2014. december 28., vasárnap

Békességben... - vasárnap délelőtti istentisztelet

Bibliaolvasás:
"És mikor betölt a nyolc nap, hogy a kis gyermeket körülmetéljék, nevezék az ő nevét Jézusnak, amint őt az angyal nevezte, mielőtt fogantatott volna anyja méhében.
Mikor pedig betöltek Mária tisztulásának napjai a Mózes törvénye szerint, felvivék őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak.
(Amint megiratott az Úr törvényében, hogy: Minden elsőszülött fiú az Úrnak szenteltessék),
És hogy áldozatot adjanak, aszerint amint megmondatott az Úr törvényében: Egy pár gerlicét, vagy két galambfiat.
És ímé vala Jeruzsálemben egy ember, akinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, aki várta az Izráel vigasztalását, és a Szent Lélek vala ő rajta.
És kijelentetett néki a Szent Lélek által, hogy addig halált nem lát, amíg meg nem látja az Úrnak Krisztusát.
És ő a Lélek indításából a templomba méne, és mikor a gyermek Jézust bevivék szülői, hogy ő érette a törvény szokása szerint cselekedjenek,
Akkor ő karjaiba vevé őt, és áldá az Istent, és monda:
Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben:
Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet,
Amelyet készítettél minden népeknek szeme láttára;
Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére.
József pedig és az ő anyja csodálkozának azokon, amiket ő felőle mondottak.
És megáldá őket Simeon, és monda Máriának, az ő anyjának: Ímé ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben; és jegyül, akinek sokan ellene mondanak;
Sőt a te lelkedet is általhatja az éles tőr; hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek."
Lukács evangéliuma 2, 21-35


Check this out on Chirbit
Alapige:
"Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben..."
Lukács evangéliuma 2, 29

Nincsenek megjegyzések: