Amikor az egyház vállalja azt a kockázatot, hogy az Úr szava a legbensőjéből szóljon (Jelenések 10, 9), vállalja azt is, hogy az ige keserű is, édes is lehet. Az „ecetesuborka-keresztyénség” legalább olyan félreértése a nekünk adott küldetésnek, mint a csillogó szemű spirituális győzelemittasság. Vajon miről árulkodnak a cselekedeteink a hitünk keserű tapasztalatainak pillanataiban? Érdemes visszapillantanunk: kitől, mitől vártuk egyházunk biztonságának, megmaradásának, jövőjének lehetőségét ezekben az időkben?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése