"Mikor pedig betöltek Mária tisztulásának napjai a Mózes törvénye szerint, felvivék őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak.
(Amint megiratott az Úr törvényében, hogy: Minden elsőszülött fiú az Úrnak szenteltessék),
És hogy áldozatot adjanak, aszerint amint megmondatott az Úr törvényében: Egy pár gerlicét, vagy két galambfiat.
És ímé vala Jeruzsálemben egy ember, akinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, aki várta az Izráel vigasztalását, és a Szent Lélek vala ő rajta.
És kijelentetett néki a Szent Lélek által, hogy addig halált nem lát, amíg meg nem látja az Úrnak Krisztusát.
És ő a Lélek indításából a templomba méne, és mikor a gyermek Jézust bevivék szülői, hogy ő érette a törvény szokása szerint cselekedjenek,
Akkor ő karjaiba vevé őt, és áldá az Istent, és monda:
Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben:
Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet,
Amelyet készítettél minden népeknek szeme láttára;
Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére.
József pedig és az ő anyja csodálkozának azokon, amiket ő felőle mondottak.
És megáldá őket Simeon, és monda Máriának, az ő anyjának: Ímé ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben; és jegyül, akinek sokan ellene mondanak;
Sőt a te lelkedet is általhatja az éles tőr; hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek.
És vala egy prófétaasszony, Anna, a Fánuel leánya, az Áser nemzetségéből (ez sok időt élt, miután az ő szűzességétől fogva hét esztendeig élt férjével,
És ez mintegy nyolcvannégy esztendős özvegy vala), aki nem távozék el a templomból, hanem bőjtölésekkel és imádkozásokkal szolgál vala éjjel és nappal.
Ez is ugyanazon órában oda állván, hálát adott az Úrnak, és szóla ő felőle mindeneknek, akik Jeruzsálemben a váltságot várták.
És mikor mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatérének Galileába, az ő városukba, Názáretbe.
A kis gyermek pedig növekedék, és erősödék lélekben, teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme vala ő rajta."
Lukács evangéliuma 2, 22-40
Alapige:
"Jób pedig felele az Úrnak, és monda:
Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, amit elgondoltál.
Ki az - mondod - aki gáncsolja az örök rendet tudatlanul? Megvallom azért, hogy nem értettem; csodadolgok ezek nékem, és fel nem foghatom.
Hallgass hát, kérlek, én hadd beszéljek; én kérdezlek, te pedig taníts meg engem!
Az én fülemnek hallásával hallottam felőled, most pedig szemeimmel látlak téged.
Ezért hibáztatom magam és bánkódom a porban és hamuban!"
Jób könyve 42, 1-6

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése