2016. február 19., péntek

Az apostolok közössége

Beszámoló az Egyetemes Imahét ötödik napjának eseményéről.
Imahetünk ötödik napján a Bélzerindi Református Egyházközség lelkipásztorát, Tolnai Ferencet hívtuk meg igei szolgálatra. Őt felesége és gyülekezetének tíz tagja kísérte el szolgálati útján.
Az alábbiakban együttlétünk alkalmával készített kép- és hangfelvételeket adjuk közre. Emlékezzünk szeretettel erre a meghitt együttlétre közösen!

Igehirdetés: 
"Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok."
János evangéliuma 13, 34-35


Check this out on Chirbit


A hívők szent papságának hivatása, evangélium hirdetés

Beszámoló az Egyetemes Imahét második napjának eseményéről
Imahetünk negyedik napján a Simonyifalvi Evangélikus Gyülekezet lelkészét, Deák Bálint Sándort hívtuk meg igei szolgálatra. Őt családja és a simonyifalvi pedagógusok kórusa kísérte el szolgálati útján.
Az alábbiakban együttlétünk alkalmával készített kép- és hangfelvételeket adjuk közre. Emlékezzünk szeretettel erre a meghitt együttlétre közösen!

Igehirdetés: 
"Mimódon hívják azért segítségül azt, a kiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig abban, a ki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül? 
Mimódon prédikálnak pedig, ha el nem küldetnek? A miképen meg van írva: Mely szépek a békesség hirdetőknek lábai, a kik jókat hirdetnek!"
Rómaiakhoz írt levél 10, 14-15

Check this out on Chirbit


"Amikor vetett, némelyik mag az útfélre esett, és jöttek a madarak, és felkapdosták." - Máté evangéliuma 13, 4

A magvető példázatát nagyon sokan ismerjük, sőt a magvetés folyamatáról sokunknak személyes tapasztalatai vannak. Jézus ezt az általunk ismert élményt használja fel arra, hogy bennünket az Isten országáról tanítson.
Milyennek gondolod az Ő országát? Olyan hely, ahol a munka értelmet nyer, ahol célod valóra válik, ahol amennyit vetsz, annak megfelelően fogsz aratni.
De itt a földön milyen a sorsod? Nem érzed úgy, hogy munkád sokszor értelmetlen? Az elvetett mag gyakran falrahányt borsóvá válik, mert olyanok a körülmények, és maga a világ is elemészti minden reménységedet.
Vannak magok, melyek az útfélre esnek. Jézus azt mondja ezekről a magvakról, hogy madarak kapdossák fel őket. Nem teremhetnek tehát. Sok olyan dolog van életünkben, és rengeteg olyan munkánk van, amelyet nem tudunk, vagy nincs is miért befejezni. De vajon értelmetlen lenne a magvetés?
A mennyei Gazda, a mi Istenünk sokszor úgy veti el a hitnek és a reménységnek magvait közöttünk, emberek között, hogy bár tudja, szívünk táptalaja olyan, mint az útfél, de mégis haszna van munkájának: madarak kapdossák fel, azt amit mi megvetünk. Ők táplálkoznak azzal, abból élnek. De mennyivel boldogabb lenne a magvető, ha elszórt magjai teremni is tudnának.
Fogadjuk el Istentől a lelki magvetést, legyen szívünk és életünk táptalaja a mennyei Gazdának itt e földön, hogy növekedjünk és érjünk meg az Ő dicsőségére!

2016. február 18., csütörtök

"Ekkor az írástudók és farizeusok közül némelyek újból megszólaltak: Mester, jelt akarunk látni tőled!" - Máté evangéliuma 12, 38

Minél értelmesebb az ember, annál ésszerűbb magyarázatokat tud adni. Dolgainkat is leginkább szeretjük előre megtervezni, hogy semmi se érjen váratlanul bennünket.
Lelki életünket is jó előre megtervezni... de sajnos nem lehet. Érzelmeinkre tetteink, a velünk történtek nagy hatással vannak. Öröm, bánat, siker és kudarc a legtöbbször váratlanul ér el bennünket. Egyiknek örvendünk, a másik felzaklatja érzelmeinket..
Nem csoda hát, hogy szeretnénk elkerülni a véletleneket, vagy előre felkészülni a megpróbáltatásra.
Minél értelmesebb az ember, annál inkább gondolkodó is - használni próbálja az eszét. A farizeusokra és írástudókra most így tekintsünk. Ők, velünk együtt jelt kívánnak az Isten Fiától. Mi is várjuk ezeket az égi jeleket. Újra és újra jelet kívánunk Istentől. Olyan jeleket, amelyek által életünk jobbá, kényelmesebbé válik.
Isten Fia válaszában azt mondja, hogy Jónás próféta jelénél különbet nem kaphatunk. Az a próféta, aki menekülni akart sorsa elől, s akit mégis megtalált az Isten, az a próféta, aki elnyeletett a cethal által, de meg is menekült harmadnapra, Krisztus haláltól való szabadítását jelenti előre.
Nem adatott nagyobb jel nékünk arra nézve, hogy bármenyire is menekülnénk sorsunk beteljesedésétől, mindannyian Isten kezében vagyunk. Jó helyen vagyunk ott! Ő a bajban oltalmaz és megtart, életünket a halál völgyéből az örökkévalóságba viszi át.
Nem kell ennél nagyobb jel, biztosabb reménység zilált világunkban, reménytelenségünkben: Isten, Fia által megtart, oltalmaz és örök élettel ajándékoz meg bennünket - fogadjuk el!

2016. február 17., szerda

Tanúskodás a közösségről

Beszámoló az Egyetemes Imahét második napjának eseményéről
Imahetünk harmadik napján az Erdőhegy-Kisjenői Református Egyházközség lelkészét, Papp Józsefet hívtuk meg igei szolgálatra. Őt az Egyházközség három presbitere, Balogh János, Ilyés Gyula és Kapros Károly kísérte el szolgálati útján.
Vendégeink voltak még testvérgyülekezetünkből a Köröstarcsi Református Egyházközség gondnoka, Pardi Ferenc és családja, valamint Köröstarcsa polgármestere, Lipcsei Zoltán és községünk polgármestere, Haász Tibor is.
Az alábbiakban együttlétünk alkalmával készített kép- és hangfelvételeket adjuk közre. Emlékezzünk szeretettel erre a meghitt együttlétre közösen!

Igehirdetés: 
"Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.
Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint ő van, úgy vagyunk mi is e világban.
A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.
Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket!
Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát?
Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is."
János apostol közönséges első levele 4, 16b-21






Check this out on Chirbit

Gyászjelentés: Basiszta János (60)


Temetési igehirdetés:
"Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll."
Jób könyve 19, 25

Check this out on Chirbit

"Az egész sokaság elcsodálkozott, és ezt mondta: Talán csak nem ez a Dávid fia?" - Máté evangéliuma 12, 23

Jézus tanít, gyógyít: hirdeti az örömhírt a lelki rabságban lévő embereknek, s mikor eléhoznak egy vak és néma megszállottat, Ő meggyógyította azt, úgyhogy a vak és néma látott is, beszélt is (22. vers).
Ma már szent élménnyel olvassuk az ilyen történeteket. Vajon miért? Én úgy gondolom, hogy az Isten hatalmáról akkor veszünk örömmel tudomást, ha tudjuk, hogy Ő minden rászorultan segít. Jó lehetett nézni, szemtanúja lenni - vagy akár olvasni is, mint ahogy mi tesszük - ennek a történésnek.
De gondolj bele! Ha ottvagy, és tényleg látod Isten hatalmát, ahogy szavára emberi értelmünknek megmagyarázhatatlan dolgok történnek, melyek ellene mondanak minden tapasztalatnak, ismeretnek. Nem ijednél meg?
Vagy, ha te vagy éppen az, akin ezeket a dolgokat Isten Fia végrehajtja?
Az egész sokaság (aki látja), de te magad is rácsodálkoznál erre. Talán félnél, remegnél, mert éreznéd, hogy nem megszokott az, ami veled történik: tényleg Isten kezébe kerültél!
Rácsodálkozhatunk mi is: ez a Dávid fia, akit a próféták megjövendöltek, ez a Dávid fia, aki közöttünk van, ez a Dávid fia, akiről talán naponta hallasz, és nem hitted el Róla, hogy Ő azért jött, azért akar életedbe beköltözni, hogy meggyógyítson lelki bajaidból, és tenyerén tartson isteni gondviselő szeretetével!

2016. február 16., kedd

Elhivatottan az öröm hirdetésére

Beszámoló az Egyetemes Imahét második napjának eseményéről


Imahetünk második napján a Simonyifalvi Római Katolikus Plébánia lelkészét, Hegedűs Jánost hívtuk meg igei szolgálatra. Vele együtt tízen érkeztek közösségünkbe szép bizonyságát téve annak, hogy mindannyian arra hivattunk el, hogy Isten örömüzenetét hirdessük e világon érzéseinkkel, tetteinkkel, egész életünkkel. 
Az alábbiakban együttlétünk alkalmával készített kép- és hangfelvételeket   adjuk közre. Emlékezzünk szeretettel erre a meghitt együttlétre közösen!

Igehirdetés: 
"Egység Krisztussal.
Szakítsatok hát minden gonoszsággal, minden álnoksággal, képmutatással, irigységgel és minden rágalmazással. Mint újszülött csecsemők kívánjatok lelki, vizezetlen tejet, hogy rajta felnőjetek az üdvösségre, hisz tapasztaltátok, hogy milyen édes az Úr. Őhozzá járultatok, az élő kőhöz, amelyet – bár az emberek elvetettek – Isten kiválasztott és megbecsült, és magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által. Ezért van benne az Írásban: Lám, kiválasztott, becses szegletkövet rakok le Sionban. Aki hisz benne, az nem vall szégyent. Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik: „Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett”, a botlás köve és a botrány sziklája: megbotlanak benne, mert nem fogadták el hittel a tanítást, amelyre meghívást kaptak. Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára. Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok.
Péter apostol közönséges első levele 2, 1-10(SzIT-fordítás)

Check this out on Chirbit












"A farizeusok pedig kimentek, és tanácsot tartottak ellene, hogyan pusztítsák el." - Máté evangéliuma 12, 14

Amikor két világszemlélet küzd egymással, akkor a végeredmény az lesz, hogy az egyik győzedelmeskedik a másikon. Jézus messiási fellépése arra készteti a világot, hogy színt valljon. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a farizeusok, az írástudók - az értelem és tapasztalat nevében lépnek fel Isten Fia ellen.
Más választ a röghöz kötött ember nem is adhat a természet rendjének felborulása ellen, mint amit Izráel társadalmának a krémje adott. Kimennek Elé, tanácskoznak ellene, hogyan kéne elpusztítani Őt. Őt, aki Isten nevében gyógyít, bűnt bocsát meg, kilátástalan emberek életének reményt ad.
Áltatónak gondolják Jézust. Isten kegyelmi ígéretével szemben először minden ember így viseltetik. Nem tudjuk megérteni azt a szeretetet, amellyel az Isten szeret minket, amellyel magát áldozza, hogy minket megmentsen. Előbb húzódozunk Tőle, mondván megtudunk mi állni a saját lábunkon, aztán küzdünk a segítségnyújtás elfogadása ellen. Magunkban tartunk tanácsot, végül el kell fogadnunk Őt. Azt, hogy Nála nélkül semmit sem tehetünk, sőt meg sem mozdulhatunk.
Ne essünk a magát bölcsnek gondoló ember tévedésébe, fogadjuk el Jézust! Lássuk be, hogy Ő nemcsak más embereken segít, nekünk is Ő a mentsvárunk. Ha küzd bennünk az értelem a törvényszerűséggel, hívjuk segítségül Isten Lelkét, amely nem megmagyaráz dolgokat, hanem elfogadtat, reménységgel és hittel tölt be!

2016. február 15., hétfő

"Amikor látták ezt a farizeusok, azt mondták neki: Íme, a te tanítványaid azt teszik, amit nem szabad szombaton tenni." - Máté evangéliuma 12, 2

Jézus tanítványai azt teszik, ami nem megfelelő az elvárásoknak. Abban az időben ez nem pusztán annyit jelentett, hogy a Tóra rendeléseinek farizeusi előírásait szegték meg (a szombatnapi kalásztépéssel például), hanem a korabeli elvárásokat átlépték.
Mi késztette őket erre, vagy milyen hatalomnál fogva tehették ezt meg?
Jézus személye a magyarázat, Ő az, aki engedélyt ad erre. A Mester maga így felel meg ebben a kérdésben: míg a vőlegény ott van, a násznép természetesen örvendez a közösségnek.
Életünk Megváltója ma is átírhatja a világ elvárásait. Sok Krisztus-követő kilóg a világ sorából. Az anyagi világunknál nagyobb hatalomnak kell engedelmeskednünk: Isten törvényének. Mi emberek nem tudunk megfelelni az isteni elvárásoknak, s a legtöbb ember ezért esik az ítélkezés farizeusi hibájába
Krisztus nem átírja a törvényt, hanem betölti azt. A tanítványok talán nem is értik, miért, de engedelmeskednek ennek a Törvényt betöltő hatalomnak. Nagyon sok olyan dolog van életünkben, amit nem értünk. Bízzunk abban, hogy Isten a Krisztusban kijelentett kegyelme által oltalmaz bennünket azokban a dolgokban is, amelyek előtt értetlenül állunk!

2016. február 14., vasárnap

Jöjjetek énhozzám mindnyájan! - igehirdetés

Bibliaolvasás:
"Levetvén azért minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irígykedést, és minden rágalmazást,
Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek;
Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr.
Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott, becses kőhöz,
Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.
Azért van meg az Írásban: Ímé szegeletkövet teszek Sionban, amely kiválasztott, becses; és aki hisz abban, meg nem szégyenül.
Tisztesség azért néktek, akik hisztek; az engedetleneknek pedig: A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a szegeletnek fejévé és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává;
Akik engedetlenek lévén, megütköznek az ígében, amire rendeltettek is.
Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;
Akik hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok.
Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek;
Magatokat a pogányok közt jól viselvén, hogy amiben rágalmaznak titeket mint gonosztévőket, a jó cselekedetekből, ha látják azokat, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.
Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért: akár királynak, mint felebbvalónak;
Akár helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztévők megbüntetésére, a jól cselekvőknek pedig dícsérésére.
Mert úgy van az Isten akaratja, hogy jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát;
Mint szabadok, és nem mint akiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái.
Mindenkit tiszteljetek, az atyafiúságot szeressétek; az Istent féljétek; a királyt tiszteljétek."
Péter apostol közönséges első levele 2, 1-17

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Jőjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.
Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.
Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű."
Máté evangéliuma 11, 28-30

Eklézsia 29. - Imaheti lapszám

"Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű." Máté evangéliuma 11, 30

Iga és teher - két olyan kifejezés, mely sorsunk nehézségét hivatott kifejezni. Az Ószövetség idején volt egy próféta, aki, hogy kiábrázolja, mennyire korlátozott az ő mozgási tere, azaz mondanivalója mennyire meg van szabályozva, igát, járomot vett a nyakába. Előbb fából készültet, majd vasjármot, melyet nehezebb széttörni.
Érezted valaha, hogy mintha sorsod megkötne téged? Nem tudsz se túl messze, se túl közel húzódni, mert mintha be lennél fogva.
Sok próféta volt, aki DÁBÁR-nak nevezte azt a küldetést, mely rá bizatott. Ez igét, hirdetményt, cselekményt jelentett. Talán akkor lehetünk tisztában azzal, milyen nehéz az ilyet bemutatni, ha arra a játékra gondolunk, amit nak nevezünk. Dolgokat még elmutogat az ember, de cselekvést, vagy fogalmat csak nehezen.
Jeremiás próféta vasjármot vett nyakába, hogy kiábrázolja, mennyire nem tud Isten igéjétől se jobbra, se balra térni. Volt, aki szörnyülködve fogadta ezt a megkötözöttséget. Más Istenről vélte a kegyetlenséget, mondván, hogy még szabad mozgásteret sem enged az övéinek.
Mai igénkben Jézus valami furcsát mond: az iga gyönyörűségéről a teher könnyűségéről. Nem minden iga gyönyörű és nem minden teher könnyű. Azt hiszem ezzel a kijelentéssel mindenki egyetérthet, aki valaha megtapasztalta, mit jelent félni a következő pillanattól, rettegni attól, hogy olyan megpróbáltatások várnak ránk, melyeket nem bírunk el.
Jézus azt állítja, hogy ha ezeket a terheket és igákat Neki átadjuk, akkor megszabadulunk a súlyuktól.
Az embereknek van egy nagy álmuk: felszabadultan élni a világban. Ezt te is megteheted, ha életed terhét és igáját Krisztusnak átadod.

2016. február 13., szombat

"És te, Kapernaum, nem az égig magasztaltattál-e fel? A pokolig zuhansz alá, mert ha Sodomában történtek volna azok a csodák, amelyek benned történtek, mind e mai napig megmaradt volna." Máté evangéliuma 11, 23

Jézus számos messiási jeleket tett eddigi munkássága során.
A pogányok felfigyeltek jeleire, megsejtettek valamit titkából, csak szűkebb hazájának városai maradtak érzéketlenek, pedig ezekben tette legtöbb messiási jelét. Ezért fájó szívvel ugyan, de ítéletet hirdet ezekre a városokra: a Kapernaumtól nem messze északra levő Korazinra, a Genezáret-tó legészakibb csücskénél fekvő Bétsaidára, sőt „a maga városára”, Kapernaumra is, amelyen az sem fog segíteni a végső ítéletben, hogy Jézus annyiszor talált otthonra falai között.
Ezen az alapon hiába reménykedik felemeltetésében, mert sorsa csak elvettetés lehet, közönye miatt. Súlyosabb ítélet vár ezekre a városokra, mint azokra, amelyek nem lehettek még tanúi Jézus messiási jeleinek, és így követték el súlyos bűneiket (Sodoma a példa az ősi időkből, de megemlíti Jézus a maga korának két nagy pogány városát is: Szidónt és Tiruszt).
Jézus követőiként meg kell tanulnunk Urunk értékelésmódját: Isten elnézőbb irgalmassága folytán a tudatlanok iránt, akik nem kerültek még szembe döntően azzal a kérdéssel, hogy mit jelent nekik a Názáreti Jézus, mint a választottak iránt, akik elé beszédes valóságában állt oda az Úr, de engedetlen életükkel elutasították Őt.
Te éltél már át csodát életedben? Felfedezted benne Isten hatalmas kezét? Adtál-e hálát érte?


2016. február 12., péntek

"Boldog az, aki nem botránkozik meg bennem." Máté evangéliuma 11, 6

A tanítványok elindulnak a küldetésbe. Jézus is elindul, és előttük jár a küldetésben. A Jézus előtt járó, az Ő útját előkészítő Keresztelő János és Krisztusnak kapcsolata azonban a tanítványok előtt nem egészen érthető.
Jézus Kapernaumban tanít; János onnan mintegy 200 kilóméternyire, a Holt-tenger partján levő Machairous-erődben van fogva. Fogsága nem szigorú, érintkezik tanítványaival is. Így veszi hírét Jézus tetteinek, és ezeket messiási jeleknek ismeri fel. Viszont nem látja bennük azt a vonást, amely az igehirdetése legfontosabb tartalmára utalna: az ítélet közeledésére. Mindenesetre a Jézus iránti bizalom jele az, hogy tanítványaival neki magának téteti fel a döntő kérdést. Jézus válasza burkolt, és arra akarja ránevelni János tanítványait, hogy az embernek magának kell döntenie az ilyen kérdésekben mindazok helyes értékelése alapján, amiket maga tapasztalt.
Boldog az, aki úgy tudja Őt elfogadni, ahogyan jött, mert meglátja benne Isten küldöttét.
Nem tudom, te hogyan fogadod el azokat a dolgokat, amelyeket Isten manapság körülötted tesz, vagy megenged történni. Biztosan sok olyan dolog van, amelyből nem az világlik ki előtted, hogy Ő irányít mindent, kezeli a helyzetet. Sokszor meg is botránkozhatsz benne.
Boldog lehetsz, ha pillanatnyi értetlenséged ellenére a hit és a bizalom érzésével tudsz közeledni Felé! A legfőbb ajándékát sem érted meg: Ő azért halt meg, hogy te örökké élhess!

2016. február 11., csütörtök

"Ne szerezzetek se aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt az erszényetekbe..." Máté evangéliuma 10, 9

A kiküldés, a tanítványok kiválasztásának elbeszélése Máté evangélista szerkesztői munkája révén kerül egy egységbe. Jézus messiási munkája a végső nagy ítéletet készíti elő. Ezért először összegyűjti népét, hogy az embert eszközévé tegye a világ megváltásának. Erre készíti fel tanítványait, amikor most próbaképpen kiküldi őket Izráelbe.
Ő maga jár előttük a küldetésben, és arra ad nekik hatalmat, amire Isten is adott neki. A tanítványok küldetése a Krisztus küldetésében való részesedés, ezért ebben a küldetésben minden emberi nyomorúság orvosai lehetnek. Küldetésükben küldőjük személyét képviselik és vele egyenlő jogaik vannak.
Nem emberi személyük, hanem Isten küldő szava teszi őket apostolokká.
Küldetésük során Isten békességét viszik magukkal: mindenkivel vállalják a közösséget, aki elfogadja ezt az üzenetet, de aki elutasítja, azzal ítéletesen tagadják meg a közösséget (leverik lábukról a port, vagyis a legcsekélyebbet sem viszik magukkal tőlük). Végül arra figyelmezteti tanítványait az Úr, hogy népük körében teljes kiszolgáltatottságban járnak. Isten Lelke azonban nem hagyja őket magukra, ezért okosak és romlatlanok tudnak lenni a küldetésben, az új ember létéből folyóan olyan ösztönösen, ahogyan természeti létében az állat tud.
A szolgálatuk jutalma látszólag csekély, nem szerezhetnek nyereséget maguknak abból, mégis, mindent megkapnak az Úrtól.
Te miért szolgálod Őt? Jutalmat kapsz érte? Dicséretet?
Vagy egyszerűen mindent!

2016. február 10., szerda

Imaheti szolgálat Simonyifalván

Alapige:
"Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.
Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint ő van, úgy vagyunk mi is e világban.
A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.
Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket!
Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát?
Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is."
János 1 levele 4, 16b-21

Check this out on Chirbit




"Kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába." Máté evangéliuma 9, 38

Jézus cselekvésének végső gyökere elesett népének megszánása, vagyis Istennek benne jelentkező irgalmassága. Ha szánalomról, irgalomról beszélünk, nem találunk olyat az emberek között, aki ne nélkülözne eme dolgoknak a hiányától.
Ahhoz, hogy beszélhessünk róla, hogy egyáltalán szó essen az emberek egymás iránti irgalmasságáról, nem elég a beszéd, nem elég a tanítás. Cselekvő ember kell, aki nemcsak igényli az Isten kegyelmességét, hanem tesz azért is, hogy az Úr kegyelme elérjen minden emberhez.
A tennivaló sok, Jézus mégsem arra buzdítja tanítványait, hogy induljanak munkába: az ember nem önmaga jószántából, hanem Isten küldő szavára indulhat csak munkába. A tanítványoknak imádkozniuk kell, hogy Isten találjon munkásokat a munkára.
Van egy közmondásunk: ki mint vet, úgy arat! Vajon észrevettük-e, hogy mind a vetésben, mind az aratásban az Isten kegyelmét kaptuk, azért, hogy munkánk nemcsak számunkra hozzon termést, hanem Istennek is dicséretet.
Kérjük mi is a mindenható Istent, hogy lelki fegyverzettel felövezve derekunkat, bennünket is állítson a maga szolgálatába!


2016. február 9., kedd

"Jézus így válaszolt: Gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De majd eljönnek azok a napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak." Máté evangéliuma 9, 15

Keresztelő János tanítványainak Jézus tanítványaihoz intézett kérdésére válaszolva az Úr itt a böjt kérdésének egy másik oldalára mutat rá.
A böjt a gyász kifejezője is lehet: János tanítványai gyászolnak bűneik miatt, és Mesterük igehirdetéséhez híven várják az új kor hajnalát. Ehhez a magatartáshoz illik a böjt.
Jézus tanítványai az élet teljességében élnek Mesterük mellett: ezzel a lelki magatartással nem fér össze a böjt.
Aki lakodalmak közt böjtöl, az ünneprontó.
Íme, ó és új között áthidalhatatlan az ellentét. A ruha és foltja, a bor és a tömlő példázat arra tanít, hogy régi életünknek meg kell halnia, hogy helyet adhasson az újnak, de toldozgatással-foldozgatással ez a kérdés nem oldható meg. Arra csak rámegy a régi életünk, és nem nyerjük el az újat sem.



2016. február 8., hétfő

"Menjetek el, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket." Máté evangéliuma 9, 13

Egyszerű szavakban szól Máté evangéliuma eme történetében (9-13 versek) a szentíró Jézus újabb tanítványának elhívásáról.
Vámszedőről van szó, a római adórendszer kiszolgálójáról, akit honfitársai mély megvetéssel illettek. Jézus hívó szavára azonnal elhagyja eddigi foglalkozását, és csatlakozik az Úrhoz. Ez a lényeg, ennyiről számol be az evangélium.
Az új tanítvány nyilván meg akarja osztani örömét barátaival: otthon vacsorára gyűl össze velük. Jézust is meghívja, és az Úr nem vonakodik egy asztalhoz ülni a vámszedőkkel és bűnösökkel. Azt fejezi ki ezzel, hogy életközösséget vállal velük.
A farizeusok azonban szót emelnek  Jézus e gesztusa ellen tanítványainál.
Az Úrnak ez arra ad alkalmat, hogy a farizeusi felfogást telibe találva mutasson rá Isten logikájára: a beteg nem azért van közöttünk hogy irtózattal elhúzódjunk tőle, hanem azért, hogy meggyógyítsuk. Isten az önző kegyességet utálattal veti el: a másik emberhez bajaiban való odahajlás indulata kedves előtte egyedül. Így Jézus is azért jött, hogy a bűnösöket hívja magához. Hogy ki számítja magát az igazak közé, az kinek-kinek a maga dolga. De az bizonyos, hogy amíg ezek közé számítja magát, nem fogja meghallani Jézus hívó szavát.


2016. február 7., vasárnap

Gyászjelentés: özv. Tóth Ferencné Kovács Ilona (89)

Virrasztási ige:
"Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.
És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem fogy..."
Pál apostol Korinthusbeliekhez írt 1 levele 13, 1-8a

Check this out on Chirbit

Temetési igehirdetés:
"A szeretet soha el nem fogy..."
Pál apostol Korinthusbeliekhez írt 1 levele 13, 8a
Check this out on Chirbit

Bízzál fiam! - vasárnapi igehirdetés

Bibliaolvasás:
"A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.
Mert ezzel szereztek jó bizonyságot a régebbiek.
Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő.
Hit által vitt Ábel becsesebb áldozatot Istennek, mint Kain, ami által bizonyságot nyert afelől, hogy igaz, bizonyságot tevén az ő ajándékairól Isten, és az által még holta után is beszél.
Hit által vitetett fel Énokh, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az Isten felvitte őt. Mert felvitetése előtt bizonyságot nyert afelől, hogy kedves volt Istennek.
Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.
Hit által tisztelte Istent Noé, mikor megintetvén a még nem látott dolgok felől, házanépe megtartására bárkát készített, amely által kárhoztatá e világot és a hitből való igazságnak örökösévé lett.
Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökölendő vala, és kiméne, nem tudván, hová megy.
Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival.
Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten.
Hit által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra, és életkora ellenére szűlt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette.
Azért is egytől, még pedig mintegy kihalttól annyian származtak, mint az égnek csillagai sokaságra nézve, és mint a tenger partja mellett a fövény, mely megszámlálhatatlan.
Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön."
Zsidókhoz írt levél 11, 1-13

Check this out on Chirbit
Alapige:
"És ímé hoznak vala hozzá egy ágyban fekvő gutaütött embert. És látva Jézus azoknak hitét, monda a gutaütöttnek: Bízzál fiam! Megbocsáttattak néked a te bűneid."
Máté evangéliuma 9, 2

Imaheti szolgálat Bélzerinden

Alapige: 
"Hálaadó zsoltár. Vígan énekelj az Úrnak te egész föld!
Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel; menjetek eléje vígassággal.
Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és nem magunk; az ő népe és az ő legelőinek juhai vagyunk.
Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét!
Mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége!"
Zsoltárok könyve 100, 1-5


Check this out on Chirbit



"És íme, hoztak hozzá egy ágyon fekvő béna embert. Jézus látta a hitüket, és azt mondta a bénának: Bízzál, fiam! Megbocsáttattak bűneid." Máté evangéliuma 9, 2

Két dolog, ami számomra nagyon meghatározó ebben a történetben: egy ágyon fekvő, kiterített, tehetetlen ember, valamint Jézus láthatatlanba látása, melynek következménye a bűnök bocsánata.
Akkor, mikor észrevesszük, mennyire tehetetlenek vagyunk, kiszolgáltatottan tévelyegtünk a világban, kiszolgáltatottságunkban is meg tudunk állni. Ez a megállás, azt tudatja velünk, hogy valaki mellettünk van, vigyáz ránk, oltalmaz minket.
Talán ezt érezhette az ágyon fekvő, béna ember is Jézus közelségében: valaki vigyázott rá!
Amikor Jézus hitet talál, akkor elkezd cselekedni az emberrel. Itt is azt teszi: beszélni kezd. Azt mondja, hogy: " Bízzál, fiam! Megbocsáttattak bűneid."
Sokszor kérdi Jézus, hogy mi a könnyebb: megbocsátani, vagy azt mondani: kelj fel, és járj?
Ugye sokszor neked is szükséged lenne egy ilyen parancsra, egy isteni parancsra, amely nemcsak szigorú utasítás, hanem erőt adó biztatás, bizalom is egyben.
Hát tudd, Isten Fia bízik tehetségedben! Te vagy az ágyon fekvő, beteg, béna ember, akit barátai visznek a Mester elé...imádságukban. Sokan imádkoznak teérted is! Most rajtad a sor: állj Jézus elé, hallgass rá és indulj el felé, majd imádkozz mindenkiért, akit ismersz - tieidért, szeretteidért, ismerőseidért... sőt, ellenségeidért is!

2016. február 6., szombat

"Amikor a túlsó partra, a gadaraiak földjére ért, két megszállott jött vele szembe, akik a sírboltokból bújtak elő, és olyan veszedelmesek voltak, hogy senki sem mert azon az úton járni." Máté evangéliuma 8, 28

Jézussal a csónak a tavon délkeleti irányban haladva a pogány Dekapolis (Tízváros) területére érkezik, Gadarába, amelynek környéke a tóig nyúló megközelíthetetlen sziklás vidék, egyetlen keskeny ösvény vezet a tótól a városba. Itt két megszállott közveszélyes magatartásával elzárta ezt az utat.
Jézus sem tudja, nem is akarja kikerülni őket. A kor démon-hite úgy tartja, hogy a felismert démon nem veszélyes, felismerőjének hatalma van fölötte. Ezért és Isten munkáinak rendjéről alkotott hamis képük alapján a démonok visszavonulásra akarják bírni Jézust. Ő azonban nem hátrál meg sehol, ahol emberek élete van válságban. Meggyógyítja a betegeket, a démonokat pedig kérésükhöz híven az ott legelésző disznókba küldi: ezeken töltik ki pusztító hajlamaikat.
Izráel Messiása mindezzel prófétai jelt mutat a pogányok földjén. Nem vállalja a közösséget a pogányok tisztátalanságával (ennek kifejeződése a disznók elpusztulása), de a pogányok közt is vállalja a közösséget az ember nyomorúságával, és ezen segít.
A hozzá tóduló gadaraiak döntés elé vannak állítva, de nem állják ki a próbát: nem két földijük gyógyulásának örülnek, hanem anyagi veszteségüket fájlalják, és arra kérik Jézust, hogy távozzék vidékükről.
Egy kérdés: ha Jézus itt járna, nálad, otthonodban, és választás elé állítana, te mit választanál, a holtak birodalmát vagy az örök kegyelmet?


2016. február 5., péntek

"De Jézus azt mondta: Kövess engem, és hagyd a halottakra, hogy eltemessék a halottaikat!" Máté evangéliuma 8, 22

Kifogást mindenre könnyű találni. Jézus egyik követője azt kérte a Mestertől, engedje meg neki, hogy eltemesse atyját, utána majd követi Őt. Válaszában Jézus olyat mond, ami szenvtelenségre vall. Mintha Jézus nem érezné a fájó körülményt, mintha nem engedne helyet a kegyeletnek.
A kegyelem olyan dolog, amely még a kegyeletet is felülírja.
A két dolog azonban nem zárja ki egymást. A Mester azt kéri tanítványától, próbálja meg az őt ért veszteséget Isten dolgainak megismerésével pótolni.
Nem érsz rá Jézust követni, mert van fontosabb dolgod? Mindennapi munkáddal tartod magad életben? Tudd meg, az Úr adja a mindennapi kenyeredet is! Gyászban vigaszt, munkához erőt, betegségedben gyógyulást, magányodban segítőtársat - mindent az Úr által kapsz.
Lehet még nem vetted észre, s te csak a magad erejére támaszkodsz - így próbálsz megfelelni az elvárásoknak, amelyeket feléd támasztanak.
Jézus tanítványai mindenüket hátrahagyták. Rá kellett jönniük, hogy mégis minden megy tovább az ő addigi munkájuk nélkül is. Csakhogy ők közben új tapasztalatokat szereztek Jézus mellett. Nem kellett sírniuk, hogy megvigasztaltassanak, szenvedniük, hogy gyógyulást szerezzenek - minden jött az Úrtól. És már tudták, hogy kihez kell fordulniuk nehézségeikkel.
Kövesd az Urat, a világ dolgait Ő igazgatja!

2016. február 4., csütörtök

"Erre a százados azt felelte: Uram, nem vagyok arra méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul a szolgám." Máté evangéliuma 8, 8

Megtörténik, hogy Isten olykor emberekre bíz bennünket, máskor embereket bíz ránk. Ez mindig nagy felelősséget ró az emberre. Ilyenkor mindig Istenre való nagy odafigyeléssel kell eljárni. Az ószövetségi igében (Ézsaiás próféta könyve 47. rész)Babilónia bot volt Isten kezében, de önállósította magát, s már nem az Úr végzését hajtotta végre. Ilyenkor Isten a botot félreteheti, el is törheti. „...irgalmatlanul bántál velük” - mondja Isten (Ézsaiás próféta könyve 47, 6). Mai igeversünkben egy százados jár közben szolgája meggyógyulása érdekében Jézusnál. Maga a tiszte azt jelzi, hogy rangos ember alattvalójáért könyörög - de úgy is értelmezhetjük a rangjából fakadó jelzőt, hogy az emberek között kevés, százból csupán egyvalaki ébred rá, hogy hol lehet a gyógyulást, a békességet megtalálni.
Az ilyen emberek valójában nemcsak a szabadulás módját találják meg, de azzal is tisztában vannak, hogy nem érdemlik meg a kegyelmet: "Uram, nem vagyok arra méltó, hogy hajlékomba jöjj!" 
Ezzel a fájdalmas felismeréssel közelítsünk mi is Jézushoz, tudván, hogy nemcsak szeretteink lelki gyógyulása, de a mi életünk is Krisztus szabadító kezében van.

2016. február 3., szerda

Imaheti szolgálat Belényesújlakon

Alapige:
"Irgalmas és könyörületes az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű. 
Jó az Úr mindenki iránt, és könyörületes minden teremtményéhez. 
Dicsér téged, Uram minden teremtményed és áldanak téged a te kegyeltjeid. 
Országodnak dicsőségéről szólnak, és a te hatalmadat beszélik. 
Hogy tudtul adják az ember fiainak az ő hatalmát, és az ő országának fényes dicsőségét."
Zsoltárok könyve 145, 8-12


















"Hallgassatok rám, ti keményszívűek, akik távol vagytok az igazságtól!" Ézsaiás próféta könyve 46, 12

Ha mondja is ránk valaki azt, hogy keményszívűek lennénk, a megbélyegzésnek még a gondolatát is elhessegetjük azonnal magunktól. De mit is jelent a keményszívűség?
Igeversünkben a próféta Izráel fiait, a nép tagjait mondja keményszívűeknek, azért, mert nem tudnak - és nem is nagyon akarnak - elszakadni a bálványistenektől. Könnyebb nekik gondjaikkal és nehézségeikkel azokhoz a kézzel csinált istenekhez fordulni, akik nem kérik számon elhibázott dolgaikat. Hiú reménnyel látják el őket, de ugyanennyire kétséggel tele a szabadítás valóságossága is. Ezzel szemben az egy, igaz Isten a szolgálatot, az életük odaszánását várja el tőlük. A próféták ennek jegyében éltek, és meg is látták azt, ami másuknak láthatatlannak tűnt: a szabadítást egyéni életükben - és minden ember szabadulásának lehetőségét a Krisztusban.
Amikor keményszívűnek mondanak bennünket, akkor ez a szó a hajthatatlan, mozdíthatatlan jelentéssel riogat. Hitünk cselédeire azt mondták régebben, hogy keménnyakú kálvinisták. Ha egyházunk félévezredes merevségét vesszük mérce alá, akkor valóban azok lennénk. Ez a keménnyakúság már-már visszásnak mutatkozik. Nem bírunk a megváltozott világ újnak tűnő kérdéseire válaszolni. Ragaszkodunk az ősi rögökhöz. Ezt azonban csak akkor tudjuk igazán használni, ha biztos fundamentumunk van. Hitvallásaink szerkesztői azt mondták, hogy bárki a Szentírás bizonyságai alapján jobbat tud tanítani, azt elfogadják és megszívlelik.
Az Isten minden élethelyzetből ki tud és ki is akar szabadítani bennünket az Ő örök dicsőségébe. Hallgassatok rám! - ez a tanácsa számunkra is. Tudakozódjuk az Isten akaratát, velünk való terveit! Ne essünk a régiek hibájába önféltésünk bűnébe, ne csináljunk magunknak házi isteneket, akik elnézik bűneinket - mert képtelenek arra, hogy valamit is cselekedjenek -, de ugyanakkor sorsunkra hagynak, veszni hagynak bennünket.
Isten félti népét, Ő féltőn szeretve néz rád is a mai napon. Figyelj az Ő tanítására!

2016. február 2., kedd

"Én vagyok az ÚR, és nincs más, rajtam kívül nincs Isten! Felöveztelek téged, bár nem ismersz." Ézsaiás próféta könyve 45, 5

Jó tudni, hogy bár mi nem is igazán ismerjük az Urat, Ő felövez minket. Hogy mit is jelent ez a felövezés? Egy teljesen profán értelmezéssel azt mondhatnánk, hogy felköti a gatyánkat. Annakidején sokszor hallottuk mi is az előttünk álló próbatételek előtt, hogy bizony fel kell kötni a madzagot, fel kell készülni a megmérettetésre. Hogy ne maradjunk magunkra, és ne szégyenüljünk meg, maga az Úr az, Aki felövez - tulajdonképpen gondot visel rólunk, hogy megmaradjunk és felemelkedjünk.
Izráel népének Ézsaiás próféta idejében ez a megmérettetés a fogság idején valósult meg. Országukat lerombolták, hitük reménységének kőfalakba vetett bizodalmát porrá zúzták, magát a népet pedig idegen országba hurcolták száműzetésbe. Hát lehet ennél súlyosabb próbatétel?
Bizonyára igen! Az, amit a magunk bőrén tapasztalunk meg. 
Életünk nehéz próbatételeiben álljon előttünk igénk biztatása: Az Úr, akin kívül nincsen más hatalom, őriz bennünket, gondot visel ránk. Bár mi még nem ismerjük Őt kellőképpen, Ő mégis vezeti életünket, hogy megállhassunk nehézségeinkkel szemben és előremenetelünk legyen a sikerekben.

2016. február 1., hétfő

Gyászjelentés: özv. Borbély Józsefné Kiss Juliánna (86)

Virrasztási ige:
"Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, a Jézusért.
Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.
Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való.
Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe;
Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk;
Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.
Mert mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben.
Azért a halál mi bennünk munkálkodik, az élet pedig ti bennetek.
Mivelhogy pedig a hitnek mi bennünk is ugyanaz a lelke van meg, amint írva van: Hittem és azért szóltam; hiszünk mi is, és azért szólunk;
Tudván, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, Jézus által minket is feltámaszt, és veletek együtt előállít.
Mert minden ti érettetek van, hogy a kegyelem sokasodva sokak által a hálaadást bőségessé tegye az Isten dicsőségére.
Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul.
Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk;
Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók."
Pál apostol Korinthusbeliekhez írt második levele 4, 5-18

"Mert vizet árasztok a szomjas földre és folyóvizeket a szárazra. Kiöntöm lelkemet utódaidra és áldásomat csemetéidre." Ézsaiás próféta könyve 44, 3

A fejezet első két versében egymást követik az Izráelre vonatkozó megtisztelő nevek. Ilyen a Jákób-Izráel, ilyen az, hogy szolgájának nevezi népét az Úr. Olyan jelzőkkel illeti a próféta által Isten a népet, mint: egyenes, derék, becsületes. 
Az előzőekben Jákób, a csaló állt előttünkb(I.Mózes 27), most Izráel, a becsületes. 
A választás, alkotás és anyaméhben formálás, továbbá a „ne félj” a papi üdvjövendölések bevezető kifejezése, bármennyire is egyénre vonatkozik eredetileg, itt a népnek szól. A nép teremtése itt is párhuzamban áll a nép megsegítésével. De most nem a hazavezetés mozzanata áll a középpontban, hanem a hazatért nép boldog élete. Isten Lelke árad rájuk. Ahogyan a folyóvíz mellett virul a növényzet, úgy növekszik a hazatért nép. Sokan csatlakoznak hozzájuk. Nem világuralmat ad népének az Isten, hanem missziót. Régi időkben szokás volt, hogy a hívek a kezükre vagy a homlokukra tetoválták isteneik nevét. E szokás nyomai a Bibliában is megtalálhatók. De nemcsak Istenhez csatlakoznak majd az emberek, hanem Isten népéhez, Jákób-Izráelhez is. Önkéntesen, folyamatosan „szaporodik a gyülekezet az üdvözülőkkel”. Aki Istenhez tartozik, Isten népéhez is hozzátartozik. 
Jó lenne, ha mi is csatlakoznánk az Ő népéhez és végeznénk a ránk bízott szolgálatot.

2016. január 31., vasárnap

Igényelni a kegyelmet - igehirdetés

Bibliaolvasás:
"És kiálta egy asszony a próféták fiainak feleségei közül Elizeushoz, és monda: A te szolgád, az én férjem meghalt; te tudod, hogy a te szolgád félte az Urat. Eljött pedig a hitelező, hogy elvigye mind a két gyermekemet, hogy néki szolgái legyenek.
Monda néki Elizeus: Mit cselekedjem veled? Mondd meg nékem, mi van a házadban? Monda az: A te szolgálóleányod házában nincs egyéb, csak egy korsó olaj.
Akkor monda: Menj el, kérj ott kinn minden te szomszédidtól üres edényeket, de ne keveset;
És menj be és zárkózzál be magad a te fiaiddal, és tölts az olajból mindenik edénybe, és a tele edényt állítsd félre.
És elment ő tőle, és bezárkózott az ő fiaival, azok hordták néki az edényeket, ő maga pedig csak töltögetett.
És mikor megtöltötte az edényeket, monda az ő fiának: Hozz ide még egy edényt. Felele az: Nincs több edény; és akkor megállott az olaj.
És elment, és elmondá ezt az Isten emberének. Az pedig monda: Menj el, add el az olajat, és fizesd ki hiteleződet; te pedig és a te fiaid éljetek a maradékából."
Királyok második könyve 4, 1-7

Check this out on Chirbit
Alapige:
"Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik."
Máté evangéliuma 7, 8

Gyászjelentés: özv. Szabó Mihályné Vágó Erzsébet (64)

Virrasztási ige:
Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által,
Aki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk; és dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében.
Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk a háborúságokban is, tudván, hogy a háborúság békességes tűrést nemz,
A békességes tűrés pedig próbatételt, a próbatétel pedig reménységet,
A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk.
Mert Krisztus, mikor még erőtelenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért.
Bizonyára igazért is alig hal meg valaki; ám a jóért talán csak meg merne halni valaki.
Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.
Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa.
Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az ő élete által minekutána megbékéltünk vele.
Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk is az Istenben a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által most a megbékélést nyertük."
Pál apostol Rómabeliekhez írt levele 5, 1-11

Check this out on Chirbit
Temetési igehirdetés:
"...a háborúság békességes tűrést nemz, A békességes tűrés pedig próbatételt, a próbatétel pedig reménységet, A reménység pedig nem szégyenít meg..."
Pál apostol Rómabeliekhez írt levele 5, 3-5

Check this out on Chirbit

"Mert aki kér, mind kap, és aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik." - Máté evangéliuma 7, 8

Mindannyian kérők, keresők és zörgetők vagyunk. Álmaink, vágyaink elérése érdekében ezek a dolgok már csak a végső fázisai küzdelmünknek. Amikor rádöbbenünk arra, hogy nem elég az akarásunk célunk elérésére, nem elég a tehetségünk, nem elég az általunk birtokolt adottságok felhasználása, akkor hajlamosak vagyunk mindent feladni.
Csakugyan fel kéne adni? Nem úgy teremtette Isten az embert, hogy ne adott volna megoldást neki.
Amikor már minden lehetőség elszállt, amikor - úgy érezzük - minden ajtó bezárult, zörgetni kell, kopogtatni, segítséget keresni, kérni.
Adja a mindenható Isten, hogy megtaláljuk azt az ajtót, amely utunk elébe megoldásképpen nyílik. Van egy ajtó, amelyet egyik énekünkben is megdalolunk: az Ajtó előtt állok és zörgetek... Ez az ajtó maga Jézus Krisztus, akit Isten a keresők számára ajándékozott. Fiában a lehetőséget, kérésünk beteljesedését adta meg.
Mikor felismerjük ezt az esélyét életünk jobbá lételének, ragadjuk meg a lehetőséget! Imádsággal, szolgálattal, önfeladással és életünk Istennek való átengedésével nyissuk meg a lehetőségünk ajtaját!

2016. január 30., szombat

"Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!" - Máté evangéliuma 7, 1

A Hegyi beszéd egyik legsokatmondóbb tanácsa hangzik el ebben az igeversben: az ítéletről.
Azt tartjuk, hogy az igaz ember tartását józan ítélőképessége adja. Mikor valaki el tudja dönteni magában, hogy mi a jó és mi a rossz, akkor nem kell másra hagyatkoznia. A beteg ember, aki gyógyulásra vágyva gyógyszert szed, vagy kórházban kezelteti magát, annak reménységében teszi azt, hogy felgyógyul. Hisz a gyógyulásban, hite pedig életbölcsességéből fakad.
Annak reményében ítélünk meg dolgokat, hogy jó döntésünk majd javunkat szolgálja. De az, hogy nem minden sikerül úgy, ahogy előzőleg elterveztük, elbizonytalaníthat bennünket igazi bölcsességünk, józan ítélőképességünk felől.
Mikor Jézus arra tanít, hogy ne ítéljünk, ő elsősorban az emberi tévedékenységre hívja fel a figyelmet. Sokunkkal megtörtént már, hogy hamarjában kellett döntenünk. Elsietett következtetéseink gyakran hibákat okoznak. Ha az ember mást sért meg, vagy ha éppen saját magát csapja be - akaratlanul is megtörténik ez - önmagának okoz kárt.
Lehet véleményünk, és kell is véleményt formálni saját magunk és a világ dolgai felől, de ismernünk kell korlátainkat is. Isten nyomatékosítja bennünk azt, hogy az igazi ítélet nem történhet haragból, vagy hirtelen felindulásból. Ő, Aki mindeneket megítél, és Aki legbölcsebb végzése szerint irányítja életünk dolgait, vigyáz arra, hogy ítélete kegyelem legyen.
Isten kegyelme vezessen bennünket is életünk során!