2015. május 24., vasárnap

Mit cselekedtél? Mit cselekedjünk? - Pünkösdvasárnapi igehirdetés

Bibliaolvasás:
"És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.
És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala.
És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül.
És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok.
Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak.
Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni.
Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, akik szólnak?
Mimódon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?
Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadóciában, Pontusban és Ázsiában,
Frigiában és Pamfiliában, Égyiptomban és Libiának tartományiban, mely Ciréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok,
Krétaiak és arabok, halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait.
Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lenni?
Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg.
Péter azonban előállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet!
Mert nem részegek ezek, amint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van;
Hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától:
És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.
És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak.
És tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gőzölgését.
A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelőtte eljő az Úrnak ama nagy és fényes napja.
És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik."
Apostolok Cselekedetei 2, 1-21

Alapige.
"Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, aki fogad vala méhében és szűli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól.
És ismét szűlé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora lőn, Kain pedig földmívelő.
Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből.
És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára.
Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté.
És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet?
Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.
És szól s beszél vala Kain Ábellel, az ő atyjafiával. És lőn, mikor a mezőn valának, támada Kain Ábelre az ő atyjafiára, és megölé őt.
És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia? Ő pedig monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?
Monda pedig az Úr: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről.
Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből.
Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az ő termő erejét, bujdosó és vándorló légy a földön.
Akkor monda Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám.
Ímé elűzöl engem ma e földnek színéről, és a te színed elől el kell rejtőznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet.
És monda néki az Úr: Sőt inkább, aki megöléndi Kaint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, aki rátalál.
És elméne Kain az Úr színe elől, és letelepedék Nód földén, Édentől keletre."
1Mózes 4, 1-16
"Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?"
Apostolok Cselekedetei 2, 37b

Az úrvacsora szereztetési igéje:
"Mert én az Úrtól vettem, amit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret,
És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.
Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.
Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.
Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból,
Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét."
Pál apostol első levele a korinthusbeliekhez 11, 23-29

"És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának."
(ApCsel. 2, 1)

Elérkezett keresztyénségünk egyik nagy ünnepe, a Pünkösd, melyet a három sátoros ünnep között (mai értelmezésben a legnagyobb ünnepek között) tartunk számon. Közel kétezeréves ünnep ez. Emlékezünk Krisztus ígéretének beteljesedésére, a Szentlélek kitöltetésére és keresztyén anyaszentegyházunk létrejöttére.
Az első Pünkösd alkalmával a tanítványok egyakarattal együtt voltak. Így érte őket az ünnep. Egyakaratuk, egy céluk és azonos vágyaik voltak. Félelemben élve, szerettek volna megszabadulni gátlásaiktól.
Bennünket hogy ért el ez az ünnep? Ha pünkösdi ünnepünk alkalmával minket betöltő Szentlélektől mi kívánhatnánk valamit, akkor mi lenne az?
Világunknak s benne magunknak is annyi mindenre van szükségünk. Ki tudna fontossági sorrendet felállítani ebben? "Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem." - kéri a zsoltáros az 51. Zsoltár 12. versében. Ez lehetne mindannyiunk vágya: tiszta szív és újult lélek, mely által be tudjuk tartani a szeretet kettős parancsolatát, amelyet a csupán egyetlen fogyatkozásban élő gazdag ifjú is ismert: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. És szeresd felebarátodat, mint önmagadat!
Adja az Isten, hogy az Ő Szentlelke egyszerűvé formáljon, belső lelkiképpen, hogy ismerjük meg magunkat, ismerjük és szeressük felebarátainkat, és vágyjunk Istent is minél inkább megismerni, Őt szeretni és örök üdvösségben vele élni!

2015. május 23., szombat

Kiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai - bűnbánati istentisztelet

Alapige:
"Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.
Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.
Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben.
Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.
Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira.
Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség.
Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.
Akik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.
De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.
Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért.
De ha Annak a Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által.
Annakokáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk:
Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek.
Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai."
Pál apostol Rómabeliekhez írt levele 8, 1-14

Check this out on Chirbit
"Sorsot vetének azért reájok, és esék a sors Mátyásra, és a tizenegy apostol közé számláltaték."
(ApCsel 1, 26)

A Szentlélek kitöltetése előtt a tanítványok úgy érzik, hogy Júdás halálával megüresedett tizenkettedik apostoli tisztség hiányában valami nem teljes. Ahogy a napnak kétszer tizenkét órája van, ahogy Jákób fiainak, Izráel nemzetségének a száma tizenkettő, ahogy ez a szám mindig is a teljességet jelentette, úgy a tanítványok azt érezték, hogy szükséges ismét teljességre törekedni.
Választás készül. Apostoli tisztségre csak az választható, aki mint a tanítványok, minden lehetséges pillanatban Jézus mellett voltak földi szolgálata ideje alatt, így hitelesen tudnak majd beszámolni az örömhírről is.  Két ember kerül jelölésre, közülük választják ki a tizenkettediket. Egyikről három nevet ismernek,s valószínűleg, mindhárom név egy-egy jó tulajdonsággal, elismeréssel társul. A választást azonban a tanítványok nem a véletlenre bízzák. Általában, mi emberek a választásainkat, döntéseinket nem a véletlenekre bízzuk. Ezért van az, hogy demokratikus világunkban, ahol a nép, vagyis a többség akarata dönt, semmi sem lehet a véletlen műve. Ahogy a nép választását, úgy a mi döntéseinket és választásunkat is befolyásolni lehet. Ígéretekkel, melyeket aztán nem teljesítenek, Sokszor bedőlünk a hazug szavaknak, mert szeretnénk mi dönteni, s majd úgy érezzük, felettünk döntöttek.
Nagyon úgy tűnik az Igéből, hogy a tanítványok a választást a véletlenre bízzák azzal, hogy lemondanak a "demokratikus választásról". Döntsön a véletlen? Jónás, az Isten akaratával kezdetben homlokegyenest szembeszegülő próféta esetében is a sorsvetés döntött, és mutatta meg, hogy mi miatt van az Isten tengeri habokban hányódó haragja a hajó utasai iránt. De sorsvetéssel, purimmal döntöttek Eszter királyné idejében is a népek sorsa felett. Vajon ennyire felelőtlenek lettek volna ezek az emberek?
Nem, ők tudták, hogy minden, ami ebben a világon történik, nem véletlenül lesz meg, vagy alakul úgy, ahogy, hanem Isten gondviselése irányítja a dolgok menetét. Így történhet meg az, hogy a kedvünk ellenére való dolgok is javunkra válhatnak, mert Isten sokkal jobban szeret bennünket, mint mi azt el tudjuk képzelni.
A bibliai sorsvetés tehát nem egyféle hazárd-, vagy szerencsejáték, melynek végkimenetelét nem ismerjük, hanem a saját, emberi tényezőnk kiiktatása a dolgok alakításából, és életünk Isten mindenhatóságának és szeretetének oltalma alá való rendelése.
Adja az Isten, ha a mai nap során választások elé kerülünk, mi is így válasszunk jövendőt, mint az apostolok, akik Isten gondviselése alá helyezték magukat!

2015. május 22., péntek

A Lélek, akiről Keresztelő János prófétált - bűnbánati istentisztelet

Bibliaolvasás:
"Azokban a napokban pedig eljöve Keresztelő János, aki prédikál vala Júdea pusztájában.
És ezt mondja vala: Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa.
Mert ez az, akiről Ésaiás próféta szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek meg az ő ösvényeit.
Ennek a Jánosnak a ruhája pedig teveszőrből vala, és bőröv vala a dereka körül, elesége pedig sáska és erdei méz.
Ekkor kiméne ő hozzá Jeruzsálem és az egész Júdea és a Jordánnak egész környéke.
És megkeresztelkednek vala ő általa a Jordán vizében, vallást tevén az ő bűneikről.
Mikor pedig látá, hogy a farizeusok és sadduceusok közül sokan mennek ő hozzá, hogy megkeresztelkedjenek, monda nékik: Mérges kígyóknak fajzatai! Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától megmeneküljetek?
Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöket.
És ne gondoljátok, hogy így szólhattok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom néktek, hogy Isten eme kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak.
A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik.
Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jő, erősebb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket.
Akinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.
Akkor eljöve Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék ő általa.
János azonban visszatartja vala őt, mondván: Nékem kell általad megkeresztelkednem, és te jősz én hozzám?
Jézus pedig felelvén, monda néki: Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk. Ekkor engede néki.
És Jézus megkeresztelkedvén, azonnal kijöve a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő látá az Istennek Lelkét alájőni mintegy galambot és ő reá szállani.
És ímé egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm."
Máté evangéliuma 3, 1-17

"Akkor megtérének Jeruzsálembe a hegyről, mely hívatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett van, egy szombatnapi járóföldre."
(ApCsel. 1, 12)

Mennybemenetel ünnepét csütörtöki nap tartjuk. Azon a napon, ami negyven nappal Jézus feltámadása után, és tíz nappal a Szentlélek kitöltetése előtt van. Igénk ennek a napnak az eseményeiről tudósít, arról, hogy mi következett be a tanítványok életében miután látták Mesterüket az égbe felmenni.
Megtérnek Jeruzsálembe a hegyről! Visszamennek arra a helyre, amit szolgálatuk helyszínéül rendelt nekik az Isten. Egy korábbi történetben néhány tanítvány, aki megláthatta Jézust a maga dicsőségének teljességében, még a hegyen akart maradni, a megdicsőülés hegyén.
Most az Olajfák hegyéről, Jézus mennybemenetelének helyszínéről mennek Jeruzsálembe, abba a városba, mely bár a béke városának neveztetik, de akkor is a felbolydulás jellemezte. Ünnepre készültek benne az emberek, az oda látogatók, de már egészen másképp képzelték az ünnepet. Sokan megnézték a templomot, de az igazi élményt számukra az egymással való találkozás jelentette, az, hogy újdonságokat hallhattak egymástól, egymásról.
A tanítványok nem ezért mennek Jeruzsálembe, nem emberekkel találkozni, hanem azért, hogy várják Isten Lelkének az eljövetelét. Nem az emberi teljesítmény a döntő a váradalom beteljesedésében, hiszen egy szombatnapi járóföld távolságát (kb. 900 métert) kellett a tanítványoknak megtenniük. Sokkal fontosabb volt ebben az eseményben az, hogy ők ott az Olajfák hegyénél látásukat hittel és reménységgel váltották fel. Ez pedig őket a jeruzsálemi templomba, hálaadástételre, és Isten ígéretének együttes bevárására késztette.
Mikor Pünkösd ünnepére készülünk, nekünk is Isten ígéreteinek a beteljesedésében kell bíznunk. Nem türelmetlenség, hanem biztos reménység kell éljen bennünk, hogy a Lélek ajándékait mi is megkapjuk a mi Urunktól, aki az Ő Szentlelke által velünk tud lenni minden nap a világ végezetéig.

2015. május 21., csütörtök

A Lélek újra életet ad - bűnbánati istentisztelet

Bibliaolvasás:
"És lőn ezek után, hogy megbetegedék a ház gazdasszonyának fia, és az ő betegsége felette nagy vala, annyira, hogy már a lélekzete is elállott.
Monda azért Illésnek: Mit vétettem ellened, Istennek embere? Azért jöttél hozzám, hogy eszembe juttassad álnokságomat, és megöljed az én fiamat?
És monda néki: Add ide a te fiadat. És ő elvevé azt az ő kebeléről, és felvivé a felházba, amelyben ő lakik vala, és az ő ágyára fekteté.
Akkor kiálta az Úrhoz, és monda: Én Uram, Istenem, nyomorúságot hozol erre az özvegyre is, akinél én lakom, hogy az ő fiát megölöd?
És ráborult háromszor a gyermekre, és felkiáltott az Úrhoz, mondván: Én Uram, Istenem, térítsd vissza e gyermek lelkét ő belé!
És meghallgatta az Úr Illés szavát, és megtért a gyermekbe a lélek, és megélede.
És felvévén Illés a gyermeket, alávivé őt a felházból a házba, és adá őt az ő anyjának, és monda Illés: Lássad, él a te fiad!
És monda az asszony Illésnek: Most tudtam meg, hogy te Isten embere vagy, és hogy az Úrnak beszéde a te ajkadon: igazság."
Királyok 1 könyve 17, 17-24

"János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap múlva."
(ApCsel. 1, 5)

Jézus tanácsa a tanítványok irányába ez: ne menjenek el sehova, ne széledjenek szét, hanem várják be az Atya ígéretét. Ugyanazokat az érzéseket éljük át Pünkösd előtt, mint a tanítványok. Sokszor megtapasztaljuk, hogy milyen fájó az a távolság, ami életünk és a mennybe emeltetett Krisztus között van. Megvan e bennünk az a reménység, mint a tanítványokban? Hogy az Isten teljesíti az Ő ígéretét az életünkben?
Az ígéret az, hogy míg a vízzel való keresztséget tapasztalhatták meg eddig az emberek, a tanítványok nem sok nap múlva a Szentlélekkel való megkereszteltetést élik meg.
Lehetne gondolkodni azon, hogy akkor Keresztelő János munkája hiábavaló volt-e. Állhatnánk azon közösségek sorába, akik a keresztséget (főleg a gyermekkeresztséget) úgy, ahogy mi gyakoroljuk, elvetik, mondván, a Szentlélekkel és tűzzel való keresztség a hiteles, amelyet az illető személy a cselekedeteivel is igazolni tud.
János ugyan vízzel keresztelt - és mi is ennek az ígéretnek a részeseivé lettünk, hogy az Isten kiválasztott és eljegyzett bennünket. Életünk elején ezért vittek bennünket megkereszteltetni azok, akik gyámságot vállaltak felettünk, hogy arra irányítsák életünket, hogy majd részesei lehessünk az igazi Pünkösdnek, a Szentlélek életünkbe való kitöltetésének és áldásának.
Szentlélekkel való megkereszteltetésünk olyan áldásokat hozhat életünkbe, mint az apostolok életébe is hozott: gyarló életünkkel, esetlenségünkkel, hibáink és bűneink ellenére is látjuk Őt és szolgálunk Néki azzal az erővel, melyet Szentlelke által nékünk ajándékozott.
Nem sok nap múlva Pünkösd lesz. Keressük Isten ígéretének teljesülését életünkben!

2015. május 20., szerda

Isten Lelke a teremtésben - bűnbánati ige

Bibliaolvasás:
"Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.
És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.
És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap.
És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, amely elválassza a vizeket a vizektől.
Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy lőn.
És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap.
És monda Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lőn.
És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyűlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó.
Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, amelyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn.
Hajta tehát a föld gyenge füvet, maghozó füvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, amelynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
És lőn este és lőn reggel, harmadik nap.
És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.
És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lőn.
Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.
És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre;
És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválasszák a világosságot a setétségtől. És látá Isten, hogy jó.
És lőn este és lőn reggel, negyedik nap.
És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.
És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, amelyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön.
És lőn este és lőn reggel, ötödik nap.
Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lőn.
Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó.
És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.
És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.
A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, amelyekben élő lélek van, a zöld füveket adom eledelül. És úgy lőn.
És látá Isten, hogy minden amit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap.
És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege.
Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott vala.
És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten."
Mózes I. könyve 1,1 - 2,3
"Első könyvemet írtam, Theofilus, mindazokról, amiket kezdett Jézus cselekedni és tanítani"
(ApCsel. 1, 1)

Lukács, az orvos-tanítvány e könyvnek is a szerzője, mint a róla elnevezett evangéliumnak. Ebben a rövid igeversben arról vall, hogy ő mindkét könyv szerzője, könyveit - melynek első darabja Jézus földi életéről szól - egy istenszerető embernek írta.
Lukács orvos, aki rácsodálkozik Jézus gyógyításaira, és arról beszámolókat ír. Az foglalkoztatja őt, ami a szakmája. Van valaki, Aki ügyesebben csinálja? Hát figyeljünk rá is! Tanuljunk Tőle.
Az Apostolok Cselekedeteiben Lukács már nem megfigyelő, a szakma titkait elleső, hanem érdeklődő tanítvány.
Az első könyvét még ő írta. Valószínűleg a Szentlélek vezetése alatt - Jézus földi életéről. A második könyv bizonyságtétel: ama hit követéséről, amit Krisztus-követésének hívnak.
Kedves testvérem! Én is, és te is írjuk a könyvet. Miről szól? Mi fontos az életünkben? Miről teszünk bizonyságot embertársainknak?

2015. május 19., kedd

"Maga pedig a békességnek Ura adjon néktek mindenkor minden tekintetben békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!"
(2Thessz. 3, 16)

A békességről szól a mai Igénk. Ez az egyik alapfeltétele a mi életünkben való boldogulásunkban.
Békésnek szokták nevezni az olyan embert, aki nem támad oktalanul. De az ilyen embernek a békés szándékát ki is szokták használni a mindent eltiprók.
Békét háború után szoktak kötni. A mi nemzetünk igen jól tudja, hogy milyenek ezek a békekötések: úgy szüntetik meg a háború harcait, hogy a béke jegyében tépik fel a sajgó sebeket.
Jézus a Boldogmondásokban azt mondja, hogy boldog az az ember, aki a békességre igyekszik.
Sokszoros áldását vehetjük a békességre igyekvésnek: ez nem beletörődés a változhatatlanba, hanem Isten hatalmának beengedése életünk vezetésébe.
Sokáig ellenkezhetünk ezzel a hatalommal, de nem érdemes. Életküzdelmünket a Farkasok befolyásolják, igazi menedéket csak a Pásztor adhat.
Ady Endre az Imádság háború után című versében így imádkozik:
"Uram, háborúból jövök én,
Mindennek vége, vége:
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke."
Legyünk mi magunk is békességre igyekezők. Isten áldása legyen mivelünk a mai napon is.

2015. május 18., hétfő

"Az Úr pedig igazgassa a ti szíveteket az Isten iránt való szeretetre, és Krisztus iránt való állhatatosságra."
(2Thessz. 3, 5 )

Az áldáskívánás folytatását látjuk ebben a versben. Jó úgy kezdeni a hetet, hogy tudjuk, Isten áldása a vasárnappal nem zárul le - esetleg beteljesedik. De tovább folytatódhat az életünkben. Ez nem Istenen múlik, hanem a mi elszántságunkon csupán. Isten képes arra, hogy fokozza az Ő áldásának bőségét újabb és újabb elemekkel. Ezek az új dolgok a szeretet és az állhatatosság. Ezt a két fogalmat, ha egymás mögé állítjuk, akkor két eléggé távol álló jelentést kapunk.
A szeretet fogalma talán az 1 Korinthusi levél 13. fejezete által tisztázódik előttünk. A szeretet forrása Isten. Megtapasztalása és átadása által az ember egyformán gyarapszik a boldogságban.
Állhatatos az a következetesen kitartó személy, aki ragaszkodik életét irányító gondolataihoz, elképzeléséhez, céljaihoz, elhatározásaihoz és céljaihoz, kitart mellettük, és nem változtatja meg őket egyik napról a másikra.
A Krisztus szeretetében való állhatatosságra való igazgatás, az a legfőbb jóra való vezérlése emberi életünknek. E hét kezdetén erre irányítja figyelmünket Isten Igéje.
Áldásként hangzik el ez az Ige nekünk. Legyen teljessé életünkben Isten és egymás iránti szeretetünk és kitartásunk Krisztus követésében.

2015. május 17., vasárnap

Istentiszteleti alkalmaink Pünkösd hetében

A Lelkészi Hivatalban:
Szerda este 20:30-tól: Bűnbánati istentisztelet
Csütörtök este 20:30-tól: Bűnbánati istentisztelet
Péntek este 20:30-tól: Bűnbánati istentisztelet
Szombat este 20:30-tól: Bűnbánati istentisztelet

A templomban:
Pünkösd első napján, Vasárnap:
- délelőtt 11:00 órától úrvacsoraosztással egybekötött ünnepi istentisztelet
- délután 16 órától délutáni istentisztelet
Pünkösd második napján, Hétfőn:
- délelőtt 11:00 órától ünnepi istentisztelet


A Lélek erősítését várva - igehirdetés


Bibliaolvasás:
"Mi pedig mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek ti érettetek atyámfiai, akiket szeret az Úr, hogy kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Lélek szentelésében és az igazság hitében;
Amire elhívott titeket a mi evangyéliomunk által, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségének elvételére.
Miért is atyámfiai, legyetek állhatatosak és tartsátok meg a tudományt, amelyre akár beszédünk, akár levelünk által taníttattatok.
Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus, és az Isten a mi Atyánk, aki szeretett minket és kegyelméből örök vígasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg,
Vígasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden tudományban és jó cselekedetben."
Pál apostol Thesszalonikabeliekhez írt 2. levele 2, 13-17

Alapige:
"Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus, és az Isten a mi Atyánk, aki szeretett minket és kegyelméből örök vígasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg,
Vígasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden tudományban és jó cselekedetben."
Pál apostol Thesszalonikabeliekhez írt 2. levele 2, 16-17

"Vígasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden tudományban és jó cselekedetben."
(2Thessz. 2, 17)

Áldáskívánás található Igénkben a mai napra - s ez az Istentől származó áldás már az előző versben is elkezdődik: "Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus, és az Isten a mi Atyánk, aki szeretett minket és kegyelméből örök vígasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vígasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden tudományban és jó cselekedetben."
Vigasztalás, megerősítés a tudományban és a jó cselekedetekben való gyarapodás érdekében. Nincsen eredmény munka nélkül, és nincsen hathatós munka előre tervezés nélkül. Tudja ezt minden munkás, azok a dolgozók, akik valaha eredményt értek el.
A vigasztalás és a megerősítés mind arra néz, hogy a tudományban és a jó cselekedetek gyümölcsében előrehaladásunk legyen. De ezt a vigasztalást és megerősítést egyedül Isten Szentlelke adhatja nekünk. Talán éppen vasárnap, az Úr feltámadásának napján, amikor azért megyünk el a templomba, hogy Néki hálát adjunk, megköszönjük adományait, hogy segítségül hívjuk próbatételeinkben, hogy kérjük erejét kísértéseink közepette. 
De most vasárnap Pünkösd előtt egy héttel mi is Szentlelkét is várjuk, mint egykor a tanítványok. Mi is várjuk, hogy apostolok lehessünk. Hogy megvigasztalódjunk, erősítést nyerjünk. Mert szükségünk van erre.
A thesszalonikai gyülekezet részére a megerősítést a Pál által hirdetett evangélium biztatása, és annak bizonyossága jelentette. Mi elhisszük vajon, hogy Krisztus a mi életünk? S ha elhisszük, különb emberekké tesz-é ez a mi hitünk?
Adja az Isten hogy felül tudjunk emelkedni a mindennapok gyarlóságain és az Úr Lelke által vigasztalást és megerősítést nyerjünk mindenkor!

2015. május 16., szombat

"Nem emlékeztek-é, hogy megmondtam néktek ezeket, amikor még ti nálatok valék?"
(2Thessz. 2, 5 )

Pál arra inti a thesszalonikaiakat, hogy emlékezzenek vissza arra a tanításra, amellyel közöttük szolgált, mikor Krisztus eljöveteléről tanított. Eszünkbe juthat az örök emberi kíváncsiskodás, amely épp a mennybemenetel idején is ott lapult a tanítványok lelkében, mikor azt kérdezték Jézustól, hogy "Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek?" (ApCsel 1, 6). A kérdés örökké ott motoszkál a mi szívünkben is: Vajon mikorra kell felkészülnünk? Isten Fia ott azzal inti bölcsességre a tanítványokat, hogy nem az ő dolguk tudni az időket. Mindenkor felkészültnek kell lenniük, minden órában arra, hogy életükkel elszámoljanak.
A thesszalonikai gyülekezet tagjai úgy látszik a másik véglet miatt kerültek furcsa helyzetbe: megcsalta őket a bűn embere, a veszedelem fia (2Thessz. 2, 3), aki maga ül be, mint Isten az Isten templomába.
Nemcsak a thesszalonikaiakat vezetik félre, hanem oly sok ember esik a félre- vagy a rosszul tájékoztatás áldozatául. Sokakat becsapnak, még többeket elhitetnek még manapság is. Világunkban már a háborúkat sem karddal, vagy fegyverrel vívják, hanem az információk terjesztésével vagy elhallgatásával. A hírek azok, amik meghatározzák életünket. Ha az üzemanyag árának növekedését halljuk, már tudjuk, hogy ennek milyen következményei lesznek mindennapjainkra nézve is. Minden hírnek megvan a maga ereje a változtatásra nézve.
Egyetlen hír van, ami nem változást eredményez, hanem örök igazságként mindig örömteli biztatásként áll előttünk: ez az evangélium, az örömhír, melynek Pál is apostoli hírnöke. Ez az az isteni üzenet, amely a thesszalonikai gyülekezet előtt pár esztendő távlatában is olyan igaz reménységgel állt, mint előttünk, akiket a kétezer évnyi emberi történelemnek bizonysága igazol, hogy: "Megáll az Istennek Igéje, és nem állhat senki ellene". (MRÉ 354)

2015. május 15., péntek

"Mi magunk dicsekszünk veletek az Isten gyülekezeteiben, a ti kitartástok és hitetek felől, minden ti üldöztetéstek és szorongattatástok között, amelyeket szenvedtek."
(2Thessz. 1, 4 )

Pál apostolék a keresztyének között a thesszalonikai hívőkkel dicsekszenek. Nem emberek dicsérete ez: nem az Ige munkásai dicsekszenek azzal, hogy mennyire ügyesen végezték azt a munkát amivel az Isten megbízta őket, és nem a létrehozott gyülekezettel való dicsekvés ez.
Ha dicsekszel, az Úrral dicsekedj! - hangzik a buzdítás a Szentírásban. Pál apostol ezt teszi: az Isten munkájának eredményességét dicséri! Ez az eredményesség - bár az Isten maga láthatatlan az emberi szemnek - nagyon is megnyilvánul a hívek életében.
A thesszalonikaiak kitartóak és hitük van mindazoknak a szorongattatásoknak és üldöztetéseknek dacára, amiket el kellett szenvedniük. Hitük és reménységük van egy jobb és szebb jövőben, melyet az Isten a néki szolgálóknak készített el. Talán ezért is mondja az apostol az előző igeversben, hogy "bővölködik az egymáshoz való szeretet" a gyülekezet tagjaiban, mert úgy látja, azok meg nem szűnnek szolgálni - akár tehetség szerint, akár szeretettel - egymás irányában. Az apostol által Krisztusra figyelve, megtanultak úgy szolgálni, mint Isten Fia. S miközben sokszor a másik igényeire figyelnek, és azt igyekszenek lehetőségük szerint kielégíteni, közben maga az Isten teljesíti be a legfőbb jót életükben: Krisztust szolgálva maga Krisztus szolgál nékik!
Adja az Isten, hogy a mi dicsekvésünk is ne önmagunkkal, vagy embertársainkkal való dicsekedés legyen, hanem dicsekvés az Úrban, aki minden időben kiutat mutat a nehézségek sűrűjéből!

2015. május 14., csütörtök

Felviteték a mennybe - Igehirdetés Jézus mennybemenetelének ünnepén

Bibliaolvasás:
"Fődolog pedig azokra nézve, amiket mondunk, az, hogy olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára üle,
Mint a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, amelyet az Úr és nem ember épített.
Mert minden főpap ajándékok meg áldozatok vitelére rendeltetik, amiért szükséges, hogy legyen valamije ennek is, amit áldozatul vigyen.
Ha tehát a földön volna, még csak pap sem volna, lévén olyan papok, akik a törvény szerint áldoznak ajándékokkal,
Akik a mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának szolgálnak, amint Isten mondotta Mózesnek, mikor be akarta végezni a sátort: Meglásd, úgymond, hogy mindeneket azon minta szerint készíts, amely a hegyen mutattatott néked.
Most azonban annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel jobb szövetségnek közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett.
Mert ha az az első kifogástalan volt volna, nem kerestetett volna hely a másodiknak.
Mert dorgálván őket, így szól: Ímé napok jőnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel házával és Júdának házával új szövetséget kötök.
Nem azon szövetség szerint, amelyet kötöttem az ő atyáikkal ama napon, mikor kézen fogtam őket, hogy kivezessem Égyiptomból, mert ők nem maradtak meg abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velök, mondja az Úr.
Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjökbe, és az ő szívökbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és ők lesznek nekem népem.
És nem tanítja kiki az ő felebarátját és kiki az ő atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig.
Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem.
Mikor újról beszél, óvá tette az elsőt; ami pedig megavul és megvénhedik, közel van az enyészethez."
Zsidókhoz írt levél 8, 1-13


Alapige:
"Kivivé pedig őket Bethániáig; és felemelvén az ő kezeit, megáldá őket.
És lőn, hogy míg áldá őket, tőlök elszakadván, felviteték a mennybe.
Ők pedig imádván őt, visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe;
És mindenkor a templomban valának, dícsérvén és áldván az Istent. Ámen."
Lukács evangyéliuma 24, 50-53

"Kérünk továbbá titeket atyámfiai, hogy becsüljétek azokat, akik fáradoznak közöttetek, és előljáróitok az Úrban, és intenek titeket;"
(1Thessz. 5, 12 )

Magunk személyét kétféle oldalból tudjuk megítélni: egyrészt hogyan néznek ránk az emberek, másrészt pedig, miképpen nézünk mi az emberekre. Észrevettük-e életünk során, hogy nemcsak nekünk vannak elöljáróink, vezetőink, hanem mi magunk is azokká váltunk némelyek számára?
Általában elöljáróink eredményes munkáiról hamar megfeledkezünk, de ha nem azt - vagy nem olyan eredménnyel végzik el, amit mi várunk el tőlük, akkor haragunk és elégedetlenségünk hangja sokáig hallatszik.
Hitvallásunk azt tanítja elöljáróinkkal való viszonyunkról, hogy úgy kell tisztelni őket, mint Istentől a mi oltalmunkra rendelt személyeket. Az Istennek ugyanis megvannak az eszközei arra, hogy mindent a mi javunkra fordítson. Elöljáróink tehát Istentől rendelt eszközök. Ha mi magunk is Isten eszközei kívánunk lenni, akkor tisztelnünk kell őket. Nem egy intézményt, nem egy hivatalt, hanem magát az Istent, aki feladatokkal és eredményekkel vértezi fel elhívottait.
Legyünk mi is elöljárók, akik a reánk bízottak között fáradozunk Isten ígéreteinek megvalósulásáért!

2015. május 13., szerda

"Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel."
(1Thessz. 5, 2 )

Az előttünk álló áldozócsütörtök ünnepének közeledtével hallottam tegnap egy igemagyarázatot, melyben Jézus mennybemenetelének a hasznáról és jelentőségéről beszéltek. 
Mi hasznunk van nekünk Krisztus mennybemeneteléből? Az, hogy várhatjuk őt visszajönni, hogy nekünk igazságot szolgáltasson. Persze csak akkor lehet ez számunkra örvendetes, ha tudjuk, hogy a mi igazságunk az Isten igazsága is egyben. Csak akkor tudjuk őt nyugodt szívvel, lelki békével - vagy ahogy hitvallásunk mondja, "fölemelt fővel" visszavárni őt.
Egy történet szerint Szent Alajos, egy hithű ember és jezsuita szerzetes egy alkalommal két fiatalabb társával játékkal töltötte az időt. A szórakozás közben egyik társa rákérdezett, hogy mit tennének, ha Jézus visszajövetele hirtelen bekövetkezne. 
A válaszok hamar jöttek. Az első fiatal azt mondta, hogy ő azonnal elmenne bocsánatot kérni mindazoktól, akiket valaha megsértett. A második megtoldotta ezt a feleletet azzal, hogy ő azoknak is megbocsátana, akik valaha megbántották őt. 
A két fiatal várta idősebb, bölcs társuknak, Szent Alajosnak a válaszát. Ő azonban nem érezte, hogy tartozik felelettel. Muszáj volt hát feltenni a kérdést újra - immár egyenesen az idős szerzetesnek intézve: Mit tenne, ha Jézus visszajövetele hirtelen valósággá válna? 
A felelet hirtelen jött: Játszanék tovább.
Ő már felkészülve várta Jézus visszajövetelét, nem lepődött volna meg a hír hallatán, hogy Ő jön. Fölemelt fővel várta az Urat.
Te mit tennél? Hova szaladnál? 
Bocsánatot kérni? Megbocsátást adni? 
Vagy folytatnád tovább amit végeztél, hiszen te már készen állsz?

2015. május 12., kedd

"Az atyafiúi szeretetről pedig nem is szükség írnom néktek: mert titeket Isten maga tanított meg arra, hogy egymást szeressétek..." 
(1Thessz. 4, 9 )

Az atyafiúi szeretet, vagy testvéri szeretet fogalmáról megvannak a magunk elképzelései. Ezek többnyire arról szólnak, mennyire fontos az nekünk, hogy szeretve legyünk. Önbecsülésünk és életkedvünk is nagymértékben növekszik, ha érezzük, hogy fontosak vagyunk. A szeretet érzése ezt ébreszti bennünk, ha szeretve vagyunk: értékelve vagyunk. De mi a helyzet akkor, ha nekünk kell valakit értékelnünk? Ez már sokkal nehezebb feladat, mert tudni kell értékelni a másik ember szándékait, még akkor is, ha mi más módon szeretnénk elérni azokat.
Mégis képesek vagyunk az ilyen szeretetre - maga Isten tanította meg nekünk, amikor Fiában halála, feltámadása és megdicsőülése által az Életet ajándékozta nékünk. Ez a legnagyobb szeretet! Aki tud szeretni, az tud élni!

2015. május 11., hétfő

"Aki azért megveti ezeket, nem embert vet meg, hanem az Istent, aki Szent Lelkét is közlé velünk."
(1Thessz. 4, 8 )

A mindennapokban nagyon sok hatás érint meg bennünket. Nemcsak olyan dolgok ezek, amelyek nagy nyilvánosság számára is láthatóak, hanem vannak olyan érzelmek is közöttük, melyek személyesen, és csak bennünk hatnak. Egy részével az ember nem is törődik ezeknek, megveti őket. Vigyáznunk kell, mit vetünk meg. Vizsgáljuk meg a dolgokat életünkben! Isten nem véletlenül adja ezeket nekünk. Hitvallásunk azt tanítja, hogy a jó és rossz dolgok váltakozása életünkben mennyei Atyánk gondviselésének és nevelésének eszközei. Ne vessük hát meg a próbatételeket, ne utasítsuk vissza a mi Urunk nevelő- és erősítőeszközeinek tárházát, hanem kérjük Szentlelkének erősítését, hogy az előttünk álló feladatokban is helyt tudjunk állni!

2015. május 10., vasárnap

Mire tanít az apostol imádsága? - igehirdetés

Bibliaolvasás:
"Mi pedig, atyámfiai, amint elszakasztatánk tőletek egy kevés ideig, arcra, nem szívre nézve, annál buzgóságosabban, nagy kívánsággal igyekeztünk, hogy szemtől-szemben láthassunk titeket.
Azért menni is akartunk hozzátok, kiváltképpen én Pál, egyszer is, kétszer is, de megakadályozott minket a Sátán.
Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk koronája? Avagy nem azok lesztek-é ti is a mi Urunk Jézus Krisztus előtt az ő eljövetelekor?
Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.
Annakokáért, mivelhogy tovább már el nem tűrhetők, jónak ítélénk, hogy magunk maradjunk Athénében,
És elküldöttük Timótheust, a mi atyánkfiát és Istennek szolgáját és munkatársunkat a Krisztus evangyéliomának hirdetésében, hogy erősítsen titeket és intsen titeket a ti hitetek felől;
Hogy senki meg ne tántorodjék ama szorongattatások között; mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk.
Mert mikor közöttetek valánk is, előre megmondtuk néktek, hogy szorongattatásnak leszünk kitéve; amint meg is történt, és tudjátok.
Annakokáért én is, mivelhogy tovább már nem tűrhetém, elküldék, hogy megismerjem a ti hiteteket, ha nem kísértett-é meg valami módon titeket a kísértő, és nem lett-é hiábavaló a mi fáradságunk?
Most pedig, amikor megérkezett hozzánk Timótheus ti tőletek, és örömhírt hozott nékünk a ti hitetek és szeretetetek felől, és arról, hogy jó emlékezéssel vagytok irántunk, mindenkor kívánván látni minket, miképpen mi is titeket;
Ezáltal megvígasztalódtunk reátok nézve, atyámfiai, minden mi szorongattatásunk és szükségünk mellett is, a ti hitetek által:
Mert szinte megelevenedünk, ha ti erősek vagytok az Úrban.
Mert milyen hálával is fizethetünk az Istennek ti érettetek, mindazért az örömért, amelylyel örvendezünk miattatok a mi Istenünk előtt?!
Mikor éjjel-nappal nagy buzgón esedezünk, hogy megláthassuk a ti orcátokat, és kipótolhassuk a ti hitetek hiányait.
Maga pedig az Isten és a mi Atyánk, és a mi Urunk a Jézus Krisztus egyengesse meg a mi útunkat ti hozzátok!
Titeket pedig gyarapítson az Úr és tegyen bőségesekké az egymás iránt és mindenki iránt való szeretetben, amilyenek vagyunk mi is ti irántatok;
Hogy erősekké tegye a ti szíveteket, feddhetetlenekké a szentségben, a mi Istenünk és Atyánk előtt, amikor eljő a mi Urunk Jézus Krisztus minden ő szenteivel egyetemben."
Pál apostol Thesszalonikabeliekhez írt első levele 2, 17 - 3, 13

Alapige:
"Hogy erősekké tegye a ti szíveteket, feddhetetlenekké a szentségben, a mi Istenünk és Atyánk előtt, amikor eljő a mi Urunk Jézus Krisztus minden ő szenteivel egyetemben."
Pál apostol Thesszalonikabeliekhez írt első levele 3, 13

2015. május 3., vasárnap

Anyáknapi műsor

  • Ének: Én kicsike vagyok 
Én kicsike vagyok, nagyot nem mondhatok,
Szüleim kertjében most nyílni akarok.
Ki akarok nyílni, mint pünkösdi rózsa,
De ki nem nyílhatok, csak úgy illatozok.


  • 1. Szlávik Szintia: A NAGYMAMÁKAT IS!   
Gyermekszívemet hála járja át,
és köszöntök ma minden nagymamát,
akik szeretve szolgálnak nekünk,
megértő szívvel örülnek velünk.
Minden örömünk megtízszerezik,
s a bánatunkat mind megfelezik.
Áldja meg az Úr nemes szívüket,
és jutalmazza szeretetüket!







  • 2. Borbély Dávid: Kányádi Sándor: Tavaszodik   
Tavaszodik, virág nyílik:
hóvirág és ibolya
Összeszedtem mit csak leltem
ebbe a kis csokorba.
  • 3. Borbély Alexandra: JANCSIK PÁL: NAGYMAMÁMHOZ  
Iskolába ki kísér el,
délben is ki visz haza,
ki öltöztet, ki vetkőztet?
Bizony ő, a nagymama.

Este elaltat, míg ajkán
csillog mesék bűvszava.
Még az álmaim is őrzi
a jóságos nagymama.

Szeretetét törődését,
megköszönöm  neki ma.
Élj sokáig egészségben,
édes, drága Nagymama!
  • 4. Bíró Krisztián:  Varga Erzsébet: ÉDESANYÁMNAK  
A mi drága édesanyánk
sokat küzd és fárad értünk;
korán kel és későn fekszik:
nagy Istenünk, áld meg, kérünk.

Töltsd be szívét türelemmel,
új erővel, ha elfáradt;
mert anyukánk minden napja
csupa szeretet-szolgálat!                  
  • 5. Bíró Alexandra Csopják Atilla: ÉDESANYÁM  
Este hogyha fekszem,
Reggel hogyha kelek:
Édesanyám imádkozni
Tanít engemet.

Odaül az ágyhoz,
Megfogja kezem,
Jó Istenről, Jézusunkról
Beszélget velem.

Üdvözítőm, kérlek,
Halld meg sóhajom:
Áldd meg az én anyácskámat,
Áldd meg, de nagyon!                    
  • Ének: Örömünnep ez a nap… 
Örömünnep ez a nap,
virágszirmot bont a nap,
akácvirág, tulipán,
téged köszönt anyukám.

Szól a kakukk, a rigó:
-Édesanyánk szíve jó!
Fülemüle fenn a fán,
néked dalol anyukám.

Én az édes életet
köszönöm ma Teneked.
Régi emlék simogat,
puha pólya, patyolat.
  • 6. Szabó Hunor: HŰSÉGES ANYÁM  
Fejemre tette két kezét,
Szemembe nézett két szeme.
Felejthetetlen lett nekem
Nyílt tekintete.

Kezében mindig munka volt,
Beteggé, hányszor tette az,
S hálát nem várva boldogan
Lett ő az áldozat.

Csak azt nem értem, jó Atyám,
Hűsége honnan vett erőt,
Hogy annyi gond és szenvedés
Meg nem törte Őt?

De láttam olykor-csendesen
Ha összetette két kezét-
Imává nőtt sóhajából
Felnevelt hitét.

Ma érte kérlek, ó, Uram,
Hogy áldd meg őt most gazdagon,
Mert hűséges az én anyám,
Hűséges nagyon…
  • 7. Vágó Vince:  Somogyi Barnabás: TARTOZÁS  
Valakinek én sokat érek,
Valaki bennem többet lát,
Mélyebbre lát az embereknél
S bennem találja meg magát.

Az édesanyám örömének
Én vagyok a felezője;
Emésztő, titkos bánatomnak
Ő az első felfedője.

Tudom: kihullott könnyeinek
Sós cseppjeit én okozom;
Szeretném azért megszámlálni,
Hogy tudjam, mivel tartozom.
  • Anyáknapi négykezes zongorajáték - előadja Szalók Antonia és Puskás Balázs 
  • 8. Paszler Boglárka: Téged áldunk, jó anyánk  
Téged áldunk, jó anyánk,
Ki vigyázol mindig ránk,
ruhánk varrod és mosod,
Mi vagyunk a Te gondod.

Ezen a napon áldva légy,
Áldjon Téged föld és ég,
Isten keze óvjon meg,
Adjon néked kegyelmet.

Élj sokáig, jó Anyám,
Szeretlek én igazán,
Imádkozom éretted:
Legyen boldog életed.
  • 9. Puskás Balázs: EMLÉKEZÉS  
Nagyon rég volt, mikor anyám
Az ágyam felé hajolt
És mosolyát szórva reám,
szép altatódalt dalolt.

E kis dal is, mint minden szó,
Imádság volt az ajkán,
Mellyel érettem zörgetett…
az Istennek ajtaján.

S ma, hogy eszembe jut újra
A sok elnémult csata,
Letérdelek és folytatom…
Ahol ő abbahagyta.

De a könny és öröm között,
csak suttogom ez imát:
ezerszer köszönöm, Uram,
őt, a legdrágább anyát!
  • Áldjon Isten, jó anyánk! - Szabó Viktória és Szabó Hunor gitárral énekel
  • 10. Szilágyi Eliza: Szabolcska Mihály: ÉDES ANYUKÁMNAK  
Édes jó anyámnak
A neve napjára,
Belefogok százszor
A levél írásba.

Mit írjak? Mit írjak?
Hogy mikor olvassa:
Engemet érezzen,
Engem lásson abba’.

Bíznám a szívemre,
Bíznám a lelkemre.
De szót nem találok,
Sem arra, sem erre.

És fölé hajolva
A fehér levélnek,
Köszöntő szó helyett
A könnyem ered meg.

Mintha az ő fehér
kezére hajolnék,
Mintha őt ölelném,
Mintha otthon volnék!

S ím, mire a papírt
Lassan teleírtam:
Azon veszem észre,
Hogy amit akartam,
Mind, de mind megírtam!        
  • 11. Lőrincz Kristóf:  Malmivaara Vainő: ANYÁKNAPJÁN  
Jézusom, kérlek, nézz reám,
És áldd meg édes jó anyám!
Mindig ragyogd be éveit,
Töröld le hulló könnyeit!

Áldd meg, ha szolgál minekünk,
és ha imát mond érettünk,
Te hallgasd meg, ha felsóhajt!
Erősítsd szívét, vigasztald!

Hála jó anyánkért neked!
Hallgasd meg kérő gyermeked!
Áldd meg őt, egész életét!
Irgalmaddal te óvd, te védd!                  
  • 12. Szalók Antonia: ÉDESANYÁM  
Védelmet nyújt hű szíve, karja,
Jósága hibám eltakarja.
Tanácsol, táplál, gondoz, szépít
Hittel lelkemben oltárt épít.

Ha betegség támadja testem,
imádkozva virraszt mellettem.
Orvoshoz megy, gyógyszert hoz, ápol,
Megfeledkezve önmagáról.

Figyelmeztet és tanít jóra,
Szent Igére Krisztusi szóra,
Nem fárad el javamat tenni,
Boldogságom, üdvöm keresni.

Édesanyám, szeretlek téged,
Hálám, hűségem tüze éget...
Sokáig élj, hogy legyen módom
Minden jóságod meghálálnom.

Az Úr áldjon, vezessen, védjen,
Hogy semmi baj, soha ne érjen
S kívánom, hogy végső óránk ha üt,
A menyben is legyünk majd együtt.
  • Ének: Isten után ki vigyáz… 
Isten után ki vigyáz leghívebben ránk,
legforróbban ki szeret? édes jó anyánk!
Gondoz, ápol, jóra int, tanítgat, nevel,
Ezt a sok jót sohasem feledhetjük el.

Kinek cseng az ajakán édesebb beszéd,
Ki mesélhet gyönyörűbb, ringatóbb mesét?
Imádkozzál gyermekem, kérd az ég Urát,
Százezerszer áldja meg édes jó anyád!
  • 13. Hrabovszky Vivienn: Somogyi Imre: BEVEZETÉS ANYÁK NAPJÁN  
Májusi estén
szívünk kapuját kitárjuk
csendben.
Ez az est
a mi édesanyánknak
ünnepe legyen.

Nyíló virágok
édes illata
lengje őt körül,
nyíló szívekkel,
zengő ajkakkal
Isten is örül!

Május kertjéből
letépünk minden
illatos ágat,
az útra hintjük,
így üdvözöljük
édesanyánkat!

Szívdobogásunk
köszöntse őt,
mint halk galambbúgás,
s énekünk legyen
égbeszárnyaló
orgonazúgás!
  • 14. Takó Viktor: Gerzsenyi László: ANYÁM  
Ajándékul adott téged az Isten,
Ahogy földnek adta a napot;
Aranynál is drágább vagy nékem,
Az Úrnak érted hálát adok.

Nyári tűzben vagy a fagyos télben,
Nyomodban mindig virág fakad:
Nyugalmat találok közeledben,
Nyereség nekem minden szavad.

Áldom Istent érted éjjel-nappal,
Áldozatot nem felejtem el;
Átadom most e pár virágszállal,
Átadom, mit szó sem mondhat el.

Messze sodorhat tőled az élet,
Mégis mindig gondolok reád;
Magammal hordom szent örökséged,
Megőrizem arcod mosolyát.                              
  • 15. Szabó Viktória: Dsida Jenő: HÁLAADÁS  
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal fáradni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve,
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! -
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem - milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen  édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az ÉDESANYÁMAT!!!                                                        
  • Ének: Anyák napja a legszebb ünnepünk  
Anyák napja a legszebb ünnepünk,
Ez a nap, hogy mindent köszönünk.
Köszönjük, hogy mind itt lehetünk
Köszönjük Nekik, hogy élhetünk.

Nem fejezi ki pár szál virág,
És nem mondhatja el szó.
Azt a hálát, amivel mi tartozunk,
Adni mégis mindig jó.

Anyák napja, a legszebb ünnepünk
Ez a nap, hogy mindent köszönünk.
Köszönjük, hogy mind itt lehetünk
Köszönjük Nekik, hogy élhetünk.

Százszor elmulasztott perceket,
Egy ünnepnap, bepótolunk.
Mint tékozló, visszatérő gyermekek,
Mindig olyanok vagyunk.

Anyák napja, a legszebb ünnepünk
Ez a nap, hogy mindent köszönünk.
Köszönjük, hogy mind itt lehetünk
Köszönjük Nekik, hogy élhetünk.

Anyák napja, a legszebb ünnepünk
Ez a nap, hogy mindent köszönünk.
Köszönjük, hogy mind itt lehetünk
Köszönjük Nekik, hogy élhetünk.

Köszönjük Nekik, hogy élhetünk.

Köszönjük Nekik, hogy élhetünk.
____________________________________________________________________________

Az anyáknapi istentisztelet végén a gyülekezet egy ideillő éneket is tanult:

Dal az édesanyáról

Fehér őszi rózsa, de halvány a színed,
Nincsen sehol párja az anyai szívnek!
Az mindig csak szeret, a gyermekét félti,
Szíve sajog, vérzik, ha valaki sérti.

Legnagyobb kincs nékem ezen a világon,
Az én édesanyám, az én boldogságom,
Aki az életét feláldozta értem,
Az én édesanyám, az én reménységem!

A szeretet jele édesanyám csókja,
Piroslik orcámon, mint egy feslő rózsa,
Kezünk összetéve hálát adunk érte,
Hogy eddig az Isten megtartotta épen.

A szegény árvának de nehéz a sorsa,
Aki arra jutott, oh csak az tudhatja,
Nem mondhatja: Anyám, drága édesanyám!
Csak a temetőben, a gyászsírhalomnál.

Kedves testvéreim, hogyha árvát láttok,
Szívének fájdalmát, oh csillapítsátok!
Mondjátok meg néki, él az édesanyja,
Úr Jézus Krisztusnál fenn a mennyországba!
Mondjátok meg néki, él az édesanyja,
Az Isten az árvát elveszni nem hagyja!

Anyáknapi igehirdetés











Alapige:
"És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek..."
Pál apostol Kolossébeliekhez irt levele 3, 23


2015. április 26., vasárnap

Miért is borulsz arcra? - igehirdetés

Bibliaolvasás:
"De az Izráel fiai hűtlenül bántak vala a teljesen Istennek szentelt dolgokkal, mert elvőn a teljesen Istennek szentelt dolgokból Ákán, Kárminak fia (ki a Zabdi fia, ki a Zéra fia a Júda nemzetségéből); felgerjede azért az Úrnak haragja Izráel fiai ellen.
Külde ugyanis Józsué férfiakat Jérikhóból, Aiba, amely Bethaven mellett van, Bétheltől napkelet felé, és szóla nékik, mondván: Menjetek fel és kémleljétek ki azt a földet. És felmenének a férfiak és kikémlelék Ait.
Majd visszatérének Józsuéhoz, és mondának néki: Ne menjen fel az egész nép; mintegy kétezer férfi, vagy mintegy háromezer férfi menjen fel, és megverik Ait. Ne fáraszd oda az egész népet, hiszen kevesen vannak azok!
Felméne azért oda a népből mintegy háromezer férfi; de elfutának Ai férfiai elől.
És megölének közülök Ai férfiai mintegy harminchat férfit, és üldözék őket a kaputól kezdve egész Sébarimig, és levágták őket a lejtőn. Azért megolvada a népnek szíve, és lőn olyanná, mint a víz.
Józsué pedig megszaggatá az ő ruháit, és földre borula arccal az Úrnak ládája előtt mind estvéig, ő és Izráel vénei, és port hintének a fejökre.
És monda Józsué: Ah Uram Istenem! Miért is hozád által ezt a népet a Jordánon, hogyha az Emoreus kezébe adsz minket, hogy elveszítsen? Vajha úgy akartuk volna, hogy maradtunk volna túl a Jordánon!
Óh Uram! mit mondjak, miután meghátrált Izráel az ő ellenségei előtt!
Ha meghallják a Kananeusok és e földnek minden lakói, és ellenünk fordulnak, és kiirtják nevünket e földről: mit cselekszel majd a te nagy nevedért?
Józsué könyve 7, 1-9

Alapige:
"És monda az Úr Józsuénak: Kelj fel! Miért is borulsz te arcra?
Vétkezett Izráel, és általhágták szövetségemet is, amelyet rendeltem nékik, mert elvettek a teljesen nékem szentelt dolgokból is, és loptak is és hazudtak is, és edényeik közé is dugdostak."
Józsué könyve 7, 10-11