Egy éve már annak, hogy a vadászi és a magyarországi Köröstarcsa református közössége között testvérgyülekezeti kapcsolat jött létre. A testvéregyházi kapcsolat létrejöttekor programként fogalmazódott meg az a vágy, hogy a híveink közötti személyes kapcsolat létrejöttét egymás rendezvényein való részvétellel is erősítsük.
Eme célkitűzés jegyében látogattunk mi is el a Kettős-Körös mentén fekvő Békés-megyei településre tavaly Újkenyér ünnepén, és látogattak meg bennünket a köröstarcsai gyülekezet tagjai idén, március idusán.
Reméltük, hogy a tavaszi időjárás most nem a bolondos természetét mutatja meg nekünk, ám az előkészületek napjaiban a teljes bizonytalanság költözött lelkünkbe a nyugatról érkező hóviharról szóló híradások miatt, amelynek a valóságát előző nap mi is megéreztük.
Március 16.-ra, szombatra, a találkozó és a közös ünneplés napjára a napsugár is megjelent az égen. A templom előtti téren délelőtt 11 órára érkezett meg az anyaországi vendégeinket szállító busz. Az istentiszteletig fennmaradt időt a mintegy ötven magyarországi vendég fogadásával, ismerkedéssel töltöttük el.
A pontosan délben kezdődő istentiszteleten köröstarcsai testvérgyülekezetünk lelkésznője, Bátori Lászlóné igehirdetését hallgathatta meg az ünneplő gyülekezet. Jakab apostol levele első részéből vett igei üzenet a szabadság értékének és megbecsülésének a fontosságát emelte ki, azt, hogy az ember teljesen boldog csak akkor lehet, ha megismeri a szabadság tökéletes törvényét és meg is tud maradni ebben az egyedül Isten által megismerhető igazi szabadságban.
Az igehirdetést követően az istentisztelet ünnepi műsorral folytatódott. Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából a helyi lelkipásztor is köszöntötte a megjelent gyülekezetet, kiemelve az anyaországi vendégeket és a helyi méltóságok közül megjelent polgármester urat, aki ez alkalommal is együtt ünnepelt a vadászi reformátusokkal.
Az ünnepély keretében tiszteletbeli gyülekezeti tagokká avattuk Bátori Lászlónét, a Köröstarcsai Református Egyház lelkésznőjét, id. Pardi Ferencet, az egyházközség gondnokát, illetve Pardi Ferenc vállalkozót, akik munkájukkal és áldozatkészségükkel hozzájárultak testvérgyülekezeti kapcsolatunk létrejöttéhez. Hármójuk munkájának méltatását Jakab Károly, főgondnok mondta el, majd az emléklapok átvétele után a köröstarcsai lelkésznő köszönte meg a nem várt szimbolikus ajándékot.
A férfikórus három és a női énekkar két énekszáma, valamint Nagy Rozália szavalata a forradalom és szabadságharc lelkületét és eszmeiségének továbbélését, s mai napig is érezhető hatását kívánta bemutatni.
Az istentisztelet végén az ünneplő gyülekezet nemzeti imánkat és Székely himnuszt is elénekelte, így kérve az Istent, hogy áldja meg nemzetünket és ne hagyja elveszni Erdélyt.
Az istentisztelet után vendégeinkkel a közeli Kultúrházba mentünk át, ahol ünnepi fogadást tartottunk nemzeti ünnepünk, valamint a köröstarcsaiakkal való találkozásunk alkalmából. A fogadás és együttlétünk sikerét jól bizonyítja az, hogy az étel elfogyasztása után néhány órát még együtt tudtunk beszélgetni, nótázni és tervezgetni a következő találkozót vendégeinkkel.
Közös ünneplésünk azonban nem azt jelenti, hogy mostmár a munkának vége, céljainkat elértük és csak az ünneplés, a megemlékezés a mi feladatunk. Ahogy a szabadság igazi, Isten szerinti valóságát megismerni és megérteni kell, ugyanúgy nem elég csupán ünnepelni, hanem tenni is kell érte. Az igehirdetésben elhangzott Ige („Aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad a mellett…az boldog lesz az ő cselekedetében”), a Kossuth-nótában elénekelt szöveg („Addig fújjuk, addig hangzik / Míg a nemzet ki nem alszik”), a közös cél igazol bennünket, hogy nemcsak érdemes, de szép feladat is ebben a világban magyar keresztyén emberként élni.