"Béth-Elben pedig ne prófétálj többé; mert a király szenthelye és az ország székháza ez!"
Ámos 7, 13
Ahogyan Ámos egyre inkább betölti a mérőón szerepét, amellyel az Úr bízta meg őt, úgy egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mérés eredménye, vagyis az eredménytelenség, az épületek görbe falai, az emberek elhajlásai az éppen hatalommal bíró vezetőket érintik leginkább szégyenteljesen. A kényelmetlen helyzetet, amely visszásságokat, bűnöket világít meg, az arra rendelt ügyintéző, Amáziás, Béth-El papja a lehető legegyszerűbben akarja megoldani. Samáriában székelő trón nem bírta hallani a hivatalos állásponttal szemben megfogalmazott véleményt, és Amáziás, a hivatalos pap lett az, aki az emberiesség, a lágyság, a látszólagos sajnálkozás minden körmönfont eszközével megpróbálja semlegesíteni Ámost, az Úr üzenetét pedig elnémítani.
Gondolhatnánk tényleg azt, hogy Amáziás emberséges akar lenni az ellene és az uralkodó ellen fellépő Ámossal: nem megölni akarja, csupán azt, hogy Izraelben hirdessen ítéletet. Felajánlja neki a menekülés, a kitelepedés lehetőségét: "Menj el, próféta! Fuss el a Júda földére; ott egyed kenyered és ottan prófétálj!" (12. vers).
Ámos egyetlen, jól megjegyezni érdemes felelettel válaszol. Azt mondja, hogy ő nem próféta, mégcsak nem is próféta fia (tanítvány), hanem barompásztor és vad-füge szedő. A nyáj mellől hívta el őt az Úr, és megbízta azzal a feladattal, hogy prófétáljon Izráelnek.
Ámos nem menekül. Amit az Úr feladatul adott neki, annak a szolgálatnak nem a kereset a hajtóereje. Nem oldja meg a kenyérkérdés életének hitelét, sem a menekülés, a földi biztonság. Egyedüli támasza az Isten - még ilyen hatalmasságokkal szemben is.
Jó lenne tanulni Ámostól: nem folyton menekülni kell, nem mindennapi kenyérgondjaink, vagy akár a meggazdagodás vágya kell, hogy ösztönözzön a munkára vagy a szolgálatra, hanem az az Isten, aki épp engem bízott meg azzal, hogy életemmel bizonyságtévője legyek!
Gondolhatnánk tényleg azt, hogy Amáziás emberséges akar lenni az ellene és az uralkodó ellen fellépő Ámossal: nem megölni akarja, csupán azt, hogy Izraelben hirdessen ítéletet. Felajánlja neki a menekülés, a kitelepedés lehetőségét: "Menj el, próféta! Fuss el a Júda földére; ott egyed kenyered és ottan prófétálj!" (12. vers).
Ámos egyetlen, jól megjegyezni érdemes felelettel válaszol. Azt mondja, hogy ő nem próféta, mégcsak nem is próféta fia (tanítvány), hanem barompásztor és vad-füge szedő. A nyáj mellől hívta el őt az Úr, és megbízta azzal a feladattal, hogy prófétáljon Izráelnek.
Ámos nem menekül. Amit az Úr feladatul adott neki, annak a szolgálatnak nem a kereset a hajtóereje. Nem oldja meg a kenyérkérdés életének hitelét, sem a menekülés, a földi biztonság. Egyedüli támasza az Isten - még ilyen hatalmasságokkal szemben is.
Jó lenne tanulni Ámostól: nem folyton menekülni kell, nem mindennapi kenyérgondjaink, vagy akár a meggazdagodás vágya kell, hogy ösztönözzön a munkára vagy a szolgálatra, hanem az az Isten, aki épp engem bízott meg azzal, hogy életemmel bizonyságtévője legyek!