„Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek…” (Kolossé 3, 23). Elsősorban a keresztyén családban való együttélés szabályaira vonatkoznak az apostol szavai. Úgy történjék minden közöttetek, hogy ne látszatra, az emberek tetszésére törekedjetek, hanem jó lélekkel szolgáljatok egymásnak, „mint az Úrnak”. Jutalma, sőt „öröksége” lesz az ilyen szolgálatnak.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése