"Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást;
Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvígasztaljak minden gyászolót..."
Ézsaiás próféta könyve 61, 1-2
Isten Igéjéből egy olyan próféciát hallhattunk, mely a múlt, jelen és jövő kegyelemteljes ígéretét hordozza magában. Ézsaiás próféta könyve egy tág történelmi korszakot átölelő isteni útmutatás arra nézve, hogy milyen módon kell az istenfélő népnek a saját elvárásainak megfelelő életmódot háttérbe helyezve, egyedül Isten kegyelmi ígéretének beteljesedésében bízva egyéni és közösségi életét helyesen megélnie.
A felolvasott Ige lényegében a prófétai könyv harmadik írójának (Tritóézsaiás) elhívásának, vagy inkább küldetésének a kijelentése. A fogság utáni, de az új templom felépülése előtti időben (Kr. e. 530 körül) szinte ugyanazzal az aktualitással bírt ez a kijelentés, mint ahogy igehirdetés előtti énekünkkel valljuk, hogy "Megáll az Istennek Igéje!"
Semmi sem bizonyítja jobban a kijelentés értékének örök érvényét, mint az, hogy évszázadokkal később maga Jézus is ezt az Igét olvassa fel szülőföldjének, Názáretnek a zsinagógájában (Lk. 4, 16-30). Joggal állíthatjuk azonban, hogy nemcsak az Izrael népének viszontagságos történelmében, hanem a mi életünkben is rendkívüli érvénnyel bír ez a minket erősítő isteni kinyilatkoztatás.
Előbb az Ószövetség híres prófétája, Ézsaiás jelenti ki az Isten akaratát, majd a mi egyetlen Főpapunk, a Krisztus is kinyilatkozza számunkra, hogy az Úr Isten Lelke van az Általa küldött szolgákon (EBED-JÁHVE). A Lélek irányítása reménységgel, élettel telíti meg a sóvárgó, sivár pusztaságot. Ahol a Lélek munkálkodik, ott minden élővé lesz. A reménység, mint tavasszal a természet, új rügyeket, hajtásokat bontogat. Isten Lelke sokszorosan cselekszi ezt a mi életünkkel.
A Lélek kiáradása Isten szolgáira hasonlóképpen történik az ószövetségi próféták és királyok felkenetéséhez. Mint a fejükre csörgedező olaj, ahogy megszenteli tisztségüket, ugyanúgy Isten Lelke is erővel, bátorsággal, örömmel és reménységgel tölti el az életünket (mint Pünkösdkor a Lélek kiáradása az apostolokat).
A próféta Isten Lelkének életében betöltött hatását két fő dologban érzékelteti.
1. Fölkent engem az Úr - azaz, elhívta őt, mint ahogy a többi prófétát is még ifjúkorában, mielőtt még bárki valami reménységet fűzhetett volna személyéhez. Ennek a küldetésnek külső, látható jelét vagy szimbólumát is adta, akár a királyok tisztségbe állításakor az olajjal való felkenetés által. Olyan látható jel ez, mint a mai ügyvédnek, mérnöknek vagy orvosnak a tudást, illetve a szakmához való hozzáértést igazoló egyetemi oklevél. Ha a mai oklevelek hitelessége meg is kérdőjelezhető, mint ahogy az emberi tudomány is állandó változásban (reményeink szerint fejlődésben) van, Isten Lelkének a jelenléte, az általa való felkenetés hatása a hitnek érzékszerveivel állandóan követhető, örök érvényű.
A próféta felkenetésének a célja ugyanaz, mint Krisztus földi küldetése, és mint minden Istent szolgáló embernek a feladata: a szegényeknek örömet mondani! Ez az örömhír, az evangélium. Ezt hirdetni nemcsak minden lelkipásztornak, de minden hívő embernek is a feladata. Nem kíván ez a feladat semmi áldozatot, hanem csupán hitből fakadó őszinte bizonyságtételt.
2. A Lélek erejének birtokában a szolgálattévő cselekvésre is van ösztönözve. A próféta reményteljes ígéretei Isten Lelkének cselekvő erejét mutatják, amelyek Krisztus földi életének szolgálatában váltak nyilvánvalóvá és lettek követendő példái mai világunk Istent szolgáló követeinek.
Isten az Ő szolgájának felkenetése után szolgálatba állítja, elküldi őt: bekötni a sebeket, hirdetni a szabadulást, a megoldást, az Úr napjának eljövetelét, valamint vigasztalni a gyászolókat.
Kihez is küldte el az Isten az Ő szolgáját? A megtört szívűekhez, a foglyokhoz, a megkötözöttekhez és minden gyászolóhoz. Vajon mi ott vagyunk-e ebben a felsorolásban, amely annyira hasonlít az Újszövetség Hegyi beszéde boldogmondásainak a címzetteihez? Nincs is olyan ember, aki mindennel elégedett lehetne élete alakulásával. Mindig azért vágyunk többre, mert felismerjük, hogy bár egyre gazdagabbak vagyunk anyagiakban, érzelmekben... de lehetnénk még gazdagabbak is. Feltehetjük magunknak a kérdést: a boldogságnak van határa? Örömünk akkor lehet teljes, ha Istent igazán megismerjük. Ő a boldogságnak örök forrása.
E forrásnak a felismerője nemcsak a legboldogabb ember lehet a világon, hanem közvetítője, továbbadója Isten szeretetének. Így lehet minden ember, akit elesettségében megtalált és megszólított az Úr, Lelke által felkent ember és elküldött bizonyságtevő és szolga.
Ézsaiással és Krisztussal együtt valljuk hát mi is, hogy Isten minket is megszólított az ő Igéje által. Megismertette velünk a mi reménységünket, az Ő jókedvének esztendejét, igazságtételének napját, mely a mi boldogságunknak, szabadulásunknak egyetlen alkalma és lehetősége.
Istennek legyen hála ezért a mindannyiunk életében ott rejlő lehetőségért!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése