2016. február 8., hétfő

"Menjetek el, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket." Máté evangéliuma 9, 13

Egyszerű szavakban szól Máté evangéliuma eme történetében (9-13 versek) a szentíró Jézus újabb tanítványának elhívásáról.
Vámszedőről van szó, a római adórendszer kiszolgálójáról, akit honfitársai mély megvetéssel illettek. Jézus hívó szavára azonnal elhagyja eddigi foglalkozását, és csatlakozik az Úrhoz. Ez a lényeg, ennyiről számol be az evangélium.
Az új tanítvány nyilván meg akarja osztani örömét barátaival: otthon vacsorára gyűl össze velük. Jézust is meghívja, és az Úr nem vonakodik egy asztalhoz ülni a vámszedőkkel és bűnösökkel. Azt fejezi ki ezzel, hogy életközösséget vállal velük.
A farizeusok azonban szót emelnek  Jézus e gesztusa ellen tanítványainál.
Az Úrnak ez arra ad alkalmat, hogy a farizeusi felfogást telibe találva mutasson rá Isten logikájára: a beteg nem azért van közöttünk hogy irtózattal elhúzódjunk tőle, hanem azért, hogy meggyógyítsuk. Isten az önző kegyességet utálattal veti el: a másik emberhez bajaiban való odahajlás indulata kedves előtte egyedül. Így Jézus is azért jött, hogy a bűnösöket hívja magához. Hogy ki számítja magát az igazak közé, az kinek-kinek a maga dolga. De az bizonyos, hogy amíg ezek közé számítja magát, nem fogja meghallani Jézus hívó szavát.


Nincsenek megjegyzések: