A fejezet első két versében egymást követik az Izráelre vonatkozó megtisztelő nevek. Ilyen a Jákób-Izráel, ilyen az, hogy szolgájának nevezi népét az Úr. Olyan jelzőkkel illeti a próféta által Isten a népet, mint: egyenes, derék, becsületes.
Az előzőekben Jákób, a csaló állt előttünkb(I.Mózes 27), most Izráel, a becsületes.
A választás, alkotás és anyaméhben formálás, továbbá a „ne félj” a papi üdvjövendölések bevezető kifejezése, bármennyire is egyénre vonatkozik eredetileg, itt a népnek szól. A nép teremtése itt is párhuzamban áll a nép megsegítésével. De most nem a hazavezetés mozzanata áll a középpontban, hanem a hazatért nép boldog élete. Isten Lelke árad rájuk. Ahogyan a folyóvíz mellett virul a növényzet, úgy növekszik a hazatért nép. Sokan csatlakoznak hozzájuk. Nem világuralmat ad népének az Isten, hanem missziót. Régi időkben szokás volt, hogy a hívek a kezükre vagy a homlokukra tetoválták isteneik nevét. E szokás nyomai a Bibliában is megtalálhatók. De nemcsak Istenhez csatlakoznak majd az emberek, hanem Isten népéhez, Jákób-Izráelhez is. Önkéntesen, folyamatosan „szaporodik a gyülekezet az üdvözülőkkel”. Aki Istenhez tartozik, Isten népéhez is hozzátartozik.
Jó lenne, ha mi is csatlakoznánk az Ő népéhez és végeznénk a ránk bízott szolgálatot.