2016. június 28., kedd

"Akkor azt kérdezte tőlük: És ti kinek mondtok engem? Péter pedig így felelt: Az Isten Krisztusának." - Lukács evangéliuma 9, 20

Jézus számos messiási jelt tett már, de személyének értékelése titokban maradt tanítványai előtt. Az ötezer megelégítése után, az Atyával való imádságos együttlét után fordul vele levő tanítványaihoz két kérdéssel. Az első azt tudakolja, hogy milyen véleménnyel van róla környezete. A válaszból kitűnik, hogy általában prófétai személyiségnek tartják, de nincsenek tisztában azzal az egészen mással és gyökeresen újjal, amit Jézus az ószövetség világához képest jelent. 
A második kérdés a tanítványoktól vár immár elkötelező választ. Péter fogalmazza meg és mondja ki a tanítványok válaszát: ez Jézus Messiás-voltának nyílt és egyértelmű megvallása. 
Jézus még nem tartja érettnek a helyzetet, sem a tanítványokat arra, hogy ez a válasz a nyilvánosság elé kerüljön: a tanítványok is a földi hatalom kategóriáiban gondolkoznak Jézus Messiás-voltáról. Ezért szól nekik messiási küldetésének valóságos következményeiről: szenvedéséről és haláláról. De mindez nem emberek önkényéből, hanem Isten akaratából fog megtörténni: ő sem a vereséget szenvedett ellenfél tehetetlenségévei, hanem a sorsát önként vállaló Fiú engedelmességével néz szembe az elkövetkezendőkkel.
Te kinek vallod Jézust?
Az Isten Krisztusa kifejezés Péter válaszában azt jelenti, hogy Isten Felkente, küldötte, akit azért küldött életünk adója, hogy mindenünk legyen: terheink hordozója, boldogságunk és életünk!

Nincsenek megjegyzések: