2014. október 31., péntek

Énokh Istennel járt - bűnbánati igehirdetés

Bibliaolvasás:
"És lőn Énókh egész életének ideje háromszáz hatvanöt esztendő.
És mivel Énókh Istennel járt vala; eltűnék, mert Isten magához vevé."
I. Mózes 5, 23 - 24


Teljes szívvel - Reformáció emlékünnepi igehirdetés

Bibliaolvasás:
"Amint mindezeknek vége lőn: kiméne az egész Izráel, akik Júdának városaiban találtatának, s a bálványokat széttörték, az Aserákat kivagdalák, s leronták a magaslatokat és oltárokat egész Júdában, Benjáminban, Efraimban és Manasseban, mígnem befejezték; azután visszatérének az Izráel fiai mind, kiki az ő örökségébe és városaiba.
És helyreállítá Ezékiás a papok és Léviták osztályait csoportjaik szerint, kit-kit az ő szolgálata szerint, a papokat és a Lévitákat az égőáldozatokra és a hálaadó-áldozatokra, a szolgálatra, hálaadásra és dícséretre az Úr táborinak kapuiban.
És rendelé a király az ő jövedelmének egy részét az égőáldozatok számára, a reggeli és estvéli égőáldozatok, a szombatnapok, az újhold és az ünnepek égőáldozatai számára, amint megiratott az Úr törvényében.
Meghagyá a népnek is, Jeruzsálem lakosinak, hogy megadják a papok és a Léviták járandóságát, hogy az Úr törvényéhez annál inkább ragaszkodjanak.
Amint ez intézkedés híre elterjedt: az Izráel fiai a búzának, a bornak és olajnak, a méznek és minden mezei termésnek zsengéjét bőséggel megadák; és mindenből a tizedet bőséggel meghozák.
És az Izráel és Júda fiai, akik lakoznak vala a Júda városaiban, ők is elhozák a barmokból és juhokból a tizedet, és annak tizedét, ami az Úrnak, az ő Istenöknek szenteltetett, és rakásonként felhalmozák.
A harmadik hónapban kezdék a rakásokat rakni, és a hetedik hónapban végezék el.
Oda menvén pedig Ezékiás és a fejedelmek, és látván a rakásokat: áldák az Urat és az ő népét, Izráelt.
Megkérdé pedig Ezékiás a papokat és a Lévitákat a rakások felől.
Kinek felelvén Azáriás, a főpap, a Sádók nemzetségéből való, monda: Mióta az Úr házába kezdék az ajándékokat hozni: eleget ettünk és sok meg is maradt belőle, mert az Úr megáldotta az ő népét; és ez a rakás, ami megmaradt.
És monda Ezékiás, hogy az Úr házában csináljanak tárházakat, és megcsinálák.
Behordák azért az ajándékokat, a tizedeket, és ami megszenteltetett, nagy hűséggel, és ezeknek főgondviselője Konánia Lévita vala, a második pedig ennek atyjafia, Simei.
Jéhiel pedig és Azáriás, Náhát, Asáel, Jérimot, Józabád, Eliel, Ismákia, Máhát és Benája, gondviselők valának, Konániának és atyjafiának Simeinek keze alatt, Ezékiás királynak és Azáriásnak az Isten háza előljárójának parancsolatából.
Kóré Lévita pedig, a Jemna fia, aki ajtónálló vala napkelet felől, az Isten számára tett önkéntes adományok gondviselője volt, hogy kiadja az Úrnak és a szentek szentjének áldozatát.
Keze alatt valának: Eden, Minjámin, Jésua, Semája, Amária és Sekánia a papok városaiban, hogy hűségesen osztogassák a csapatok szerint az ő atyjokfiainak, úgy a nagynak, mint a kicsinynek,
(Az ő nemzetségök férfiain kivül, a három esztendős fiútól fogva feljebb) mindenkinek, akinek bejárása vala az Úr házába a maga napján, a naponként való szolgálatra, rendtartásuk és csapatjaik szerint;
A papok nemzetségének családjaik szerint; a Lévitáknak is, akik húsz esztendősök és feljebb valók volnának, az ő rendtartások és csapatjaik szerint.
És azok családjának minden kisdeddel, feleségeikkel, fiaikkal, leányaikkal, s az egész gyülekezetnek; mert az ő hitök szerint szentelték vala magokat a szentségre;
Az Áron fiainak is, a papoknak, az ő városaikhoz tartozó vidék környékén, minden városban valának névszerint megnevezett emberek, hogy kiadják a részét minden férfinak a papok közül, és minden nemzetségnek a Léviták között.
És így cselekedék Ezékiás egész Júdában. Ami jó, igaz és helyes vala az Úr előtt, az ő Istene előtt, azt művelé.
És minden munkában, amelyet elkezdett az Isten házának szolgálatában, a törvényben és parancsolatban, keresvén az ő Istenét, teljes szívvel jár vala el, és ezért szerencsés vala."
Krónikák 2 könyve 31, 1-21

Alapige:
"És minden munkában, amelyet elkezdett az Isten házának szolgálatában, a törvényben és parancsolatban, keresvén az ő Istenét, teljes szívvel jár vala el, és ezért szerencsés vala."
Krónikák 2 könyve 31, 21

95 tétel

Az igazság kiderítése s és igyekezetétől indítva, megvitatásra kerülnek az alábbi tételek Wittenbergben, tisztelendő Luther Márton atya, a szabad művészetek és a szent teológia magisztere s ugyanott ezeknek rendes előadója elnökletével. Ezért kéri, hogy akik nem jelenhetnek meg ezeket velünk élőszóban megvitatni, tegyék meg távolból írásban. A mi Urunk Jézus Krisztus nevében. Ámen.


1. Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: "Térjetek meg!" - azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (Mt 4,17).
2. Ezt az igét nem vonatkoztathatjuk a bűnbánat szentségi gyakorlására, azaz a bűnvallásra és a jóvátételre, ami a papok közreműködésével történik.
3. De nem is vonatkoztathatjuk kizárólag csak a belső bűnbánatra, mert a szív töredelme mit sem ér, ha nem hozza magával külsőleg a bűnös mivoltunk elleni sokoldalú halálos küzdelmet.
4. Ez a gyötrődő küzdelem tehát mindaddig tart, míg az ember gyűlöli vétkes önmagát (ez az igazi belső bűnbánat), vagyis a mennyek országába való bemenetelig.
5. A pápa nem akar senkit mentesíteni és nem is mentesít a jóvátevő bűnhődéstől, hanem csak attól, amit saját illetékességében vagy az egyházi jogszabályok szerint maga rótt ki.
6. A pápa nem bocsáthat meg másként egyetlen vétket sem, csak azáltal, hogy azt Istentől megbocsátottnak jelenti ki és fogadja el. Viszont kétség kívül megbocsáthatja az ő számára fenntartott eseteket: ezek semmibevétele esetén a vétkesség kétség kívül megmarad.
7. Isten senkinek nem bocsátja meg vétkét anélkül, hogy egyszersmind alá ne vetné a megalázkodót mindenben a helyette eljáró papnak.
8. A bűnbánati egyházjogszabályok csak az élőkre érvényesek, és azok szerint haldoklókra semmit sem szabad kiróni.
9. Ennélfogva jót tesz velünk a Szentlélek a pápa által, mikor (a pápa) a rendelkezéseiben mindig kivétellé teszi a halál óráját és a szükséghelyzetet.
10. Képzetlenül és hibásan járnak el azok a papok, akik a haldoklóktól egyházjogszabály szerinti bűnbánati teljesítményt követelnek a purgatóriumban.
11. Bizonyosnak tűnik, hogy azt a konkolyt, hogy az egyházjog szerinti jóvátevő bűnhődést át lehet változatni purgatóriumbeli bűnhődésre, akkor hintették el, mikor a püspökök aludtak.
12. Régente az egyház által meghatározott büntetéseket nem a feloldozás után, hanem a feloldozást megelőzően szabták ki, hogy ezzel próbára tegyék a töredelem őszinte voltát.
13. A haldoklók halálukért mindennel megfizetnek, és az egyházjogi szabályok számára már halottak, joggal illeti meg őket az azoktól való feloldás.
14. A haldoklóban lelki épségének és szeretetének tökéletlensége szükségképpen nagy félelmet támaszt, annál nagyobbat, minél tökéletlenebb volt.
15. Ez a félelem és borzadás magában is elég (hogy mást ne mondjak) a purgatóriumi szenvedést előidézni, mivel a reménytelenség borzalmával határos.
16. Láthatjuk, hogy a pokol, a purgatórium és menny úgy különbözik egymástól, mint reményvesztés, a kétséggel küzdés és a biztonság.
17. Látható, hogy a lelkeknek a purgatóriumban arra van szükségük, hogy mind félelmük fogyjon, mind szeretetük szaporodjék.
18. Nem látszik bizonyítottnak sem érvekkel sem szentírási helyekkel, hogy (a purgatóriumban lévő lelkek) kívül lennének a szeretetet kiérdemlő vagy azt fokozó állapoton (Isten irgalmán).
19. De az sem látszik bizonyítottnak, hogy legalábbis mindnyájan biztosak és biztonságban vannak boldogságra jutásuk felől, jóllehet mi ebben teljesen bizonyosak vagyunk.
20. Tehát a pápa a minden bűnhődés teljes elengedésén nem egyszerűen minden bűnhődés elengedését érti, hanem csak az általa kiróttét.
21. Tehát tévednek azok a búcsúhirdetők, akik azt mondják, hogy a pápa bűnhődés elengedése ez embert minden bűnhődéstől feloldja és megmenti.
22. Éppenséggel semmit nem enged el a purgatóriumban levő lelkeknek, amit ebben az életben kellett volna az egyházi jogszabályok szerint teljesíteniük.
23. Ha valaki egyáltalán megkaphatja minden bűnhődése valamilyen elengedését, akkor biztos, hogy ezt csak a legtökéletesebbek kaphatják meg, tehát igen kevesen.
24. Természetesen az emberek legnagyobb részét becsapják, amikor nagy hanggal, minden megkülönböztetés nélkül ígérik meg nekik a bűnhődés feloldását.
25. Amilyen hatalma van a pápának a purgatórium felett, ugyanolyan hatalma van bármely püspöknek vagy lelkésznek a maga püspökségében, illetve gyülekezetében.
26. Nagyon jól teszi a pápa, hogy a (purgatóriumban lévő) lelkeknek nem a kulcsok hatalmával ad elengedést, (amivel (ott) nem rendelkezik), hanem közbenjáró könyörgés által.
27. Emberi balgaságot hirdetnek, amikor azt mondják, hogy mihelyt a ládába dobott pénz megcsörren, a lélek azonnal a mennybe száll.
28. Csak annyi bizonyos, hogy a ládában megcsörrenő pénz által nagyra nőhet a haszonlesés és a kapzsiság. Az egyház közbenjáró szolgálatának eredményessége azonban egyedül Isten jótetszésétől függ.
29. Ki tudja, hogy vágyódik-e minden purgatóriumban lévő lélek arra, hogy őt onnan kiváltsák? A legenda szerint sem Szeverinusz, sem Paszkálisz (pápák) nem igényelték ezt.
30. Senki sem biztos a maga töredelmének valódisága felöl, még kevésbé a következmény: a teljes elengedés felől.
31. Amilyen ritka az igazán bűnbánó ember, épp olyan ritka az igazán elengedést nyerő, vagyis nagyon ritka.
32. Örök büntetést kapnak tanítóikkal együtt, akik a búcsúcédulákkal biztonságban hiszik magukat az üdvösségük dolgában.
33. Nagyon kell óvakodnunk azoktól, akik azt mondják, hogy a pápának azok az elengedései (azaz búcsúi) Istennek ama fölbecsülhetetlen ajándék, amely által rendbe jön az ember dolga Istennel.
34. Ugyanis a búcsúnak ez a kegyelme csak a bűnbánat szentségével (és) ember által kiszabott jóvátevő bűnhődésre vonatkozik.
35. Nem keresztyénséget prédikálnak, akik azt tanítják, hogy aki lelkeket akar kiváltani vagy gyónási kiváltságot vásárolni, annak nincs szüksége töredelemre.
36. Minden igazán szívén talált keresztyén részesül a bűnhődésnek és a vétkességnek teljes elengedésében búcsúcédula nélkül is.
37. Aki csak igazi keresztyén, akár élő, akár halott, az részese Krisztus és az anyaszentegyház minden kincsének, s ezt Isten adta néki, búcsúcédula nélkül is.
38. A (bűnhődés) pápai elengedését és a (kegyelemben) részesítést mégsem szabad semmiképpen sem megvetni, mert az (mint mondtam) az isteni elengedés kinyilvánítása.
39. A legképzettebb teológusnak is igen nehéz egyszerre megtapasztalnia a nép előtt a bőséges búcsút és az igaz töredelmet.
40. Az igazi töredelem keresi és szereti a bűnhődést, viszont a búcsú bősége elkényelmesít és a bűnhődést gyűlöletessé teszi, legalábbis esetenként.
41. Óvatosan kell az apostoli (azaz pápai) búcsút prédikálni, nehogy a nép félreértse és elébe helyezze azt a szeretet jócselekedeteinek.
42. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa véleménye szerint a búcsúvásárlás semmilyen tekintetben nem állítható egy sorba az irgalmasság cselekedeteivel.
43. Arra kell tanítani a keresztényeket, hogy jobb dolgot tesz, aki a szegénynek ad, vagy a rászorulónak kölcsönöz, mint hogyha búcsút vásárol.
44. Ugyanis a szeretet cselekedete által nő a szeretet és javul az ember, de a búcsú által nem lesz jobb, csak a bűnhődéstől mentesebb.
45. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy aki látja a rászorulót és azt elhanyagolva búcsúra költ, az nem a pápa elengedését szerzi meg, hanem Isten rosszallását.
46. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy - hacsak nem dúskálnak a fölöslegben - mindazt, ami az élet fönntartásához szükséges, tartsák kötelességüknek házuknépe javára fordítani és semmiképp se pazarolják búcsúkra.
47. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a búcsúvásárlás nem parancsolat, hanem szabad döntés dolga.
48. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa a búcsúban való részesítéssel inkább az őérte való áhítatos imádkozást akarja elérni sem mint a készpénzt, mert az előbbire nagyobb szüksége van.
49. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa búcsúi akkor hasznosak, ha nem beléjük vetjük bizalmunkat. Viszont nagyon ártalmasak, ha általuk elvész az istenfélelmünk.
50. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy ha a pápa tudna a búcsúhirdetők zsarolásairól, azt akarná, hogy inkább égjen porig Szent Péter bazilikája, mint azt, hogy juhainak bőréből, húsából és csontjából épüljön fel.
51. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa, ha szükséges volna, kész lenne (ahogy illik) még Szent Péter bazilikájának eladása árán is saját pénzéből segíteni azokat, akiknek legtöbbjétől némely búcsúhirdetők kicsalják a pénzüket.
52. Hiábavaló a búcsúcédulák alapján bízni az üdvösségben, még ha a búcsúmegbízott, sőt akár a pápa a saját lelkével kezeskednék is érte.
53. Krisztus és a pápa ellenségei azok, akik a búcsú hirdetése miatt Isten igéjét más templomokban teljesen elnémítják.
54. Jogsérelem éri Isten igéjét, ha ugyanabban a prédikációban ugyanannyi vagy több időt szentelünk a búcsúnak, mint Isten igéje hirdetésének.
55. A pápa gondolata szükségképpen az, hogy ha a csekély értékű búcsút egy haranggal, egy díszfelvonulással és egy szertartással ünneplik, akkor az evangéliumot, ami a legnagyobb dolog, száz haranggal, száz díszfelvonulással, száz szertartással kell hirdetni.
56. Az egyház kincse, amelyből a pápa a búcsú nincs eléggé megnevezve, és Krisztus nép is ismeri azt.
57. Nyilvánvaló, hogy itt nem mulandó javakról van szó, mert azokat sok egyházi szónok nem egykönnyen osztogatja, hanem inkább gyűjti.
58. De nem is Krisztus és a szentek érdemeiről van szó, hiszen azok mindenkor, a pápa közreműködése nélkül is, munkálják a belső ember számára a kegyelmet, a külső ember számára pedig a keresztet, a halált és a poklot.
59. Szent Lőrinc ugyan azt mondta, hogy az egyház kincse a szegények, de ő korának szokásos kifejezésével élt.
60. Nem vakmerőség kimondani, hogy az egyház kincse: az egyház kulcsai (melyeket Krisztus érdeméért kapott).
61. Világos ugyanis, hogy a bűnhődés elengedésére és a (meghatározott) esetekre (vonatkozóan) elegendő a pápának a saját hatalma.
62. Az egyház kincse valójában Isten dicsőségének és kegyelmének szent evangéliuma (örömhíre). De ezt méltán igen gyűlölik, mert elsőkből utolsókká tesz.
63. De ezt méltán igen gyűlölik, mert elsőkből utolsókká tesz. 64. A búcsúk kincsét viszont igen kedvelik, mert utolsókból elsőkké tesz.
65. Az evangélium kincse olyan háló, amellyel egykor az anyagi javak embereit halászták.
66. A búcsú kincse pedig olyan háló, amellyel ma az emberek anyagi javait halásszák.
67. A búcsú, amiről a búcsúhirdetők azt hirdetik, hogy a legnagyobb áldás, - valóban az, de a kereset szempontjából.
68. Valójában azonban a búcsú az Isten kegyelméhez és a kereszt jóságához mérten a legeslegkisebb dolog.
69. A püspökök és a lelkipásztorok (jogilag) kötelesek az apostoli búcsú hirdetőit teljes tisztelettel fogadni,
70. arra, hogy ezek ne a maguk álmait hirdessék a pápa megbízása helyett.
71. Aki az apostoli búcsú igazsága ellen szól, kiátkozást és gyalázatot érdemel,
72. de áldott, aki gondosan eljár a búcsúhirdető szavainak önkénye és önfejűsége ellen.
73. Ahogy a pápa is joggal sújt le villámával azokra, akik a búcsú ügyben bármi módon csalást követnek el,
74. de sokkal inkább készül villámával lesújtani azokra, akik a búcsúk ürügyén a szent szeretet és a való igazság kijátszásán mesterkednek.
75. Őrültség azt vélni, hogy a pápai búcsúk akkorák, hogy feloldozhatják az embert, még ha valaki képtelenséget mondva - az Istenszülő (Máriát) erőszakolta volna is meg.
76. Ellenkezőleg azt állítjuk, hogy a pápai búcsúk a vétkesség tekintetében a búcsú alá eső legkisebb bűnöket sem vehetik el.
77. Az a szóbeszéd, hogy maga Szent Péter sem adhatna nagyobb kegyelmet, ha ő volna most a pápa - káromlás Szent Péter és a pápa ellen.
78. Ellenkezőleg azt állítjuk, hogy neki is és bármelyik pápának is nagyobb erői vannak, tudniillik az evangélium, a gyógyítások kegyelmi ajándékai stb. 1Korinthus 12,9-10. szerint.
79. Káromlást szól, aki azt állítja, hogy a pápai címerrel ellátva felállított kereszt felér Krisztus keresztjével.
80. Számot fognak adni azok a püspökök, lelkészek és teológusok, akik tűrik, hogy ilyesmiket prédikáljanak a népnek.
81. A búcsúról való ilyen önkényes prédikálás azt eredményezi, hogy a tudós férfiaknak sem könnyű a pápa tekintélyét megvédeni a rágalmaktól, vagy éppen az egyszerű hívek fortélyos kérdéseitől.
82. Például: Miért nem üríti ki a pápa a purgatóriumot szentséges szeretetből és a lelkek oly nagy szüksége miatt, ami minden indíték közt a legigazságosabb - ha számtalan lelket kivált a (Szent Péter) bazilika építésére adott szennyes pénzért, ami igen jelentéktelen indíték erre?
83. Továbbá: Miért vannak még mindig halotti misék és évforduló ünnepek a lelkekért, és miért nem adják vissza, vagy miért nem engedik visszavenni a halottakért tett adományokat, ha a kiváltottakért való imádság immár a búcsúcédula révén feleslegessé és jogtalanná vált?
84. Továbbá: Miféle újfajta kegyelme Istennek és a pápának az, hogy megengedik, hogy egy istentelen és gonosz ember pénzért kiváltson egy kegyes és istenszerető lelket, viszont azt a kegyes és kedves lelket nem váltják ki ingyen szeretetből, saját rászorultsága miatt?
85. Továbbá: A bűnhődésre vonatkozó egyházjogi előírások ténylegesen és mint régóta nem alkalmazottak, magukban érvénytelenek és halottak. Miért történik a tőlük való mentesítés pénzzel, búcsúk engedélyezésével, mintha érvényesek és hatályosak volnának?
86. Továbbá: Miért nem építi föl a pápa - akinek vagyona ma felülmúlja a dúsgazdag (ókori) Crassusok kincsét is - Szent Péternek legalább azt az egy bazilikát inkább a maga pénzéből, mint szegény híveiéből?
87. Továbbá: Mit enged el vagy mit nyújt a pápa azoknak, akik a tökéletes töredelem által jogosultak a teljes elengedésre és (kegyelemben) részesítésre?
88. Továbbá: Miből lenne nagyobb haszna az egy háznak, mint abból, ha a pápa - amit most csak egyszer tesz meg - naponta százszor osztana elengedést és (kegyelemben) részesítést a hívek bármelyikének?
89. Mivel a pápa a lelkek üdvét inkább a búcsúk által keresi, mint a pénz által, miért szünteti meg a már régebben engedélyezett búcsúcédulákat és búcsúkat, mikor azok ugyanolyan hatásosak?
90. Ha az egyszerű híveknek aggályos érveit puszta hatalommal elnyomjuk és nem értelmes megválaszolással oldjuk fel, azzal az egyházat és a pápát ellenségeik előtt nevetségessé, a keresztyéneket pedig szerencsétlenné tesszük.
91. Ha tehát a búcsúkat a pápa lelkületének és gondolatának megfelelően hirdetnék, könnyű volna felelni mindezekre (a kérdésekre), sőt fel sem merülnének.
92. Távozzanak tehát azok a próféták, akik azt mondják Krisztus népének: "Béke, béke." - de nincs béke! (Ezékiel 13,10.16).
93. Tegyék jól a dolgukat azok a próféták, akik azt mondják Krisztus népének: "Kereszt, kereszt!" - de nincs kereszt!
94. Buzdítsuk azért a keresztyéneket, hogy fejüket: Krisztust, bűnhődésen, halálon és poklon át is követni igyekezzenek,
95. és abban bízzanak, hogy inkább sok szorongattatáson át, mintsem a béke biztonságán át jutnak be a mennybe (ApCsel 17,22).
Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a Jézus Krisztus. (1 Kor. 3:11.)

Írta és közzétette LUTHER MÁRTON (1483-1546) német reformátor 1517. október 31-én Wittenbergben, a vártemplom kapujára szögezve.

S.D.G.

2014. október 30., csütörtök

Uralkodni a bűnön - bűnbánati igehirdetés október 30.-án

Bibliaolvasás:
"Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, aki fogad vala méhében és szűli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól.
És ismét szűlé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora lőn, Kain pedig földmívelő.
Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből.
És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára.
Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté.
És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet?
Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta."
I. Mózes 4, 1-7

2014. október 29., szerda

Meztelennek lenni Isten előtt - Bűnbánati istentisztelet október 29.-én

Bibliaolvasás:
"A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?
És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk;
De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.
És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg;
Hanem tudja az Isten, hogy amely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.
És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék.
És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak.
És meghallák az Úr Isten szavát, aki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között.
Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy?
És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém.
És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél?
És monda az ember: Az asszony, akit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém.
És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: A kígyó ámított el engem, úgy evém.
És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban.
És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod."
I. Mózes 3, 1-15

2014. október 26., vasárnap

Istentiszteleti alkalmaink a Reformáció hetében


Október utolsó hetének, a Reformáció hetének napjai istentiszteleti alkalmaink és Istenhez való fordulásunknak is áldott alkalmai lehetnek. Az új borért való hálaadásra, és úrvacsoravételre készülve hétköznap esténként bűnbánati istentiszteleteket tartunk, a Reformáció Emléknapján délelőtti istentisztelet is lesz a templomban, valamint az úrvacsoravételünk napjának délutánján, az elhúnyt szeretteinkre is emlékezve, a református temetőben tartunk istentiszteletet az örök élet reménységében bízva.

- Bűnbánati istentiszteletek (szerda, csütörtök, péntek és szombat este 18 órától a Lelkészi Hivatalban)
- Reformáció emléknapi istentisztelet (október 31.-én, pénteken 11 órától a templomban)
- Újbor hálaadó istentisztelet és úrvacsoraosztás (november 2.-án, vasárnap 11 órától a templomban)
- Halottak napi istentisztelet (november 2.-án,vasárnap 15 órától a református temetőben)

Szeretettel hívjuk és várjuk gyülekezetünk tagjait ezekre az alkalmakra!

Lelki próbáimban... - Igehirdetés október 26.-án

Bibliaolvasás:
"Mert tudjuk, hogy a törvény lelki; de én testi vagyok, a bűn alá rekesztve.
Mert amit cselekeszem, nem ismerem: mert nem azt mívelem, amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselekeszem.
Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, megegyezem a törvénnyel, hogy jó.
Most azért már nem én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn.
Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.
Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok.
Ha pedig én azt cselekeszem, amit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn.
Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem.
Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint;
De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.
Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?
Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért jóllehet én az elmémmel az Isten törvényének, de testemmel a bűn törvényének szolgálok."
Pál apostol Rómabeliekhez írt levele 7, 14-25

Alapige:
"Gyógyíts meg engem Uram, hogy meggyógyuljak, szabadíts meg engem, hogy megszabaduljak, mert te vagy az én dicsekedésem!"
Jeremiás próféta könyve 17, 14

2014. október 19., vasárnap

A Te nevedről neveztetünk - igehirdetés október 19.-én

Bibliaolvasás:
"Az Úrnak szava, amit Jeremiásnak szólott a szárazság felől:
Gyászol Júda, és kapui roskadoznak; szomorkodnak a földön, és Jeruzsálem kiáltása felszáll.
Fejedelmeik is kiküldik gyermekeiket vízért: elmennek a kútakig, nem találnak vizet; visszatérnek üres edényekkel; szégyenkeznek és pironkodnak, és befedik fejöket.
A föld miatt, amely retteg, mert nem esett eső a földön, szégyenkeznek a szántóvetők, és befedik fejöket.
Még a szarvas-üsző is megellik a mezőn, és ott hagyja fiát, mert nincsen fű.
A vadszamarak pedig a sziklához állanak, levegő után kapkodnak, mint a tengeri szörnyek, szemeik eltikkadnak, mert nincs fű.
Ha bűneink ellenünk tanúskodnak: cselekedjél Uram a te nevedért, mert temérdek a mi törvényszegésünk; vétkeztünk ellened!
Izráel reménysége, megszabadítója a nyomorúság idején! Miért vagy e földön úgy, mint valami jövevény és mint valami utas, aki éjjeli szállásra tér be?
Miért vagy olyan, mint a megriasztott férfi; mint a vitéz, aki nem tud segíteni? Hiszen te közöttünk vagy, Uram, és mi a te nevedről neveztetünk; ne hagyj el minket!
Ezt mondja az Úr e népnek: Úgy szerettek ide-oda futkározni, lábaikat meg nem tartóztatták! Azért az Úr nem kedvelte őket. Most megemlékezik az ő bűnökről, és vétkeikért megfenyíti őket.
És mondá nékem az Úr: Ne könyörögj e népért, az ő javára.
Mikor bőjtölnek, én meg nem hallgatom kiáltozásukat, és ha égőáldozatot vagy ételáldozatot készítenek, nem lesznek kedvesek előttem; sőt fegyverrel, éhséggel és döghalállal irtom ki őket.
És mondék: Ah, Uram Isten! Hiszen a próféták mondják vala nékik: Fegyvert nem láttok, éhség sem lesz rajtatok, sőt állandó békességet adok néktek ezen a helyen.
És monda az Úr nékem: Hazugságot prófétálnak a próféták az én nevemben; nem küldtem őket, nem parancsoltam nékik, nem is beszéltem velök; hazug látomást, varázslást, hiábavalóságot és szívbeli csalárdságot jövendölnek néktek.
Azért ezt mondja az Úr a próféták felől, akik az én nevemben prófétálnak, holott én nem küldtem őket és mégis azt mondják: fegyver és éhség nem lesz e földön: Fegyver és éhség miatt vesznek el azok a próféták!
A nép pedig, amelynek ők prófétálnak, ott hever majd Jeruzsálem utcáin az éhség és a fegyver miatt, és nem lesz, aki eltemesse őket, őket és feleségeiket, fiaikat és leányaikat; így zúdítom rájok gonoszságukat!
Azért e szavakat mondjad nékik: Szemeim könyeket hullatnak éjjel és nappal, és nem szünnek meg; mert nagy rontással rontatott meg a szűz, az én népemnek leánya, igen fájdalmas vereséggel.
Ha kimegyek a mezőre, hát ímé fegyver által levágottak; ha bemegyek a városba, hát ímé éhség miatt elepedtek vannak ott! Bizony próféta is, pap is olyan földre költöznek, amelyet nem ismernek!
Egészen elvetetted-é Júdát, avagy a Siont útálja-é lelked? miért vertél úgy meg, hogy semmi orvosságunk se legyen? Békességet vártunk, de nincs semmi jó; és gyógyulásnak idejét, de ímé, itt van a rettegés!
Ismerjük Uram a mi gonoszságainkat, atyáink bűnét; bizony vétkeztünk ellened!
Ne vesd meg a te nevedért; ne gyalázd meg a te dicsőségednek székét! Emlékezzél; ne rontsd meg a te velünk való szövetségedet!"
Jeremiás 14, 1-21

Alapige:
"Hiszen te közöttünk vagy, Uram, és mi a te nevedről neveztetünk; ne hagyj el minket!"
Jeremiás 14, 9b

2014. október 12., vasárnap

Nincs Hozzád hasonló, Uram - Igehirdetés október 12.-én

Bibliaolvasás:
"Halljátok meg a szót, amit az Úr szól néktek, Izráel háza!
Ezt mondja az Úr: A pogányok útját el ne tanuljátok, és az égi jelektől ne féljetek, mert a pogányok félnek azoktól!
Mert a népek bálványai csupa hiábavalóság, hiszen az erdő fájából vágják azt; ács-mester kezei készítik bárddal.
Ezüsttel és aranynyal megékesíti azt, szegekkel és pőrölyökkel megerősítik, hogy le ne essék.
Olyanok, mint az egyenes pálmafa, és nem beszélnek; viszik-hordják őket, mert mozdulni nem tudnak. Ne féljetek tőlök, mert nem tehetnek rosszat; de jót tenni se képesek!
Nincs hozzád hasonló, Uram! Nagy vagy és nagy a te neved a te hatalmadért!
Ki ne félne tőled, nemzetek királya? Bizony tiéd a tisztelet, mert a nemzetek minden bölcse közt és azok minden országában sincs hozzád hasonló!
Mind egyig balgatagok és bolondok; hiábavalóságokra tanít; fa az.
Társisból hozott lapított ezüst és Ofirból való arany; az ácsnak és az ötvös kezének munkája; öltözetök kék és piros bíbor; mesterek munkája valahány.
De az Úr igaz Isten, élő Isten ő, és örökkévaló király; az ő haragja előtt reszket a föld, és a nemzetek nem szenvedhetik el az ő felindulását.
(Mondjátok meg hát nékik: Az istenek, akik az eget és földet nem alkották, el fognak veszni e földről és az ég alól!)
Ő teremtette a földet az ő erejével, ő alkotta a világot az ő bölcseségével, és ő terjesztette ki az egeket az ő értelmével.
Szavára víz-zúgás támad az égben, és felhők emelkednek fel a föld határairól; villámlásokat készít az esőnek, és kihozza a szelet az ő rejtekhelyéből.
Minden ember bolonddá lett, tudomány nélkül, minden ötvös megszégyenül az ő öntött képével, mert hazugság az ő öntése, és nincsen azokban lélek.
Hiábavalók azok, nevetségre való munka, elvesznek az ő megfenyíttetésök idején!"
Jeremiás 10, 1-15

Alapige:
"Nincs hozzád hasonló, Uram! Nagy vagy és nagy a te neved a te hatalmadért!"
Jeremiás10, 6

2014. október 7., kedd

Falinaptár a 2015-ös esztendőre


Megjelent a Református Falinaptár a 2015. esztendőre. Az előző esztendőkhez hasonló igényesen kivitelezett falinaptárt a 2009-2011 között épült köröstarjáni református templom fotója díszíti, keretén Lorántffy Zsuzsánna 1635-ben hímzett úrasztali terítőjének mintái láthatóak.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület kiadásában, Szomor Attila lelkipásztor szerkesztésében megjelent Falinaptárat a Lelkészi Hivatalban vásárolhatják meg 5 lejért.
Díszítse minden református hajlék falát az Isten dicsőségére!

2014. október 5., vasárnap

Térj eszedre! - Igehirdetés október 5.-én

Bibliaolvasás:
"És kijővén Jézus a templomból, tovább méne; és hozzámenének az ő tanítványai, hogy mutogassák néki a templom épületeit.
Jézus pedig monda nékik: Nem látjátok-é mind ezeket? Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik.
Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, hozzá menének a tanítványok magukban mondván: Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?
És Jézus felelvén, monda nékik: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket,
Mert sokan jőnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek.
Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég.
Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.
Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete.
Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért.
És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást.
És sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek.
És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.
De aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül."
Máté evangéliuma 24, 1-13

Alapige:
"Térj eszedre, oh Jeruzsálem, hogy el ne szakadjon tőled a lelkem..."
Jeremiás 6, 8a

2014. október 3., péntek

Emlékezzünk mi is!


Az aradi vértanúk kultusza már a kivégzés napján elkezdődött, hiszen – a szemtanúk elbeszélése alapján – már egy-két órával a kivégzéseket követően tömegekben zarándokoltak a kivégzés helyére a gyászolók. Mindenki sírt, imádkozott, és ezen a napon minden boltot, nyilvános helységet bezártak. A vértanúk emlékének megörökítésére, köztéri szobor, vagy emlékmű felállítására csak a kiegyezés után lehetett gondolni. 
A nemzet az aradi hősök emlékezetét számos formában őrzi. Aradon már 1890-ben emlékművet avattak tiszteletükre. 

„A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, 's a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; 's buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!”
Kossuth Lajos, Torino, 1890. szeptember 20.

Emlékezzünk mi is a 165 évvel ezelőtt történtekre!
Október 5.-én, vasárnap a délelőtt 11 órától tartandó istentisztelet alkalmával a vadászi kisiskolások ünnepi műsorával adózunk a nemzet szabadságának vértanúi előtt.
Szeretettel hívjuk és várjuk eme ünnepélyes alkalomra!


2014. október 1., szerda

Őszi virágcsokor


Szilágyi Domokos: Ősz

Tövist virágzik az idő,
mázsás ködöt a levegő,
légüres bánatok lebegnek,
szállanak, zuhannak, leesnek.

Avar hullámzik, bokámat
nyaldossa, szívemig fölárad
- ősz, te szilaj, te szomorú,
kegyelmes szívbéli háború,

add, hogy a szemem szép tágra,
kerekedjél a világra,
s legyen a szavam oly könnyű
s oly éles, mint a tavaszi fű.

2014. szeptember 28., vasárnap

Övezd fel derekadat! - Igehirdetés szeptember 28.-án

Bibliaolvasás:
"Jeremiásnak, Hilkiás fiának beszédei, aki az Anatótban, Benjámin földén lakó papok közül vala;
Akihez szóla az Úr Jósiásnak, az Ammon fiának, Júda királyának napjaiban, az ő uralkodásának tizenharmadik esztendejében.
Továbbá Jójakimnak, a Jósiás fiának, Júda királyának napjaiban, Sedékiásnak, a Jósiás fiának, Júda királyának egészen tizenegyedik esztendejéig, Jeruzsálem fogságba viteléig, ami az ötödik hónapban vala;
Szóla pedig az Úr nékem, mondván:
Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé.
És mondék: Ah, ah Uram Isten! Ímé, én nem tudok beszélni; hiszen ifjú vagyok én!
Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én; hanem menj mind azokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, amit parancsolok néked.
Ne félj tőlök, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! mond az Úr.
És kinyújtá az Úr az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba!
Lásd, én e mai napon népek fölé és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj!"
Jeremiás 1, 1-10

Alapige:
"Te azért övezd fel derekadat, és kelj fel, és mondd meg nékik mindazt, amit én parancsolok néked; meg ne riadj tőlök, különben én riasztalak el téged előlök!"
Jeremiás 1, 17

2014. szeptember 21., vasárnap

Szeretet kontra félelem

Bibliaolvasás:
"És az Úr angyala eljött másodszor is és megilleté őt, és monda: Kelj fel, egyél; mert erőd felett való utad van.
És ő felkelt, és evett és ivott; és méne annak az ételnek erejével negyven nap és negyven éjjel egész az Isten hegyéig, Hórebig.
És beméne ott egy barlangba, és ott hála. És ímé lőn az Úrnak beszéde ő hozzá, és monda néki: Mit csinálsz itt Illés?
Ő pedig monda: Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért; mert elhagyták a te szövetségedet az Izráel fiai, a te oltáraidat lerontották, és a te prófétáidat fegyverrel megölték, és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek.
És monda: Jőjj ki és állj meg ezen a hegyen, az Úr előtt. És ímé ott az Úr volt elmenendő. És az Úr előtt megyen vala nagy erős szél, amely a hegyeket megszaggatta és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt; de az Úr nem vala abban a szélben. És a szél után földindulás lett; de az Úr nem volt a földindulásban sem.
És a földindulás után tűz jöve, de nem volt az Úr a tűzben sem. És a tűz után egy halk és szelíd hang hallatszék.
És mikor Illés ezt hallotta, befedé az ő arcát palástjával, és kimenvén, megálla a barlang ajtajában, és ímé szózat lőn ő hozzá, amely ezt mondá: Mit csinálsz itt Illés?
És ő felele: Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregeknek Istenéért, mert az Izráel fiai elhagyták a te szövetségedet, lerontották a te oltáraidat, és a te prófétáidat megölték fegyverrel, és én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek."
1 Kir,19, 7-14

Alapige:
"A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár..."
1Jn 4, 18a

Szeretet-félelem

"Minden emberi tett szereteten, vagy félelmen alapul... minden egyes döntésed a két gondolat egyikéből fakad: a szeretet vagy a félelem gondolatából.
A félelem az az energia, amely megköt, lezár, visszahúz, elrejt, felhalmoz, árt.
A szeretet az az energia, amely kiterjeszt, megnyit, kiküld, megtart, feltár, megoszt, gyógyít.
A félelem ruhákba csavarja testünket, a szeretet mezítelenül hagy. A félelem görcsösen kapaszkodik mindenbe, és mindenhez ragaszkodik, amink csak van, míg a szeretet odaad mindent."

"A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben."
1 János 4, 18

A Biblia a félelem két sajátos típusáról tesz említést. Az első ezek közül a javunkat szolgálja és üdvözlendő, a második azonban káros, ezért úrrá kell lennünk felette. A félelem első típusa „az Úr félelme”. Nem feltétlenül azt jelenti, hogy félünk Istentől, hanem inkább azt, hogy csodáljuk az Urat hatalmáért és dicsőségéért, ám ezzel együtt megfelelő tisztelettel hajtunk fejet a haragja előtt is. Más szóval, az Úr félelme Isten teljes lényének a maximális elismerése, ami azonban csak akkor lehetséges, ha megismertük Őt, és tudjuk, hogy milyen tulajdonságokkal bír.

Az Úr félelme számtalan áldással és jótékony hatással jár. Az Úr félelme a bölcsesség kezdete, és elengedhetetlen feltétele annak, hogy megértsük a világ dolgait (Zsolt 111:10). A bölcsességet és a fenyítést csak az ostobák vetik meg (Péld 1:7). Ezenkívül az Úr félelme életet, békességet, nyugalmat és megelégedést szül (Péld 19:23). Az Úr félelme az élet forrása (Péld 14:27), és ez jelent oltalmat és menedéket a számunkra (Péld 14:26). 

Éppen ezért az istenfélelem a félelem nagyon is javasolt formája. Ezzel szemben a Bibliában említett másik típusú félelem a legkevésbé sem jár jótékony hatással. Ez az a bizonyos „félelem lelke”, amelyről a 2Timóteus 1:7-ben olvasunk: „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” A bátortalanság és a rettegés sohasem Istentől ered.

Olykor mégis félünk, és úrrá lesz rajtunk a „félelem lelke”, melyet az Istenbe vetett maradéktalan bizalom és Isten szeretete révén győzhetünk le. „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.” (1Jn 4:18) Senki sem tökéletes, és Isten ezt nagyon jól tudja. Ezért is van tele a Biblia a félelem legyőzésére biztató igékkel. Isten Mózes 1. könyvétől kezdve egészen a Jelenések könyvéig újra meg újra arra szólít fel bennünket, hogy ne féljünk.

Ézsaiás könyve 41. részének a 10. versében például így olvassuk: „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” Gyakran a jövőtől és attól félünk, hogy mi minden vár ránk, de Jézus emlékeztet bennünket, hogy Isten az ég madaraira is gondot visel, hogy ne törődne akkor a gyermekeivel? „Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.” (Mt 10:31) E néhány versben a félelem számos fajtájáról szó esik. Isten azt mondja, ne férjünk attól, hogy magunkra maradunk, túl gyengék vagyunk, nem hallgatnak meg bennünket, vagy hogy betöltetlenül maradnak a szükségeink. Ezek a figyelmeztetések végigvonulnak a Biblián, és a „félelem lelkének” számos megnyilvánulási formájáról lerántják a leplet.

A Zsoltárok 56:12-ben ezt írja a zsoltáros: „Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!” Csodálatos bizonyságtétel ez arról, hogy micsoda erő rejlik az Istenbe vetett bizalomban. A zsoltáros megismerte és megértette Isten hatalmát, ezért bármi történjék is, bízik benne. A félelem legyőzésének tehát az Istenbe vetett teljes és maradéktalan bizalom a kulcsa. Aki bízik Istenben, nemet mond a félelemre. Istenhez fordul a legborúsabb időkben is, és rendíthetetlenül hiszi, hogy Ő majd elrendezi a dolgokat. E bizalomnak Isten ismerete a forrása és Isten jóságának a biztos tudatából táplálkozik. 

Ha egyszer megtanultuk Istenbe vetni a bizalmunkat, soha többé nem kell félnünk, bármivel kerüljünk is szembe életünk során. A zsoltárossal együtt mi is magabiztosan hirdethetjük: „Mind örülnek majd, akik hozzád menekülnek. Örökké ujjonganak, mert oltalmazod őket. Örvendeznek általad, akik szeretik nevedet.” (Zsolt 5:11)

___________________________________________________________
Megjegyzés:
A Félelem, ahogyan a magyar nyelv gyönyörűségessége is mutatja, két szóval szerepel az életünkben. Fél és elem. Arra utalva ezzel, hogy mikor hiányzik belőlünk a teljesség, a harmonikus látásmód, szemléletmód, vagyis a teljes elem, nem teljes, hanem csak fél, akkor érezzük a félelmet. Más szóval, amikor nem vagyunk EGÉSZ-séges-ek, akkor FÉL-elemet vagyis félelmet tapasztalunk.
Ez vonatkozhat természetesen mind a durva fizikai testünkre, mind a finom fizikai testünkre, ami a szellemünk tulajdonképpen. De a lényege tulajdonképpen ennyi, hogy a félelem mindig abból indul ki, hogy valamit nem érzünk teljesnek és ezért el kezdünk aggodalmaskodni miatta.

Szeretettel kell fordulnunk minden élő és élettelen felé, mert 
a szer-ETET
a gyűl-ÖLET

2014. szeptember 14., vasárnap

A tudás teljessé lehet Isten beszéde által - Szeptember 14. tanévnyitó istentisztelet

Bibliaolvasás:
"Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születének.
És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala.
És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje száz húsz esztendő.
Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.
És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.
Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében.
És monda az Úr: Eltörlöm az embert, akit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem.
De Noé kegyelmet talála az Úr előtt.
Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé.
Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok: és ímé elvesztem őket a földdel egybe.
Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belől és kivűl szurokkal.
Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, amelyben élő lélek van az ég alatt; valami a földön van, elvész.
De te veled szövetséget kötök, és bemégy a bárkába ... És úgy cselekedék Noé; amint parancsolta vala néki Isten, mindent akképpen cselekedék.
A második hónapban pedig, a hónak huszonhetedik napján megszárada a föld.
És szóla az Isten Noénak, mondván:
Menj ki a bárkából ...
És oltárt építe Noé az Úrnak, és vőn minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és áldozék égőáldozattal az oltáron.
És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az ő szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élő állatot, mint cselekedtem.
Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek.
1Mózes 6, 1-9, 13-14, 17-18, 22 és 7, 14-16,20-22


Alapige:
"Aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk."
János apostol közönséges első levele 2, 5

2014. szeptember 12., péntek

Végetért a Vakációs Gyermekbibliahét

Véget ért a Vakációs Gyermekbibliahét. A lelkipásztor szempontjából ez fellélegzési lehetőség. Nem azért, mintha fárasztó lett volna néhány napra újra gyerek lenni a gyerekek között. Nem az volt fárasztó, hanem aztán újra felnőtté válni.
Mi is történt az elmúlt napokban? Gyerekként elképzeltem a többi gyermekkel, hogy milyen hatalmas lehetett Nóé bárkája. Az a bárka, amelyben megmaradt az élet, amelyben az emberiség megmenekült, amely azért épülhetett meg, mert volt egy ember, Noé, aki mindamellett, hogy igaz és istenfélő volt, tudott hinni Istennek. Ha hétágra sütött a nap, és szárazság volt is mindenütt, ő Isten szavára hallgatott: bárkát épített. Bölcs lett a többi eszetlen között.
Aztán gyermeki képzetünk által hatalmasat ugrottunk az időben: Gedeonig, aki valamikor az izraeli honfoglalás után, a bírák korában élt. Neki is hinnie kellett nagyon Istenben, hogy lesznek emberei, akikkel összefogva megvédhetik a termést az orozók ellenében. És túl sok lett...
A harmadik napon egy olyan asszonyról tanultunk, aki anyósát követve moábitaként az egy igaz Istent félte. Ruth miután megismerte az Istent, és mindazt amivel segítette Naomit, az ő anyósát, mindent megtett, hogy azontúl ő is az Isten közelében lehessen. így került ő is Izráel földjére, Betlehem vidékére, és találta meg oltalmát Boáz személyében és Dávid király valamint Jézus családfájában.
A Bibliahát zárónapjain már Dávidról tanultunk: először, mint tizenhatéves legényről, aki felveszi a harcot Isten, Izráel népe és királya védelmében, tudván, hogy ő a Seregek Istenének nevében harcol és ezzel az ifjúi, tiszta lelkülettel legyőzheti az Isten nevét is gyalázó Góliáthot. A zárónapon azonban Dávidot, mint királyt láttunk magunk előtt. a maga dicsőségében, hatalmában. Ez a hatalmas király mégis alázatos tudott lenni a mindenható Isten előtt, aki életét oltalmazta, és minden bűntől megszabadította.
Dávid királytól hatalmasat ugorva Jézusra tekintettünk, aki az utolsó vacsoránál a tanítványait készítette fel arra, hogy ők is és általuk az egész világ felismerje azt, hogy Isten annyira szereti ezt a világot, hogy megmentése érdekében már nem bárkát, hadvezért, földesurat, hőst vagy királyt, hanem az Ő egyszülött Fiát küldi el, aki életét adva megváltja a világot bűneitől, és feltámadásával bebizonyítja, hogy Ő az út, az igazság és az élet.
A Vakációs Gyermekbiblahét zárásaként, aztán lassan kezdtem rájönni hogy újra felnőtt lettem. A simonyifalvi halastó melletti focipályán már a lányok csapatjában fociztam, s messziről nézve olyan lehettem mint juhok közt a szamár... vagy a juhász. A félidőben jött az eső, de az sem szeghette kedvünket. Esőben halásztunk, társasjátékoztunk, felmásztunk a kilátóra, sőt még csónakáztunk is.
Még egy nagyon kis dolog van csak hátra: vasárnap a vakációt lezáró tanévnyitó istentiszteleten néhány bibliahéten tanult éneket adunk elő a templomban az istentisztelet keretében. Erre hívjuk szüleinket, barátainkat, ismerőseinket.
Aztán kezdődhet az iskola! 

Képek a Vakációs Bibliahétről




2014. szeptember 7., vasárnap

Vakációs gyermekbibliahét

2014 szeptember 8 és 12 (hétfő - péntek) között kerül megrendezésre az óvódás- és kisiskoláskorú gyermekek számára a Vakációs Bibliahét.
A hétköznap délelőttönként 10 órától kezdődő bibliaheti alkalmaknak az iskolások osztályterme lesz a helyszíne, de mint eddig is, ha az idő engedi, sokat fogunk tartózkodni az iskolaudvaron is játékkal és mozgással.

A „Válaszút” című programmal a gyermekek személyes döntésére szeretnénk felhívni a figyelmet. Isten naponta többször, több élethelyzetben döntés elé állít bennünket. Mit választunk? A jót vagy a rosszat? Hogyan döntünk? Isten kedve szerint vagy döntése ellen? 
A hét programjában 5 ószövetségi történetet dolgozunk fel, mely által példát adunk a gyermekek elé Noé, Dávid, Gedeon és Ruth személyében, hogy ők hogyan választottak. Mindannyiunknak egyedül, személyesen kell eldöntenünk, hogy milyen úton járunk.E programmal szeretnénk bibliai példaképeket, követendő jellemvonásokat a gyermekek elé tárni, hogy bátorítsuk őket a jó út, az Isten mellett való döntés választására.

Első nap: Okos vagy bolond - Noé története
Bolondság volt Noé részéről bárkát építeni, Isten szavára hallgatni vagy éppenséggel okos dolog?
Tanács: Légy okos, hallgass Isten szavára!
Második nap: Kicsi vagy nagy - Gedeon története
Gedeon volt a legfiatalabb, de Istennel a legmerészebb is, amikor teljesen biztos volt benne, hogy Isten őt választja ki, hogy kiűzze az ellenséget. Még egy olyan kis csapat vezéreként sem ijedt meg, mert Istenbevetette bizodalmát és hatalmas eredménye lett! Gedeon kicsi volt, de Isten ereje által alkalmassá lett, hogy megszabadítsa népét a nagy filiszteus seregtől.
Tanács: Bízzál Istenben, Ő veled lesz minden feladatodban!
Harmadik nap: Győztes vagy vesztes - Ruth története
Ruth vesztes volt vagy győztes? Mindent hátrahagyott, szülőföldjét, családját, csakhogy az özvegyen maradt anyósa mellett maradjon. Helyette járt el dolgozni, mindenben engedelmes és szolgálatkész volt. Engedelmessége által Isten hatalmas és csodálatos tervet valósított meg.
Tanács: Ne feledd, Isten mindig törődik veled!
Negyedik nap: Gyenge vagy erős - Dávid és Góliát
Túl gyenge-e a pásztorfiú az óriás filiszteushoz képest? Legyőzheti-e a hadvezért annak ellenére, hogy nincs komoly fegyvere, sem semmilyen katonai előképzettsége?
Tanács: Hívd segítségül az Istent, és Ő erőssé tesz!
Ötödik nap: Alázat vagy büszkeség - Dávid királysága
Dávid, a pásztorfiúból lett király. Végig alázatos maradt az Úrhoz, ezért tudott hosszú ideig uralkodni.Isten az alázatosat felmagasztalja! Vajon tudunk-e mi is alázatosak lenni?
Tanács: Légy alázatos és Isten felmagasztal, naggyá tesz!
A heti aranymondás mindent összefoglal:
„Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudjon választást tenni a jó és gonosz között.”
(1Kir 3,9)
Imádkozunk azért, hogy ezáltal a program által sok gyermek még többet megtudjon Istenről, és az Ő országáról, ahol számukra is van hely.

Azt bünteti, kit szeret - Igehirdetés szeptember 7.-én

Bibliaolvasás:
"Fiam! az én tanításomról el ne felejtkezzél, és az én parancsolatimat megőrizze a te elméd;
Mert napoknak hosszú voltát, és sok esztendős életet, és békességet hoznak néked bőven.
Az irgalmasság és igazság ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek táblájára;
Így nyersz kedvességet és jó értelmet Istennek és embernek szemei előtt.
Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.
Minden te útaidban megismerd őt; akkor ő igazgatja a te útaidat.
Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat, és távozzál el a gonosztól.
Egészség lesz ez a te testednek, és megújulás a te csontaidnak.
Tiszteld az Urat a te marhádból, a te egész jövedelmed zsengéjéből.
Ekképpen megtelnek a te csűreid elégséggel, és musttal áradnak el sajtód válúi.
Az Úrnak fenyítését fiam, ne útáld meg, se meg ne únd az ő dorgálását.
Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, és pedig mint az atya az ő fiát, akit kedvel."
Pédabeszédek 3, 1-12

Alapige:
"Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad."
Zsidókhoz írt levél 12, 6

2014. szeptember 6., szombat

Esketési igehirdetés

Kovács Attila Ferenc és Pavel Adina Elena házasságának megáldása alkalmával elhangzott igehirdetés (2014. szeptember 6.)

Alapige:
"Annakokáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez,
És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test.
Annakokáért amit az Isten egybe szerkesztett, ember el ne válassza."
Márk evangéliuma 10, 7-9

2014. augusztus 31., vasárnap

Elédbe vetetted a mi álnokságainkat - Igehirdetés augusztus 31.-én

Bibliaolvasás:
"Az éneklőmesternek a nehilótra, Dávid zsoltára.
Uram, figyelmezz szavaimra; értsd meg az én sóhajtásomat!
Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom!
Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok.
Mert nem olyan Isten vagy te, aki hamisságban gyönyörködnél; nem lakhatik tenálad gonosz.
Nem állhatnak meg szemeid előtt a kevélyek, gyűlölsz te minden bűnt cselekedőt.
Elveszted, akik hazugságot szólnak; a vérszopó és álnok embert útálja az Úr.
Én pedig a te kegyelmed sokaságából házadba mehetek; leborulok szent templomodban a te félelmedben.
Uram, vezess engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt; egyengesd előttem a te útadat!
Mert nincsen az ő szájokban egyenesség, belsejök csupa romlottság; nyitott sír az ő torkuk, nyelvökkel hizelkednek.
Kárhoztasd őket, oh Isten; essenek el saját tanácsaik által; taszítsd el őket vétkeik sokasága miatt, mert fellázadtak ellened.
És majd örülnek mindnyájan, akik bíznak benned; mindörökké vígadjanak, és te megoltalmazod őket, és örvendeznek te benned, akik szeretik a te nevedet.
Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed a te jóvoltoddal, mint egy paizszsal."
Zsoltárok könyve 5, 1-13

Alapige:
"Bizony megemésztetünk a te haragod által, és a te búsulásod miatt megromlunk!
Elédbe vetetted a mi álnokságainkat; titkos bűneinket a te orcádnak világa elé."
Zsoltárok könyve 90, 7-8

2014. augusztus 24., vasárnap

A föld áldást nyer Istentől - Újkenyér hálaadó istentisztelet

Bibliaolvasás:
"Mózesnek, az Isten emberének imádsága. Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre!
Minekelőtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké te vagy Isten.
Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai!
Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel.
Elragadod őket; olyanokká lesznek, mint az álom; mint a fű, amely reggel sarjad;
Reggel virágzik és sarjad, és estvére elhervad és megszárad.
Bizony megemésztetünk a te haragod által, és a te búsulásod miatt megromlunk!
Elédbe vetetted a mi álnokságainkat; titkos bűneinket a te orcádnak világa elé.
Bizony elmúlik minden mi napunk a te bosszúállásod miatt; megemésztjük a mi esztendeinket, mint a beszédet.
A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, és nagyobb részök nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatünik, mintha repülnénk.
Ki tudhatja a te haragodnak erejét, és a te félelmetességed szerint való bosszúállásodat?
Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.
Térj vissza Uram! meddig késel? és könyörülj a te szolgáidon.
Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vígadjunk minden mi időnkben.
Vidámíts meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, az esztendőkhöz képest, amelyekben gonoszt láttunk.
Láttassék meg a te műved a te szolgáidon, és a te dicsőséged azoknak fiain.
És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mi rajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!"
Zsoltárok könyve 90, 1-17

Alapige:
"Mert a föld, amely beissza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, akikért műveltetik, áldást nyer Istentől;"
Zsidókhoz írt levél 6, 7

Úrvacsoraosztás:

Alapige:
"Mert én az Úrtól vettem, amit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret,És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.
Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.
Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.
Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból,
Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét."
Korinthusbeliekhez írt I. levél 11, 23-29

t

Újkenyér ünnepi igehirdetés Köröstarcsán

Bibliaolvasás:
"És az ő tanítványai a tulsó partra menvén, elfelejtettek kenyeret vinni magukkal.
Jézus pedig monda nékik: Vigyázzatok és őrizkedjetek a farizeusok és sadduceusok kovászától.
Ők pedig tanakodnak vala maguk között, mondván: Nem hoztunk kenyeret magunkkal.
Jézus pedig megértvén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok magatok között óh kicsinyhitűek, hogy kenyeret nem hoztatok magatokkal?!
Mégsem értitek-é, nem is emlékeztek-é az ötezernek öt kenyerére, és hogy hány kosárt töltöttetek meg?
Sem a négyezernek hét kenyerére, és hogy hány kosárt töltöttetek meg?
Hogyan nem értitek, hogy nem kenyérről mondtam néktek, hogy őrizkedjetek a farizeusok és sadduceusok kovászától!?
Ekkor értették meg, hogy nem arról szólott, hogy a kenyér kovászától, hanem hogy a farizeusok és sadduceusok tudományától őrizkedjenek."
Máté evangéliuma 16, 5-12

Alapige:
"Szóla azután az Úr Mózesnek, mondván:
Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Mikor bementek a földre, amelyre én viszlek be titeket:
Akkor, ha majd esztek a földnek kenyeréből, adjatok felemelt áldozatot az Úrnak."
Mózes IV. könyve 15, 17-19