Május első vasárnapján többéves hagyományt követve, az istentisztelet keretében az édesanyákat köszöntöttük.
Már az igehirdetés is arról a nemes és szép szolgálatról szólt, amellyel az Úristen azzal bíz meg egy nőt, hogy édesanya legyen: életet adjon egy életnek, gondot viseljen róla... együtt dobogjon vele a szíve.
Az ószövetségi Anna imádsága után, egy újszövetségi igevers is felhangzott, melyben Pál apostol szolgatársához, Timóteushoz szólva megemlékezett arról képmutatás nélkül való hitről, amelyet anyjától és nagyanyjától jó példaadás által örökölt. Ilyen édesanyákra és nagymamákra lenne szükség mai világunkban is, akik a hit pajzsát nem csak beszédben, de egész életvitelük által fel tudnák mutatni és át tudnák adni gyermekeiknek. Nemcsak a Szentírásból, de nemzetünk történelméből is tudnánk példát mutatni olyan édesanyákról, nőkről, asszonyokról, akik élő hitük által képesek voltak szebbé, boldogabbá, reményteljesebbé tenni környezetük életét. Ilyen volt Lorántffy Zsuzsánna is, Erdély fejedelemasszonya, akinek halála 350. évfordulójára emlékezünk ezekben a napokban. Cselekedetei istenhitből fakadtak, (ő maga nagyon vallásos, kálvinista asszony volt) s példaadó élete arra kötelezi a mai asszonyokat, hogy ők maguk is hitből gyakorlatba, szeretetből szeretetre nevelő édesanyák legyenek.
Bár egyik legszebb nem kimondottan vallásos ünnepünk az édesanyák napja, és bármennyire is szívből jövők, és szívhez szólók a gyermekek köszöntései, nemcsak ekkor kell köszönteni az édesanyákat, hanem egész életünkben. Hálásnak kell lennünk nemcsak gyermekkorunkban, de akkor is, amikor a kisgyermekekből édesanyák, édesapák lesznek. Hálánkat a legjobban úgy tudjuk kifejezni irántuk, ha abban a nyelvben, abban a kultúrában, abban a hitben és olyan szeretetben neveljük a mieinket, amiben mi is neveltettünk.
Lássuk meg életükben Isten áldását, melyet éppen nekünk adott a Gondviselő Atyánk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése