2016. február 17., szerda

Tanúskodás a közösségről

Beszámoló az Egyetemes Imahét második napjának eseményéről
Imahetünk harmadik napján az Erdőhegy-Kisjenői Református Egyházközség lelkészét, Papp Józsefet hívtuk meg igei szolgálatra. Őt az Egyházközség három presbitere, Balogh János, Ilyés Gyula és Kapros Károly kísérte el szolgálati útján.
Vendégeink voltak még testvérgyülekezetünkből a Köröstarcsi Református Egyházközség gondnoka, Pardi Ferenc és családja, valamint Köröstarcsa polgármestere, Lipcsei Zoltán és községünk polgármestere, Haász Tibor is.
Az alábbiakban együttlétünk alkalmával készített kép- és hangfelvételeket adjuk közre. Emlékezzünk szeretettel erre a meghitt együttlétre közösen!

Igehirdetés: 
"Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.
Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint ő van, úgy vagyunk mi is e világban.
A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.
Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket!
Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát?
Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is."
János apostol közönséges első levele 4, 16b-21






Check this out on Chirbit

Nincsenek megjegyzések: