Eggyé lenni

„Eggyé lenni az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban!” (ApCsel 2,42) – ez volt a vezérigéje annak a hétnek, melynek estéit, délutánjait, napjait közösen töltöttünk el. Szinte egybeforrt a mi szívünk (az ének szavaival élve is) abban az igyekezetben, hogy az Úrnak szolgálni tudjunk. Nemcsak lelkész és családja, nemcsak a presbiterek és családjaik, sőt nemcsak a gyülekezeti tagok munkálkodtak az együttlét áldásainak elnyerése érdekében, hanem hiszem, hogy az Úr Isten volt az, aki naponkénti áldásaival megszentelte a mi alkalmainkat, szolgálatainkat.

Valóban eggyé tudtunk lenni… mint egykor az első jeruzsálemi keresztyén gyülekezet. Lutheránus, baptista vagy kálvinista lelkészek ugyanazzal az első hitvallással hirdették az Igét, melyet Péter, a Kőszikla a Cézárea Filippi felé vezető úton mondott: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.

Nemcsak a szolgáló lelkipásztorok hirdették az Igét, hanem bizonyságot tettek gyülekezeti tagjaink is. Szavalatok, ének-dicséretek hangzottak el az igehirdetést követően, egy-egy emberi érzést, a hálának, a köszönetnek és szeretetnek hangját megszólaltatva. S tudván, hogy az ember, aki énekel, kétszeresen imádkozik, mi eggyé tudtunk lenni az ének-imádságban is. Egymástól tanulva, egymást tanítgatva szolgáltunk az Istennek. S közben eggyé lettünk vendég és vendégfogadó, lelkipásztor és nyáj, református és más felekezetű az apostolok tudományában.

Mit is tudtak az apostolok? Tudtak békét lelni egy békétlen világban. Tudtak szólni akkor, mikor mások elhallgattak volna. Tudtak segíteni a nyomorúságba esetten. Tudtak vigaszt nyújtani az elkeseredetteknek. Tudtak dacolni egy kárhozatra ítélt világgal – mert megtalálták az Élet Urát. És ez az Úr, a Krisztus, miután feltámadt a halálból, megjelenve előttük, így köszöntötte őket: Békesség néktek! S azután azt mondta: Ne féljetek!

Idő kellett hozzá, sok idő, még az apostoloknak is, míg sötétségből a világosságra, bezárt ajtók és ablakok mögül a nyilvánosság elé mertek állni, és hirdetni tudták a Krisztust, aki meghalt, de feltámadott azért, hogy vele együtt mi is meghaljunk bűneinkre nézve, de fel is támadjunk az örök életre.

Nekünk is időre, Istentől rendelt időre, és alkalmakra van szükségünk, hogy sötétségből a világosságra, bezárt ajtók mögül a hit nyilvános megvallására jussunk.

Péternek nehéz volt szemébe mondani a jeruzsálemi ünnepre érkező embereknek, azoknak, akik halálra juttatták Jézust, hogy bűnösök. Ugyanilyen nehéz nekünk is előjönnünk rejtekhelyeinkről az Úr színe elé.

Ebben segíthet bennünket az Úr az ilyen imaheti alkalmakkal is. Nemcsak egymással, vendégeinkkel vagy a szolgálatokat végző lelkészekkel vállaltunk mi közösséget, de az Úrral is eggyé váltunk. Jelen volt közöttünk, énekkel is hirdettük: Itt van Isten köztünk…

Az imaheti előkészületek ideje alatt, Isten már tudta, hogyan mutatja meg mindenütt jelenvalóságát a gyülekezetnek, a vendég- és a vendégfogadó lelkipásztornak egyaránt.

Két héttel az imahét kezdete előtt már összeállt a szolgálatot végző lelkészek névsora, de egy, a világhálón közvetített imaheti szolgálat, és minden bizonnyal Isten akarata miatt módosult. Akkor még nem tudtuk pontosan, miért, de elhangzott a hívás, és a hívó szóra felelő szolgálatkészség. Utólag tudtam meg, a szolgálatot vállaló lelkésztársamtól, hogy ő is csak az imaheti alkalom előtti napon tudta meg, hogy miért kellett neki vállalnia ezt a szolgálatot. Egy füzesgyarmati (itt szolgál a meghivott lelkész) 15 éves fiú kockázatos műtétre ítélve fekszik a gyulai korházban. Szüksége lenne egy bizonyos gyógyszerre, illetve a gyógyszer túladagolása következtében, annak mellékhatásaként jelentkező folyamatra a műtét elkerülése érdekében. S a gyógyszert Magyarországon nem lehet megkapni. De Erdélyben igen. Hát ezért kellett a lelkésznek ide Erdélybe, Vadászra jönnie, és Isten Igéjét hirdetnie a gyülekezetnek. Hogy ez a 15 éves fiú, akit Vadász Richárdnak hívnak, az itteni gyógyszerek segítségével a gyulai korházban el tudja kerülni a kockázatos műtétet.

Az Úr csodásan működik…, nem tudhatjuk, életünkben mi miért történik, de ez Istennek akarata, hogy eggyé legyünk Őbenne.