2016. február 13., szombat

"És te, Kapernaum, nem az égig magasztaltattál-e fel? A pokolig zuhansz alá, mert ha Sodomában történtek volna azok a csodák, amelyek benned történtek, mind e mai napig megmaradt volna." Máté evangéliuma 11, 23

Jézus számos messiási jeleket tett eddigi munkássága során.
A pogányok felfigyeltek jeleire, megsejtettek valamit titkából, csak szűkebb hazájának városai maradtak érzéketlenek, pedig ezekben tette legtöbb messiási jelét. Ezért fájó szívvel ugyan, de ítéletet hirdet ezekre a városokra: a Kapernaumtól nem messze északra levő Korazinra, a Genezáret-tó legészakibb csücskénél fekvő Bétsaidára, sőt „a maga városára”, Kapernaumra is, amelyen az sem fog segíteni a végső ítéletben, hogy Jézus annyiszor talált otthonra falai között.
Ezen az alapon hiába reménykedik felemeltetésében, mert sorsa csak elvettetés lehet, közönye miatt. Súlyosabb ítélet vár ezekre a városokra, mint azokra, amelyek nem lehettek még tanúi Jézus messiási jeleinek, és így követték el súlyos bűneiket (Sodoma a példa az ősi időkből, de megemlíti Jézus a maga korának két nagy pogány városát is: Szidónt és Tiruszt).
Jézus követőiként meg kell tanulnunk Urunk értékelésmódját: Isten elnézőbb irgalmassága folytán a tudatlanok iránt, akik nem kerültek még szembe döntően azzal a kérdéssel, hogy mit jelent nekik a Názáreti Jézus, mint a választottak iránt, akik elé beszédes valóságában állt oda az Úr, de engedetlen életükkel elutasították Őt.
Te éltél már át csodát életedben? Felfedezted benne Isten hatalmas kezét? Adtál-e hálát érte?


Nincsenek megjegyzések: