2016. június 27., hétfő

"Heródes ezt mondta: Jánost lefejeztettem, de kicsoda ez, aki felől ilyen dolgokat hallok? És látni akarta őt." - Lukács evangéliuma 9, 9

Jézus távozni készül Galileából, az események előterébe egyre inkább a tanítványok lépnek. Őket küldi ki Jézus népük közé: ez nekik éppen úgy próba, mint a népnek. A küldetésnek először tartalmát ismerteti a szentíró: a tanítványok ugyanazt a mennyei megbízatást és erőt kapják, amelyet Jézus kapott az Atyától. 
Így küldetésük révén Isten fokozottan kínálja fel népének az üdvösséget. De a küldetés tartalma mellett döntő a küldetésben tanúsított magatartásuk is. 
Bot, tarisznya, útravaló, pénz, egy váltás alsóruha – mind annak a jele volna, hogy emberileg szeretnék bebiztosítani magukat. De Jézus teljesen rábízza őket népük vendégszeretetére: ezért ad nekik olyan parancsot, hogy meg ne sértsék. azt, aki tiszta szívvel vendégül látja őket. Igehirdetésük egyúttal ítélet is: akik nem fogadják be őket, azokkal minden közösséget meg kell tagadniuk. 
Ebbe a tanítványokat kibocsátó történetbe kerül bele folytatásként az uralkodó személye. Ahogy a Mester tanítása egyre terjed, úgy lesz több érdeklődő iránta.
Jézus szűkebb hazájának uralkodója, Heródes Antipás, Nagy Heródes fia és utóda, atyja halálától kezdve Kr. u. 39-ig Galilea és Perea ura, aki Keresztelő Jánost kivégeztette, felfigyel Jézus és tanítványai nyugtalanító munkásságára. Értesül arról is, hogyan vélekedik Jézusról a lakosság; de mindezek nyomán csak kérdés támad benne, feleletet nem talál rá. Hogy a választ személyes találkozás útján szeretné megkapni, az magában véve jó gondolat; de mire erre sor kerül, akkor már késő! Mikor Jézust fogva viszik hozzá, akkor döbben rá, hogy Ő nem a halálból feltámasztott Keresztelő János, hanem maga a Feltámadás és az Élet.
Krisztus most minket tanít, apostolait hozzánk küldi, hogy megtartó üzenete találhasson meg minket! Miképpen vélekedsz erről? Kinyitod-e szíved, kitárod-e karod Előtte?

Nincsenek megjegyzések: