2018. május 21., hétfő

Az Istennek beszéde élő és ható - pünkösdhétfői igehirdetés Vadászon

Bibliaolvasás:
"És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.
És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala.
És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül.
És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok.
Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak.
Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni.
Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, akik szólnak?
Mimódon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?
Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadóciában, Pontusban és Ázsiában,
Frigiában és Pamfiliában, Égyiptomban és Libiának tartományiban, mely Ciréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok,
Krétaiak és arabok, halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait.
Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lenni?
Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg.
Péter azonban előállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet!
Mert nem részegek ezek, amint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van;
Hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától:
És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.
És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak.
És tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gőzölgését.
A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelőtte eljő az Úrnak ama nagy és fényes napja.
És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik."
Apostolok cselekedetei 2, 1-21

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait."
Zsidókhoz írt levél 4, 12

Nincsenek megjegyzések: