam eléjük." - Hóseás próféta könyve 11, 4

Bibliaolvasás: Hóseás könyve 11, 1-11

„Még gyermek volt Izráel, amikor megszerettem” (Hóseás könyve 11, 1). 
Evangéliumi magasságokban szárnyal ez a bibliai fejezet, mert arról tesz bizonyságot neked, hogy szeret az Úr. Szeret, és szeretete objektívjén keresztül tekint az életedre. Így látja, így mutatja fel - neked magadnak is - az őáltala számodra elkészített, Krisztus Jézusban megváltott sorsodat. 
De vajon te belehelyezkedsz-e az ő akaratába? Igent mondasz-e az üdvösségre, az üdvösségedre?


2016. november 24., csütörtök

Gyógyítsd meg lelkemet! - bűnbánati igehirdetés

Alapige:
"Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára.
Boldog, aki a nyomorultra gondol; a veszedelem napján megmenti azt az Úr.
Az Úr megőrzi azt és élteti azt; boldog lesz e földön, és nem adhatod oda ellenségei kivánságának.
Az Úr megerősíti őt az ő betegágyán; bármilyen az ágya, megkönnyíted betegségében.
Én azt mondtam: Uram kegyelmezz nékem, gyógyítsd meg lelkemet, mert vétkeztem ellened!
Ellenségeim rosszat mondanak felőlem: Mikor hal meg és vész ki a neve?
Ha látogatni jön be valaki, hiábavalóságot beszél; szíve álnokságot gyűjt össze magának, kimegy az utcára és beszél.
Minden gyűlölőm együtt suttog reám, gonoszat koholnak ellenem:
Istennek átka szállott ő reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel többé!
Még az én jóakaróm is, akiben bíztam, aki kenyeremet ette, fölemelte sarkát ellenem.
De te Uram, könyörülj rajtam és emelj föl engemet, hadd fizessek meg nékik!
Abból tudom meg, hogy kedvelsz engemet, ha ellenségem nem ujjong felettem;
Engem pedig feddhetetlenségemben támogatsz, és színed elé állatsz mindenha.
Áldott az Úr, Izráelnek Istene öröktől fogva mindörökké. Ámen, ámen!"
Zsoltárok könyve 41, 1-14

Check this out on Chirbit

"Összevissza beszéltek, hamisan esküdtek, szövetséget kötöttek. De mint a mező barázdáin sarjadzó mérges gaz, úgy sarjadzik ki az ítélet." - Hóseás próféta könyve 10, 4

Bibliaolvasás: Hóseás könyve 10, 1-15

Az a szegénység, ami miatt mi sírunk, a világ legnagyobb részén nagy gazdagságnak számítana. Különféle használati tárgyakkal, kényelmi eszközökkel és élvezeti cikkekkel vesszük körül magunkat - de érezzük, mélyen érezzük, hogy valami, Valaki hiányzik. Ezért „vessetek magatoknak igazságot...!” (Hóseás könyve 10, 12). Az Úr arra vár, hogy az övéi lélekben, hitben felébredjenek, és felébresszék azokat is - mind az egyes embereket, mind a különféle közösségeket -, akiket ő rájuk bízott. Rád is.


2016. november 23., szerda

Várván várjuk az Urat! - bűnbánati igehirdetés

Alapige:
"Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára.
Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, és meghallgatta kiáltásomat.
És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet.
És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét; sokan látták és megfélemlettek, és bíztak az Úrban.
Boldog ember az, aki az Úrba vetette bizodalmát, és nem fordul a kevélyekhez és a hazugságra vetemedettekhez!
Sokat cselekedtél te, Uram Istenem, a te csodáiddal és terveiddel mi érettünk; semmi sem hasonlítható hozzád; hirdetném és elbeszélném, de többek, semhogy elszámlálhatnám.
Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál.
Akkor azt mondtam: Ímé jövök; a könyvtekercsben írva van felőlem,
Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van.
Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, te tudod, óh Uram!
Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat a nagy gyülekezetben.
Te, Uram, ne tartsd vissza tőlem irgalmadat; kegyelmed és igazságod mindig megóvnak engem.
Mert bajok vettek engem körül, amelyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, amelyeket végig sem nézhetek; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem.
Tessék Uram néked, hogy megments engemet; siess Uram segítségemre!
Szégyenüljenek meg és piruljanak mind, akik életemre törnek, hogy elragadják azt; riadjanak vissza, gyalázat érje, akik bajomat kívánják.
Pusztuljanak el az ő gyalázatosságuk miatt, akik azt mondják nékem: Hehé, hehé!
Örülnek és örvendeznek majd mindazok, akik téged keresnek; azt mondják mindenha: Magasztaltassék fel az Úr, akik szeretik a te szabadításodat.
Rólam is, noha én szegény és nyomorult vagyok, az én Uram visel gondot. Te vagy segítségem, szabadítóm, oh Istenem, ne késsél!"
Zsoltárok könyve 40, 1-18

Check this out on Chirbit

"Mit csináltok majd az ünnepnapon, az ÚR ünnepnapján?" - Hóseás próféta könyve 9, 5

Bibliaolvasás: Hóseás könyve 9, 1-17

Izráel fiai „bujdosók lesznek a népek között”. (Hóseás könyve 9, 17) Az Istenét vesztett nép szétszéled. Az Istenét vesztett ember élete széthullik. 
Vajon nem ezt látjuk-e a mai korban? Nem ilyen-e a mi Istenét vesztett magyar népünk, a mi Istenét vesztett Európánk, a mi Istenét vesztett világunk? A „globális” megoldás viszont az egyes emberek megtérésével, megújulásával kezdődik. Belőlük, belőlünk formálódnak ugyanis az új, megújult emberi közösségek - ha újra az Úrra tekintünk, és őt követjük.


2016. november 22., kedd

"Megvetette Izráel a jót, ezért ellenség fogja üldözni." - Hóseás próféta könyve 8, 3

Bibliaolvasás: Hóseás könyve 8, 1-14

„Izráel elfelejtette alkotóját...” (Hóseás könyve 8, 14)
Ez reánk is vonatkozik? Érezted-e már, vagy hadd pontosítsak: tisztában vagy-e vele most, ma, hogy miben akar nevelni, hogy hogyan akar az életvezetésedben helyreigazítani az Úr?
Igen, az Úr szól ma is. De mi a te válaszod? Milyen „istentisztelet” az életed? Mit áldozol neki - és milyen lelkülettel?
Az Ige, az Igében Isten ma is tanít. Milyen jó, hogy van lehetőséged rá, hogy megfogadd szavát!


2016. november 21., hétfő

"Gonoszságukkal örvendeztetik a királyt és hazugságaikkal a fejedelmeket." - Hóseás könyve 7, 3

Bibliaolvasás: Hóseás próféta könyve 7, 1-16

Izráel fiai „nem tértek meg Istenükhöz, az Úrhoz...” (Hóseás könyve 7, 10), ezért jön rájuk a pusztulás. 
Értelmet keresel az élet eseményeiben? Értelmet keresel az életed mindennapi dolgaiban? 
Megőszülhetsz, megvénülhetsz, de nem fogod megtalálni, ha azt nem Istennél keresed! De van lehetőség arra ma is, hogy céltalan sopánkodás vagy jajgatás helyett odaállj, odaborulj az Úr elé! Tedd is meg! Most!


2016. november 20., vasárnap

Szeretetet kívánok én, és nem áldozatot - igehirdetés

Bibliaolvasás:
"Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.
És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.
Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:
De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.
Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.
Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem.
Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet."
Pál apostol Korintusbeliekhez írt 1. levele 13, 1-13

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Mert szeretetet kivánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat."
Hóseás próféta könyve 6, 6

"Mert szeretetet kívánok, nem pedig áldozatot, Isten ismeretét inkább, mint égőáldozatokat." - Hóseás könyve 6, 6

Bibliaolvasás: Hóseás könyve 6, 1-11
Hányszor szólt már az Úr neked? Volt-e olyan nap, hogy ne hallottad, vagy ne hallhattad volna meg az ő szavát? 
Mindent oda lehet vinned ma is őelé! „...mert ő megsebez, de meg is gyógyít...” (Hóseás könyve 6, 1) 
Az Úr Jézus Krisztusért téged új életre támaszt (Hóseás könyve 6, 2) fel ezen a mai napon is, hogy élj őelőtte. 
És van még valami nagyon fontos ebben az Isten elé járulásban. Az, hogy ez nemcsak az egyén személyes ügye, hanem közösségi esemény. De részese vagy-e, és így vagy-e részese a gyülekezetnek, Isten népének?


2016. november 19., szombat

Megerősítés a keresztségben - Werkmann Cristina (5 éves)

Bibliaolvasás:
"És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.
Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,
Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!"
Máté evangéliuma 28, 18-20

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Ő pedig monda: Óh Uram! Él a te lelked, Uram, hogy én vagyok az az asszony, aki itt állott melletted, és könyörgött az Úrnak.
Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet, amelyet tőle kértem.
Most azért én is az Úrnak szentelem; teljes életére az Úrnak legyen szentelve! És imádkozának ott az Úrhoz."
1Sámuel 1, 26-28 

"Elmegyek, visszatérek lakóhelyemre, míg el nem ismerik, hogy vétkeztek, és keresni nem fogják arcomat. Nyomorúságukban keresnek majd engem!" - Hóseás könyve 5, 15

Bibliaolvasás: Hóseás könyve 5, 1-15
„Juhokat és marhákat áldozva mennek keresni az Urat” (Hóseás könyve 5, 6), mégsem találja őt. Isten ugyanis nem a külsőre néz, hanem a szívünkre. Hiába tanulunk meg egymástól gyülekezeti szokásokat, imafordulatokat, kegyes mondatokat, ezek nem segítenek rajtunk. Semmilyen szertartással, mondattal, szokással nem lehet Istent befolyásolni. 
Alázatos, őszintén őt kereső, kegyelmére szoruló, változásra vágyó szívvel valóban találkozhatsz vele.


2016. november 18., péntek

"Minél többen lettek, annál inkább vétkeztek ellenem, ezért gyalázatra fordítom dicsőségüket!" - Hóseás könyve 4, 7

Bibliaolvasás: Hóseás könyve 4, 1-19
„...nincs igazság, nincs hűség, és nem ismerik Istent az országban” (Hóseás könyve 4, 1). A becsület, a megbízhatóság és a hűség hiánya, amely társadalmunkban, az emberi kapcsolatokban tapasztalható, visszavezethető a hit hiányára, a rendezetlen istenkapcsolatra.
Vajon az, hogy te hiszel, tükröződik-e abban, ahogy emberi kapcsolataidban viselkedsz?
Só és világosság vagy-e ebben a világban?
Ha nem, Istennel kell rendezned a dolgodat.


2016. november 17., csütörtök

"Lehet, hogy járatlan vagyok az ékesszólásban, de nem az ismeretben, de hát ez mindenben, minden tekintetben és mindnyájatok előtt nyilvánvalóvá lett." - 2Korintus 11, 6

Bibliaolvasás: Hóseás könyve 3, 1-5
Izráel idegen országban, királyától, vallásos szokásainak gyakorlásától megfosztva úgy érzi, kicsúszott lába alól a talaj. De „azután megtérnek Izráel fiai, keresni fogják Istenüket...” (Hóseás könyve 3, 5) 
Isten megengedi, hogy összedőljenek azok a stabilnak hitt támaszok, amelyekre építettük az életünket. Amikor úgy érezzük, összedől a világunk, ő vár, hogy forduljunk végre hozzá.
Ő az egyetlen biztos támasz. Csak ő tud megtartani minden helyzetben mindörökké.


2016. november 16., szerda

"Bizony, hűséggel jegyezlek el téged magamnak, és megismered az URat." - Hóseás könyve 2, 19

Bibliaolvasás: Hóseás könyve 2, 16-25
„Eljegyezlek magamnak örökre” (Hóseás könyve 2, 21). Az Istennel való szeretetkapcsolatunkról beszél a mai ige. Eljegyzett, lefoglalt magának, az övé lehetsz. Ez a kapcsolat mindenestül Isten ajándéka Jézus Krisztusban. Hozzánk lehajló szeretete irgalommal, vagyis szükségünkre nézve megmentett minket. Igazsággal ajándékozott meg, mint fehér, menyegzői ruhával. Törvényével vezet bennünket. A hit ajándéka, az ő örök hűsége minket is hűségre hív. 
Jöjj, fogadd el, bízd rá magad, légy az övé!


2016. november 15., kedd

"Ezért íme, tövissel rekesztem el útját, és falat emelek elé, hogy ne találja meg ösvényeit." - Hóseás könyve 2, 5

Bibliaolvasás: Hóseás könyve 2, 1-15
„Nem ismerte fel, hogy én adtam neki..., amit ők Baalra költöttek” (Hóseás könyve 2, 10). Isten népe nem értékelte az atyai ház gazdagságát. Ajándékai hála helyett elbizakodottá tették: saját tulajdonaként a maga céljaira használta azokat. Isten arra vár, hátha a szükség helyes látásra tanítja népét, és elindítja újra az atyai ház felé. 
Vigyázz, hogy a viszonylagos bőség és kényelem se tegyen elbizakodottá! 
Mindenedért adj hálát Istennek! Szükségedben keresd őt bizalommal! 
Emlékezz, hogy neked elsősorban őrá van szükséged!


2016. november 14., hétfő

"Azon a napon eltöröm Izráel íját Jezréel völgyében." - Hóseás könyve 1, 5

Bibliaolvasás: Hóseás könyve 1, 1-9
„Nem vagytok az én népem, és én sem vagyok a tietek.” (Hóseás könyve 1, 9) Nehéz olvasni ezeket a kemény szavakat, pedig a valóságot tárják fel őszintén. Hóseás vállalta, hogy életsorsa, házassága, gyermekeinek neve is felkiáltójellé legyen, hogy mi, mai olvasók is egészen komolyan vegyük, amit a próféta neve jelent: egyedül „az Úr a szabadítás, a segítség”. Amíg neki hátat fordítunk, a magunk útján járunk, valóban nincs irgalom, és nem lehetünk az ő népe. Rábíztad már magad Jézusra, a Szabadítóra?



2016. november 13., vasárnap

Ingereltnek lenni - igehirdetés

Bibliaolvasás:
"A szentek iránt való szolgálatról felesleges is néktek írnom.
Hiszen ismerem a ti készségteket, amellyel dicsekszem felőletek a macedónoknak, hogy Akhája kész a múlt esztendő óta; és a ti buzgóságtok sokakat magával ragadt.
Mindamellett elküldöttem az atyafiakat, hogy a mi felőletek való dicsekedésünk ebben a részben hiábavaló ne legyen; hogy, amint mondám, készen legyetek.
Hogy aztán, ha a macedónok velem együtt odajutnak és titeket készületlenül találnak, valamiképpen szégyent ne valljunk mi, hogy ne mondjam ti, ebben a dologban.
Szükségesnek véltem azért utasítani az atyafiakat, hogy előre menjenek el hozzátok, és készítsék el előre a ti előre megígért adományotokat, hogy az úgy legyen készen, mint adomány, és nem mint ragadomány.
Azt mondom pedig: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat.
Kiki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten.
Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek,
Amint meg van írva: Szórt, adott a szegényeknek; az ő igazsága örökké megmarad.
Aki pedig magot ád a magvetőnek és kenyeret eleségül, ád és megsokasítja a ti vetésteket és megnöveli a ti igazságtoknak gyümölcsét,
Hogy mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre, amely általunk hálaadást szerez az Istennek.
Mert e tisztnek szolgálata nemcsak a szenteknek szükségét elégíti ki, hanem sok hálaadással bőséges az Isten előtt;
Amennyiben e szolgálatnak próbája által dicsőítik az Istent a ti Krisztus evangyéliomát valló engedelmességtekért, és a ti hozzájuk és mindenekhez való adakozó jószívűségtekért,
Mikor érettetek könyörögve ők is vágyakoznak utánatok az Istennek rajtatok való bőséges kegyelme miatt.
Az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért."
Pál apostol Korintusbeliekhez írt második levele 9, 1-15


Check this out on Chirbit
Alapige:
"...és a ti buzgóságtok sokakat magával ragadt."
Pál apostol Korintusbeliekhez írt második levele 9, 2b

"hiszen ismerem készségeteket, amellyel dicsekszem is a macedónoknak, hogy Akhája tavaly óta készen áll, és buzgóságotok legtöbbjüket felbátorította." - 2Korintus 9, 2

Bibliaolvasás: Eszter könyve 10, 1-3
Mardokeus magas tisztségét nem saját céljaira használta, hanem „népe javát kereste, és egész nemzetségének a boldogulásán munkálkodott” (Eszter könyve 10, 3). 
Isten mindnyájunknak adott javakat, lehetőségeket, tehetséget, kapcsolatokat. Észreveszed-e ezeket? Önmagadat szolgálod velük, vagy Istenre feltekintve gazdálkodsz életeddel közösséged és a rád bízott emberek javára?
Imádkozzunk, hogy Isten mutassa meg, hogyan gazdálkodhatunk életünkkel ezen a héten az ő dicsőségére! 

2016. november 12., szombat

"mutassátok meg az irántuk való szereteteteket, és adjátok bizonyságát a felőletek való dicsekvésünknek a gyülekezetek előtt!" - 2Korintus 8, 24

Bibliaolvasás: Eszter könyve 9, 20-32
Ünnepeink között vannak „polgári” ünnepek is. Az 1848-as szabadságharc vagy az 1956-os forradalom napja a hétköznapok és egyéb ünnepnapok között része kollektív élettörténetünknek. A tavasszal tartott purim ünnepe a zsidóság számára ilyen történelmi eseményre emlékező vallási ünnep:
„A purimnak ezeket a napjait nem szüntetik meg a zsidók...” (Eszter könyve 9, 28)
A szükségben és a szétszórtságban reménységet és bátorítást lehet meríteni az esemény felidézéséből. Az ünnephez tartozhatnak szertartások, hagyományok, de fontos része a közösségi lét, a családi közösség megélése, ami megnyilvánulhat ajándékozásban, adakozásban vagy asztalközösségben, lakomában.


2016. november 11., péntek

"amint meg van írva: Aki sokat szedett, nem volt fölöslege, és aki keveset, nem nélkülözött." - 2Korintus 8, 15

Bibliaolvasás: Eszter könyve 9, 1-19
„Akkor leverték a zsidók minden ellenségüket.” (Eszter könyve 9, 5) Különbség van a támadó háború és a védekezésből szükséges harc között. A mai világunk sem mentes az ilyen önvédő háborúktól. A zsidók szabadulásuk után elpusztítják ellenségeiket. Engedheti ezt Isten? A zsákmánytól való távolmaradás egyértelműen jelzi, hogy a küzdelem célja a szabadság megőrzése. A harc attól marad tiszta, hogy lemond a haszonelvről. Jézus is erőszak áldozatává vált, hogy mi haszonélvezői lehessünk szabadításának.


2016. november 10., csütörtök

"Mert tanúsíthatom, hogy képességük szerint, sőt erejük felett is önként adakoztak." - 2Korintus 8, 3

Bibliaolvasás: Eszter könyve 8, 1-17
A felmentő irat szabadságot ad. A börtönben felszabadít a rabság alól, a kórházban a gyógyulást igazolhatja, a bankban a hitel terhe alól válthat ki. Szándéka a könyörületesség gyakorlása. Erre kötelez mindenkit. A királyi irat hitelességét a pecsét adja. A királyi irat az életminőség változásával jár: „felvirradt az öröm, vidámság és megbecsülés napja” (Eszter könyve 8, 16). Helyreáll a nyugalom, rend lesz, békesség tölt el. A mi életünk is részesül Jézus által ebben a kegyelemben. Jelét és pecsétjét a Megváltó maga adja a kereszten.


2016. november 9., szerda

"Örülök, hogy minden tekintetben bízhatom bennetek." - 2Korintus 7, 16

Bibliaolvasás: Eszter könyve 7, 1-10
Annyit kérni csak, ami szükséges, miközben tálcán kínálják akár a fél országot? Nem visszaélni a másik jóindulatával? Amit Eszter kér, az az élet. „...azt kérem, hogy az életemet, azt kívánom, hogy a népemet adják nekem!” (Eszter könyve 7, 3) Ha neked az életet kínálják, mire gondolsz? Mit jelent neked ma az élet? Miben méred? Meg tudod állni, hogy csak az életet válaszd, ha közben számos más lehetőség is kínálkozik? Az élet felülmúl minden elképzelést, többet jelent vagyonnál, karriernél, sikernél, hatalomnál. Isten az életet adta és adja neked ma is.


2016. november 8., kedd

Megjelent a Harangszó 21. száma

Megjelent a Harangszó, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapjának 2016. novemberi (27. évfolyam) 21. száma.
A tartalomból:
- A győztes kevesek
- Kicsiny nyáj
- Csomay Árpád: Egy bélpoklos magánya
- Tokár Sándor: Athanasziosz magányos küzdelme
- Sorsvetés a Bibliában
- Veres Piroska: A műcsali
- A hit érettségije - az élet iskolája, Daróczy Tünde pedagógus írása
- Ghitea Szabó József Levente: Amikor a lelkipásztor kisebbségben marad a gyülekezetben
- Szabó Júlia: Közélet
- Ombodra került a focikupa az egyházkerületi sportnapon
- Követésre méltó csoda a szentleányfalviak összefogása
- Rácz Ervin: Gyülekezetépítésről, gyülekezetszervezésről tanulhattak a lelkészek
- Bizalom, bölcsesség, hitvallás - őszi presbiteri konferencia Szatmárhegyen
- Fekete hétfő: tüntetnek a lengyel nők az abortusztörvény miatt (Visky István)
- Megrendelhető a 2017-es Kalendárium
- Átlátszó templom
- Évforduló
- Fricska

Az Egyházkerület gyülekezeti lapja, a Harangszó megvásárolható a Lelkészi Hivatalban. Ára 1,50 lej.

Megjelent és megvásárolható a 2017-es Református Falinaptár


Megjelent és megvásárolható a Református Falinaptár a 2017. esztendőre. A jövő évi falinaptáron az avasújvárosi református templom látható, a keretén pedig 17. századi kézimunkák részletei (a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ múzeumából.) 
A falinaptárat Szomor Attila lelkipásztor szerkesztette.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület gondozásában kiadott Falinaptárat a Lelkészi Hivatalban vásárolhatják meg 5 lejért.
Díszítse minden református hajlék falát az Isten dicsőségére!

"De Isten, a megalázottak vigasztalója, minket is megvigasztalt Titusz megérkezésével." - 2Korintus 7, 6

Bibliaolvasás: Eszter könyve 6, 1-14
A király azt kérdezte: „Mit kell tenni azzal az emberrel, akit ki akar tüntetni a király?” (Eszter könyve 6, 6) A kitüntetések elismerésül szolgálnak. Munkát, életművet, hőstettet, eredményeket díjaznak velük. A kitüntetett személlyel kapcsolatban felmerülhetnek kétségek is. 
Én is rászolgáltam, én is dolgoztam annyit, én is... Rám gondoltak? - Hámánnak ez az első gondolata, de csalódnia kell, hiszen ellenségét tüntetik ki, és a szervezési feladatokat is neki kell ellátnia. Isten irányunkban tanúsított kitüntetett figyelme is hasonlóan alakul szabadításunk véghezvitelében.


2016. november 7., hétfő

"Fogadjatok be minket. Senkit meg nem bántottunk, senkit meg nem károsítottunk, senkit meg nem csaltunk." - 2Korintus 7, 2

Bibliaolvasás: Eszter könyve 5, 1-14
„Eszter királynői ruhába öltözött...” (Eszter könyve 5, 1). A kockázat vállalására jó felkészülni. Eszter díszes ruhába öltözött. A világban a külső, a megjelenés sokat számít. Állásinterjúk, családi életek is múlhatnak rajta. Ha el akarunk érni valamit, mi is élünk ezekkel az eszközökkel. A külső mögött mi rejlik? Isten ügyében is megkerülhetetlenek az emberi eszközök ahhoz, hogy sikerrel járjunk el? Jézus fehér ruhát ígér. Megelégszünk kegyelme egyszerűségével, vagy a színek, díszek kavalkádja ragad csak magával?


2016. november 6., vasárnap

Tárjátok ki ti is szíveteket! - igehirdetés

Bibliaolvasás:
"Mint együttmunkálkodók intünk is, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét.
Mert ő mondja: Kellemetes időben meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Ímé itt a kellemetes idő, ímé itt az üdvösség napja.
Senkit semmiben meg ne botránkoztassunk, hogy a szolgálatunk ne szidalmaztassék.
Hanem ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái; sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban.
Vereségben, tömlöcben, háborúságban, küzködésben, virrasztásban, bőjtölésben.
Tisztaságban, tudományban, hosszútűrésben, szívességben, Szent Lélekben, tettetés nélkül való szeretetben,
Igazmondásban, Isten erejében; az igazságnak jobb és bal felől való fegyvereivel;
Dicsőség és gyalázat által, rossz és jó hír által; mint hitetők, és igazak;
Mint ismeretlenek, és mégis ismeretesek; mint megholtak, és ím élők; mint ostorozottak, és meg nem ölöttek;
Mint bánkódók, noha mindig örvendezők; mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint semmi nélkül valók, és mindennel bírók.
A mi szánk megnyílt ti néktek, korinthusiak, a mi szívünk kitárult.
Nem mi bennünk vagytok szorosságban, hanem szorosságban vagytok a ti szívetekben.
Viszonzásul (mint gyermekeimnek szólok) tárjátok ki ti is szíveteket."
Pál apostol Korintusbeliekhez írt második levele 6, 1-13


Check this out on Chirbit

Alapige:
"És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr."
Pál apostol Korintusbeliekhez írt második levele 6, 18

"Atyátok leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek – azt mondja a mindenható Úr." - 2Korintus 6, 18

Bibliaolvasás: Eszter könyve 4, 1-17
Pillanatok, amik egyértelműsítik Isten tervét. Különös egybeesések, amikre nincs emberi magyarázat. Mardokeus erre hívja fel Eszter figyelmét. Eszter azt tervezi, hogy bemegy a királyhoz, hogy „kérjen tőle kegyelmet és esdekeljen előtte népéért” (Eszter könyve 4, 8). 
Lehet, hogy feladatod van? Éppen most aktuális az idő? Ezért küldött Isten téged? Isten kiválasztása nem véletlenszerű, hanem célirányos. Isten üdvtervében minden a szabadítás körül forog. Krisztusban van lehetőségünk, hogy meglássuk, elismerjük, elfogadjuk az alkalmakat, és a kockázatok ellenére is éljünk a ránk bízott feladattal.
Imádkozzunk az üldözöttekért, az életükért szabadságharcot vívókért, hogy ők is átéljék a szabadság örömét! 


2016. november 5., szombat

"Nem mi vagyunk szűkkeblűek irántatok, hanem a ti bensőtökben szűk a hely." - 2Korintus 6, 12

Bibliaolvasás: Eszter könyve 3, 1-15
A perzsa udvarban nem túl biztonságos élni. Ahol az emberi büszkeség és hiúság (Eszter könyve 3, 8), pénzügyi visszaélések (Eszter könyve 3, 9), önkény (Eszter könyve 3, 11), félelem, érzéketlen kíméletlenség és erőszak (Eszter könyve 3, 15) uralkodik, ott veszélyes nem beállni a sorba. Mardokeus Isten tiszteletét előrébbvalónak tartva „nem hajtott térdet, és nem borult le” (Eszter könyve 3, 2) Hámán előtt, és bár ez nagy bajt okoz, idővel Isten igazolja istenfélő viselkedését. Nem kell tisztességtelennek lennem ott, ahol mindenki más az, és bátran higgyem, nyilvánvalóvá lesz, hogy az Úr nem hagy megszégyenülni.


2016. november 4., péntek

"Senkit semmiben meg ne botránkoztassunk, hogy a szolgálatunk hiteltelenné ne váljék." - 2Korintus 6, 3

Bibliaolvasás: Eszter könyve 2, 19-23
Bár Isten neve nem szerepel Eszter könyvében, de láthatatlanul ő irányítja az események folyását. A király ellen merényletet terveztek, „Mardokeus azonban megtudta a dolgot” (Eszter könyve 2, 22), és megmondta Eszternek. A király viselkedése ugyan gőgről, önkényről és irgalmatlanságról tanúskodik, és nem érdemelné Mardokeus jóindulatát, ő mégis az áldás útját keresi, és kész, hogy a király javát szolgálja. Kikkel kapcsolatban kellene nekünk is a jézusi parancsot követve „mégis” jót tennünk? (Mt 5,44).


2016. november 3., csütörtök

"Krisztusért járva tehát követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel." - 2Korintus 5, 20

Bibliaolvasás: Eszter könyve 2, 1-18
A királyi rendelet nyomán szűz lányokat visznek a palotába. Nem önkéntes szépségverseny ez, hiszen bár kiváltságnak minősült, de mégiscsak a király ágyasaivá lettek (Eszter könyve 2, 14). Bekerül Eszter is az udvarba, „akinek termete és arca is szép volt” (Eszter könyve 2, 7), és akit még árvaként Mordokaj szerető rokonként vett magához (Eszter könyve 2, 7), és akiért féltőn szeretve aggódik (Eszter könyve 2, 11). Isten népe engedetlensége nyomán jutott fogságra (Eszter könyve 2, 6), de az Úr még mindig törődik velük, még mindig szereti őket, és egy fiatal, árva, ott idegennek számító lánykán keresztül már készíti a szabadulást.


2016. november 2., szerda

Meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt - Igehirdetés halottaknapján

Alapige:
"Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben.
Azért is sóhajtozunk ebben, óhajtván felöltözni erre a mi mennyei hajlékunkat;
Ha ugyan felöltözötten is mezíteleneknek nem találtatunk!
Mert akik e sátorban vagyunk is, sóhajtozunk megterheltetvén; mivelhogy nem kívánunk levetkőztetni, hanem felöltöztetni, hogy ami halandó, elnyelje azt az élet.
Aki pedig minket erre elkészített, az Isten az, aki a Lélek zálogát is adta minékünk.
Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és tudjuk, hogy e testben lakván, távol vagyunk az Úrtól.
(Mert hitben járunk, nem látásban);
Bizodalmunk pedig van, azért inkább szeretnénk kiköltözni e testből, és elköltözni az Úrhoz.
Azért igyekezünk is, hogy akár itt lakunk, akár elköltözünk, néki kedvesek legyünk.
Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt."
Pál apostol Korintusbeliekhez írt második levele 5, 1-10


Check this out on Chirbit

"A Krisztus szeretete szorongat minket, mert úgy gondoljuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindazok meghaltak, 15 és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt." - 2Korintus 5, 14-15

Bibliaolvasás: Eszter könyve 1, 10-22
Micsoda kihatással van a példaadás! A hívő ember imádkozó, istenfélő viselkedése is hat. Hassa át a mi személyes köreinket istentiszteletünk! Minél nagyobb valakinek a hatalmi köre, annál többekre hatnak ki a tettei. A király nem hagyhatja válasz nélkül Vasti királyné tettét, mert ha úgy marad, „lesz bőven megvetés és fölháborodás” (Eszter könyve 1, 18), és a birodalom ereje megrendülne. Örök érvényű igazság, hogy a család békéje és rendje az ország erejét is érinti. Kár, hogy a király gőgös módon nem is keresett kegyelmes megoldást a problémára!


2016. november 1., kedd

"Azért mivel ilyen szolgálatban vagyunk, mint akik irgalmat nyertünk, nem csüggedünk el." - 2Korintus 4, 1

Bibliaolvasás: Eszter könyve 1, 1-9
Csak pár évvel a perzsák görögországi hadjáratát megelőzően, Kr. e. 483-ban vagyunk. Ahasvérus (I. Xerxész) gazdag és mérhetetlen hatalmú perzsa király udvarában a hat hónapon (4) át tartó ünnepségsorozatot egy hét napig tartó lakoma tetőzi be. „Senkinek sem szabták meg, hogy mit és mennyit ihat...” (Eszter könyve 1, 8) Az egész nép királyi módra élvezheti a bőséges ételeket és a nemes borokat. Ritka fellélegzés egy ilyen önkényúr uralma alatt. Mennyire más a hangulata a Bárány uralmának és lakomájának (Jel 19,6-9)!


2016. október 31., hétfő

"Ha mégis leplezett a mi evangyéliomunk, azoknak leplezett, akik elvesznek." - 2Korintus 4, 3

Bibliaolvasás: Énekek könyve 8, 1-14
Eljött a várakozás és az egymásra vágyódás vége, és annak az ideje, hogy a szerelmesek felébresszék a szerelmet (Énekek könyve 8, 5). „Tégy engem mint pecsétet a szívedre...!” (Énekek könyve 8, 6) A pecsét a tulajdon jelzésére szolgált, vagyis szövetségük az egymás iránti szívbéli és tettek szerinti elkötelezettséget jelzi (Énekek könyve 8, 6), ami egy új szintre emeli a kapcsolatukat. A szexuális együttlétük nem más, mint a szövetségkötésük ünneplése. A könyv a házastársak egymásban talált gyönyörének örömével és élvezetével zárul.


2016. október 30., vasárnap

Szabadságunk - a Lélek gyümölcse - igehirdetés és úrvacsoraosztás a Reformáció emlékünnepén


Alapige:
Az Úr pedig a Lélek; és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság."
 2Korintus 3, 17


Check this out on Chirbit


Az úrvacsora szereztetési igéje:
"Mert én az Úrtól vettem, amit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret,
És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.
Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.
Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.
Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból,
Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét."
Pál apostol Korinthusbeliekhez írt első levele 11, 23-29

"Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság." - 2Korintus 3, 17

Bibliaolvasás: Énekek éneke 7, 1-14
„Mily szép vagy és mily kedves...!” (Énekek éneke 7, 7) Kultúránkban ritka a szép, házastársi intimitást és elkötelezetten önzetlen fizikai együttlétet megéneklő dal. Isten Igéje arra vezet, hogy milyen nagy szükségünk van ennek az ünneplésére. A férfi és a nő kölcsönös testi gyönyörködése (lásd Énekek 4. rész) és vágyakozása olyasmi, amit Isten mosolya kísér, amikor az a házasságban teljesedik ki. Minden gyümölcsöt, vagyis a már ismerősöket, a régit, az aszaltat, és a még ezután jövő gyönyörűségeket, a frisseket ígéri a lány a vőlegényének, hiszen ezért tartogatta őket (Énekek éneke 7, 13).
Imádkozzunk igaz reformációért: az Isten iránti hűségért és családi kapcsolatainkban a szeretet megújulásáért!


2016. október 29., szombat

Ajánlólevél a szívedbe írva - bűnbánati igehirdetés

Alapige:
"Elkezdjük-é ismét ajánlgatni magunkat? Vagy talán szükségünk van, mint némelyeknek, ajánló levelekre hozzátok, avagy tőletek?
A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember;
Akik felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira."
Pál apostol Korintusbeliekhez írt második levele 3, 1-3


Check this out on Chirbit

"A mi levelünk ti vagytok, beírva a szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember." - 2Korintus 3, 2

Bibliaolvasás: Énekek éneke 6, 1-12
„Királyné van hatvan, ...lány meg számtalan. De galambom csak egy van...” (Énekek éneke 6, 8-9) Ki ne szeretne ilyen szavakat hallani? Nemcsak menyasszonyként, hanem az élet minden időszakában. A legszebb ének üzenetein keresztül tisztulhat gondolkodásunk és viszonyulásunk párkapcsolataink terén, és szüntelen szemünk előtt tartja Isten olthatatlan szeretetének Jézus Krisztusban megmutatott drága ajándékát.


2016. október 28., péntek

Isten jó illatának lenni a világban - bűnbánati igehirdetés

Alapige:
"Mikor pedig Troásba mentem a Krisztus evangyélioma ügyében és kapu nyittatott nékem az Úrban, nem volt lelkemnek nyugodalma, mivelhogy nem találtam Titust, az én atyámfiát;
Hanem elbúcsúzván tőlük, elmentem Macedóniába.
Hála pedig az Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk.
Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között;
Ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre. És ezekre kicsoda alkalmatos?
Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják az Isten ígéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban."
Pál Apostol Korintusbeliekhez írt második levele 2, 12-17


Check this out on Chirbit

"Mert Krisztus jó illata vagyunk Istennek mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között." - 2Korintus 2, 15

Bibliaolvasás: Énekek éneke 5, 1-16
A menyasszony ébren várja vőlegénye érkezését, mire azonban ajtót nyit, ő már nincs sehol. Álmodozásainkban gyakran festünk olyan képet egymásról, aminek nincs köze a valósághoz. Bizony a résen benyúlás sem egyezik az ajtón kopogtatással. Nem is jön létre találkozás. Józanoknak kell lennünk, és egyenes úton járni ahhoz, hogy egymás melletti döntésünk megbánhatatlan és kikezdhetetlen legyen egy életen át. „...tízezer közül is kitűnik. ...és rajta minden oly kívánatos” (Énekek éneke 10, 16).


2016. október 27., csütörtök

Tanusítsatok szeretetet az ellenetek vétkező iránt! - bűnbánati istentisztelet

Bibliaolvasás:
"Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem részben, hogy azt ne terheljem, titeket mindnyájatokat.
Elég az ilyennek a többség részéről való ilyen megbüntetése:
Annyira, hogy éppen ellenkezőleg ti inkább bocsássatok meg néki és vígasztaljátok, hogy valamiképpen a felettébb való bánat meg ne eméssze az ilyet.
Azért kérlek titeket, hogy tanusítsatok iránta szeretetet.
Mert azért írtam is, hogy bizonyosan megtudjam felőletek, ha mindenben engedelmesek vagytok-é?
Akinek pedig megbocsáttok valamit, én is: mert ha én is megbocsátottam valamit, ha valakinek megbocsátottam, ti érettetek cselekedtem Krisztus színe előtt; hogy meg ne csaljon minket a Sátán:
Mert jól ismerjük az ő szándékait."
Pál Apostol Korinthusbeliekhez írt második levele 2, 5-11


Check this out on Chirbit

"Akinek pedig ti megbocsátotok valamit, én is, mert ha én is megbocsátottam valamit, ha valakinek megbocsátottam, értetek tettem Krisztus színe előtt." - 2Korintus 2, 10

Bibliaolvasás: Énekek éneke 4, 1-16
„Mily szép vagy kedvesem, mily szép vagy!” (Énekek éneke 4, 1) A menyegző napján a menyasszony olyan lesz, mint a bezárt kert, bekerített forrás, lepecsételt kút (Énekek éneke 4, 12). A vőlegény az egyetlen, akinek joga van hozzá, senki másnak. Nem kényszerűség ez. A teljes öröm átélését nem keserítheti, kísértheti semmi és senki, ne árnyékolja be múlt, jelen vagy jövő. Egymás számára kiválasztott ajándékok, és azok is maradnak minden körülmények között. Isten Szentlelke újítson erre a közösségre minden párban élőt, és ilyen kapcsolatokért imádkozzunk gyermekeink számára.


2016. október 26., szerda

Istent hívom bizonyságul

Alapige:
"Én pedig az Istent hívom bizonyságul az én lelkemre, hogy titeket kímélve nem mentem el eddig Korinthusba.
Nem hogy uralkodnánk a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk a ti örömeteknek; mert hitben állotok.
Azt tettem pedig fel magamban, hogy nem megyek közétek ismét szomorúsággal.
Mert ha én megszomorítlak titeket, ugyan ki az, aki megvídámít engem, hanemha akit én megszomorítok?
És azért írtam néktek éppen azt, hogy mikor oda megyek, meg ne szomoríttassam azok miatt, akiknek örülnöm kellene; meg lévén győződve mindenitek felől, hogy az én örömöm mindnyájatoké.
Mert sok szorongattatás és szívbeli háborgás között írtam néktek sok könyhullatással, nem hogy megszomoríttassatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amellyel kiváltképpen irántatok viseltetem."
Pál Apostol Korinthusbeliekhez írt második levele 1, 23 - 2, 4

Check this out on Chirbit

"Én pedig Istent hívom tanúként magam mellé, hogy irántatok való kíméletből nem mentem el eddig Korinthusba." - 2Korintus 1, 23

Bibliaolvasás: Énekek éneke 3, 1-11
Múló vonzalmakat, fellángolásokat mindenki átél. Mégis mindenki a soha el nem múló szerelemre vágyik, megtalálni azt, „akit lelkemből szeretek” (Énekek éneke 3, 1). A boldog házasság erős alapra épül. Ez pedig nem anyagi biztonság, nem egzisztencia, hanem egység azzal, akivel a lelkem összeforr. „...a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent” (1Jn 4,7). Ne féljünk újjászületni arra a szerelemre, ami Jézusban ismerhető meg a Szentlélek által. Ezen az alapon épül fel a minden mást kizáró ragaszkodás ahhoz, akit lelkünkből szerethetünk.


2016. október 25., kedd

"Isten az, aki minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken." - 2Korintus 1, 21

Bibliaolvasás: Énekek éneke 2, 1-17
A férfi és a nő egészen mások, mégis egyek. Istentől kaphatjuk meg az egymás számára való kiválasztottság drága kincsét. „...liliom a tövisek közt, ...almafa az erdő fái közt” (Énekek éneke 2, 2-3). Nem kell szüntelen kutatnunk liliom vagy almafa után. Amikor a szívünket Isten kezébe adjuk, ő megajándékozza azt a hozzáillő szívvel, amely felismeri a másikat a tövisek és az erdő fái közt. Imádkozzunk azért, hogy rég meghozott döntéseinkben új szívvel megmaradjunk, fiataljaink pedig tegyék a szívüket Isten ajándékozó kezébe.


2016. október 24., hétfő

"Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól." - 2Korintus 1, 2

Bibliaolvasás: Énekek éneke 1, 1-17
„De szép vagy, kedvesem, de szép vagy! ...Szép vagy te is” (Énekek éneke 1, 15-16).
A legszebb ének meghitt beszélgetés férfi és nő között. Minden nemzedéknek el kell mondani, hogy Istennek nemcsak terve van arra, hogy hozzánk illő társsal ajándékozzon meg, hanem cselekszik is. Higgyünk benne, és kérjük, hogy vezessen. Ajándék arra vágyódni, akit számunkra elkészített az Úr. Ajándék szépnek látni egész életünkben, és elhinni, hogy ő is így tekint ránk. A Szentlélek Isten tanítson jól érteni az élet Igéjét ma is.


2016. október 23., vasárnap

Istentiszteleti alkalmaink a Reformáció hetében

A Reformáció 499. évfordulójához közeledve ismét megemlékezünk eleinkről, és felelevenítjük lelkünkben az apostol tanítását "Az Úr pedig a Lélek; és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság." (2Korintus 3, 17)
Szeretettel hívjuk és várjuk híveinket a Reformáció hetében, szerdától szombatig tartandó bűnbánati istentiszteleti alkalmakra esténként 18:00 órától a Vadászi Református Templomban.
Vasárnap, október 30.-án a délelőtt 11:00 órától kezdődő ünnepi istentisztelet alkalmával az úri szent vacsora jegyeivel, mint üdvösségünk zálogával élhet a gyülekezet.

Isten kegyelmét közli - igehirdetés

Bibliaolvasás:
"Azon a napon olvasának a Mózes könyvéből a népnek hallatára és írva találák benne, hogy Ammón és Moáb soha be ne menjen az Isten gyülekezetébe,
Mivelhogy nem mentek vala eleikbe Izráel fiainak kenyérrel és vízzel, sőt bérbe fogadták ellenök Bálámot, hogy őket megátkozná, de a mi Istenünk az átkot áldásra fordítá.
És lőn, hogy mikor hallották e törvényt, kirekesztének Izráel közül minden elegy-belegy népet.
Ennekelőtte pedig Eliásib, a pap, ki Istenünk házának kamarái fölé rendelteték, rokonságba jutott Tóbiással;
És átengedett néki egy nagy kamarát, holott abban annakelőtte az ételáldozatot, a tömjént, az edényeket és az olajnak, mustnak és gabonának tizedét, mint a kapunállóknak, énekeseknek és Lévitáknak törvény szerint való részét és a papoknak ajándékát helyeztetik vala el.
Mind ennek történtekor én nem valék Jeruzsálemben, mert Artaxerxes babilóniai királynak harminckettedik esztendejében visszamentem vala a királyhoz, s napok múltán újra szabadságot kértem a királytól.
És visszatérék Jeruzsálembe, és megértém e gonoszt, melyet Eliásib cselekedett vala Tóbiásért, hogy átengedett néki egy kamarát az Isten házának pitvaraiban.
Igen gonosznak tetszék pedig ez nékem s kivettetém Tóbiás házának minden edényeit abból a kamarából;
És parancsolatomra megtisztíták a kamarákat, és visszahordatám azokba Isten házának edényeit, az ételáldozatot és a tömjént."
Nehémiás könyve 13, 1-9

Check this out on Chirbit
Alapige:
"A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme mindnyájan ti veletek. Ámen."
Pál apostol Rómabeliekhez írt levele 16, 24