Mint amikor a kisgyerek a kánikulában a delelő napot akarja kővel leverni az égről, olyan az ember lázadása az Istennel szemben - még ha tekintélyes vezetők (Zsoltárok 2, 2) és néptömegek (Zsoltárok 2, 1) vesznek is részt benne.
Megmosolyogtató felállás (Zsoltárok 2, 3-4), aminek viszont tragikus következményei vannak a lázadó életére nézve (Zsoltárok 2, 9). A jó hír, hogy ebből az önsorsrontó őrületből észhez lehet térni (Zsoltárok 2, 10), az Isten Fiát alázatosan el lehet fogadni (Zsoltárok 2, 7), és szabad örömmel szolgálni (Zsoltárok 2, 11). Aki elismeri az ő királyságát (Zsoltárok 2, 6), arra nem a harag kövei esnek, hanem az ő örökségének (Zsoltárok 2, 8) lesz részese.
„...mind boldog, aki hozzá menekül” (Zsoltárok 2, 12).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése