2014. február 25., kedd

Imahét 3. nap: Demeter Szilárd (Mezőbaj)


Alapige:
"Hálát adok az én Istenemnek mindenkor ti felőletek az Isten ama kegyelméért, mely néktek a Krisztus Jézusban adatott,
Mivelhogy mindenben meggazdagodtatok ő benne, minden beszédben és minden ismeretben,
Amint megerősíttetett ti bennetek a Krisztus felől való bizonyságtétel.
Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését,
Aki meg is erősít titeket mindvégig feddhetetlenségben, a mi Urunk Jézus Krisztusnak napján.
Hű az Isten, ki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre,"
1Kor 1, 4-9

"Péter és János pedig együtt mennek vala fel a templomba az imádkozásnak órájára, kilencre.
És hoznak vala egy embert, ki az ő anyjának méhétől fogva sánta vala, kit minden nap le szoktak tenni a templom kapujánál, melyet Ékesnek neveznek, hogy kérjen alamizsnát azoktól, akik bemennek a templomba.
Ez mikor látta, hogy Péter és János a templomba akarnak bemenni, kére ő tőlük alamizsnát.
Péter pedig mikor szemeit reá vetette Jánossal egyben, monda: Nézz mi reánk!
Az annakokáért figyelmez vala reájok, remélvén, hogy valamit kap tőlük.
Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj.
És őt jobbkezénél fogva felemelé, és azonnal megerősödének az ő lábai és bokái.
És felszökvén, megálla és jár vala és beméne ő velök a templomba, járkálva és szökdelve és dícsérve az Istent.
És látá őt az egész nép, hogy jár és dícséri az Istent:
És megismerék őt, hogy ő volt az, aki alamizsnáért ült a templomnak Ékeskapujában; és megtelének csodálkozással és azon való álmélkodással, ami történt vala ő vele."
ApCsel 3, 1-10