"Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születének.
És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala.
És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje száz húsz esztendő.
Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.
És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.
Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében.
És monda az Úr: Eltörlöm az embert, akit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem.
De Noé kegyelmet talála az Úr előtt.
Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé.
Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok: és ímé elvesztem őket a földdel egybe.
Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belől és kivűl szurokkal.
Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, amelyben élő lélek van az ég alatt; valami a földön van, elvész.
De te veled szövetséget kötök, és bemégy a bárkába ... És úgy cselekedék Noé; amint parancsolta vala néki Isten, mindent akképpen cselekedék.
A második hónapban pedig, a hónak huszonhetedik napján megszárada a föld.
És szóla az Isten Noénak, mondván:
Menj ki a bárkából ...
És oltárt építe Noé az Úrnak, és vőn minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és áldozék égőáldozattal az oltáron.
És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az ő szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élő állatot, mint cselekedtem.
Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek.
1Mózes 6, 1-9, 13-14, 17-18, 22 és 7, 14-16,20-22
Alapige:
"Aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk."
János apostol közönséges első levele 2, 5