
Jézus gyermekkoráról nagyon keveset tudunk. Születésének körülményeit, csodás voltát és viszontagságait az evangéliumok első fejezetei eléggé bőven beszélik el (bár az igazán kíváncsi ember még többet szeretne tudni Isten testtélételének megmagyarázhatatlan dolgairól), de felnőtté válásáig csupán egyetlen történetet jegyeztek fel az evangéliumok: azt, amikor tizenkét éves korában, szülei Jeruzsálembe viszik a gyermek Jézust.
Hazafele menet a városból, hiába keresik a velük együtt utazók között, a gyermek Jézust nem találják meg. Mikor a városba visszamennek szülei - legnagyobb csodálkozásukra - Jézust a templomban találják meg, amint tanítóemberek között ült, beszélgetett velük, kérdezgette őket. A számonkérés után a gyermek Jézus így válaszol földi szüleinek: "Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?"
A történet ma is úgy áll előttem, mint egy szemléltetése a Megváltónak, arra nézve, hogy Ő nem azoknak tartozik elszámolással, akik e földi világban körülövezik Őt.
A történet ma is úgy áll előttem, mint egy szemléltetése a Megváltónak, arra nézve, hogy Ő nem azoknak tartozik elszámolással, akik e földi világban körülövezik Őt.
Kamaszkorban - mostmár látom, hogy épp tizenkétévesen - jelentkezik a gyermekekben ez a makacs ellenállás a szülőkkel szemben. Amikor semmi sem úgy jó, ahogyan mondják, mindent ki kell próbálni, saját bőrükön.
Azonban belegondolva ebbe a bibliai történetbe mégis mást is lehet látni. A kamaszkorú Jézus, a mi Urunk tizenkét évesen is az engedelmesség tökéletes példaképe. Nagyon fontos számára a mennyei Atyával való közösség: „Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” (49 vers). Ugyanakkor engedelmes földi szüleinek is: „...elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik” (51 vers). A mai ifjúságnak is példaképe: lehet nagyon fiatalon is a mennyei Atyára figyelni, és nem szégyen a szülőknek engedelmeskedni.
Imádkozzunk azért, hogy sokan válasszák az engedelmesség útját!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése