A római katolikus szentmise egyik záróformulája jut eszembe elsőbben erről az igéről, mikor a pap a gyülekezetnek mondja: menjetek békével! Megható volt számomra, mikor a baráti kézfogásban kibontakozó üdvözlést beépítve láttam a szentmise liturgiájába, s azt az isteni békesség kiáradásának áldása zárta le.
Mai igeversünkben az Úr mondja nekünk a pap által, hogy menjetek el békességgel, mert az Úrnak gondja van azzal az úttal, amelyen járunk. Tudom, hogy ez az életünk útja, amelyre tényleg nagy gondot visel az Isten. Nemcsak megmutatta nekünk életünk kezdetén, hanem végigvezet azon, míg megérkezünk Hozzá!
Ebben a történetben egy lévita életútját látjuk. Ő saját szülőhelyéről egy szolgálatra hívó szóra a Míka házához kerül, papi szolgálatra. Feladata az, hogy Isten akaratát, üzenetét közvetítse a ház népe számára, s egyúttal az ottaniak óhaját, kéréseit, áldozataikban megmutatkozó hálájukat vigye az Úr elé.
Mikor idegen - számára mégis ismerős - emberek jönnek hozzá azzal a kéréssel, hogy az Úr tanácsát mondja el nekik, ő csak annyit tud mondani, amennyit az Úr üzen: Menjetek békességgel az Úrnak gondja van a ti utatokra! S üzenete nyomán Dán nemzetsége elfoglalja helyét, melyet az Úr szánt számára.
Ugyanígy üzen nekünk is az Úr, az Ő választottai által. Bennünket szólít meg személyesen, de mindenkinek ezt mondja: gondom van életutadra!
Adja a mindenható Isten, hogy meghalljuk az üzenetet, melyet mindenkinek a saját személyére szab, és választott emberei által mond el. Szívünk teljen meg az Ő békességével, amely minden értelmet felülír, és az uralkodjon a mi szívünkben, s vezessen bennünket Hozzá!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése