2014. március 7., péntek

Bűnbánati istentisztelet (péntek)

Alapige:

"Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket; mert különben nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál.
Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogy a képmutatók tesznek a zsinagógákban és az utcákon, hogy az emberektől dícséretet nyerjenek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
Te pedig amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed;
Hogy a te alamizsnád titkon legyen; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván.
És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, akik a gyülekezetekben és az utcák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván.
És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.
Ne legyetek hát ezekhez hasonlók; mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle
...
Mikor pedig bőjtöltök, ne legyen komor a nézéstek, mint a képmutatóké, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek, hogy ők bőjtölnek. Bizony mondom néktek, elvették jutalmukat.
Te pedig mikor bőjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orcádat mosd meg;
Hogy ne az emberek lássák bőjtölésedet, hanem a te Atyád, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván."
Máté evangéliuma 6, 1-8 és 16-18

2014. március 6., csütörtök

Imaheti szolgálat Pécskán

 Alapige:
"Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak!
Mint a drága olaj a fejen, amely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; amely lefoly köntöse prémjére;
Mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!"
Zsoltárok könyve 133, 1-3


Egyéb képek a toronnyal kiegészülő pécskai református templomról




2014. március 3., hétfő

Imaheti szolgálat Mezőbajon

Alapige:

"Mikor pedig bemégy arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül, és bírni fogod azt, és lakozol abban:
Akkor végy a föld minden gyümölcsének zsengéjéből, amelyet szerezz a te földedből, amelyet az Úr, a te Istened ád néked; és tedd kosárba és menj oda a helyre, amelyet kiválaszt az Úr, a te Istened, hogy ott lakozzék az ő neve;
És menj be a paphoz, aki abban az időben lesz, és mondjad néki: Vallást teszek ma az Úr előtt, a te Istened előtt, hogy bejöttem a földre, amely felől megesküdt az Úr a mi atyáinknak, hogy nékünk adja.
És a pap vegye el a kosarat kezedből, és tegye azt az Úrnak, a te Istenednek oltára elé.
És szólj, és mondjad az Úr előtt, a te Istened előtt: Veszendő mesopotámiai vala az atyám, és aláment vala Égyiptomba, és jövevény volt ott kevesed magával; nagy, erős és temérdek néppé lőn ottan.
Bosszúsággal illetének pedig minket az Égyiptombeliek, és nyomorgatának minket, és vetének reánk kemény szolgálatot.
Kiáltánk azért az Úrhoz, a mi atyáink Istenéhez, és meghallgatta az Úr a mi szónkat, és megtekintette a mi nyomorúságunkat, kínunkat és szorongattatásunkat;
És kihozott minket az Úr Égyiptomból erős kézzel, kinyújtott karral, nagy rettentéssel, jelekkel és csudákkal;
És behozott minket e helyre, és adta nékünk ezt a földet, a tejjel és mézzel folyó földet.
Most azért ímé elhoztam ama föld gyümölcsének zsengéjét, amelyet nékem adtál Uram. És rakd le azt az Úr előtt, a te Istened előtt, és imádkozzál az Úr előtt, a te Istened előtt;
És örömet találj mindabban a jóban, amelyet ád néked az Úr, a te Istened, és a te házadnépének; te és a lévita, és a jövevény, aki te közötted van."
5 Mózes 26, 1-11

A mezőbajiak hálaadása

2014. március 2., vasárnap

Mint szarvas hűs vizforrásra... (imaheti énekünk)



Mint szarvas hűs vízforrásra, 
Úgy szomjazik lelkem rád,
Vágyódom az élő Isten után, 
Hogy mehessek Hozzá.
Mért csüggedsz el, én lelkem, 
Hisz pajzsod ő és támaszod,
Bízz az Úrban, mert karja megszabadít,
S hálával áldozol.

Színezüst vagy, színarany, 
ami kincs, nekem mit sem ér,
Benned látom minden örömömet, 
Te vagy az égi fény.
Mért csüggedsz el, én lelkem, 
Hisz pajzsod ő és támaszod,
Bízz az Úrban, mert karja megszabadít,
S hálával áldozol.

Hű barátom, hű testvérem, 
Királyom és Istenem!
Minden másnál jobban óhajtalak
Mindenem vagy nekem!
Mért csüggedsz el, én lelkem, 
Hisz pajzsod ő és támaszod,
Bízz az Úrban, mert karja megszabadít,
S hálával áldozol.
Mért csüggedsz el, én lelkem, 
Hisz pajzsod ő és támaszod,
Bízz az Úrban, mert karja megszabadít,
S hálával áldozol.


 Az imahéten készült többi felvételeket honlapunk Imahét 2014 oldalán találják meg!

Március 2: Bibliavasárnap, Imahétzáró istentisztelet

Bibliaolvasás:
"Jézus pedig megtére a Léleknek erejével Galileába: és híre méne néki az egész környéken.
És ő taníta azoknak zsinagógáiban, dicsőíttetvén mindenektől.
És méne Názáretbe, ahol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és felálla olvasni.
És adák néki az Ésaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárván, arra a helyre nyita, ahol ez vala írva:
Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat,
Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.
És behajtván a könyvet, átadá a szolgának, és leüle. És a zsinagógában mindenek szemei ő reá valának függesztve.
Ő pedig kezde hozzájuk szólani: Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra."
Lukács evangéliuma 4, 14-21

Alapige:
"A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre..."
2 Timóteus 3, 16

2014. március 1., szombat

Imahét 7. napja: Gróza Dániel (római katolikus plébános, Kisjenő)

Alapige:
"János pedig felele néki, mondván: Mester, látánk valakit, aki a te neveddel ördögöket űz, aki nem követ minket; és eltiltók őt, mivelhogy nem követ minket.
Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, aki csodát tesz az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna felőlem.
Mert aki nincs ellenünk, mellettünk van."
Márk evangéliuma 9, 38-40






2014. február 28., péntek

Imahét 6. nap: Józsa Ferenc (Arad-Mosócz)

Alapige:


"Támada pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük nagyobbnak.
Ő pedig monda nékik: A pogányokon uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van, jóltévőknek hivatnak.
De ti nem úgy: hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő, mint aki szolgál.
Mert melyik nagyobb, az-é, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? nemde aki asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint aki szolgál.
Ti vagytok pedig azok, kik megmaradtatok én velem az én kísérteteimben;
Én azért adok néktek, miképpen az én Atyám adott nékem, országot,
Hogy egyetek és igyatok az én asztalomon az én országomban, és üljetek királyi székeken, ítélvén az Izráelnek tizenkét nemzetségét."
Lukács evangéliuma 22, 24-30



A mosócziak szolgálata



2014. február 27., csütörtök

Imahét 5. nap: Dénes József (Nagyzerind)

Alapige:
"Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket.
Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.
Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek.
Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek.
Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.
Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek."
János evangéliuma 15, 12-17



A nagyzerindi lelkipásztor harmadik verseskötetéből is mondott el verseket:

A nagyzerindi fúvószenekar szolgálata:



2014. február 26., szerda

Imahét 4. nap: Tóbiás Emőke Piroska (Pécska, Nagylak, Szemlak)

Alapige:
"Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömről és a méregről!
Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.
Ezt veszem szívemre, azért bízom.
Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!
Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!
Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.
Jó az Úr azoknak, akik várják őt; a léleknek, amely keresi őt.
Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig."
Jeremiás Siralmai 3, 19-26



2014. február 25., kedd

Imahét 3. nap: Demeter Szilárd (Mezőbaj)


Alapige:
"Hálát adok az én Istenemnek mindenkor ti felőletek az Isten ama kegyelméért, mely néktek a Krisztus Jézusban adatott,
Mivelhogy mindenben meggazdagodtatok ő benne, minden beszédben és minden ismeretben,
Amint megerősíttetett ti bennetek a Krisztus felől való bizonyságtétel.
Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését,
Aki meg is erősít titeket mindvégig feddhetetlenségben, a mi Urunk Jézus Krisztusnak napján.
Hű az Isten, ki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre,"
1Kor 1, 4-9

"Péter és János pedig együtt mennek vala fel a templomba az imádkozásnak órájára, kilencre.
És hoznak vala egy embert, ki az ő anyjának méhétől fogva sánta vala, kit minden nap le szoktak tenni a templom kapujánál, melyet Ékesnek neveznek, hogy kérjen alamizsnát azoktól, akik bemennek a templomba.
Ez mikor látta, hogy Péter és János a templomba akarnak bemenni, kére ő tőlük alamizsnát.
Péter pedig mikor szemeit reá vetette Jánossal egyben, monda: Nézz mi reánk!
Az annakokáért figyelmez vala reájok, remélvén, hogy valamit kap tőlük.
Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj.
És őt jobbkezénél fogva felemelé, és azonnal megerősödének az ő lábai és bokái.
És felszökvén, megálla és jár vala és beméne ő velök a templomba, járkálva és szökdelve és dícsérve az Istent.
És látá őt az egész nép, hogy jár és dícséri az Istent:
És megismerék őt, hogy ő volt az, aki alamizsnáért ült a templomnak Ékeskapujában; és megtelének csodálkozással és azon való álmélkodással, ami történt vala ő vele."
ApCsel 3, 1-10




2014. február 24., hétfő

Imahét: 2. nap: Seres Anna (Angyalkút)

Alapige:
"Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben,
Mindenkor minden én könyörgésemben mindenitekért nagy örömmel könyörögvén,
Mivelhogy résztvettetek az evangyéliom ügyében az első naptól fogva mind ez ideig;
Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig:
Amint hogy méltó, hogy én ilyen értelemben legyek mindenitek felől, azért, mert én szívemben hordalak titeket, mint akik mind az én fogságomban, mind az evangyéliomnak oltalmazásában és megbizonyításában mindnyájan részestársaim vagytok a nékem adott kegyelemben.
Mert bizonyságom az Isten, mely igen vágyakozom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szerelmében.
És azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bővölködjék ismeretben és minden értelmességben;
Hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára;
Teljesek lévén az igazságnak gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus teremt az Isten dicsőségére és magasztalására."
Filippi 1, 3-11

Check this out on Chirbit

2014. február 23., vasárnap

Február 23 - imahét első napi igehirdetés

Bibliaolvasás:
"A harmadik hónapban azután hogy kijöttek vala Izráel fiai Égyiptom földéről, azon a napon érkezének a Sinai pusztába.
Refidimből elindulván, érkezének a Sinai pusztába és táborba szállának a pusztában; a hegygyel átellenben szálla pedig ott táborba az Izráel.
Mózes pedig felméne az Istenhez, és szóla hozzá az Úr a hegyről, mondván: Ezt mondd a Jákób házanépének és ezt add tudtára az Izráel fiainak.
Ti láttátok, amit Égyiptommal cselekedtem, hogy hordoztalak titeket sas szárnyakon és magamhoz bocsátottalak titeket.
Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyim az egész föld.
És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép. Ezek azok az ígék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak.
Elméne azért Mózes és egybehívá a nép véneit és eleikbe adá mindazokat a beszédeket, melyeket parancsolt vala néki az Úr.
És az egész nép egy akarattal felele és monda: Valamit rendelt az Úr, mind megtesszük. És megvivé Mózes az Úrnak a nép beszédét.
És monda az Úr Mózesnek: Ímé én hozzád megyek a felhő homályában, hogy hallja a nép mikor beszélek veled és higyjenek néked mindörökké. És elmondá Mózes az Úrnak a nép beszédét.
Az Úr pedig monda Mózesnek: Eredj el a néphez és szenteld meg őket ma, meg holnap és hogy mossák ki az ő ruháikat;
És legyenek készek harmadnapra; mert harmadnapon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sinai hegyre.
És vess határt a népnek köröskörűl, mondván: Vigyázzatok magatokra, hogy a hegyre fel ne menjetek s még a szélét se érintsétek; mindaz, ami a hegyet érinti, halállal haljon meg.
Ne érintse azt kéz, hanem kővel köveztessék meg, vagy nyillal nyilaztassék le; akár barom, akár ember, ne éljen. Mikor a kürt hosszan hangzik, akkor felmehetnek a hegyre.
Leszálla azért Mózes a hegyről a néphez, és megszentelé a népet, és megmosák az ő ruháikat.
És monda a népnek: Legyetek készen harmadnapra..."
II. Mózes 19, 1-15

Check this out on Chirbit

Alapige:
"Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám."
Máté 18, 19
"Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám."
Máté 12, 50

Eklézsia 24: Imaheti lap

2014. február 20., csütörtök

Meghivó Imahétre

A Vadászi Református Egyházközségben február 23. és március 2.-a közt rendezzük meg az Egyetemes Imahetet. A vasárnapi alkalmak, a kezdő és a záró istentiszteleti alkalmak délelőtt 11 órától lesznek megtartva a Lelkészi Hivatalban, a helyi lelkipásztor igei szolgálatával.
A hétköznapi imaheti alkalmakat a Polgármesteri Hivatal tanácstermében tartjuk este 19 órai kezdettel vendéglelkipásztorok igehirdetésével az alábbi beosztás szerint:
• Hétfőn Seres Anna, angyalkúti teológiai hallgató
• Kedden Demeter Szilárd, mezőbaji (Bihar megye) lelkipásztor
• Szerdán Tóbiás Emőke Piroska, Pécska, Szemlak és Nagylak lelkipásztora
• Csütörtökön Dénes József, nagyzerindi lelkipásztor
• Pénteken Józsa Ferenc, arad-mosóczi lelkipásztor
• Szombaton Gróza Dániel, római katolikus plébános Kisjenőből.
Az imaheti alkalmakat szeretetvendégséggel zárjuk, amelyen a gyülekezet tagjai és az igehirdetők jobban megismerkedhetnek egymással.
Szeretettel várjuk gyülekezetünk tagjait és minden Isten Igéjét kereső lelket, hogy egy közösséget építve magasztaljuk Istenünket.

2014. február 16., vasárnap

Imaheti szolgálat Bélzerinden

Alapige:
"Mikor pedig még szóla a sokaságnak, ímé az ő anyja és az ő testvérei állanak vala odakünn, akarván ő vele szólni.És monda néki valaki: Ímé a te anyád és testvéreid odakünn állanak, és szólni akarnak veled.Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim?
És kinyujtván kezét az ő tanítványaira, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim!
Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám."
Máté 12, 46-50

Igehirdetés: Február 16

Bibliaolvasás:
"És onnét távozva, méne Jézus a Galilea tengere mellé; és felmenvén a hegyre, ott leüle.
És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magokkal sántákat, vakokat, némákat, csonkákat és sok egyebeket, és odahelyezék őket a Jézus lábai elé; és meggyógyítá őket,
Úgy hogy a sokaság álmélkodik vala, látván, hogy a némák beszélnek, a csonkák megépülnek, a sánták járnak, a vakok látnak: és dicsőíték Izráel Istenét.
Jézus pedig előszólítván az ő tanítványait, monda: Szánakozom e sokaságon, mert három napja immár, hogy velem vannak, és nincs mit enniök. Éhen pedig nem akarom őket elbocsátani, hogy valamiképpen ki ne dőljenek az úton.
És mondának néki az ő tanítványai: Honnét volna e pusztában annyi kenyerünk, hogy megelégítsünk ily nagy sokaságot?
És monda nékik Jézus: Hány kenyeretek van? Ők pedig mondának: Hét, és néhány halunk.
És parancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földön.
És vevén a hét kenyeret és a halakat, és hálákat adván, megtöré, és adá az ő tanítványainak, a tanítványok pedig a sokaságnak.
És mindnyájan evének, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat hét teli kosárral.
Akik pedig ettek vala, négyezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.
És elbocsátván a sokaságot, beszálla a hajóba, és elméne Magdala határaiba."
Máté 15, 29-39

Alapige:
"És onnét távozva, méne Jézus a Galilea tengere mellé; és felmenvén a hegyre, ott leüle.
És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magokkal sántákat, vakokat, némákat, csonkákat és sok egyebeket, és odahelyezék őket a Jézus lábai elé; és meggyógyítá őket."
Máté 15, 29-30

2014. február 12., szerda

Gyászistentisztelet: Gyarmati Ervin


Check this out on Chirbit
Alapige:
"Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben."
2Korintus 5, 1

Gyászjelentés

2014. január 9.-én, 24 éves korában tragikus körülmények között távozott az élők sorából Gyarmati Ervin, 24 esztendős testvérünk. 
Hamvainak Angliából történt hazahozatala után a Lelkészi Hivatalban február 12.-én, szerdán délután 15 órától tartunk gyászszertartást elhunyt testvérünk hamvai mellett a család és a hozzátartozók lelki vigasztalásáért.

2014. február 9., vasárnap

Temetési igehirdetés (Simon Juliánna 79)


Alapige:
"Ítélj meg engem oh Isten! és oltalmazd meg ügyemet az irgalmatlan nemzetség ellen; az álnok és hamis embertől szabadíts meg engem.
Hiszen te vagy oltalmam Istene, miért vetettél hát meg engemet? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt?
Küldd el világosságodat és igazságodat, azok vezessenek engem; vigyenek el a te szent hegyedre és hajlékaidba.
Hadd menjek be Isten oltárához, vígasságos örömömnek Istenéhez, és hadd dicsérjelek téged citerával, Isten, én Istenem!
Miért csüggedsz el lelkem, miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek."
Zsoltárok könyve 43, 1-5

Igehirdetés: február 9

Bibliaolvasás:
"Péter azonban előállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet!
... ez az, ami megmondatott Jóel prófétától:
És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.
És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak.
És tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gőzölgését.
A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelőtte eljő az Úrnak ama nagy és fényes napja.
És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.
Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert előttetek erők, csudatételek és jelek által, melyeket ő általa cselekedett Isten ti köztetek, amint magatok is tudjátok.
Azt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek:
Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogvatartatnia.
Mert Dávid ezt mondja ő róla: Magam előtt láttam az Urat mindenkor, mert ő nékem jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam.
Annakokáért örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annakfelette az én testem is reménységben nyugszik.
Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
Megjelentetted nékem az életnek útait; betöltesz engem örömmel a te orcád előtt.
Atyámfiai férfiak, szabad nyilván szólanom ti előttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő megholt és eltemettetett, és az ő sírja mind e mai napig minálunk van.
Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a Krisztust test szerint, hogy helyheztesse az ő királyi székibe,
Előre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő lelke nem hagyatott a sírban, sem az ő teste rothadást nem látott.
Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.
Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, amit ti most láttok és hallotok.
Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbkezem felől,
Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.
Bizonynyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek...
...Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk."
ApCsel 2: 14, 16-36 és 39

Alapige:
"...mert az Úr szólott Dávidnak, ezt mondván: Az én szolgámnak, Dávidnak keze által szabadítom meg az én népemet Izráelt a Filiszteusok kezéből, és minden ellenségeinek kezéből."
2 Sámuel 3, 18

2014. február 8., szombat

Gyászjelentés: Simon Juliánna

Isten akaratában megnyugodva szomorú szívvel tudatjuk, hogy Simon Juliánna életének 80. esztendejében, február 6.-án elhalálozott.
Virrasztása szombaton este 18 órakor kezdődik, temetésére pedig vasárnap délután 13 órai kezdettel fog sor kerülni.
Isten Szentlelkének vigasztalását és erősítését kérjük a gyászolók életére.

2014. február 2., vasárnap

Igehirdetés: február 2

Bibliaolvasás:
"Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. 
Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!
Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.
Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.
Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik.
Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.
Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, aki az alá vetette.
Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára.
Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig.
Nemcsak ez pedig, hanem magok a Lélek zsengéjének birtokosai, mi magunk is fohászkodunk magunkban, várván a fiúságot, a mi testünknek megváltását.
Mert reménységben tartattunk meg; a reménység pedig, ha láttatik, nem reménység; mert amit lát valaki, miért reményli is azt?
Ha pedig, amit nem látunk, azt reméljük, békességes tűréssel várjuk.
Hasonlatosképpen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.
Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.
Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak.
Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között."

Alapige:
"Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám."

2014. január 31., péntek

Igehirdetés: Kovács Imre temetése


Alapige:
"...Amit te vetsz, nem elevenedik meg, hanemha megrothad. És abban, amit elvetsz, nem azt a testet veted el, amely majd kikél, hanem puszta magot, talán a búzáét, vagy más egyébét.
Az Isten pedig testet ád annak, amint akarta, és pedig mindenféle magnak az ő saját testét. 
Nem minden test azon egy test, hanem más az embereknek teste, más a barmoknak teste, más a halaké és más a madaraké.
De épenígy van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban;
Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtelenségben, feltámasztatik erőben."
1Korintus 15,36-39 és 42-43

2014. január 30., csütörtök

Gyászjelentés

Isten akaratában megnyugodva szomorú szívvel tudatjuk, hogy Kovács Imre, életének 83. esztendejében pihenni tért teremtő Urához. Temetésére a nagyváradi Rulikovszki temetőben, a Steinberger kápolnától 14 órai kezdettel fog sor kerülni.
Isten Szentlelkének vigasztalását és erősítését kérjük a gyászolók életére.

2014. január 26., vasárnap

Igehirdetés: január 26

Bibliaolvasás:
"És előszólítván tizenkét tanítványát, hatalmat ada nékik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden betegséget és minden erőtelenséget.
A tizenkét apostol nevei pedig ezek: Első Simon, akit Péternek hívnak, és András, az ő testvére; Jakab, a Zebedeus fia, és János az ő testvére;
Filep és Bertalan; Tamás és Máté, a vámszedő; Jakab, az Alfeus fia, és Lebbeus, akit Taddeusnak hívtak;
Simon a kananita, és Judás, az Iskariotes, aki el is árulta őt.
Ezt a tizenkettőt küldé ki Jézus, és megparancsolá nékik, mondván: Pogányok útjára ne menjetek, és Samaritánusok városába ne menjetek be;
Hanem menjetek inkább Izráel házának eltévelyedett juhaihoz.
Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa.
Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.
Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe,
Se útitáskát, se két ruhát, se sarut, se pálcát; mert méltó a munkás az ő táplálékára.
Amely városba vagy faluba pedig bementek, tudakozzátok meg, ki abban méltó; és ott maradjatok, amíg tovább mehettek.
Ha pedig bementek a házba, köszöntsétek azt.
És ha méltó a ház, szálljon a ti békességtek reá; ha pedig nem méltó, a ti békességtek rátok térjen vissza.
És ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket, mikor kimentek abból a házból, vagy városból, lábaitok porát is verjétek le.
Bizony mondom néktek: Az ítélet napján könnyebb lesz a Sodoma és Gomora földjének dolga, mint annak a városnak.
Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelidek mint a galambok.
De óvakodjatok az emberektől; mert törvényszékekre adnak titeket és az ő gyülekezeteikben megostoroznak titeket;
És helytartók és királyok elé visznek titeket érettem, bizonyságul ő magoknak és a pogányoknak.
De mikor átadnak titeket, ne aggodalmaskodjatok, mi módon vagy mit szóljatok; mert megadatik néktek abban az órában, mit mondjatok.
Mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a ti Atyátoknak Lelke az, aki szól ti bennetek.
Halálra adja pedig testvér testvérét, atya gyermekét; támadnak magzatok szüleik ellen, és megöletik őket.
És gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig megáll, az megtartatik.
Mikor pedig abban a városban üldöznek titeket, szaladjatok a másikba. Mert bizony mondom néktek: be sem járjátok Izráel városait, míg az embernek Fia eljövend.
Nem fölebbvaló a tanítvány a tanítónál, sem a szolga az ő uránál.
Elég a tanítványnak, ha olyan mint a mestere, és a szolga mint az ő Ura. Ha a házigazdát Belzebubnak hívták, mennyivel inkább az ő házanépét?!
Azért ne féljetek tőlök. Mert nincs oly rejtett dolog, ami napfényre ne jőne; és oly titok, ami ki ne tudódnék.
Amit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és amit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.
És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.
Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül!
Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak.
Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok.
Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt;
Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt.
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.
Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt;
És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe.
Aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám.
És aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.
Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt.
Aki titeket befogad, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.
Aki befogadja a prófétát próféta nevében, prófétának jutalmát veszi; és aki befogadja az igazat igaznak nevében, igaznak jutalmát veszi;
És aki inni ád egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet tanítvány nevében, bizony mondom néktek, el nem vesztheti jutalmát."
Máté evangéliuma 10,1-42

Alapige:
"És felelvén Jézus, monda nékik: Menjetek el és jelentsétek Jánosnak, amiket hallotok és láttok..."
Máté evangéliuma 11, 4

2014. január 19., vasárnap

Igehirdetés - január 19

Bibliaolvasás:
"És monda Sámuel Saulnak: Engem küldött el az Úr, hogy királylyá kenjelek fel téged az ő népe, az Izráel felett; most azért figyelj az Úr beszédének szavára.
Így szól a Seregek Ura: Megemlékeztem arról, amit cselekedett Amálek Izráellel, hogy útját állta néki, mikor feljöve Égyiptomból.
Most azért menj el és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét; és ne kedvezz néki, hanem öld meg mind a férfit, mind az asszonyt; mind a gyermeket, mind a csecsemőt; mind az ökröt, mind a juhot; mind a tevét, mind a szamarat.
És összehívá Saul a népet, és megszámlálá őket Thélaimban, kétszázezer gyalogost, és Júdából tízezer embert.
És elméne Saul Amálek városáig, és megütközék ott egy völgyben.
És monda Saul a Kéneusnak: Menjetek, távozzatok el, menjetek ki az Amálekiták közül, hogy velök együtt téged is el ne veszesselek, mert te irgalmasságot cselekedtél Izráel minden fiaival, mikor Égyiptomból feljövének. És eltávozék Kéneus az Amálekiták közül.
Saul pedig megveré Amáleket Havilától fogva egészen addig, amerre Súrba mennek, mely Égyiptom átellenében van.
És Agágot, az Amálekiták királyát elfogta élve, a népet pedig mind kardélre hányatá.
Saul és a nép azonban megkímélte Agágot és a juhoknak, barmoknak és másodszülötteknek javát; a bárányokat és mindazt, ami jó vala, nem akarták azokat elpusztítani, hanem ami megvetett és értéktelen dolog volt, mindazt elpusztíták.
Akkor szóla az Úr Sámuelnek, mondván:
Megbántam, hogy Sault királylyá tettem, mert eltávozott tőlem, és beszédeimet nem tartotta meg. Sámuel pedig felháborodék és kiálta az Úrhoz egész éjszaka.
És korán felkele Sámuel, hogy találkozzék Saullal reggel; és hírül adák Sámuelnek, ezt mondván: Saul Kármelbe ment, és ímé emlékoszlopot állított magának; azután megfordula, és tovább ment és lement Gilgálba,
És amint Sámuel Saulhoz érkezék, monda néki Saul: Áldott vagy te az Úrtól! Én végrehajtám az Úrnak parancsolatját.
Sámuel azonban monda: Micsoda az a juhbégetés, mely füleimbe hat és az az ökörbőgés, melyet hallok?
És monda Saul: Az Amálekitáktól hozták azokat, mert a nép megkímélte a juhoknak és ökröknek javát, hogy megáldozza az Úrnak, a te Istenednek; a többit pedig elpusztítottuk.
Akkor monda Sámuel Saulnak: Engedd meg, hogy megmondjam néked, amit az Úr mondott nékem ez éjjel. Ő pedig monda néki: Beszélj.
Monda azért Sámuel: Nemde kicsiny valál te a magad szemei előtt is, mindazáltal Izráel törzseinek fejévé lettél, és az Úr királylyá kent fel téged Izráel felett?!
És elkülde az Úr téged az úton, és azt mondá: Menj el, és pusztítsd el az Amálekitákat, kik vétkezének; és hadakozzál ellenök, míg megsemmisíted őket.
Miért nem hallgattál az Úrnak szavára, és miért estél néki a prédának, és cselekedted azt, ami bűnös az Úr szemei előtt?"
1Sámuel 15, 1-19

Alapige:
"Sámuel pedig monda: Vajjon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség?"
1Sámuel 15, 22a

2014. január 12., vasárnap

Igehirdetés - január 12.

Bibliaolvasás:
"Az Izráel fiai pedig újra gonoszul cselekedtek az Úrnak szemei előtt, azért az Úr őket a Filiszteusoknak kezébe adá negyven esztendeig.
És élt ebben az időben egy férfiú Córából, a Dán nemzetségéből való, névszerint Manoah, kinek felesége magtalan volt, és nem szült.
És megjelent az Úrnak angyala az asszonynak, és monda néki: Ímé most magtalan vagy, és nem szültél; de terhes leszesz, és fiat szülsz.
Azért most megójjad magad, és ne igyál se bort, se más részegítő italt, és ne egyél semmi tisztátalant.
Mert íme terhes leszesz, és fiat szülsz, és beretva ne érintse annak fejét, mert Istennek szenteltetett lesz az a gyermek anyjának méhétől fogva, és ő kezdi majd megszabadítani Izráelt a Filiszteusok kezéből.
És elment az asszony, és elbeszélte ezt férjének, mondván: Istennek egy embere jöve hozzám, kinek tekintete olyan volt, mint az Isten angyalának tekintete, igen rettenetes, úgy hogy meg sem mertem kérdezni, hogy honnan való, és ő sem mondotta meg nékem a nevét.
És monda nékem: Íme terhes leszesz, és fiat fogsz szülni; azért most se bort, se más részegítő italt ne igyál, és semmi tisztátalant ne egyél, mert Istennek szentelt lesz az a gyermek, anyja méhétől fogva halála napjáig.
Manoah pedig az Úrhoz könyörgött, és monda: Kérlek, Uram! az Istennek amaz embere, akit küldöttél volt, hadd jőjjön el ismét hozzánk, és tanítson meg minket, hogy mit cselekedjünk a születendő gyermekkel.
És meghallgatá az Isten Manoah kérését, mert az Istennek angyala megint eljött az asszonyhoz, mikor az a mezőn ült, és az ő férje Manoah nem volt vele.
Akkor az asszony elsietett, és elfutott, és elbeszélé férjének, és monda néki: Ímé megjelent nékem az a férfiú, aki a multkor hozzám jött.
És felkelt, és elment Manoah az ő felesége után, és mikor odaért ahhoz a férfiúhoz, monda néki: Te vagy-é az a férfiú, aki ez asszonynyal beszéltél? És monda: Én vagyok.
És monda Manoah: Ha beteljesedik ígéreted, miként bánjunk a gyermekkel, és mit cselekedjék ő?
Az Úrnak angyala pedig monda Manoáhnak: Mindentől, amit csak mondottam az asszonynak, őrizkedjék.
Mindabból, ami csak a bortermő szőlőből származik, ne egyék, és bort és más részegítő italt ne igyék, és semmi tisztátalant ne egyék. Mindazt, amit parancsoltam néki, tartsa meg.
És monda Manoah az Úr angyalának: Kérlek, hadd tartóztassunk meg téged, hogy készítsünk néked egy kecskegödölyét.
De az Úrnak angyala így szólt Manoáhhoz: Ha megmarasztasz is, nem eszem kenyeredből, és ha áldozatot készítesz, az Úrnak áldozd azt."
"És mikor látta őt a nép, dícsérték az ő istenöket, mert – mondának – kezünkbe adta a mi istenünk a mi ellenségünket, földünk pusztítóját, és aki sokakat megölt mi közülünk.
Lőn pedig, hogy mikor megvídámult az ő szívök, mondának: Hívjátok Sámsont, hadd játszék előttünk. És előhívák Sámsont a fogházból, és játszék ő előttük, és az oszlopok közé állították őt.
Sámson pedig monda a fiúnak, aki őt kézenfogva vezette: Eressz el, hadd fogjam meg az oszlopokat, amelyeken a ház nyugszik, és hadd támaszkodjam hozzájuk.
A ház pedig tele volt férfiakkal és asszonyokkal, és ott voltak a Filiszteusok összes fejedelmei, és a tetőzeten közel háromezeren, férfiak és asszonyok, a Sámson játékának nézői.
Ekkor Sámson az Úrhoz kiáltott, és monda: Uram, Isten, emlékezzél meg, kérlek, én rólam, és erősíts meg engemet, csak még ez egyszer, óh Isten! hadd álljak egyszer bosszút a Filiszteusokon két szemem világáért!
És átfogta Sámson a két középső oszlopot, melyeken a ház nyugodott, az egyiket jobb kezével, a másikat bal kezével, és hozzájok támaszkodott.
És monda Sámson: Hadd vesszek el én is a Filiszteusokkal! És nagy erővel megrándította az oszlopokat, és rászakadt a ház a fejedelmekre és az egész népre, mely abban volt, úgy hogy többet megölt halálával, mint amennyit megölt életében.
És lementek az ő testvérei és atyjának egész háza, és elvivék őt, és hazatérvén, eltemették Córa és Estháol között, atyjának, Manoahnak sírjába, minekutána húsz esztendeig ítélte az Izráelt."
Bírák könyve 13, 1-16 és 16, 24-31

Alapige:
"Ne adjátok azt, ami szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé..."
Máte evangéliuma 7,6a

2014. január 7., kedd

Temetési igehirdetés (özv. Vágó Istvánné Szabó Zsuzsánna temetése)

Alapige:
"Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz."
Zsoltárok könyve 55, 23


2014. január 6., hétfő

Gyászjelentés

Isten akaratában megnyugodva szomorú szívvel tudatjuk, hogy özv. Vágó Istvánné Szabó Zsuzsánna életének 80. esztendejében elhalálozott.
Virrasztása hétfő este 18 órakor kezdődik, temetésére pedig kedden délben 12 órai kezdettel fog sor kerülni.
Isten Szentlelkének vigasztalását és erősítését kérjük a gyászolók életére.

2014. január 5., vasárnap

Igehirdetés - január 5

Bibliaolvasás:
"És ismeretessé lett Sámuel beszéde egész Izráelben. És kiméne Izráel a Filiszteusok ellen harcolni, és tábort járának Ében-Ézernél, a Filiszteusok pedig tábort járának Áfekben.
És csatarendbe állának a Filiszteusok Izráel ellen, és megütközének, és megveretteték Izráel a Filiszteusok által, és levágának a harcmezőn mintegy négyezer embert.
És mikor a nép a táborba visszatért, mondának Izráel vénei: Vajjon miért vert meg minket ma az Úr a Filiszteusok előtt?! Hozzuk el magunkhoz az Úr frigyládáját Silóból, hogy jőjjön közénk az Úr, és szabadítson meg ellenségeink kezéből.
Elkülde azért a nép Silóba, és elhozák onnan a Seregek Urának frigyládáját, aki ül a Khérubok felett. Ott volt Éli két fia is az Isten frigyládájával, Hofni és Fineás.
És mikor az Úr frigyládája a táborba érkezék, rivalgott az egész Izráel nagy rivalgással, hogy megrendüle a föld.
Mikor pedig meghallották a Filiszteusok a rivalgás hangját, mondának: Micsoda nagy rivalgás hangja ez a zsidók táborában? És mikor megtudták, hogy az Úrnak ládája érkezett a táborba,
Megfélemlének a Filiszteusok, mert mondának: Isten a táborba jött! És mondának: Jaj nékünk! mert nem történt ilyen soha az előtt.
Jaj nékünk! Kicsoda szabadít meg minket ennek a hatalmas Istennek kezéből? Ez az az Isten, aki Égyiptomot mindenféle csapással sújtotta a pusztában.
Legyetek bátrak és legyetek férfiak, Filiszteusok! hogy ne kelljen szolgálnotok a zsidóknak, mint ahogy ők szolgáltak néktek. Azért legyetek férfiak, és harcoljatok!
Megütközének azért a Filiszteusok, és megveretett Izráel, és kiki az ő sátorába menekült; és a vereség oly nagy volt, hogy Izráel közül harmincezer gyalog hullott el.
És az Isten ládája is elvétetett, és meghala Élinek mindkét fia, Hofni és Fineás.
Akkor elszalada a harcból egy ember a Benjámin nemzetségéből, és Silóba ment azon a napon, ruháit megszaggatván és port hintvén a fejére.
És ímé mikor oda ért, Éli az ő székében ült, az útfélen várakozván; mert szíve rettegésben volt az Isten ládája miatt. És mihelyt odaért az ember, hogy hírt mondjon a városban, jajveszékelt az egész város.
És meghallotta Éli a kiáltás hangját, és monda: Micsoda nagy zajongás ez? Az az ember pedig sietve eljöve, és megmondotta Élinek.
Éli pedig kilencvennyolc esztendős volt, és szemei annyira meghomályosodtak, hogy már nem is látott.
És monda az ember Élinek: Én a harcból jövök, én a harcból menekültem ma. És monda: Mi dolog történt, fiam?
Felele a követ, és monda: Megfutamodék Izráel a Filiszteusok előtt, és igen nagy veszteség lőn a népben, és a te két fiad is meghalt, Hofni és Fineás, és az Isten ládáját is elvették.
És lőn, hogy midőn az Isten ládáját említé, hátraesék a székről a kapufélhez, és nyakát szegte és meghala, mert immár vén és nehéz ember vala. És ő negyven esztendeig ítélt Izráel felett.
És az ő menye, Fineásnak felesége, várandós vala; és amikor meghallá a hírt, hogy az Isten ládája elvétetett és az ő ipa és férje meghalának, térdre esék és szűle, mert a fájdalmak meglepték.
És mikor elalélt, mondának azok, akik mellette állanak vala: Ne félj, mert fiút szültél; de ő nem felelt és nem figyelt arra.
És nevezé a gyermeket Ikábódnak, mondván: "Oda van Izráel dicsősége", mert elvétetett az Isten ládája, és az ő ipa és az ő férje.
És monda ismét: Oda van Izráel dicsősége, mert elvétetett az Isten ládája."
1 Sámuel 4, 1-22

Alapige:
"Megfélemlének a Filiszteusok, mert mondának: Isten a táborba jött! És mondának: Jaj nékünk! mert nem történt ilyen soha az előtt.
Jaj nékünk! Kicsoda szabadít meg minket ennek a hatalmas Istennek kezéből? Ez az az Isten, aki Égyiptomot mindenféle csapással sújtotta a pusztában."
1 Sámuel 4, 7-8

2014. január 3., péntek

Nékem az élet Krisztus, a meghalás nyereség

Id. Csák Sándor, presbiter és volt főgondnok temetésén elhangzott igehirdetés
Alapige:
"Mert tudom, hogy ez nékem idvességemre lesz a ti könyörgéstek által és a Jézus Krisztus Lelkének segedelme által,
Amaz én esengő várásom és reménységem szerint, hogy semmiben meg nem szégyenülök, hanem mint mindenkor, úgy most is nagy bátorsággal fog magasztaltatni Krisztus az én testemben, akár életem, akár halálom által.
Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség."
Filippi 1, 19-21


2014. január 2., csütörtök

Gyászjelentés

"Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség."
Filippi 1, 21

A feltámadás reménységében és Isten akaratát kutatva tudatjuk, hogy

id. Csák Sándor
presbiter, volt egyházközségi főgondnok
életének 75. esztendejében, 2014. január 2.-án hazatért megtartó Urához.

Ravatala mellett a virrasztás este 18 órakor lesz, majd 2014. január 3.-án, pénteken 13 órakor a templomban veszünk tőle végső búcsút . A gyászistentiszteletet követően a református temetőben helyezzük örök nyugalomra.

Vadászi Református Egyházközség

2014. január 1., szerda

Bibliaolvasás:
"Az éneklőmesternek a gittithre; Dávid zsoltára.
Mi Urunk Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön, aki az egekre helyezted dicsőségedet.
A csecsemők és csecsszopók szájával erősítetted meg hatalmadat a te ellenségeid miatt, hogy a gyűlölködőt és bosszúállót elnémítsd.
Mikor látom egeidet, a te újjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél:
Micsoda az ember – mondom – hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá?
Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt!
Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél;
Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is;
Az ég madarait és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár.
Mi Urunk Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön!"
Zsoltárok könyve 8, 1-10

Alapige:
"Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat,
Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét."
Lukács evangéliuma 4, 18-19

Boldog új évet!

"Ez új év reggelén Uram kérünk Téged,
e porból emeld fel a Te magyar néped!
Nyújtsd hozzá karodat, ó édes, jó Atyánk,
kik magyar hazánktól elszakadtatánk
Kilencvenöt éve már, hogy tanulja e föld,
Hogy a mi színünk most is piros, fehér, zöld.
Ó, magyar áldás - ne vondd hát el tőlünk,
Ez új év reggelén légy a mi vezérünk,
Gyógyító orvosa légy beteg lelkünknek,
Szent Fiadért kérünk, Istenünket!
Ámen!"



2013. december 31., kedd

Igehirdetés - Óesztendei hálaadó istentisztelet



Alapige:
"Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára.
Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.
Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést.
Nem olyan szó, sem olyan beszéd, amelynek hangja nem hallható:
Szózatuk kihat az egész földre, és a világ végére az ő mondásuk. A napnak csinált bennök sátort.
Olyan ez, mint egy vőlegény, aki az ő ágyasházából jön ki; örvend, mint egy hős, hogy futhatja a pályát.
Kijövetele az ég egyik szélétől s forgása a másik széléig; és nincs semmi, ami elrejtőzhetnék hevétől.
Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket; az Úrnak bizonyságtétele biztos, bölcscsé teszi az együgyűt.
Az Úrnak rendelései helyesek, megvidámítják a szívet; az Úrnak parancsolata világos, megvilágosítja a szemeket.
Az Úrnak félelme tiszta, megáll mindörökké; az Úrnak ítéletei változhatatlanok s mindenestől fogva igazságosak.
Kivánatosabbak az aranynál, még a sok színaranynál is; és édesebbek a méznél, még a színméznél is.
Szolgádat is intik azok; aki megtartja azokat, nagy jutalma van.
Ki veheti észre a tévedéseket? Titkos bűnöktől tisztíts meg engemet.
Tartsd távol a te szolgádat a szándékosoktól; ne uralkodjanak rajtam; akkor ártatlan leszek, és tiszta leszek, sok vétektől.
Legyenek kedvedre valók szájam mondásai, és az én szívem gondolatai előtted, legyenek, oh Uram, kősziklám és megváltóm."
Zsoltárok könyve 19, 1-15

2013. december 29., vasárnap

Bibliaolvasás:
"És mivel álomban meginttettek, hogy Heródeshez vissza ne menjenek, más úton térének vissza hazájokba.
Mikor pedig azok visszatérnek vala, ímé megjelenék az Úrnak angyala Józsefnek álomban, és monda: Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját, és fuss Égyiptomba, és maradj ott, amíg én mondom néked; mert Heródes halálra fogja keresni a gyermeket.
Ő pedig fölkelvén, vevé a gyermeket és annak anyját éjjel, és Égyiptomba távozék.
És ott vala egész a Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által, aki így szólt: Égyiptomból hívtam ki az én fiamat.
Ekkor Heródes látván, hogy a bölcsek megcsúfolták őt, szerfölött felháborodék, és kiküldvén, megölete Bethlehemben és annak egész környékén minden gyermeket, két esztendőstől és azon alól, az idő szerint, amelyet szorgalmasan tudakolt a bölcsektől.
Ekkor teljesedék be, amit Jeremiás próféta mondott, amidőn így szólt:
Szó hallatszott Rámában: Sírás-rívás és sok keserves jajgatás. Rákhel siratta az ő fiait és nem akart megvigasztaltatni, mert nincsenek.
Mikor pedig Heródes meghalt, ímé az Úrnak angyala megjelenék álomban Józsefnek Égyiptomban.
Mondván: Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját, és eredj az Izráel földére; mert meghaltak, akik a gyermeket halálra keresik vala.
Ő pedig felkelvén, magához vevé a gyermeket és annak anyját, és elméne Izráel földére.
Mikor pedig hallá, hogy Júdeában Arkhelaus uralkodik, Heródesnek, az ő atyjának helyén, nem mert vala oda menni, hanem minthogy álomban meginteték, Galilea vidékeire tére.
És oda jutván, lakozék Názáret nevű városban, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondottak, hogy názáretinek fog neveztetni."
Máté evangéliuma 2, 12 - 23

Alapige:
"Ezt mondja a Seregeknek Ura, mondván: Ímé, egy férfiú, a neve Csemete, mert csemete támad belőle, és megépíti az Úrnak templomát!"
Zakariás 6, 12

Az első lépés

2013. december 26., csütörtök

Karácsony 2. napja - Igehirdetés

Bibliaolvasás:
"Mózes pedig őrzi vala az ő ipának, Jethrónak a Midián papjának juhait és hajtá a juhokat a pusztán túl és juta az Isten hegyéhez, Hórebhez.
És megjelenék néki az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és látá, hogy ímé a csipkebokor ég vala; de a csipkebokor meg nem emésztetik vala.
S monda Mózes: Oda megyek, hogy lássam e nagy csudát, miért nem ég el a csipkebokor.
És látá az Úr, hogy oda méne megnézni, és szólítá őt Isten a csipkebokorból, mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Ímhol vagyok.
És monda: Ne jőjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld.
És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő orcáját, mert fél vala az Istenre tekinteni.
Az Úr pedig monda: Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, amely Égyiptomban vagyon és meghallottam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat; sőt ismerem szenvedéseit.
Le is szállok, hogy megszabadítsam őt az Égyiptombeliek kezéből és felvigyem őt arról a földről, jó és tágas földre, téjjel és mézzel folyó földre, a Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Khivveusok és Jebuzeusok lakóhelyére.
Mivel hát ímé feljutott hozzám az Izráel fiainak kiáltása és láttam is a nyomorgatást, amelylyel nyomorgatják őket az Égyiptombeliek:
Most azért eredj, elküldelek téged a Faraóhoz és hozd ki az én népemet, az Izráel fiait Égyiptomból.
Mózes pedig monda az Istennek: Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a Faraóhoz és kihozzam az Izráel fiait Égyiptomból?
És felele: Én veled lészek! és ez lesz a jele, hogy én küldöttelek téged, hogy mikor kihozod a népet Égyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni az Istennek.
Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? mit mondjak nékik?
És monda Isten Mózesnek: VAGYOK AKI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok.
És ismét monda Isten Mózesnek: Így szólj az Izráel fiaihoz: Az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok. Ez az én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre."
(2Mózes 3, 1-15)

Alapige:
"És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk ..."
(Jn. 1, 14a)