A szomszédfaluban, Simonyifalván az evangélikus gyülekezetben február 10.-én vette kezdetét az egyetemes imahét. Az első imaheti napon, vasárnap bennünket hívtak meg az Ige hirdetésére. A lelkész istentiszteleti igehirdetését kiegészítette a gyermekek két énekszáma, illetve az alkalmi, tizenegy tagú énekkarunk szolgálata.
Az előadott ének: Én lelkem zengjed most az Úr dicséretét..., a következő héten tartandó imahetünk "vezér-éneke" lesz. Ezt az éneket fogjuk megtanulni a gyülekezettel, és a meghívott vendégeinkkel, hogy ők is hazavihessék magukkal gyülekezeteikbe.
A teljesen megtelt evangélikus templomban tartott imaheti alkalmat méltán lehetett ökumenikusnak is mondani, hiszen nemcsak az ottani gyülekezetet alkotó evangélikusok és reformátusok, hanem római katolikusok is szép számban jelen voltak.
Isten áldása legyen az imaheti alkalmakon. valamint a simonyifalvi közösség életén is.

