"Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, amelyet nem hághat át.
Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, amíg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!
Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez."
Jób könyve 14, 1-17
Alapige:
"Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak."
Jób könyve 14, 7
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése