A szentíró a világvégi látomásban egy új kezdetet lát, és azt próbálja leírni. Csodás dolog, hogy legalább annyira érthetjük mi is mennyei látomásának értelmét, mint bármely kor embere. Ugyanakkor legalább annyi kérdéssel is vagyunk tele, mint megannyi ember, aki ezekről a jelenésekről tudomást szerzett.
Igénk az új világrend előállását tárja elénk. Új eget, és új földet lát az újszövetségi próféciás. Miközben képzeletünkre bízza ennek az új világrendnek a megismerését, fontosnak tartja elmondani, hogy minden, ami régi volt, elmúlt. Nem régi alapjaira épül fel egy új világ, hanem teljesen más áll elő Isten teremtő szavára. Megismétlődik itt a Szentírás végén az, ami a Biblia elején egyszer már megtörtént. Mintha ez a teremtéstörténet keretbe foglalná az egész Igét. Isten teremt, alkot egy világot, mely az Ő dicsőségét hirdeti, s melyben az embernek is megvan az ő szerepe és feladata. Fontosak vagyunk az Úr számára. Ezért szeret minket, ezért visel gondot rólunk, ezért oltalmaz bennünket.
A régi és az új teremtett világ között egy fontos dolog mutatkozik meg: tenger nem lesz többé. Eszembe jut egyik énekünk néhány sora: "Hullámok, ha rémítenek, mérhetetlen víz felett, s a habok közt szíved remeg, hogy sírod is ott leled" (MRÉ 407), s már el tudom képzelni, hogy milyen a félelem nélkül való élet, melyből a fájdalom, a betegség, az ellenségeskedés, a harag és az elmúlás kimaradt.
Ezt az új világot készíti elő nekünk az Úr!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése