"Mert amelyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen.
A békességes tűrésnek és vígasztalásnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint:
Hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját.
Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.
Mondom pedig, hogy Jézus Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek az Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyák ígéreteit;
A pogányok pedig irgalmasságáért dicsőítik Istent, amint meg van írva: Annakokáért vallást teszek rólad a pogányok között, és dícséretet éneklek a te nevednek.
És ismét azt mondja: Örüljetek pogányok az ő népével együtt.
És ismét: Dícsérjétek az Urat minden pogányok, és magasztaljátok őt minden népek.
És viszont Ésaiás így szól: Lészen a Jessének gyökere, és aki felkel, hogy uralkodjék a pogányokon; ő benne reménykednek a pogányok.
A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által."
Pál apostol Rómabeliekhez írt levele 15, 4-13
Alapige:
"Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!
A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!
Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.
És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban."
Pál apostol Filippibeliekhez írt levele 4, 4-7

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése