Mennyit ér az imádság?

Az első világháborút követő karácsony hetében történt egy kis zöldségesüzletben: Egy fáradt kinézésű asszony ment az üzletbe, és kért annyi élelmiszert, amennyiből a gyermekeinek karácsonyi vacsorát tudna készíteni. A boltos megkérdezte, hogy mennyit tud rá költeni. Az asszony ezt felelte: „Férjem meghalt a háborúban, semmit nem tudok felajánlani, csak egy kis imádságot.” A boltos megvallotta utólag, hogy nem nagyon volt érzelgős hangulatban azokban a napokban. A zöldségüzletet nem lehet fönntartani imádságok alapján. Ezért így szólt: „Írja le egy papírra!” Legnagyobb meglepetésére az asszony elővett ruhája zsebéből egy papírlapot és átadta a boltosnak, miközben ezt mondta: „Már meg is írtam az éjszaka, amikor őrködtem beteg gyermekem ágyánál.” A zöldséges átvette, már sajnálta is, hogy ezt kérte, de aztán egy ötlete támadt. A mérleg egyik tányérjára, a súlyok helyére tette a papírlapot, anélkül, hogy elolvasta volna, és így szólt: meglátjuk, mennyit ér az imádság. Legnagyobb meglepetésére a mérleg nyelve nem mozdult, amikor rátett egy kenyeret a másik tányérjára. Zavarában és meglepetésében újabb élelmiszereket rakott rá, amit csak elérhetett hirtelen a kezével, mert közben a vásárlók is figyelték. Próbált kemény lenni, de nem sikerült neki. arca elvörösödött és dühös volt, mert meglátszott rajta a zűrzavar. Végül így szólt: „Ez minden, amit a mérleg képes megmérni. Itt van egy zacskó, tegye bele az élelmiszereket, mert el vagyok foglalva.” Az asszony mélyet sóhajtva és könnyek között kézbe vette a zacskót, és kezdte belepakolni az élelmet, közben ruhájának ujjával törölgette a szemét. A boltos nem akart odanézni, mégis észrevette, hogy elég nagy zacskót adott az asszonynak, és nem telt meg egészen, úgyhogy odagurított neki egy nagy sajtot, anélkül, hogy szólt volna. Amikor az asszony távozott, a boltos megvizsgálta a mérleget. Vakarta a fejét és meglepetésében felfedezte a titkot. A mérleg eltört. A papírlapra az volt írva: „Kérlek Uram, add meg a mi mindennapi kenyerünket ma.”

Ördög a templomban

Egy ember, aki egy vasárnap reggel a templomba igyekezett, nagyon meg volt lepve, mikor az ördögöt a templomajtó közelében találta.

- Mit csinálsz te itt? - kérdezte meglepetéssel.

- Éppen úgy megyek a templomba, mint ti - felelte a sátán. - Hiszen az emberek azért járnak oda, hogy ellenem imádkozzanak és prédikáljanak, ki védelmezne hát engem, ha magam nem lennék ott?

- És hogyan védelmezed magadat? - kérdezte erre a templombajáró.

Ó, erre a célra van nekem ezerféle eszközöm is! Először is tehát jókor ellátogatok azokhoz a családokhoz, amelyek templomba akarnak menni és igyekszem ellentétet szítani a férj és a feleség között; úgy indítom fel a férjet, hogy fölbosszankodjék a kemény gallér miatt, amelyiken nem akar keresztül menni a gomb és így annak a feje lepattan. Ezáltal elveszti jókedvét; a feleség pedig elveszti a jóhangulatát azért, mert valamelyik fiókban hiába keresi a kesztyűjét.

- Ilyen eszközökkel megakadályozom azt, hogy a templomba menjenek, vagy elrontom a hangulatukat, hogy annak valami hasznát ne láthassák.

- Azoknak az embereknek a számára, - folytatta az ördög, - akik komolyan és magukba zárkózva indulnak el, más eszközöket használok: Mindig van ugyanis egy lány vagy asszony, aki a figyelmet magára vonja. Ekkor az asszonyok pillantásait az ilyenek ruhájára irányítom; megvizsgáltatom velük pontosan a kalapját, a blúzát és a prédikáció elrepül a fejük fölött. Azok a férfiak pedig, akiknek egy kis irodalmi műveltségük van, a prédikációban itt és ott egy-egy kevésbé helyes kifejezést vagy stílushibát fedeznek fel és így a formára tekintenek a tartalomra pedig nem figyelnek. A templomból való távozás alkalmával azután megteszik a maguk kölcsönös észrevételeit és így minden hatás elvész.

- Az a másik hölgy meg, amott, fél a meghűléstől; nos tehát kioktatom, hogy itt vagy ott, valamelyik ablak nyitva van és az egész istentisztelet alatt nem gondol másra, mint a légvonatra és az egészségét érintő veszedelemre.

- Na, és a kereskedők! Úgy intézem a dolgokat, hogy az előző este vagy reggel, az istentisztelet előtt rossz híreket halljanak. És így az egész istentisztelet alatt tele lesz a fejük.

Egy padon egy anya ül. Gyermeket hagyott otthon, aki a bölcsőben alszik; gyorsan az eszébe juttatom, hogy a kicsi fölébredt és most az a veszély fenyegeti, hogy ágyacskájából kiesik. És ez az asszony egész idő alatt nyugtalan lesz. Látok néhány jó megjelenésű urat, akik figyelmesen hallgatnak a papra. Rögtön figyelmessé teszem őket arra, hogy amit most hallottak, az erre vagy arra az emberre vonatkozik, aki szintén ott van a gyülekezetben. Ekkor rögtön elkezd János Péterre, Sándor pedig Józsefre gondolni és elindulnak hazafelé, nagyon meglévén elégedve a lelkipásztorral és önmagukkal.

- Ha pedig egy hallgatót az istentisztelet ideje alatt nem tudok elvonni a figyeléstől, akkor megpróbálom őt hatalmamba keríteni a kijáratnál. Felindítom az embereket, hogy mindenféléről kezdjenek el beszélni, aminek a templomhoz semmi köze. Úgy irányítom őket, hogy isntentisztelet után olyan embereknél tegyenek látogatást, ahol csak világi dolgokról lehet beszélgetni és így kitörlök a lelkükből minden jobb benyomást, amelyre a templomban szert tettek.

Ezek voltak az ördögnek nyilatkozatai a kérdezősködő számára, amikor a templom felé indult. Mennyire így van ez csakugyan az életben is. Mindenki megtoldhatja ezeket az adatokat a saját tapasztalataiból.

Harmadik ifjúsági sportnap

Szeptember 3.-án, szombaton került megrendezésre a vadászi református templom melletti telken kialakított sportpályán a Körösközi Magyarajkú Fiatalok Sporttalálkozója. Az idei rendezvényt, amely a környék négy magyarlakta településéről mintegy hetven fiatalt mozgatott meg, a Vadászi RMDSZ szervezésében és a Tőzmiskei Polgármesteri Hivatal hathatós támogatásával sikerült összehozni. A szervezők fő célja a sportolási lehetőség, és az egészséges versenyszellem kialakítása mellett az volt, hogy fiataljaink ismerkedjenek egymással, köttessenek barátságok különböző településen élő magyar fiatalok között.

A találkozón négy település: Ágya, Bélzerind, Simonyifalva és a házigazda Vadász csapatai képviseltették magukat. A versenyeket több kategóriában és számban rendezték meg. Így a nyitómeccsen a házigazdák I-IV. osztályosokból összeállt két gyermekcsapata mérte össze ügyességét kispályás fociban. Ezután a mérkőzések párhuzamosan folytak: míg a fiúk két csoportban mérték össze futballtudásukat (V.-VIII. osztály. és 14 év feletti kategóriában), addig a simonyifalvi és vadászi lányok kosárlabdában, kézilabdában és fociban is megküzdöttek egymással.

Igazi gálamérkőzésnek bizonyult a lányok összecsapása kispályás fociban. Nemcsak a játék miatt, hanem a szurkolók sokasága miatt is. Szinte a fiatalok a pálya széléről kiabálták be a gólokat a kapuba. S mint egy igazi gálameccsen, itt is a büntetők döntötték el a mérkőzés végeredményét.

A délután folyamán aztán a lábtenisz bajnokság következett. Erre a versenyre nevezett be a legtöbb csapat. Míg a mérkőzések folytak, azok, akik versenyen kívül maradtak kipróbálhatták magukat teniszben, illetve asztaliteniszben is.

Az ifjúsági találkozó záróeseménye a nap kiértékelése volt. Erre a vadászi kultúrházban került sor, ahol az oklevelek kiosztását is megejtették. A szervezők arra is gondoltak, hogy közös vacsora elfogyasztása után, a fiatalok még a számukra megrendezett diszkóban is együtt szórakozhassanak.

A közel száz embert megmozgató ifjúsági sporttalálkozónak a jelentősége kissé eltörpül még a falunapok és egyéb találkozók sűrűjében, de bízunk benne, hogy ez a rendezvény is hozzájárult ahhoz, hogy magyar fiataljaink egymás között keressék a megmaradás és felemelkedés lehetőségét.

Újkenyér vasárnapja

Vigyázz! Kész! Rajt!

A következő héten, augusztus 22. - 27 között kerül megrendezésre Egyházközségünk szervezésében a Vakációs Gyermekbibliahét. Szeretettel várjuk hétfőtől a gyermekeket délelőttönként 10 órától az iskolában.

Szilágyi Aladár: Élet a Leveles-ér partján

Gyermekkori nyaralásaim fontos színtere volt a Fekete- és a Fehér-Körös ölelésében Kis-Körösköz nevezettel ékeskedő táj, azon belül Vadász, Vadászon belül a református parókia. A papi portán öt virágszál, öt papkisasszony nyílott, mindegyikbe szerelmes voltam, s bár nem mind lett volna korban hozzám illő, hatéves koromban bármelyiket szívesen elvettem volna feleségül. A szomszédos Bélzerindnek, a környék legapróbb és legeldugottabb falujának anyai nagyapám, Gyenge János volt bő száz évnek előtte a lelkipásztora. A múltbeli dolgok ilyetén állásának köszönhetően mostani riportutunk számomra többet jelentett szokásos etnoszportyánál: zarándoklat egy kisvilág tünedező partjain.

A táj közelmúltjáról szóló, mára érvényét vesztett természeti leírásban olvastam nemrég, hogy „itt találhatóak a legsűrűbben természeti értékek, itt a legösszefüggőbbek a természeti élőhelyek. A térség legszabályozatlanabb folyóvize: a Tőz menti holtágak régi idők hírmondói. A nagyobb sodrású szakaszokon békaszőlő, süllőhínár, tócsagaz, a lassúakon vízipáfrány, fehér tündérrózsa terem”. A közeli Ágya szülötte, Olosz Lajos versbe örökítette a Fekete-Köröst délről tápláló folyóvizek szabdalta kishazát: „TŐZMISKE, ÁGYA, SZINTYE, KERÜLŐS / határán kanyargott a lusta, szelid Tőz. / Mindkét partján kék erdő sötétlett. / Őstölgyek alatt a nappal is sötét lett.”

Királyi vadászok faluja volt. 1910-ben lett legnépesebb a település, 2448-an lakták, 552 román mellett 1761 magyart, 126 cigányt, 10 szlovákot és 9 németet írtak össze. A legutóbbi népszámláláskor, 2002-ben 1258 lakosából viszont 539 cigány, 429 magyar és 280 román nemzetiségű volt. Haász Tibor, a 35 százalékban magyarok lakta, négy faluból álló község, Tőzmiske RMDSZ-es polgármestere szerint Vadászon kilenc esztendő elteltével tovább változtak az etnikai arányok a romák javára: 2011-ben mintegy 800 főre szaporodtak, a magyar maradék körülbelül 350, a román 80 lelket számlál.

A falu neve királyi vadászok egykori lakóhelyére utal. A honfoglaló magyarság elég hamar megüli a környéket, erről tanúskodik a környékbeli falvak ősi neve, a honfoglaló nemzetségek neve: Gyarmat, Zerind, Jenő, Elek, Bököny. Az oklevelek Vadaz formában már 1214-ben említést tesznek a településről, és arról, hogy két vízimalma is van. Korai megülését eredetileg 13. századi, később bővített temploma is bizonyítja. Első román lakói a 17. század végén telepedtek be, az 1960-as években a már régebben itt élő néhány roma család mellé több hullámban román anyanyelvű cigányok érkeztek a faluba.

Vadász korábbi, ambiciózus református lelkésze, Szakács Lajos 2002-ben kismonográfiába foglalta össze a település históriáját, mutatta fel értékeit. A történelem minden viharát túlélő falu számtalanszor cserélt gazdát, 1566-ban a két közeli erősség: Gyula és Jenő elestével került török kézre. S hogy ekkor kik lakták, arra nézve pontos kimutatás maradt fenn a korabeli török lajstromokban. Egytől egyig magyar nevek: Aszalós, Bothos, Csatári, Csomós, Diák, Dorog, Fábián, Gács, Gerefi. Szakács tiszteletes monográfiája szerint „1636–1649 között annyira kipusztul a falu, hogy az akkori gazdának nagy áldozatok árán sikerül újratelepítenie. A lelkes újratelepítést jellemzi, hogy a nemesek sokan feladják vagyonukat, és inkább jobbágyok lesznek, csak hogy ne szűnjön meg létezni a falu. (…) 1692-ben ismét a királyi udvar tart igényt Vadászra, mint saját birtokra. Ekkor települnek be a hegyekből a románok. (…) Az 1657 és 1695 között folytatott harcokban a falu lakossága megdöbbentően megfogyatkozik, egyharmadára csökkent. 1698-ban tatár seregek pusztítják a környéket, a Rákóczi-féle szabadságharc is megtizedeli a falut. 1703-ban pedig végleg megpecsételődik a sorsa: Rákóczi és Bercsényi katonái teljesen elpusztítják. A lakosság nagy része ekkor menekül a Sárrétre.” Egy Vadász múltját ismertető román szerző így sommázza kurtán-furcsán a korszak történéseit: „Fosta veche localitate românească, este distrusă de ungurii lui Rakoczy (sic!), după 1711 populaţia revenind în sat.” (A volt régi román települést Rakoczy magyarjai pusztítják el, 1711 után a lakosság visszatér a faluba.) Érdekes volna utánajárni: mi válthatta ki a kurucok haragját a már szinte teljesen elnéptelenedett falu lakossága ellen.

A gyülekezet. A sok oszloppal tagolt, kúriaszerű parókián beszélgetünk Lőrinc Lóránd Péter lelkipásztorral és Jakab Károly főgondnokkal (képünkön). A kurátorban ötven esztendeje nem látott aradi líceumi diáktársamat ismerem fel. Néhány percnyi nosztalgiázás után rátérünk az eklézsia és a falu dolgaira. Az ifjú tiszteletes 2004 óta pásztorolja a vadászi gyülekezetet. 2011. január elsején 325 híve volt, azóta hétszer temetett, egyszer sem keresztelt, tehát beszélgetésünk napján 318 tagja van az egyházközségnek. Tavaly tizenhárom temetés volt, három keresztelő mellett, tavalyelőtt nem volt keresztelő, és kilencszer temettek. Három-négy „gyermekreménységgel bíró” fiatal családot tartanak számon. Minden évben átlag négyen konfirmáltak, 2006 volt a csúcs, tizenegy konfirmandussal. Jó esetben három esküvőre lehet számítani, de tavaly egyetlen pár sem fogadott örök hűséget egymásnak. Ünnepekre, főleg karácsonyra hazajönnek az elszármazottak is, olyankor megtelik a templom.

Mialatt a népmozgalmi adatokat sorolgatják, kiderül, hogy Jakab főgondnok borúlátóbb a papjánál. „Szerintem 2050-ben nem lesz ötven magyarnál több Vadászon. Hatvan éve még ezerkétszázan voltunk, s most minden évben elveszítünk nyolc-tíz református magyart.” A jóval fiatalabb lelkész kevésbé pesszimista: „Minél kevesebben vagyunk, annál kisebb a fogyás. Igenis, a magyar közösségnek még van megtartó ereje, s ami a legfontosabb, egy-két kivétellel nem románosodnak el.” A közösségi alkalmak közül, melyeknek az egyház is társszervezője, a Fekete-Körös menti magyar ajkú fiatalok találkozója a legnépszerűbb. Nagyzerind, Feketegyarmat, Ágya, Erdőhegykisjenő, Simonyifalva, Bélzerind fiataljai sereglenek egybe olyankor Vadászon.

A falu dolgairól. A mezőgazdász végzettségű főgondok elmondása szerint az egyházi földeket – 36 hektárnyi területet – csak hosszas pereskedés után sikerült visszanyerniük. A Fekete-Körösből Simonyi fölött kiszakadó, Tamásda alatt a Tőzzel visszatérő Leveles-ér, vadásziasan: „a Zér” két partján régente csak magyarok éltek. Jakab mérnök vitatja a falu monográfiájába foglaltakat a románság megjelenésével kapcsolatban, szerinte betelepedésük későbbi keletű, mint ahogy a dolgozatban áll. Egyébként a legrégibb, a magyarok által megült falumag görbe utcákból áll, a későbbi jövevények, a románok, majd a romák számára alakítottak ki egyenes házsorokat. Az első cigány családok pásztorkodtak és kéregettek, a falu eltartotta őket. Az egykéző magyarokkal, illetve románokkal ellentétben egy-egy roma családban nyolc-tíz gyermek született, s ma sem adják hatnál alább.

Az első–negyedik osztályba öten járnak az osztatlan magyar tagozaton, és még hárman Simonyifalvára. A hajdani felekezeti iskola rekordéve 1902 volt, akkor 131 fiú és 143 leány volt iskolaköteles. A fiatalok száma (19 éves korig) csaknem a lakosság felét képezte: 1125-en voltak. Jövőre négy-öt elsős lesz, bár a magyar óvodát nyolcan fejezték be, kettő közülük vegyes házasságból származik, egy román ajkú cigány gyermek is magyar óvodába járt, a községközpont román iskolájába íratják majd őket.

A vadászi első–nyolcadik osztályos román tagozat voltaképpen „roma tagozat”, hiszen csupán egy-két román kisdiák tanul ott, közel kétszáz, párhuzamos osztályokba járó cigány gyermek mellett. Miattuk az iskolát, az óvodát is állandóan bővíteni kell, nemrég adtak át egy új, modern épületet. A cigánysor régen kinőtte magát. A romák először a „román” faluban vették meg a házakat, most már a „magyar” faluban sincs olyan utca, ahová nem költözött be néhány cigány család. Az a nyolcvan román beékelődve él a cigányok között, minden román családra jut öt cigány família. A románoknak már papjuk sincs.

Van vagy hetven tehén, a magyarok és a románok közül vagy három-négy ember tart lovat. A cigányok egyre-másra vásárolják a lovakat, jobbára lopott takarmánnyal etetik őket. Két esztendeje a gazdák értesítették a községközpontban székelő rendőrséget, hogy roma falusfeleik ráeresztették a lovaikat a zsenge vetésre, kijött két altiszt, ám az egyiket úgy megverték, hogy a kezét is eltörték. Azokkal a fiatalabbakkal, akik jobban beilleszkedtek, akiknek munkahelyük van, Borosjenőbe vagy Nadabra járnak dolgozni, nincs baj, csak tíz-tizenkét családot kellene Vadászról kizsuppolni – vélekednek beszélgetőpartnereim.

A földekkel sok a gond, nagy szárazság sújtotta a vidéket, az idén még nem volt ötvenliternyi eső, ami a tizede az átlagos évi csapadékmennyiségnek. A gazdák elmentek, kiöregedtek. A szántók negyven-ötven százalékát művelik meg. Szerencsére jelentkezett két magyar vállalkozó, ők vagy kétszáz hektáron gazdálkodnak, ők majd bővülnek, terjeszkednek, ahogy tudnak. „A Körös árterületén, a Leveles két oldalán nagyon jó termőföldek vannak. A Fajzásban, a kaszáló helyén, nagyapámék még hallották, ahogy a bölömbika bőgött – meséli Jakab Károly. – Szeszélyes vízi világ volt ott hajdanában. A régiek őszi búzát vagy őszi árpát nemigen vetettek, mert mindig elvitte az árvíz.” Károly jelenleg nyolcvan hektárt művel. A fele az övé, a többit béreli. Gépesítve, egy emberrel dolgozik, de az idei évet nem tudja, hogy fogja kiheverni, nagyon gyenge termés ígérkezik.

A lelkipásztor és a főgondok kíséretében indulunk falunézőbe. A parókiával szemközt vadonatújnak tűnő épület ékeskedik. „A községi tulajdonban lévő volt egyházi iskolát a polgármesteri hivatal korszerűsítette. De ha felépül az új tanintézeti épület, a református egyház fogja használatba venni. Évek óta lakatlan, nagyon romos volt, most központi fűtés van benne, a víz bevezetve, angolvécéket szereltek fel. Csak az udvart kell még rendbe tenni. Az eklézsiának nem lett volna annyi pénze, hogy felújítsa” – bizonygatja a lelkész. Elképzeléseik szerint lesz egy terem, amelyikben istentiszteleteket fognak tartani, a másik a fiatalok vagy akár az idősebbek számára közösségi rendezvények megtartására lesz alkalmas. „A magyar polgármester harmadik ciklusát tölti, a tizenhárom tanácsos közül kilencen magyarok vagyunk – magyarázza a községi tanácsosi tisztséget is betöltő kurátor. – Vadász a mérleg nyelve, ilyen szempontból szerencsések vagyunk a cigányokkal, mert ők reánk szavaznak, sőt a románok egy része is.”

A templomról. Vakációs emlékeim között fontos helyet kapott a hatalmasnak tűnő istenháza monumentálisan égre törő tornya. A vaskos, akár bástyának is beillő épületrész – melyről később megtudtam, hogy a török hódoltság idején valóban erősségként, őrtoronyként használták – gyermekkori emlékeim szerint igen romos állapotban lehetett, az oldala leomlással fenyegetett. A tatárjárás pusztítása után, a 13. század második felében hamar újratelepült Vadász. A régészeti kutatások arra engednek következtetni, hogy ebben az időszakban, az Árpád-kor utolsó évtizedeiben épült a temploma. A lakosok, a templom építtetői minden bizonnyal tehetős emberek lehettek, hiszen egy hatalmas toronyra is jutott tégla, melyet a közeli téglaégetőből hoztak. A műemlék értékeinek feltárását és a restaurálást irányító szakemberek, Emődi Tamás és Lángi József véleménye szerint a tornyot egy időben emelték a templomhajó legrégibb részével. Az eredeti épület óromán stílusban épült. A középkori bejárat ma is látható, bár ma már nem ezt használják.

A templom belső tere északon és délen ülőfülkékkel van tele, melyek előtt a középkori szokás szerint a gazdagabb lakosok helyet vásárolhattak maguknak. Rómer Flóris, a főbejárat fölötti freskó újrafelfedezője ezt írja a templomról: „eredetileg cemiterialis kis templom volt, mint a legtöbbje az első keresztény templomoknak, mely körül az ősök temetkeztek.” Rómer azt is tudni véli, hogy a templom körül leásván, bizonyára emberi csontokat is találnánk. 1332-ben már saját plébániával bír a falu, és papjának nevét is tudjuk. György pap a Köleséri főesperesség legmódosabb plébánosa. Ez az adat bizonyítaná a kutatók előbbi megállapításait is.

A Vadászról írt kismonográfia szerzője szerint: „Az 1400-as évek rengeteg viszontagságot hoznak, hiszen a falu egyik nemesi család birtokából a másikéba kerül. A Becseyek, a Sámolykeszyek, a Pethők, a Vásáryak, az Illyeyek, a Farkasok, a Maróthyak és a Miskeyek kezén is keresztülmegy. Gazdag falu lehetett, különben nem harcoltak volna ennyien érte. A kutatók szerint a 15. század első felében festhették a templomban talált képeket. A templomban ugyanis, a belső bejárat felett timpanonos szerkesztésű freskó ugrik ki a falból. A képet minden bizonnyal megrendelésre készítették, valószínűleg a fent említett években. A kép nagy művészi értékkel bír és a restaurátorok szerint, a felhasznált színek alapján, egy szász mester készíthette, ami az akkori időben nem kis pénzbe került. A freskó a keresztre feszített Krisztust ábrázolja. Az alkotó meglepő plasztikussággal és realitással ábrázolja a Megváltót. A kereszt jobb oldalán az asszonyok állanak, a három Mária. Bal oldalán pedig két apostol látszik, egyikről bízvást állíthatjuk, hogy Péter apostol, hiszen egy kulcsot tart a kezében.” Egy régi, 1832-es lelkipásztori jelentés arról számol be, hogy „templomunk régibb része mint most is látszik, és a még most is élő öregektől tudatik vak ablakokkal, faragott és festett képekkel volt teljes”.

Főszerkesztő-fotográfus kollégám egyre-másra készít felvételeket a gótikus, bélletes kapuzat fölötti falfestmény maradványairól (képünkön). Annak idején a kálvini hitre tért elődök nemigen kímélték a templom ma már közel hat évszázados értékeit, a feltárt freskómaradék felületét valamikor egy gerenda számára törték át.

Belépve a kapun a legények számára 1801-ben épült, a gyülekezet lélekszámának gyors gyarapodásáról tanúskodó karzat köti le a figyelmünket. Feliratának sutaságában is sokatmondó szövegét csak a nyakunkat kitekerve sikerül kibetűzni: „Urunk engedelméből a Vadászi reformata Szent Eklzsia a maga költségével építette e fikart Ohlá János molnár által Albert Miháj biróságá: öreg Kováts István kur. és Máté Ferenc egyházfiságában.”

Kísérőnk tájékoztatása szerint a patinás bútorzat is, az 1833-ban újrafestett kazettás mennyezet első változata is korabeli. 1810-re készül el a munka, amint ezt a következő felírással egy kazetta is bizonyítja: „Ez a mennyezet épült a kőkar alatt valóval és a bent lévő székekkel s katedrával együtt Ns. Csatári János asztalos által Bíró ör. Kováts István, kur. Bondár Ferenc, egyházfi Kotsis Ferenc idejében Ao. 1810 Die 8 sept.”

A berendezés elkészítése Csatári János asztalosmester érdeme. Munkájának szemléletes leírása a belső tér gazdag kiképezését bizonyítja: „Erre a célra rengeteg veres, kék, fehér és zöld festéket vásárolnak a mester számára. Az asztalos igen szép munkát készít. A mennyezetet kifesti. A kazettákon szereplő jeleknek megvan a jelentésük. A mennyezet közepén található Nap Istent szimbolizálja, míg a szószék felett levő Hold a lelkipásztort. Ahogyan a hold a naptól kapja fényét, úgy a lelkipásztor Istentől kapja azt, és szét kell szórnia Isten Igéjének hallgatóira. Nem az övé tehát, amit ad, hanem Istené. A többi kazettán a Csillagok láthatóak, azaz a gyülekezet. Az Úrasztala felett található faragott kazetta az Édenkertet jelképezi, ebből azt lehet kiolvasni, hogy az Úrvacsora azt a helyreállított közösséget jelenti Istennel, amelyet csak az Édenkertben tapasztalhatott meg az első emberpár, bűnbeesése előtt. Valószínű, hogy a padok mellvédjén kívül a kőkar alatt levő deszkázás és a szószék is ki volt festve. Erre utalnak azok a minták, amelyek jelenleg a cinteremben találhatóak.”

Jelenleg a templom tetőszerkezetének az átalakítása volna a legfontosabb munka. Emődi Tamás, az egyházkerület építésze pályázattal igyekszik támogatást szerezni az eredeti, román kori ablakok feltárására, amikor lesz rá anyagi fedezet, a tizenegy ülőfülkét is elővarázsolják. 2002-ben csak falkutatásra, a bejárat freskójának felújítására futotta. Székesfehérvári szakértők restaurálták, Láng József irányításával. A gyülekezet adakozó kedvét mi sem bizonyítja beszédesebben, mint hogy 2006-ban, amikor legutóbb renoválták a templomot, kétszázmillió lej adomány gyűlt össze; volt olyan egyháztag, aki kéthavi nyugdíját is felajánlotta.

Névcsemege. Jártunkban-keltünkben kirajzolódik számomra a falu – a „magyar” falu legősibb része. Előzetes olvasmányaimat kísérőink elmondásával kiegészítve élhetem ki helynévgyűjtő mániámat: Napkeleti utca, a Malom tér, a Hat ház utca, a Nagy korcsma utca, a Kápolna utca, megannyi girbe-gurba, zegzugos sikátor, odébb az újabb keletű Nyárfás utca, Bokor utca, Ponyvahát őrzi a településtörténet különböző időszakait. És a határrészneveknek a falumonográfiában fellelhető gazdag választéka is csemege riporterségem számára: „A vadászi határt, ahogyan az a régieknél szokásban volt, természetesen a régi tulajdonosokról, birtokosokról nevezték el. A Józsi major József főhercegről kapta nevét, aki a 19. században vásárolta meg a határnak ezt a részét. A Maróczi tarló az egykor ezen a földön lévő, de a törökdúlás alatt elpusztult Marócz faluról kapta nevét. A Blayer, a Teleki, a Tisza, a Szentpáli és a Csete tarlók az egykori birtokosokról kapták nevüket. A falu határában levő földek nevei: Ködmönös, Balogföld, Árpáskert, Kenderföld, Szálláskert. A földeken laposok voltak, melyek biztosították a környező földek vízellátását. Ilyen volt a Mészár lapos, a Jegyző lapos, a Horgos rét, a Fajzás lapos.”

Nincs szándékomban a teljes helynévkincset belezsúfolni riportnak szánt írásomba, csak megjegyzem, hogy trófeámat legidősebb riportalanyom, Vékás János egészítette ki.

A legendás csontkovács. Mielőtt Vadász másik hírességét – az egyik a templom… –, János bácsit meglátogatnánk, arra is futja kísérőim idejéből, hogy megmutassák: túl a falu szélén, a határban hol állt a Simonyi bárók szépséges kastélya, megannyi uradalmi épülettel, halastóval, hatalmas parkkal, melyről immár csak egyetlen egy fa, egy Észak-Amerikában honos virginiai boróka tanúskodik. (Simonyi óbesterre és a birtokközpontot tovább fejlesztő, miniszterviselt fiára riportom következő részében, az általa alapított Simonyifalvának szánt beszámolómban szentelek nagyobb spáciumot.)

Elbúcsúzunk hajdani iskolatársamtól, Jakab Károlytól, hiszen aratás közben áldozta fel az idejét számunkra, és Lőrincz tiszteletes úr kíséretében nyitunk be Vékásékhoz. A jómódról, szorgalomról és rendről tanúskodó portát könnyű megtalálni: az utolsó előtti ház az alvégen. Egyébként minden cigánygyerek tudja, hiszen ha más megyei vagy külföldi rendszámú gépkocsi érkezik Tőzmiske felől, némi fizetségért egymással versengve kalauzolják a messze földön hírt s nevet szerzett csontkovácshoz a gyógyulni vágyó pácienseket.

János bácsi (képünkön) meg a lánya az udvaron fogad bennünket, egy aradi kútmester azon tüsténkedik, hogy új szivattyút szereljen a mélységes mélyen, a felszíntől 150 méterre rejtőzködő forrás vizét előcsalogatandó. A gazda némi habozás után elegyedik szóba velünk. Nem titkolja: unja már az okvetetlenkedő újságírókat, de miután kienged, csak úgy árad belőle az ízes beszéd, akár a föld mélyéről a tiszta, jéghideg ivóvíz. A „csontkovácsolást” a nagyapjától, Vágó Istvántól tanulta, Vágó István meg az apósától, aki huszárok szanitéce volt hajdanán az osztrák–magyar seregben. „Nem akartam én ezzel foglalkozni, volt nekem más megélhetőségem, harminc évig a pékségben dolgoztam. Nem akartam, hogy kuruzslónak tartsanak, a kommunizmusban nem lehetett itt fityegni. Pedig a nagytatám el volt ismerve, elvittek bennünket Bukarestbe a nagyfőnökökhöz, napokig ott voltunk, azt mondták, Vágó bácsi csinálhatja, de csak itthon. Féltek, hogy a doktoroknak elveszi a kenyerit. Mégis meg-megpróbáltam az ő felügyelete alatt, gyakran le is gorombított. A tata 1974-ben halt meg, még el se temettük, már ott állott egy autó, attól kezdve én csináltam. Az előbb ment el egy kliens, gyakran még késő este is bekopognak, miután lefeküdtem. Itt nem lehet programáltatni. Az ország minden részéből jönnek, még külföldről is. Szeretném továbbadni a tudásom, de nem nagyon van kinek. Erre születni kell, itt voltak már nyolcan-tízen, mutassam meg, hogy kell csinálni, hogy kell helyre tenni a csontot. Egy bioenergiás teljes csontvázat is hozott magával, többen levideózták, mit hogyan csinálok, mégse tudták eltanulni. A doktorok gyakran ideküldik a kórházakból a betegeket. Hány kliensem volt, nem tudnám megmondani, milliónál kevesebb, százezernél több. Sokszor, ha kimegyek az utcaajtóba, még be se jövök, már három bokát meg három kezet helyre teszek. Az unokám átvehetné, ha volna hozzá hajlandósága, erős keze van, Aradon vízilabdázik, de nem áll kötélnek, nem lehet forszírozni, ha nem akarja. A kutyát se lehet bottal a nyúl után zavarni.

Amikor a rendszerborulás volt, harminc év után otthagytam a pékséget, lett a föld, gondoltam, hogy abból megélünk. Az lesz a kolbászból a kerítés, de nem lett. Először csak tíz hektárt adtak vissza, aztán még valamivel többet, mint húsz. Presbiter is voltam, megindítottam itt a kisgazdapártot, 500 hektáron pedig egy társulást szerveztem. De már négy esztendeje abbahagytam a gazdálkodást, nem is bírom már, hetvenéves elmúltam, de nem is érdemes. Nagytatámtól hallottam, a harmincas években ment itt legjobban az élet, szuper volt. Szorgalmas, jószágtartó emberek voltak. Minden jobb háznál volt négy ökör, két-három tehén, borjú, tíz-tizenkét nagyállat, disznó is sok volt, három csürhét makkoltattak az erdőben a vadásziak. Négyszer volt évente vásár, országos vásár. A tatám minden vásárra előállított egy pár szép ökröt, eladta a felvásárlóknak, azok tovább adták a zsidóknak. Akár egy hold földet is lehetett venni értük. A románok is szorgalmasak voltak, jól megvoltunk velük, megtanultak gazdálkodni. A románokkal szuper volt a viszony. Ők, a régi öregek mind tudtak magyarul.”

Úrvacsora

Könnyáztatta arcomon, vétkeimnek tükre

az ajtó mögött, kinthagyom

lelkemben örökre.

Megmarad.

De vígasztal, hogy állhatok elétek:

Ez az én megtört testem. Vegyétek,

Egyétek.

Valami történt, ha hozzád érek,

beleremeg a világ.

Féllek, mert

Megszülettél...

Bennem is a vágyódással:

E pohár az új szövetség

az én vérem által.

A konfirmálók első úrvacsoravétele

                               Fohász úrvacsoravétel előtt: 
E szent asztal megvigasztal,                 S szánom-bánom bűneimet,
növekedik hitem,                                így jövök most Hozzád,
a testvéri közösségből                        a szent kenyér és a szent bor
erőmet merítem.                                 bocsánatod hozzák.

Fohász úrvacsorai kenyérnél:        Fohász úrvacsorai bornál:
Uram Krisztus, bűneimet                    E szent ital, én Krisztusom,
lábaidhoz teszem,                               kiontott szent véred,
megtört tested szent jegyében             halálodért bocsánatot
Bocsánatod veszem.                          erős hittel kérek.

                              Fohász úrvacsoravétel után:
Áldást mondok ez asztalnál,              E királyi vendégségből
hogy én itt lehettem,                          bocsáss el békével,
a kenyérben és a borban                   üdvösségem, bocsánatom
kegyelmedet vettem.                         kívánt örömével.

Áldott Pünkösdi Ünnepet!

„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.” (Gal 5,22-23)

Kedves testvéreim!

Pünkösd ünnepén (és nem csak) az emberi életeket átformáló Szentlélekért mondunk köszönetet szerető Urunknak! Hálásak vagyunk azért, hogy misszói egyházmegyénk gyülekezeteiben megélhetjük a krisztusi közösség megtartó erejét! Olyan jó tudni azt, hogy amikor holnap templomainkban felcsendül a pünkösdi ének és a bennünket kereső Ige, amikor megállunk a Kegyelem Asztala előtt, akkor átélhetjük együtt a pünkösdi csodát: a Lélek egybekapcsol, eloszlat minden kételyt, reménnyel tölt el és cselekvésre buzdít!

Testvéreim! Imádkozzunk ezen a pünkösdön azért, hogy a Lélek gyümölcsei nyilvánvalókká legyenek életünkben! Tudjunk úgy szolgálni, hogy általunk mások is megízleljék Krisztus szeretetét.

Áldott ünnepet és szolgálatot kívánok mindenkinek!

Szeretettel,

Módi József

esperes

Konfirmáció

Konfirmáció

A konfirmálók: Polyánki Arnold, Gyarmati Róbert, Csák Andor János, Farkas Hermina, Farkas Ibolya, Lipták Márton és Simon Roland Sándor

Anyáknapi szavalók

Ének

Anyáknapi gyülekezeti ének

Dsida Jenő: Húsvéti ének az üres sziklasír mellett

Sírod szélén szinte félve,
iszonyattal üldögélve,
ó - mekkora vád gyötör,
mardos, majdnem összetör:
mily látás a kétkedőnek,
törvény ellen vétkezőnek,
hogy üres a sírgödör.

Nyitott sírod szája szélén
sóhajok közt üldögélvén
szemlélem bús, elvetélt
életemnek rút felét
s jaj, - most olyan bánat vert át,
mily Jacopo és Szent Bernát
verseiből sír feléd.

Nincs gonoszabb, mint a hitvány
áruló és rossz tanítvány,
ki az ördög ösvenyén
biztos lábbal, tudva mén:
szent kenyéren nőtt apostol,
aki bűnbe később kóstol, -
Krisztus, ilyen voltam én.

Amit csak magamban látok,
csupa csúnya, csupa átok,
csupa mély seb, éktelen,
testem oly mértéktelen
volt ivásban, étkezésben,
mindenfajta vétkezésben
s undokságom végtelen.

Ó, ha tudnám, megbocsátasz,
s országodba bebocsátasz,
mint szurnám ki két szemem,
mint vágnám le két kezem,
nyelvem húznám kések élén
s minden tagom elmetélném,
amivel csak vétkezem.

Bűneimnek nincsen számok.
Mindent bánok, mindent szánok
és e sajgás, mely gyötör
nem is sajgás, már gyönyör.
Hamuval szórt, nyesett hajjal
ér engem e húsvéthajnal
és az üres sírgödör.

Bámulok a nyirkos, görbe
kősziklába vájt gödörbe,
bénán csügg le a karom,
tehetetlen két karom...
Te kegyelmet mindig oszthatsz,
feltámadtál s feltámaszthatsz,
hogyha én is akarom.

Lábadozó régi hitben
egész nap csak ülök itten.
Lelkemet nagy, jó meleg
szent fuvallat lepte meg,
lent az odvas, szürke barlang
mélyén muzsikál a halk hang,
ahogy könnyem lecsepeg.

Az én Uram újra él most,
országútján mendegél most,
áprilisban fürdik és
aranyozza napsütés,
ahol lépked, jobbra-balra
ezer madár fakad dalra
s ring, hullámzik a vetés.

Éneklő sok tiszta lánnyal,
liliomos tanítvánnyal
nem követlek, Mesterem.
Majd csak csöndes estelen
indulok, hol vitt a lábad,
földön kúszom könnybe lábadt
szemmel, szinte testtelen.

Fennakadva tüskeágon,
éjsötét nagy pusztaságon
étlen, szomjan vágok át,
nagy hegyeken vágok át,
mint eltévedt eb szimatja,
mely halódva is kutatja
vándor ura lábnyomát.

S közben dalolok az égről,
pálmás, örök dicsőségről,
vonszolván földdel rokon
testemet a homokon
s így ujjongván, nem is érzik,
hogyan sajog, hogyan vérzik
rögbe horzsolt homlokom.

Mert az égi útnak elve:
kúszva, vérzőn, énekelve,
portól, sártól piszkosan
menni mindig, biztosan...
S kopjék térdig bár a lábam,
tudom, az ég kapujában
utólérlek, Krisztusom!

Ravasz László gondolatai Jézus haláláról

Jézus halála csak földi képében halál: isteni képében az élet ősméhe és az örökkévalóság csúcspontja. Mikor mi még csak a nagypénteket láttuk, Isten már akkor a húsvétot látta, s csak azért mutatta nekünk előbb az árnyékot, hogy előkészítsen a fényre.

Isten a halált tette az élet formáló erejévé. E felfedezéssel magának az Istennek a szívébe pillantunk bele és meglátjuk ott világtalányunk és saját életünk megoldását: a kereszt titkát. Ezért kellett Istennek emberré lennie, ezért kellett Jézusnak az emberi élet hasonlatosságába öltözni, hogy az ő halálának ereje ott álljon világunk középpontjában mint az életnek egyetlen, örök forrása, Benne nem volt semmi, ami a halált, mint a végesség és a bűn ítéletét, kihívta volna. Az ő halála az áldozat szabad ténye volt, hogy megrendítő voltában megmutassa nekünk a mibennünk rejlő földi hatalmakat, amelynek következményeképpen zuhant rá ez a nekünk szóló, de helyettünk őt érő ítélet. Tehát a mi ősemberi mivoltunk helyettünk elviselt ítélete volt az.

…És Jézus a kereszten szomjazik. Az örök adakozó, az ajándékszóró, a bő és örök forrás, szomjazik, hogy néha-néha csupa és egyetlen kérés, félelmes isteni igény, örök óriási követelés lehessen. Emberségének minden árvasága, éhsége, kínja csak e kérés súlyát növeli: egész mivolta ott nyög fel a kereszten: „szomjúhozom”, hogy e hegyeket omlasztó nyögésből kiérezzük, hogy mireánk szomjazik… Maga Isten eped benne – értünk.

Imádság

Kegyelemből, hit által
Noha nem voltam sztár, csak egy átlag,
Tagadni-vagy titkolnivalóm nincs.
A jó lelkiismeret drága kincs.
Bár érdemem semmi, de semmi nincs !
Mégis azt várom,hogy indulást ints,
És ha lehullt rólam a porbilincs,
Halhatatlanul ott vagyok NÁLAD.

Kölcsey-karaván jön Vadászra

A Szabadság-szobor Egyesület, a Kölcsey Egyesület közreműködésével, valamint a Communitas Alapítvány támogatásával létrejött Kölcsey Diákszínpad Kölcsey-karaván elnevezéssel Arad megye magyar településeinek kultúrházaiban lép fel.

Az elmúlt hét végén egy 20 személyes autóbusz segítségével indult be a Kölcsey-karaván. Pénteken este Zimándközön, szombaton délután Fazekasvarsándon, majd este Szapáryligeten mutatták be a Tabarin, a csodadoktor, illetve Egy hősszerelmes kalandjai című vígjátékokat, amelyeket főleg fiatalokból álló közönség tekintett meg. A fény- és hangtechnikussal rendelkező, húsztagú Kölcsey Diákszínpad csapata nagy lelkesedéssel utazott, adta elő a Faragó Zénó színművész által betanított, Juhász Dominik szervezésében színpadra vitt darabokat. 

A Kölcsey-karaván legközelebb április 8-án, pénteken Sofronyán, április 9-én, szombaton Vadászon,  20 órakor áll meg egy-egy előadásra. 

A szervezők azt szeretnék, ha a településeken minél több fiatal tekintené meg a produkciót, amit nem pénzszerzés céljából, hanem a fiatalok összefogásának, szórakoztatásának a szándékával szerveznek.

Amatőr színjátszás

Tekintve, hogy Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című zenés vígjátékát Ágyán számos vadászi is megtekintette, az élményt szeretnék megosztani az otthoniakkal is. 

Az előadásra március 26.-án, szombaton 20 órától a vadászi kultúrházban kerül sor, ahova a szervezők szeretettel várják a helybeliek mellett a környékbeli nóta- és színházkedvelőket is. 

Belépőjegyek a helyszínen igényelhetők.

Eklézsia 16.szám

eklezsia16

Eggyé lenni

„Eggyé lenni az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban!” (ApCsel 2,42) – ez volt a vezérigéje annak a hétnek, melynek estéit, délutánjait, napjait közösen töltöttünk el. Szinte egybeforrt a mi szívünk (az ének szavaival élve is) abban az igyekezetben, hogy az Úrnak szolgálni tudjunk. Nemcsak lelkész és családja, nemcsak a presbiterek és családjaik, sőt nemcsak a gyülekezeti tagok munkálkodtak az együttlét áldásainak elnyerése érdekében, hanem hiszem, hogy az Úr Isten volt az, aki naponkénti áldásaival megszentelte a mi alkalmainkat, szolgálatainkat.

Valóban eggyé tudtunk lenni… mint egykor az első jeruzsálemi keresztyén gyülekezet. Lutheránus, baptista vagy kálvinista lelkészek ugyanazzal az első hitvallással hirdették az Igét, melyet Péter, a Kőszikla a Cézárea Filippi felé vezető úton mondott: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.

Nemcsak a szolgáló lelkipásztorok hirdették az Igét, hanem bizonyságot tettek gyülekezeti tagjaink is. Szavalatok, ének-dicséretek hangzottak el az igehirdetést követően, egy-egy emberi érzést, a hálának, a köszönetnek és szeretetnek hangját megszólaltatva. S tudván, hogy az ember, aki énekel, kétszeresen imádkozik, mi eggyé tudtunk lenni az ének-imádságban is. Egymástól tanulva, egymást tanítgatva szolgáltunk az Istennek. S közben eggyé lettünk vendég és vendégfogadó, lelkipásztor és nyáj, református és más felekezetű az apostolok tudományában.

Mit is tudtak az apostolok? Tudtak békét lelni egy békétlen világban. Tudtak szólni akkor, mikor mások elhallgattak volna. Tudtak segíteni a nyomorúságba esetten. Tudtak vigaszt nyújtani az elkeseredetteknek. Tudtak dacolni egy kárhozatra ítélt világgal – mert megtalálták az Élet Urát. És ez az Úr, a Krisztus, miután feltámadt a halálból, megjelenve előttük, így köszöntötte őket: Békesség néktek! S azután azt mondta: Ne féljetek!

Idő kellett hozzá, sok idő, még az apostoloknak is, míg sötétségből a világosságra, bezárt ajtók és ablakok mögül a nyilvánosság elé mertek állni, és hirdetni tudták a Krisztust, aki meghalt, de feltámadott azért, hogy vele együtt mi is meghaljunk bűneinkre nézve, de fel is támadjunk az örök életre.

Nekünk is időre, Istentől rendelt időre, és alkalmakra van szükségünk, hogy sötétségből a világosságra, bezárt ajtók mögül a hit nyilvános megvallására jussunk.

Péternek nehéz volt szemébe mondani a jeruzsálemi ünnepre érkező embereknek, azoknak, akik halálra juttatták Jézust, hogy bűnösök. Ugyanilyen nehéz nekünk is előjönnünk rejtekhelyeinkről az Úr színe elé.

Ebben segíthet bennünket az Úr az ilyen imaheti alkalmakkal is. Nemcsak egymással, vendégeinkkel vagy a szolgálatokat végző lelkészekkel vállaltunk mi közösséget, de az Úrral is eggyé váltunk. Jelen volt közöttünk, énekkel is hirdettük: Itt van Isten köztünk…

Az imaheti előkészületek ideje alatt, Isten már tudta, hogyan mutatja meg mindenütt jelenvalóságát a gyülekezetnek, a vendég- és a vendégfogadó lelkipásztornak egyaránt.

Két héttel az imahét kezdete előtt már összeállt a szolgálatot végző lelkészek névsora, de egy, a világhálón közvetített imaheti szolgálat, és minden bizonnyal Isten akarata miatt módosult. Akkor még nem tudtuk pontosan, miért, de elhangzott a hívás, és a hívó szóra felelő szolgálatkészség. Utólag tudtam meg, a szolgálatot vállaló lelkésztársamtól, hogy ő is csak az imaheti alkalom előtti napon tudta meg, hogy miért kellett neki vállalnia ezt a szolgálatot. Egy füzesgyarmati (itt szolgál a meghivott lelkész) 15 éves fiú kockázatos műtétre ítélve fekszik a gyulai korházban. Szüksége lenne egy bizonyos gyógyszerre, illetve a gyógyszer túladagolása következtében, annak mellékhatásaként jelentkező folyamatra a műtét elkerülése érdekében. S a gyógyszert Magyarországon nem lehet megkapni. De Erdélyben igen. Hát ezért kellett a lelkésznek ide Erdélybe, Vadászra jönnie, és Isten Igéjét hirdetnie a gyülekezetnek. Hogy ez a 15 éves fiú, akit Vadász Richárdnak hívnak, az itteni gyógyszerek segítségével a gyulai korházban el tudja kerülni a kockázatos műtétet.

Az Úr csodásan működik…, nem tudhatjuk, életünkben mi miért történik, de ez Istennek akarata, hogy eggyé legyünk Őbenne.

Imaheti szemelvények

Szerda

Hétfő

Egyetemes imahét 2011

"Eggyé lenni az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban! (ApCsel 2,42) 

A Vadászi Református Egyházközségben idén február 13 és 20 között kerül megrendezésre az Egyetemes Imahét. Az imaheti alkalmak hétköznaponként este 18 órakor kezdődnek vendéglelkipásztorok szolgálatával, a két vasárnapi (kezdő- és bezáró alkalmak) vasárnap délelőtt 11 órától, a helyi lelkipásztor szolgálatával lesz megtartva. 

Az imaheti igék és a szolgálattevő lelkipásztorok:

1. nap.Vasárnap, délelőtt 11 órakor:  A jeruzsálemi gyülekezet - Lőrincz Lóránd-Péter, helybeli lelkipásztor.

Joél 2,21-22; 3,1-2 Kiöntöm lelkemet minden testre. 

Zsolt 46 Az Isten ő közepette van. 

ApCsel 2,1-12 Mikor a pünkösd napja eljött. 

Jn 14,15-21 Az igazságnak ama Lelke. 

2.nap. Hétfő 18 óra Egy test – sok tag. Bodnár Lajos, borosjenei református lelkipásztor

Ézs 55,1-4 …jertek e vizekre!… 

Zsolt 85,8-13. Közel van szabadítása az Őt félőkön. 

1Kor 12,12-27 Egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg. 

Jn 15,1-13 Én vagyok a szőlőtő… 

3.nap. Kedd 18 óra. Az apostolok tudományához való ragaszkodás egyesít minket. Jakab István, aradi evangélikus lelkész

Ézs 51, 4-8 Figyeljetek reám, én népem! 

Zsolt 119,105-112 Az én lábam szövétneke a te igéd. 

Róm 1,15-17 Kész vagyok nektek is, akik Rómában vagytok, az evangéliumot hirdetni. 

Jn 17, 6-19 Megjelentettem a te nevedet az embereknek. 

4.nap. Szerda 18 óra. A javak megosztása, mint az egység kinyilvánítása. Baráth János, füzesgyarmati (Magyarország) református lelkipásztor.

Ézs 58,6-10 Az éhezőnek szegd meg kenyeredet. 

Zsolt 37,1-11 Bízzál az Úrban és cselekedjél jót! 

ApCsel 4, 32-37 Mindenük közös volt. 

Mt 6,25-34 Keressétek először Isten országát… 

5.nap. Csütörtök 18 óra. Reménységgel megszegni a kenyeret. Papp József, erdőhegy-kisjenői református lelkipásztor.

 l2Móz 16,13b-21a Ez az a kenyér, melyet az Úr adott nektek eledelül 

Zsolt 116,12-24.16-18 Neked áldozom hálaadásnak áldozatával. 

1Kor 11, 17-18. 23-26 Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. 

Jn 6, 53-58 Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá. 

6.nap. Péntek 18 óra. Tettekre ösztönözve az imádságon keresztül. Demeter Szilárd, mezőbaji református lelkipásztor.

Jónás 2,1-9 Az úré a szabadítás! 

Zsolt 67,1-7 Dicsérnek téged a népek, ó Isten. 

1Tim 2,1-8 Tartassanak könyörgések…királyokért és minden méltóságban lévőkért. 

Mt 6,5-15 Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod. 

7. nap. Szombat 18 óra. A feltámadás hitében élni. Vincze Németh László, aradi baptista lelkész.

Ézs 60,1-3.18-22 A szabadulást hívod kőfalaidnak és kapuidnak a dicsőséget 

Zsolt 118,1.5-17 Nem halok meg, hanem élek… 

Róm 6,3-11 Eltemettettünk azért vele együtt a keresztség által a halálba…hogy mi is új életben járjunk. 

Mt 28,1-10 Ne féljetek! 

8. nap. Vasárnap 11 óra. Isten a békéltetés szolgálatára hívott el. Úrvacsoraosztással egybekötött imahétzáró istentisztelet - Lőrincz Lóránd-Péter.

1Móz 33, 1-4 Ézsau elébe futott, megölelte őt…és sírtak. 

Zsolt 96, 1-13 Mondjátok a népek között: az Úr uralkodik! / az Úr a Király!/ 

2Kor 5, 17-21 Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett Jézus Krisztus által, és aki nekünk adta a békéltetés szolgálatát. 

Mt 5, 21-26 Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, előbb békélj meg a te atyádfiával.

Az igei szolgálatok után mindenkinek alkalma lesz énekben, imádságban vagy szavalatban válaszolni Isten üzenetére. A szeretetvendégség ideje alatt pedig alkalmunk lesz jobban megismerni egymást és a szolgálattevő lelkészeket, valamint azokat a közösségeket, ahonnan jöttek.

Imaheti alkalmainkra, melyeket a Lelkészi Hivatal fűtött termeiben szervezünk meg szeretettel hívunk és várunk mindenkit.

Újraéledt a volt egyházi iskolaépület

Pénteken 14 órakor közel félszáz érdeklődő, köztük aktív és nyugalmazott pedagógusok gyűltek össze Vadászon az egykori felekezeti iskolaépület felújítása alkalmából szervezett átadási ünnepségen.

Jakab Károly (egyházközségi főgondnok), helybeli RMDSZ-elnök meghatódva emlékezett vissza a 160 évvel ezelőtt egyházi iskola céljaira emelt épület történetére, ahol sok generációval együtt maga is elkezdte a tanulást. Megemlékezett a 41 évvel ezelőtti bezárására is, ami után orvosi rendelőként használták. Örömének adott hangot, hogy az épület felújítva visszanyeri eredeti rendeltetését, iskolaként működhet tovább.

Haász Tibor polgármester megköszönte a megyei tanácsnak, amiért a beruházás értékének a 30%-ával segítették a felújítást, aminek a 70%-át a községi költségvetésből fedezték. Ugyanakkor köszönetet mondott a Must Attila vezette építőcsapatnak, amelynek tagjai a hideg ellenére is mindent megtettek, hogy a tervezett időpontra befejezzék a munkát. Annak a reményének is hangot adott, hogy a Vadászi Általános Iskola emeletes épületéhez csatolandó új szárny elkészülte után a most átadott épületben kap újra helyet a helybeli magyar elemi és óvodai oktatás.

Hornea Mărioara iskolaigazgató a bútorzat teljes megújulásának a lehetőségéről beszélt, mivel jelenleg annak csupán a 50%-a új. Ugyanakkor örömének adott hangot, amiért a korszerűsített épületben belső illemhelyek és mosdók, illetve központi fűtés működik, tehát a legjobb feltételek között indulhat be az oktatás.

Lőrincz Lóránd református lelkipásztor a rövid igehirdetés után áldást mondott a felújított, egykori református iskolaépületre, a benne dolgozó pedagógusokra, az itt tanuló diákokra, teljes támogatásáról biztosítva az itt zajló oktatást.

A románul és magyarul elhangzott beszédeket követően Haász Tibor polgármester Hornea Mărioara iskolaigazgatóval elvágta a bejárati ajtó előtti két nemzeti színű avatószalagot, majd az egybegyűltek megtekintették, a gyermekek birtokba vették a négy tantermes, teljesen felújított, korszerűsített épületet. A felnőttek pezsgővel koccintottak a felújításra jövőbeli oktatás hatékonyságára. A felavatást követően a tőzmiskei önkormányzat vadászi irodájában a polgármesteri hivatal ebédet adott az avatási ünnepség résztvevőinek a tiszteletére.