2010. június 6., vasárnap

Meddig bírják a homokzsákok? Meddig bírják az emberek?

Hetek óta szakad az eső. Az ország számos térségében katasztrófahelyzet állt elő. Előbb a kisebb folyók, a Szinva, a Hernád, a Bódva lépett ki medréből, és öntötte el sokak pincéjét, sőt házát, ám most már a Tisza és a Duna vízállása is vészesen emelkedik. Meddig bírják a homokzsákok? Az átázott töltések? És meddig bírják az emberek, akik éjjel-nappal a gátakon fáradoznak, talán azzal a rettenetes tudattal, hogy közben gyümölcsfáik is tönkrementek, és veszélybe került a megélhetésük? Szöveg: dr. Fabiny Tamás, Lélektől lélekig, 2010. június 6.
Meddig bírják a homokzsákok? Meddig bírják az emberek?
A bibliai özönvíz elbeszélése juthat eszünkbe, amikor Isten negyvennapos esőt bocsátott a világra. Oka is volt ennek, amin érdemes elgondolkodnunk: „megromlott a föld, mindenki rossz útra tért, erőszakossággal telt meg a föld” – olvassuk Mózes 1. könyvében. Ám ugyanitt arról is értesülünk, hogy akadt egy ember, Noé, aki azt a feladatot kapta az Úrtól, hogy bárkát építsen.   
Nincs új a nap alatt: már a Szentírás legelején olvasunk ökológiai katasztrófáról – de arról is, hogy Isten végső célja nem a büntetés, hanem a megmentés. Ő nem a pusztulást, hanem az új életet akarja.  
A mai árvizek felől ama első özönvízre tekintve azt a reményemet fogalmazhatom tehát meg: van valaki, aki ácsolja a bárkát, hogy az megmentsen miket.
Meglehet, a bárka nem volt kényelmes. Helyet kellett ott szorítani mindenféle élőlénynek. Ma is el kell fogadnunk, hogy ez a bárka nemcsak minket akar felvenni, hanem másokat is. Ez a túlélés záloga.
A másik, amire figyelnünk kell: Noé csak a bárka tetejére építhetett ablakot. Alatta és körülötte a végtelen és zavaros tenger volt. Felfelé kellett hát kémlelnie: mikor szakadoznak szét a felhők, mikor támad rés a komor égen, mikor süt ki végre a nap? A mai árvizek is megtaníthatnak arra, hogy felfelé tekintsünk, és onnan várjunk segítséget.  
Azt is jó megjegyeznünk, hogy amikor a bárka végre megfeneklett az Ararát tetején, és a kibocsátott galamb olajággal a csőrében tért vissza, akkor Noé hálaáldozatot mutatott be az új szövetséget jelző szivárvány alatt. 
Hiszem, a bárka ma is megment minket a pusztulástól. Szép és gazdag tartalmú jelkép a bárka. Három lehetséges értelmezésére szeretnék most röviden utalni.  
Az elsőhöz Kányádi Sándort hívom segítségül, akinek Noé bárkája felé című verse a trianoni tragédia árnyékában különösen aktuális.
„Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. 
A szavakat is. Egyetlen szó,
egy tájszó se maradjon kint. 
Semmi sem fölösleges.

Zuhoghat akár negyvenezer nap 
és negyvenezer éjjel, ha egy 
buboréknyi lelkiismeret- 
furdalás sem követi a bárkát. 

Mert leapad majd a víz. 
És fölszárad majd a sár. 
És akkor majd a megőrzött, 
a meglévő szóból újra- 
teremthetjük magát az első búzaszemet, 
ha már igével élnünk 
tovább nem lehet.” 

Nyelvünket és nemzetünket mentheti meg egy segítségünkre küldött bárka. 
Egy másik bárka-asszociáció Jean Vanier nevéhez fűződik, aki a 60-as években hozta létre a ma már világszerte elterjedt bárka közösséget és mozgalmat, amelyben szellemi és testi sérülteket karolnak fel. Szervezetileg más keretben, de nem kevés áldással működik a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség, a Mevisz Bárka csoportja, ahol immár húsz éve segítik a kerekesszékeseket, a vakokat, a legtöbb közösségből sajnos még mindig kizártakat. 
A sokféle értelmezés közepette sem felejthetjük azonban el, hogy a bárka immár kétezer éve az egyház szimbóluma. Ebben a Jézus Krisztus által alapított közösségben szólal meg az evangélium: a megváltásunkról és üdvösségünkről szóló jó hír. A bárkát és a keresztet ugyanolyan fából ácsolták.  
Vasárnap reggel, amikor szavam eljut a hallgatóhoz, talán elállt már a csaknem negyven napos esőzés. Az is lehet, hogy a nap is kisütött végre. Ám a veszély még nem múlt el. A megmenekülést kínáló bárkára változatlanul szükség van.


(www.evangelikus.hu)

2010. június 4., péntek

Trianonra emlékezünk

Magyarország (dalszöveg)

Van egy ország, ahol álmomban jártam: Magyarország,
ahol az arcodban láttam a magam arcát.
Az ölelésben bőség, az igaz ügyben hűség voltál.
Én ezt az arcot már őrzöm, Magyarország!
Hiszek az álmomban egy életen át...

Magyarország! Te vagy a szívembe írva. Magyarország!
Te vagy a lelkemre bízva Magyarország,
hát te vezess most engem, és amit meg kell tennem segítsd!
Legyél a holnapban rejlő bizonyosság!
Én csak az életem bízom rád...

Van egy ország, ahol álmomban jártam: Magyarország,
ahol az arcodban láttam a magam arcát.
Gyere és egyszer végre, amikor új nap ébred, te várj!
Gyere és bújj hozzám újra Magyarország!
Én ezer év óta várlak már...

Gyere és egyszer végre, amikor új nap ébred, te várj!
Gyere és bújj hozzám újra Magyarország!
Én ezer év óta várlak már...

Magyarország! Idegen földön ha járok, Magyarország,
velem az út is megfordul haza hozzád.
Velem az ősök kérnek, engedd, hogy benned éljek tovább,
ahogyan ők élnek bennem,Magyarország!
Milliók áldása szálljon rád!

Velem az ősök kérnek, engedd, hogy benned éljek tovább,
ahogyan ők élnek bennem, Magyarország!
Milliók áldása szálljon rád!

Legyél a holnapban rejlő bizonyosság!
Én csak az életem bízom rád!

Legyél a holnapban rejlő bizonyosság!
Milliók áldása szálljon rád!




A trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulója alkalmából 2010. június 4.-én délután 17.30–kor megszólalnak templomunk harangjai. Rendeltetésükből adódóan emlékeztetnek, siratnak de ugyanakkor felhivják figyelmünket Isten kegyelmére és szeretetére, arra, hogy bármilyen mostoha lehet is a sorsunk, de az Ő szeretete, mely minden értelmet felül halad, mindig velünk van. Ezért nemcsak emlékezni fogunk a fájdalmas múltról, de Isten kegyelmébe is ajánljuk magunkat, szeretteinket, közösségünket, nemzetünket. Tudjuk azt, hogy a megpróbáltatásban türelmeseknek, a boldogságban háládatosnak, jövendő dolgainkra nézve pedig reményteljeseknek kell lennünk Isten iránt, tudván, hogy semmi sem szakaszthat el bennünket az Ő szerelmétől, melyet kijelentett és megbizonyitott Jézusban.
Ezért hivom szeretettel a vasárnapi megemlékező istentiszteletre, június 6-án 11 órától. Nemcsak emlékezni fogunk, hanem Isten Igéjéből megoldást is találhatunk, nemcsak reményt találunk, de azt az országot is, amelyet szétszabdalni nem lehet, amely biztos menedékünk lehet mindannyiunknak.


Királyhágómelléki közlemény a trianoni döntés 90. évfordulóján

 A Királyhágómelléki Református Egyházkerület 2010. május 28-án tartott közgyűlésén elhatározta, hogy körlevéllel emlékezteti gyülekezeteit 1920. június 4-re, a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményére, amikor a trianoni békediktátum alapján nemzetünknek kétharmad részét kitépték az ezeréves ország-testből.

   Magyarország megcsonkításáról a kommunizmus bukásáig tilos volt beszélni az anyaországban. A leszakított területeken egyenesen a tudatunkból is szerették volna kitörölni a tényt, hogy mi magyarok vagyunk, és a föld, amelyen élünk magyar őseinké volt. Nemcsak a tudatunkat próbálták módosítani, hanem a telekkönyveket, a magyar falvak és városok arculatát, és beköltöztetésekkel a nemzetiségi összetételt is. Közel kerültünk a végleges beolvadáshoz, és a lassan többségivé duzzadó kortárs-honfoglalók kiszolgáltatottjai lettünk.
   Trianon által támogatott területrablást, valamint az igazságtalan határmódosítást nem áll szándékunkban hasonló eszközökkel visszafordítatni, mert az eltelt kilencven év helyrehozhatatlan változásokat eredményezett. Azonban követeljük és kérjük, hogy az Európa Unió határsemlegesítő és egyenlő esélyeket biztosító szellemisége a trianoni áldozatok között is messzemenően érvényesüljön.
   Kárpát-medencében június 4-én minden református templom harangja 17,30 órakor megszólal. A királyhágómelléki harangok is megsiratják a megalázóan megrázó múltat, és hirdetik Isten kegyelmét, amely újabb lehetőségeket ajándékozott a megmaradóknak, a bizakodóknak és az egymásban reménykedőknek.
   Ennek köszönhetően írhattuk alá 2009.május 22-én Debrecenben a Magyar Református Egyház Alkotmányát, amely a református egységet deklarálta, és ennek tagjai vagyunk.
   Ezért üdvözöljük a Magyar Parlament 2010. május 26-án hozott határozatát, amely által a Kárpát-medencében, az anyaországon kívül élő minden magyarnak állampolgárságot biztosít.
   Ennek eredménye, hogy a Magyar Parlament június negyedikét a Nemzeti Összetartozás Napjának hirdette ki.
   Íme, Isten mennyi jelet készített el számunkra, hogy ne az elkeserítő múlt szomorítsa nemzetünket, hanem a kínálkozó alkalmak bátorítsanak a jövőre. Töltsük meg élettel ezeket a lehetőségeket, hogy mind a magunk sorsa örvendezően eredményesebb legyen, mind utódainké, hogy (jobb példán felnőve) egészségesebb nemzedék legyen.
   Kérjük gyülekezeteinket, hogy istentisztelet keretében emlékezzenek és szenteljék meg a Nemzeti Összetartozás Napját.

Nagyvárad, 2010.június 1. 

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlése

2010. június 3., csütörtök

Évzáró ünnep - a vadászi kisiskolások és óvódások műsora

Elmúlt vasárnap, május 30.-án a vadászi Kultúrházban a kisiskolások és óvódások évzáró ünnepséget tartottak. A szinvonalas műsor, melyet előadtak az ő szorgalmukat és felkészitőik szeretetét dicséri. A nagyjából kétórás műsor során az ovisok egy lakodalmas jelenetet és magyar néptáncot mutattak be, a kisiskolások pedig a Lúdas Matyi cimű darab bemutatásával örvendeztették meg a közönséget.
Az óvódások tánca

A kisiskolások tánca

...és a teljes (vágatlan) műsor

2010. május 23., vasárnap

Áldott Pünkösdi Ünnepet!

Áldott pünkösdöt kivánunk minden látogatónknak püspök urunk ünnepi gondolataival és egy ideillő kórusművel, melynek cime: Szentlélek Isten jöjj szivünkbe

Csűry István: Tüzet fogjon e fásult világ (Pünkösdi pásztorlevél)

Pünkösd megünnepelése előtt, felhalmozódó gondok között, érdemes saját belső egyensúlyhelyzetünk érdekében, és mások vigasztalásáért, az érettünk kimondhatatlan fohászkodással esedező Lélekre összpontosítanunk. (Róm 8,26) Pártfogónk folyamatosan vigasztal, Vigasztalónk szüntelen pártfogol bennünket. Ennek ellenére gyűlnek a leoldatlan bilincsek, a kioldatlan kötelek, az összetörhetetlen jármok. Többen vannak az éhezők és a hajléktalanok, a pompás éttermek és az ékszerdoboz-paloták árnyékában. A hitetlenek megvádolják Istent, Akiben nem hisznek, ennek ellenére félredobva meggyőződésüket mégis felelősségre vonják. A hívők többsége mintegy kiérdemelt ítéletet látnak a torz állapotokban, és csendben kiegyeznek elsősorban saját magukkal a beletörődés eltitkolt szenvedésével. Pünkösd áldásainak elfogadói egyik módszert sem tekinthetik sajátjuknak. A Szent Lélek eddig is, és ezen túl még inkább, kényszerít az alig-véteknek tekinthető botlásainkkal való szembesülésre. Az „elhanyagolható” bűnök okozzák a hit elbizonytalanodását, a reménység haldoklását és a szeretet pusztulását. Ézsaiás próféta minden bajnak kezdetét abban látja, hogy „a tehetetlenség vétkéért” haragudott Isten a kiválasztottakra. (Ézs 57,17) Összeszorulhat a szívünk, amikor arra gondolunk, hogy a tehetetlenséget mindig az eredménytelenség magyarázataként kezeltük önvédelmi okok miatt. Szívesen látjuk és láttatjuk kívülálló akadályként, amihez –úgymond-, nincsen közünk. A próféta letépi az értelmünkre rátelepedő elsötétítő fátyolt. A tehetetlenség bűn, méghozzá igen alattomos és végtelenül kártékony. Amit mi felmenthető állapotnak tekintünk, az életünk mérge. A tehetetlen ember tagadja, hogy kapott lehetőséget Istentől, akár többet is. A tehetetlenség fásultságot hoz, mozgásképtelenségre kárhoztat, elszigetel, hátrányos helyzetbe kényszerít. Elfordít Istentől és felebaráttól. A Lélek égi tüzet hoz. Akik a cím szerint imádkoznak, - amelyet kölcsön vettünk Eriksson gyönyörű kórusművéből, azok megtapasztalják Isten csodáit. Az égő csipkebokor, amely égett, de nem emésztődött fel, előképe lehet a Szent Lélek vezetése alá került embernek. Isten akkor is és ma is megszólal, hogy el ne felejtsük, Ő a mennyei tűz, Aki felemészti a hiábavalót, de megeleveníti a hasznosíthatót.
Fogjon hát tüzet a fásultság, éledjenek Istennek gyermekei. Áldott legyen mindannyiunk pünkösdi ünnepe!

2010. május 21., péntek

Eklézsia 13. szám

eklezsia13

Konfirmáció

Az elmúlt két év konfirmációi elõkészítésén egy fiú és két leány, összesen három konfirmandus készült arra a szent alkalomra, hogy a konfirmációban a szüleik és keresztszüleik által helyettük tett hitvallást magukévá tegyék és elkötelezzék magukat az Úr Jézus Krisztus követésére. Az ő neveik: Körömi Alexandra Mária, Nagy Sándor és Szlávik Nóra. Május 16.-án a gyülekezet szine előtt tettek bizonyságot hitükről, és fogadták meg, hogy Krisztus útját követik.
A konfirmációi istentisztelet alkalmával nemcsak az ifjak adtak számot hitvallásaink ismeretéről, de a gyülekezet is felelevenithette, újra átérezhette a Heidelbergi Kátéban megfogalmazott hitbizonyosságaink ismeretének szükségességét. Az igaz keresztyén hitrõl azt tanítja hitvallásunk, hogy az egyrészt Isten kijelentését igaznak tartó ismeret, másrészt Isten iránti bizodalom. Ezt az ismeretet és bizodalmat újra és újra alkalmaznunk kell életünkben, élnünk kell vele, mint azzal a lelki táplálékkal, melyet az Úr Isten az ő igéje által ad nekünk.

Képek

2010. május 13., csütörtök

Versajándék Jézus mennybemenetelének ünnepére

Babits Mihály: Eucharistia


Az Úr nem ment el, itt maradt.
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös, szent, nagy titok!
Az Istent esszük, mint az ős

törzsek borzongó lagzikon
ették-itták királyaik
husát-vérét, hogy óriás
halott királyok ereje

szállna mellükbe - de a mi
királyunk, Krisztus, nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.

A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más:
ő óriásabb óriás!
ki két karjával általér

minden családot s törzseket.
Egyik karja az Igazság,
másik karja a Szeretet...
Mit ér nekünk a Test, a Vér,

ha szellemében szellemünk
nem részes és ugy vesszük Őt
magunkhoz, mint ama vadak
a tetemet vagy totemet?

Áradj belénk hát, óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket
amikkel törzs és vér leköt,

hogy szellem és ne hús tegyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér-népek közt, mint a fák,
kiket mennyből táplál a Nap.

                                1938. március

Fogadalomtétel (videó)

2010. május 4., kedd

Anyák napja

Május első vasárnapján többéves hagyományt követve, az istentisztelet keretében az édesanyákat köszöntöttük. 
Már az igehirdetés is arról a nemes és szép szolgálatról szólt, amellyel az Úristen azzal bíz meg egy nőt, hogy édesanya legyen: életet adjon egy életnek, gondot viseljen róla... együtt dobogjon vele a szíve. 
Az ószövetségi Anna imádsága után, egy újszövetségi igevers is felhangzott, melyben Pál apostol szolgatársához, Timóteushoz szólva megemlékezett arról képmutatás nélkül való hitről, amelyet anyjától és nagyanyjától  jó példaadás által örökölt. Ilyen édesanyákra és nagymamákra lenne szükség mai világunkban is, akik a hit pajzsát nem csak beszédben, de egész életvitelük által fel tudnák mutatni és át tudnák adni gyermekeiknek. Nemcsak a Szentírásból, de nemzetünk történelméből is tudnánk példát mutatni olyan édesanyákról, nőkről, asszonyokról, akik élő hitük által képesek voltak szebbé, boldogabbá, reményteljesebbé tenni környezetük életét. Ilyen volt Lorántffy Zsuzsánna is,  Erdély fejedelemasszonya, akinek halála 350. évfordulójára emlékezünk ezekben a napokban.  Cselekedetei istenhitből fakadtak, (ő maga nagyon vallásos, kálvinista asszony volt) s példaadó élete arra kötelezi a mai asszonyokat, hogy ők maguk is hitből gyakorlatba, szeretetből szeretetre nevelő édesanyák legyenek.
Bár egyik legszebb nem kimondottan vallásos ünnepünk az édesanyák napja, és bármennyire is szívből jövők, és szívhez szólók a gyermekek köszöntései, nemcsak ekkor kell köszönteni az édesanyákat, hanem egész életünkben. Hálásnak kell lennünk nemcsak gyermekkorunkban, de akkor is, amikor a kisgyermekekből édesanyák, édesapák lesznek. Hálánkat a legjobban úgy tudjuk kifejezni irántuk, ha abban a nyelvben, abban a kultúrában, abban a hitben és olyan szeretetben neveljük a mieinket, amiben mi is neveltettünk. 
Lássuk meg életükben Isten áldását, melyet éppen nekünk adott a Gondviselő Atyánk.
 

2010. április 29., csütörtök

Lelkészbeiktatás

Több mint egy fél évszázad után ismét lelkészbeiktatásra gyülhettek egybe a hivek a vadászi református templomban. Az elmúlt vasárnap, amelyet lelkésztovábbképzés vasárnapjaként is számontartanak, ünnepélyes keretek között iktatta be nt. Seres Géza, az Aradi Református Egyházmegye esperese Lőrincz Lóránd Péter vadászi lelkipásztort.
A déli 13 órától kezdődött istentiszteleten a gyülekezet mintegy kétszáz főnyi tagján kivül a közeli lelkészek, egyházi és világi előljárók is ünnepeltek.
Módi József, ágyai lelkipásztor végezte az igehirdetés szolgálatát a 2Krón 8, 12-16 alapján. Igehirdetésében kiemelte, hogy mennyire szükséges az, hogy egy közösség ne csak arra vigyázzon, hogy az Úr háza legyen „elkészülve”, hanem gondoskodjanak a sziv áldozatának a bemutatásáról is. Ezért van szükség minden közösségben olyan emberekre, akik a papok mellett akár lévitaként, ajtónállóként, vagy egyszerű gyülekezeti tagként dicsérik és szolgálják az Istent.
Nt. Seres Géza esperes a beiktatási beszédben felhivta a figyelmet arra, hogy milyen lehetőségekkel akadályokkal jár a lelkészi hivatás, de rámutatott arra is, hogy a becsületes szolgálatot és munkát az Úr Isten gazdagon megáldja. Pál apostol szavaival a szeretetben való gondozásra, Isten nyájának pásztorlására intett, úgy hogy közben állandóan a Feltámadott Krisztusra kell mutatni.
A fogadalomtétel után a beiktatott lelkész átvette az esperestől a templom Bibliáját, kulcsát és az egyházközség pecsétjét, s ezzel megtörtént a lelkipásztor beiktatása.
Szószékfoglaló beszédében a frissen beiktatott lelkipásztor visszaemlékezett a gyülekezetbe való érkezésére, amely hat évvel ezelőtt történt, s arra, hogy azóta eltelt időben szinte minden családban végzett valami szolgálatot (keresztelés, konfirmáció, esketés, temetés). Kérte a gyülekezet tagjait, hogy támogassák lelkészi munkájában, szolgálva nemcsak beszéddel, hanem tettel is, áldozva nemcsak anyagiakat, de az engedelmes szivet is Annak, Aki a Fő, a mi Megváltónknak.
A beszédet követően a jelenlévő lelkészek igei köszöntést mondtak, majd a gyülekezet gondnoka köszöntötte szép szavakkal az újonnan beiktatott lelkészt, s átadta a gyülekezet és Presbitérium ajándékait. Ezután ifj. Nagy Rozália szavalta el Reményik Sándor Az én lelkipásztorom cimű versét.
Az ünnepi esemény nemzeti imádságunk eléneklésével és a kultúrotthonban tartott szeretetvendégséggel zárult.
Nagyon sok mindenkinek tartozunk köszönettel ezért a szép napért, de hálánkat és engedelmes szivünket adjuk az Úrnak, aki a segitő kezek áldásában, a gyönyörűszép időben, a lelki- és testi táplálékban is megmutatta az Ő szeretetét.











2010. április 12., hétfő

Csigakészítés

Április 25.-én egyházközségünkben Nt. Seres Géza, az Aradi Református Egyházközség esperese ünnepélyesen beiktatja Lőrincz Lóránd Péter lelkipásztort, a március 21.-én tartott Egyházközségi Választó Közgyűlés határozata alapján.  Erre az alkalomra, amelyre az elmúlt ötven esztendőben nem volt példa gyülekezetünkben, a Nőszövetség is készül. Az elmúlt héten csütörtökön és ma csigakészítéssel foglalkoznak, hogy a beiktatási ünnepély után finom ebéddel kínálják meg a meghívott vendégeket.
Isten áldása legyen munkájukon!

2010. április 5., hétfő

Mi is a Húsvét?

A Húsvét elnevezése:
Számos európai nyelvben a zsidó Pészachból eredeztetett szavak a Húsvét megfelelői: Pascua (spanyol), Páscoa (portugál), Pasqua (olasz), Paque (francia), Paște(román).
Főleg germán nyelvterületen viszont az Ostara istennő (a túlvilág istennője) nevéből eredő Easter, Oster elnevezés honosodott meg, mely a kereszténység előtti tavaszünnepekre emlékeztet.
Magyar nyelvben a „húsvét” szó a böjti időszak végét is jelölheti, azt, amikor az embernek már szabad húst vennie magához, de jelentése inkább a testi élet (hús) végességére, Krisztus ama cselekedetére utal, mellyel letette az Ő testét, hogy három nap múlva, feltámadásával újra felvegye azt.

A Húsvét története:
A húsvétot megelőző vasárnapot nevezik virágvasárnapnak, Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére. Jézus szamárháton érkezett a városba, a nép virágokat, pálmaágakat hintett lába elé, így dicsőítette. A főpapok, akik rossz szemmel nézték Jézus tanításait, úgy döntöttek, hogy tanítványai körében elfogják, s az áruláshoz megnyerték Júdást. Az utolsó vacsorát (a zsidó Pészah ünnepén) Jézus tanítványai körében költötte el. Kenyeret nyújtott tanítványainak, és ezt mondta: „Vegyétek, ez az én testem”, és bort, mondván: „Igyátok, mert ez az én vérem.” A vacsora után Jézus tanítványaival a Gecsemáné kertbe ment, s arra kérte őket, hogy virrasszanak vele. A tanítványok azonban elaludtak, nem virrasztottak mesterükkel. Itt a Gecsemáné kertben árulta el Júdás egy csókkal Jézus kilétét a katonáknak, akik elhurcolták.
Mivel Jézus azt állította magáról, hogy Isten fia, istenkáromlással vádolták, a nemrég még éljenző tömeg gyalázkodott, Péter pedig, aki leghűségesebb tanítványa volt megtagadta, hogy ismeri. A katonák a római helytartó Poncius Pilátus elé hurcolták, aki a népre bízta Jézus bűnösségének megítélését. A tömeg Jézust bűnösnek ítélte, Pilátus pedig megmosta kezeit, ezzel jelezve, hogy Jézus halála nem az ő kezéhez tapad.
A foglyot töviskoszorúval megkoronázták és így gúnyolták,: „Íme a zsidók királya!” Ezután a kereszttel a vállán Jézus elindult a Golgota hegyre, ahol megfeszítették. Halálakor a jeruzsálemi templom oltárát díszítő kárpit megrepedt, a föld megnyílt. A sziklasírhoz, ahová temették, őröket állítottak a főpapok, hogy el ne lopják a testet, hisz a jövendölés szerint, a halál utáni harmadik napon elhagyja Jézus a sírját.
Vasárnap három asszony, köztük Jézus anyja is, finom kenetekkel a sírhoz mentek, mely nagy földindulás közepette föltárult, megjelent egy angyal, s jelentette, hogy Jézus nincs már ott, föltámadott.

A Húsvét hagyománya:
Húsvét vasárnapján a kereszténység legnagyobb ünnepét, Jézus feltámadását ünnepli. Ünneplése a VIII. század körül vált általánossá, bár már a III. századból vannak adatok, melyek húsvétvasárnap megünneplésére utalnak. Ezen a napon a reggeli mosdóvízbe sok helyütt piros tojást tettek, ennek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Női munkákat tiltó nap volt, nem szabadott seperni, főzni és mosni sem. Az állatokat sem fogták be ezen a napon.
Húsvéthétfő a magyar népéletben a locsolkodás napja. A szokásról már XVII. századi írásos emlékek is fennmaradtak. A víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit az alapja ennek a szokásnak, mely aztán polgárosodott formában (kölnivízzel locsolás) megmaradt a városokban napjainkig. Bibliai eredetet is tulajdonítanak a locsolkodás hagyományának, eszerint a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vevő, ujjongó asszonyokat igyekeztek lecsendesíteni úgy, hogy lelocsolták őket.
Az ilyen eredeztetésektől eltekintve, mindazáltal hagyományainkat is ápolva próbáljunk meg igazi tartalmat adni ünnepeinknek: ne magunkat ünnepeljük, hanem Azt, Aki számunkra feltámadásával mindent megadott.

2010. április 2., péntek

Wass Albert: Nagypénteki sirató

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk…
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?
Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh'se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
júdáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.
Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.
Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.

Bajorerdő, 1947

2010. április 1., csütörtök

Az utolsó vacsora



A népművészetnek egy igen szép megnyílvánulása a falusi otthonokban falra terített falvédő. Többnyire a munka szeretetéről, a békesség áldásáról, a szerelemről, a szorgalomról árulkodnak ezek a kézimunkák, s az alattuk álló versidézetek, énekszövegek.
Húsvét ünnepe előtt igazi érdekességet találtam: az utolsó vacsora népi megjelenítését egy ilyen falvédőn. Ha összehasonlítanánk a Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora (1498-as évben készült) remekművével, olyan lenne, mint egy szülőt utánzó gyermek fáradozása.
Ennek a "művészet"-nek azonban nem a művész utánzásában van az értéke, hanem a hit kiábrázolásában. Abban, ami ott az utolsó vacsora alkalmán Jézus, az Isten Báránya ajkáról elhangzik: "Vegyétek, egyétek! ez az Én testem, mely értetek megtöretik." Ezt mondja Jézus Péternek, aki felsír majd kakasszóra vétkei miatt; mondja Tamásnak, aki Jézus feltámadása után is a hitetlenség bűnébe esik; mondja Júdásnak, aki azon az estén vele egyszerre teszi kezét az asztalra; de legfőképpen Nekünk mondja, akik miatt a test megtöretett, a vér kiontatott, hogy Isten szeretetét és kegyelmét megismerjük, s ha majd kell, akkor nehéz pillanatainkban, mikor a mi életünkben is megszólal a kakas, vegyük észre és éljünk azzal az egyedüli lehetőséggel, melyet az Isten Báránya nekünk szerzett.

2010. március 31., szerda

Szövetségben

És szóla az Isten Noénak és vele az ő fiainak, mondván: Én pedig ímé szövetséget szerzek ti veletek és a ti magvatokkal ti utánnatok. És minden élő állattal, mely veletek van: madárral, barommal, minden mezei vaddal, mely veletek van; mindattól kezdve a mi a bárkából kijött, a földnek minden vadjáig. Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére. És monda az Isten: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök időkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élő állat között, mely ti veletek van: Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között. És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben. És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testből való élő állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére. Azért legyen tehát az ív a felhőben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről Isten között és minden testből való élő állat között, mely a földön van.
(Mózes első könyve 9. rész, 8 - 16 versek)

2010. március 29., hétfő

Nagyhét

Istentiszteleti alkalmaink Nagyhét alkalmával

Húsvét nagyhetében 19 órai kezdettel tartjuk a bűnbánati istentiszteleteket a Lelkészi Hivatalban.
Nagypénteken délelőtt 11 órától, este pedig 19 órától lesz istentiszteleti alkalom.
Húsvét első napjától az istentiszteletek már a templomban lesznek megtartva.
Szeretettel hívjuk: ünnepeljünk együtt!

2010. március 14., vasárnap

Szabadság, szerelem

Március 14.-én, vasárnap a délelőtti istentisztelet keretében emlékeztünk meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeire. 

A 90. Zsoltár szavaival kértük a Mindenhatót, hogy tanítson minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. És számláltuk... gondolatban: napjainkat, esztendeinket, a mi életünkben és őseink életében történt csodálatos eseményeket, s rájöttünk arra, hogy még mindig szabadságharcainkat vívjuk. Szeretnénk egy csodálatos, szabad, boldog és békés világban élni. 

Erre a vágyunkra felelt Isten Igéje: "Jöjjön el a Te országod". Isten országát, a mennyei örömöt és békességet csak az Ő kegyelme által érhetjük el. Ezért küzdeni kell életünk hetven-nyolcvan esztendejének ínséges napjaiban is, melyek tovatűnnek, mint a hajnali harmat. Hitünk harca egy örök szabadságharc, amely nem végződhet vérbefojtással, mert a mi fővezérünk, a Krisztus még a halált is legyőzte.

Az ünnepi műsor alatt, meghallgathattuk a Nemzeti dal című vers megzenésített változatát, Arany János A walesi bárdok című balladáját, A költő visszatér című dalt, végül pedig Wass Albert erdélyi magyarokhoz szóló gondolatait Reményik Sándor Eredj, hogyha tudsz című verséről.

Az emberek által vívott csatákat le lehet győzni, de azt a csatát, amelyet mi elvesztettünk az élet küzdelmeiben, az Úr Isten Krisztus húsvéti győzelmével a mi javunkra fordítja: az isteni szabadság és szerelem honának elérésére.

2010. március 8., hétfő

Nőnap

Március 8.-án, a Nőnap alkalmából a kisiskolások és az ovisok ünnepséget szerveztek az édesanyák és nagymamák számára. Videóink ott készültek, fogadják szeretettel: Boldog Nőnapot!

2010. március 1., hétfő

Imahét Hegyközcsatáron




Március első napján, Hétfőn a Bihar megyei Hegyközcsatárra hívtak meg bennünket imaheti szolgáltra. A Nagyvárad melletti magyarajkú településnek két temploma van: a római katolikus és református műemléktemplom.

Az istentisztelet délután 6 órakor kezdődött. Lukács evangéliuma 24. részének 13-17 versei alapján az emmausi tanítványok húsvéti útját mindnyájunk szenvedésekkel, megpróbáltatásokkal, problémákkal teli életútjához hasonlította az igehirdető lelkipásztor. Fontos stációja a mi életünknek, hogy mártírokból tanúkká váljunk, azaz Jézus Krisztus feltámadásának bizonyítékaivá kell lennünk.

Az igehirdetés után a gyülekezet tagjai szavalatokkal, alkalmi imádságokkal, az alakulóban lévő kórus pedig egy gyönyörű énekkel szolgált az Úr Isten hajjlékában.

Köszönjük a csatáriaknak a meghívást, örömünkre szolgált, hogy Istennek Igéjét hirdethettük, hogy egyféle emmausi tanítványok lehettünk, akik visszamennek a tanítványok közé, hogy ott hirdessék: találkoztunk a Feltámadottal!

Isten áldja meg a gyülekezetet, a szolgálattévőket, hogy imádságainkban mindig tudjuk egymás terheit hordozni, lelkiképpen az Úr elévinni.

2010. február 27., szombat

Szívvel és értelemmel (Presbiterszövetségi és Lelkészértekezleti konferencia)



Február 27.-én, szombaton az Arad-Belvárosi Református templom és imaterem adott helyet az Aradi Egyházmegye Presbiterszövetségi és Lelkészértekezleti Konferenciájának.

Istentisztelettel kezdődött a megyei presbiterek és lelkipásztorok értekezése, amelyen Marti Miklós Nándor, békéscsabai lelkipásztor hirdette az Igét a 2Kir 21:1-9 alapján.

Ezt követően Seres Géza, esperes, Bodnár Lajos, lelkészértekezleti elnök, Dr. Tótj János, a Békés megyei presbiterszövetség elnöke, és Venter Miklós presbiterszövetségi elnök köszöntötte az egybegyülteket.

Kávészünet után, immár az imateremben egy igen érdekes előadáson vehettek részt a konferencián jelenlévők: Dr. Vajda Sándor (orvostudományokból doktorált borosjenei presbiter) orvosszemmel mutatta be Jézus keresztrefeszítésének apró mozzanatait. Az előadás sikeréhez a nagyszerű művészeti alkotások kivetítése mellett, az orvosprofesszor közvetlen, az érdeklődést állandóan fenntartó előadómódja is hozzájárult.
Az előadás megbeszélése után Venter Miklós tartotta meg (szintén vetítéssel egybekötött) elnöki beszámolóját a Presbiteri Szövetség elmúlt közel évtizedes tevékenységéről.
A már-már csak emlékeinkben élő képek alapján lelkipásztorok és presbiterek együtt elevenítettük fel az elmúlt évek küzdelmes, de Isten áldásaiban gazdag pillanatait.
Köszönet az élményért mindenkinek, aki dolgozott és fáradozott a konferencia sikeréért.

2010. február 26., péntek

Imaheti szolgálat Pécskán



Február 26.-án, pénteken délután 17 órától a Pécskai Református Egyházközségben volt alkalmunk szolgálni, az ott zajló Egyetemes Imahét alkalmából. Gyülekezetünket (a lelkipásztorral együtt) hárman képviseltük, ugyanakkor, alkalmunk volt Vadászról elszármazottakkal is találkozni.
Az emmausi úton a tanítványok mellé szegődött idegen egyetlen mozdulattal, a kenyér megtörésével fedte fel kilétét. Valahogy így jelentette ki magát a kicsiny templomban a feltámadott Krisztus nem csupán a hirdetett Igében, de az emberi érzelmeket kifejező imádságban, a szíveket átszövő szeretet-szálakban is.
Köszönjük a pécskaiaknak a meghívást, a lehetőséget, hogy betekintést nyerhettünk rövid látogatásunkkal az ő "szórványlétükbe", mindennapi hit-harcukba.
Imádkozunk értetek, hogy az Úr Isten áldjon meg az Ő kegyelmének gazdagságával benneteket!

2010. február 24., szerda

Időpontváltozás

Tisztelettel értesítjük híveinket, hogy a 2010. február 28.-án, vasárnap megtartandó istentiszteleti alkalom délután 16.00 órakor lesz (a délelőtti istentiszteleti rend szerint). Kérjük értesítsenek minden érdeklődőt az időpontváltozásról.
Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

Kálvin románul

2003 júniusában, Bukarestben, Románia fővárosában a Nemzeti Színházban megrendezett ünnepélyes keretek között nyert bemutatást Kálvin János főművének, A keresztyén vallás rendszerének román fordítása. Az alkalom ünnepi előadója, a megjelent mű szakavatott ismertetője, Dr. Buzogány Dezső, kolozsvári református teológiai professzor, a már nemzetközileg ismert Kálvin-kutató volt. Előadásában – a román fordítás értékelésén túl – rámutatott a kálvini reformáció kialakulására az erdélyi magyarok között, illetve később az erdélyi románság között végzett, elkötelezett reformációs missziói szolgálatukra és annak eredményeire. Az alábbiakban az ô előadásából közlünk rövid részleteket – hely szűke miatt –, hálásan megköszönve annak baráti rendelkezésünkre bocsátását.

Már az előadás címe is távlatokra utal: „Történelmi jelentőségű lépés Európa felé”. Összefoglalásában pedig ez a súlyos mondat áll: „Ami e könyv lefordításával és kiadásával megtörténik, azt én történelmi eseménynek nevezném.” A köteles protokoláris hangot messze meghaladóan ezzel a közvetlen, családias, erdélyi hangvétellel ajándékozta meg hallgatóit professzor úr, s most minket is: „Nem tudom, mit tegyek, hogy elhitessem Önökkel: tényleg örömömre szolgál az, hogy bemutathatom Kálvin János régen írt, de nemrég románra is lefordított alapvető teológiai munkáját, az Institúciót. Öröm ez, mert magam is hívő ember és Kálvin kései tanítványa vagyok, és megelégedéssel látom, hogy 16. századi mesterem alapvető teológiai írását román nyelven is megjelentették, megtisztelő, mert meggyőződésem, hogy ez a nap történelmi jelentőségű Kálvin alapvető teológiai írása szempontjából. A könyv gyönyörűen kiállított külalakja, egyszerű, (kálvinista puritánságot sugárzó) borítója első rápillantásra megnyeri az embert, tartalmát tekintve pedig egyenesen elkápráztatja. A román kiadáshoz fűzött bevezető ugyancsak egyedi a maga nemében, hiszen tudomásom szerint román nyelven pozitív hozzáállást sugárzó, bátor, szókimondó írás nem jelent még meg a 16. századi reformáció terjedéséről román nyelvterületen. A bevezetésért fogadja dr. Josif Ton úr szakmai gratulációmat! Ugyancsak nagyra becsülöm a fordítók munkáját (Elena Jorj és Daniel Tomulet). Miután megtudtam, hogy a fordítás angol nyelvből készült, vettem a fáradságot és két oldalt összehasonlítottam az eredeti latin nyelven írt munkával, véleményem pedig a következő: a román szöveg alapos, tiszta, egyszerű és közérthető, tartalmi azonosságát tekintve pedig megbízható.”

(a Presbiter című folyóirat nyomán)

2010. február 21., vasárnap

A böjtről

„A böjt a szentek imádságának és minden erénynek a támasza. Nem tetszett Istennek (mint láthatjuk a próféták könyveiben) az olyan böjt, melyben az ételtől, nem pedig a vétkektől tartóztatták meg magukat a zsidók. Van gyülekezeti és magános böjt. Régente csapások idején és az egyház nyomorúságos állapotában tartottak gyülekezeti böjtöt. Egész estig teljesen megtartóztatták magukat az ételtől. Az egész időt szent könyörgésekre, istentiszteletre és bűnbánattartásra fordították... Ilyen böjtöt ma is kell tartani az egyház nehéz

helyzeteiben” (II. Helvét Hitvallás XXIV. fejezet).

2010. február 8., hétfő

Imahét 2010

„Ti vagytok erre a tanúk” (Lk 24,48)

2010. január 31. és február 7. között került megrendezésre egyházközségünkben az Egyetemes Imahét. A címben szereplő ige nyomán, Lukács evangéliuma 24. részének igeverseivel szembesültünk mi is azzal a ténnyel, hogy Krisztus feltámadásának bizonyságai, tanúi vagyunk. Az istentiszteletek este 18 órakor kezdődtek az ilyenkorra már gyülekezeti teremmé lett Lelkészi Hivatalban a következő beosztás szerint:


1. nap Tanúságtétel az élet ünneplésével Nagyzerindről érkeztek vendégeink az Ige ajándékával. Dénes József lelkipásztorral együtt húszan érkeztek: az igehirdető lelkipásztor, a felnőtt- és ifjúsági énekkar és a szavalók. Az ige alapján az öröklét nagy kérdéseire próbáltunk feleletet találni. Miért kell meghalni? Azért mert a halál csak eszköz, általa nyerjük el az Életet a Krisztusban. Mint a tanítványok egykor, mi is sokszor a holtak közt keressük az Élőt. Krisztus társunkban, gyermekeinkben, szeretteinkben és bennünk lakozik.


2. nap Tanúságtétel élettörténetek elmondásával Egyházmegyénk esperese, Seres Géza érkezett közösségünkbe az Ige hirdetőjeként. Földi emmausi utat teszünk meg mindannyian – mondta az Ige alapján. Jézussal együtt járjuk életutunkat, de mégis hitetlenkedve fogadjuk a csodajeleket. Nehezen ismerjük fel életünkben Jézust, s ezért mi is gyötrődünk mint az Emmausba tartó tanítványok. Életünkben nincs más lehetőség csak a hit útja: követni és bizonyságot tenni a Feltámadottról.



3. nap Tanúságtétel tudatosság által Szentleányfalváról érkezett az igehirdető Papp Csaba lelkipásztor és Rácz Károly presbiter. Az ige alapján egy célt tűztünk ki magunk elé: meglátni Istent („Boldogok a tiszta szívűek, mert ők az Istent meglátják” – Mt. 5, 8). Nemcsak azt hallhattuk az igehirdetésben, hogy látható Jézus, hanem láthatóságának mikéntjét is megérthettük. Jézus általunk, mai követői által válik láthatóvá: beszédeink, cselekedeteink, egész életvitelünk által Krisztust kell felmutassuk.


4. nap Tanúságtétel a nekünk ajándékozott hit ünneplésével Egykori lelkészét és családját köszönthette a gyülekezet: Szakács Zoltán, feleségét és két kislányát (Kata és Panna) hozta el gyülekezetünkbe. Szakács Otília az igehirdetésben azt fejtette ki, hogy milyen dolgok és érzések vezérelték a tanítványokat és minket a feltámadás bizonyossága után. A „…pedig mi azt gondoltuk…” kiábrándultságából az igehirdetésen és a lelkészcsalád verses-zenés bizonyságtételén keresztül így jutottunk el Isten szeretetének felismeréséig.


5. nap Tanúságtétel a szenvedésben Az igehirdetőt, Fábián Tibort, a Harangszó főszerkesztőjét szerkesztőtársa, Tóth Zsigmond, hegyközcsatári presbiter, annak felesége és unokája hozta el hozzánk. Az apostolok cselekedeteiből merített igei történet (ApCsel. 3, 1-10) kapcsán az igehirdetésből megérthettük, hogy milyen ajándékokat szereztek az apostolok (Péter és János) Jézus feltámadásának bizonyosságából. A puhány Péterből megint tanú, kőszikla lesz: Krisztus bizonyságtévője.

6. nap Tanúságtétel a Szentíráshoz való hűséggel Az ágyai baptisták, és az őket szolgáló János Levente, baptista lelkész volt közösségünk vendége ezen a napon. Az ige mireánk nézve is sokatmondó volt: „Nem hevült-e a szívünk, mikor beszélt hozzánk?” Ahogy a szerecsenországi komornyiknak egykor Filep által, úgy ezen az estén minekünk vendégeink szolgálata által megnyitotta szívünket Isten Szentlelke, hogy értsük az Igét: Mi vagyunk a tanúi Krisztus feltámadásának.

7. nap Tanúságtétel a remény és a bizalom útján Kisszántóról Finta Lilla lelkipásztornő jött édesapjával gyülekezetünkbe, hogy igehirdetésével Isten irgalmáról és kegyelméről szóljon. Ezzel a kegyelemmel vette észre Jézus is a vámszedő Zákeust, aki önmagától is elborzadva, mindenkitől elrejtőzve, egy fa lombjai mögül lesi meg Jézust. Isten kegyelme, hogy ezt az elveszett embert Jézus a szolgálat útjára indítja el. Így használja fel életünk eseményeit is az Úr annak érdekében, hogy elindítson minket a remény és bizalom útján.

8. nap Tanúságtétel vendégszeretettel „Van-e itt valami ennivalótok?” – kérdezte Jézus egykor tanítványait, most pedig bennünket imahetünk zárónapján az úrvacsorai közösségben. Feltöltődtünk-e az igehirdetések, az Istenről való elmélkedések, bizonyságtételek, közösségi énekek és imádságok által annyira, hogy az Úr a megtöretett kenyérben önmagát jelentse ki nekünk? Minden bizonnyal az úrvacsorai közösségben megismétlődött az a csoda, amely az emmausi tanítványokkal is megesett: felismertük, hogy: „Itt van Isten köztünk!”

Hálát adunk a Mindenható Úr Istennek azért a gondviselő szeretetért, amellyel idei imahetünket megáldotta nekünk. Köszönjük Neki, hogy megmutatta az utat, és idevezérelte a szolgálattévőket, bennünket megtanított jó házigazda módján úgy szolgálni és hallgatni az Igét, mint egykor Márta és Mária. De mindenekelőtt imaheti közösségünkért áldjuk az Urat, azért, hogy vendégek és házigazdák, igehirdetők és az ige hallgatói, fohászkodók és azok, akikért imádkoznak együtt tudtunk lenni az Ő nevében.