2015. április 5., vasárnap

Húsvéti gondolatok

"Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki."
 (János evangéliuma 20, 18)

Húsvét ünnepének közeledtével minden ember szívében felszínre tör az a kívánság, hogy talán eljött az az idő, amikor közelebb kerülhet az élet különös forgatagának megértéséhez.
Reméljük azt, hogy talán nemcsak megértünk valamit a sorsunkból, de befolyásolni is tudjuk a történéseket életünkben.
Az emberi képzelőerő olyan dolgokra képes, hogy a bibliai evangéliumok feltámadás-történeteit alapul véve úgy értse meg és olyannak lássa megváltásunk drámai fordulatokkal rendelkező, de mégis eredményesen végződő alakulását, hogy az a mindenkori érdeklődő számára minél kevesebb szenvedéssel, és annál több haszonnal járjon.
A húsvéti evangélium bibliai történetei több mint tizenkilenc évszázada ugyanazokat a csodálatos és emberi értelemmel megmagyarázhatatlan dolgokat tárják elénk, amelyek nemcsak az ószövetségi próféciák Messiás
-ígéreteinek beteljesedését igazolják, hanem közlik velünk: Isten kegyelmébe fogadja a hozzá térő embert, megtisztítja a bűnök szennyétől, és a maga üdvösségébe helyezi. Mivel istenképűségünket e világ hatalma minduntalan megrontja, mi ezt a csodálatos kegyelmet nem értjük meg. Csak próbálkozunk annak megértésével, s eme  próbáink közepette gyakran a világi dolgok alakulása is  befolyásolja gondolkodásunkat.
A feltámadással, Jézus személyével, az apostolok és a tanítványok szolgálatával kapcsolatban nagyon sok új és meghökkentő dologgal szembesül a ma embere. Az emberi tudomány próbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant: hogyan is támadhatott fel Jézus, feltámadása hasonlatosságára miként tud bennünket is új életre támasztani. Az újonnan megtalált apokrif iratok ennek a felfoghatatlan dolognak a megértése felé  próbálnának vezetni minket, bemutatva a húsvéti történet szereplőinek néha nagyon is emberi, máskor pedig misztikus, megérthetetlen oldalát. Az egyszerű, Istent kereső ember az információk áradásának köszönhetően pedig már önmaga sem tudja, mit fogadjon el ebből az információ kavalkádból. A Szentírás, Isten Igéje, amely már kiállta az idők próbáját, gyakran háttérbe szorul, és hajlamosak vagyunk a II.-IV. századi apokrif iratok egy-egy emberi közösség véleményformáló magyarázataira figyelni, mert azok új helyzetben mutatják meg a számunkra érthetetlen isteni megváltó munkát. A 21. századra nemcsak ezek a korakeresztyén iratok, hanem ezek felfedezése által manipulált emberi gondolatfolyamatok is jelentősen alakítják a Szentírás kijelentésének a félreértését. Nekünk azonban tudni kell mérlegelni: nem a megváltás mikéntjét kell megértenünk (ami emberileg megmagyarázhatatlannak tűnik), hanem magát a megváltást, a Megváltót kell szívünkbe fogadnunk.
A legelső bibliai tudósítás a feltámadásról Pál apostoltól származik. Attól a 13. apostoltól, aki Jézus Krisztussal annak feltámadása után találkozott. Az evangéliumok közül a legrégebbi, a Márk írása szerinti evangélium csupán 10-15 évvel későbbi időben tudósít (csupán nyolc versben) Jézus feltámadásáról. Az evangéliumok megírásakor aztán egyre inkább szükségessé vált a feltámadás tényének az ismertetése. De egyik örömhír sem a megváltás módját, hanem annak tényét tárja elénk. Mint ahogyan az a János evangéliumában is szerepel Mária Magdolna vonatkozásában. Ő volt az a tanítvány, aki nőként jelen volt minden fontos közszereplésénél, aki a kereszt alatt is ott volt a Golgotán, aki jelen volt Jézus holttestének az elhelyezésénél, és aki a híradás szerint elsőként szembesült a feltámadás tényével. Ahogyan ez az ő esetében végbemegy, talán mindannyian a mi vallásos hitünkre, vagy hitetlenségünkre ismerhetünk. Életünk kilátástalan helyzetének felismerése, saját bánatunk elsiratása, az „úgyis mindegy” érzés életünket meghatározó keserűsége mind megvolt Máriában, amikor a nagypénteki fájdalommal  betelve vasárnap kora hajnalban kimegy a sírhoz, hogy gyászán enyhítsen. Az elhengerített kő látványa legelőszőr azt az érzést kelti benne, hogy még ebben a szomorú helyzetben is megalázzák. Időnek kell eltelnie, míg közeledni mer, míg be tud nézni a sírba, míg meglátja, hogy nemcsak a kő van elhengerítve. Az üres sír látványával betelve ismét elszomorodik. Nem arra gondol, hogy mi van ott, hanem arra, hogy mi nincs. Életünkben mi is legtöbbször a hiányt vesszük észre, és nem azt, ami megvan. A gyolcs, a fejkendő, a lepel mindannyiunk életében ott van, s mi is keressük és siratjuk azt, ami benne volt, nem gondolván arra, hogy az Életre jutott. Sokszor még a „kertésszel” is találkozunk, és kérdőre vonjuk őt, mint Mária: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt.” Sem az üres sír látványa, sem a holttest keresése, sem a leplek nem viszik közelebb Máriát a feltámadás tényének a megértéséhez, hanem csak a Jézussal való találkozás és beszélgetés. Mikor Jézus néven szólítja Máriát, az felismeri benne a Mestert, de immár a Megváltót és a Feltámadottat is.
A felismerést, az érthetetlennek tűnő dolog megértését nem a látszatdolgok megtapasztalása hozza elő, hanem a Jézussal való  párbeszéd.
Ez a találkozás, ez a Feltámadottal való beszélgetés vihet közelebb bennünket is az Isten kegyelme kiáradásának megértéséhez. Nem megérteni kell nekünk a Krisztus feltámadását, hanem elfogadni. Kereszthalála által nem aranyon vagy ezüstön, hanem az Ő drága vérén váltott meg és tett a maga tulajdonává. Hogy életünk bármilyen nemű alakulásán keresztül érezzük, hogy az Ő megváltottai vagyunk, a
kiket nem e földi lét kiszámíthatatlan alakulása, hanem a mi mennyei Atyánk gondviselő szeretete hordoz és irányít. Jézussal való találkozása után Mária a hírvivő szolgálatát tölti be. Ő adja tudtul a tanítványoknak, hogy mi történt. Ez a híradás az első Krisztus feltámadásáról. Vajon hogyan fogadták a tanítványok, vagy Jézus földi anyja, vagy azok, akik keresztfára küldték a megváltót? Mai világunk hogyan fogadja ezt a hírt? Feltámadt Jézus és legyőzte a halált, megszabadított a bűneim terhétől, az örökké élés lehetőségét adta meg nekem!
Adja a mindenható Isten mindannyiunk számára ezt a boldog felismerést, hogy ne csak Húsvétkor, hanem életünk minden napján úgy tudjunk élni, mint az Ő megváltottai!

Nincsenek megjegyzések: