Kalotaszegen nemcsak piros és kék írásos párnák készültek, hanem feketék is. Ezek a pompázatos fekete hímes párnák ritkán kerültek elő: hangsúlyozottan csak az élet-halál napjain. Ilyen nap volt a református Kalotaszegen minden évben a fekete vasárnap vagy a szenvedés vasárnapja, latinul dominica passionis. Ez a nagyböjt 5. vasárnapja, már csak két héttel húsvét előtt, s ezért mintegy előzetes felkészítésképpen lejátszódik a passiótörténet. Református vidékeken ezen a vasárnapon és a rá következő héten a belső lelki életen, a nem nyilvánvaló, nem nyilvános, hanem rejtett, sőt rejtegetett ügyeken volt a hangsúly.
A fekete párna, amit láthatunk is a képen, gyönyörű és fenséges. Amilyen a halál és az élet együtt, egymást kiegészítve. A fekete színű hímzés, az „írás" szinte az egész párnát beborítja, mégis a szemünk keresi a fehéret is, még ha el is rejtőzött, mint Jézus a halálos kezek elől. Olyan ez, mint ez az egész világ. Bármennyire is körülvesz bennünket az elmúlás, mi mégis keressük a világosságot, a fényt, a fehérséget, Isten földi jelenlétének jeleit Jézusban, a Szentlélekben. Valahogy nagyon belénk szorította Isten az életet, mert mindig és mindenütt csak azt keressük, ami fény, ami melegség, éltetető erő. Nem akarunk már többet keseregni, nem azt akarjuk látni, hogy milyen a feketeség, hanem élni, élni szeretnénk, mint Reményik Sándor költőnk egy nagy betegség, s harc után:
Ez nagy küzdelem volt.
És végveszedelem.
De mégis,
De mégis
Ünnep volt, ha sötét is.
Nagy, fekete vasárnap.
Mert tudtam: vagy győzök, vagy meghalok.
S most jönnek, újra jönnek
Jaj, a régi napok,
A szürke, tövises hétköznapok.
Pedig ha most nem fordul,
Most nem fordul a szél
S meg nem fordul vele az életem,
Gyökeresen és tökéletesen,
Ha jóság, tisztaság,
Békesség és erő
Új, szent forrása szívemből nem fakad:
Ó, akkor jobb lett volna,
Ha ezt a rózsaerdőt
Ágyam helyett síromra szórták volna,
S pihennék föld alatt.
(Reményik Sándor: Fekete vasárnap - 1934. október 10. )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése