"Mert minden nép a maga istenének nevében jár, és mi is a mi Urunk Istenünk nevében járunk örökkön örökké."
Mikeás próféta könyve 4, 5
Az igéből is az látszik, hogy valójában felépült a templom. Mi ugyan szentírási ismereteinkből tudjuk azt, hogy amit Jézus fogadott, be is teljesítette: saját életét letette, az emberiség lerombolta a templomot, s Ő újra felépítette azt, azaz, örök reménységet adott minékünk is bűneinkből való szabadulásra.
Mikeás könyve azonban attól prófécia, hogy mindezt - a bűnökből való szabadulást, Jeruzsálem újra felépülését - évszázadokkal korábban megmondta, Isten akaratából.
Ugyanúgy lehetetlennek és valótlannak tűnhetett Isten akkori népe számára ez az ígéret, mint ha napjainkban mi kapnánk ilyen reménykeltő üzeneteket.
Hova gondol ez a világ? Méghogy minden jóra változik!? Hiszen éppen az ellenkezőjét látjuk: egyre lehetetlenebbnek tűnik ez a világ. Ma már nem nagyhatalmak fenyegetnek, mint egykor Izrael és Júda népét, hanem éppen semmi kis emberek, leleplezhetetlennek tűnő akcióik során rombolnak le minden reménységet.
Szinte ugyanúgy érzünk, mint Mikeás, Ézsaiás, Hóseás és Ámos korában az emberek: szeretnénk hinni a próféciában. Hiába tudjuk, hogy Krisztusban minden beteljesedett, mi még mindig új csodákra várunk.
Pedig a lerombolt templom felépült harmadnapra - Krisztus feltámadt a halálból, legyőzte azt, hogy nekünk biztos reménységünk legyen.
Van ilyen reménységünk? Látjuk-e azt, hogy az üdvkorban élünk? Nekünk senki és semmi nem árthat már, mert nem magunkéi vagyunk, hanem a Krisztusé.
Minden nép a maga istenének nevében jár, és mi is...
Mikeás könyve azonban attól prófécia, hogy mindezt - a bűnökből való szabadulást, Jeruzsálem újra felépülését - évszázadokkal korábban megmondta, Isten akaratából.
Ugyanúgy lehetetlennek és valótlannak tűnhetett Isten akkori népe számára ez az ígéret, mint ha napjainkban mi kapnánk ilyen reménykeltő üzeneteket.
Hova gondol ez a világ? Méghogy minden jóra változik!? Hiszen éppen az ellenkezőjét látjuk: egyre lehetetlenebbnek tűnik ez a világ. Ma már nem nagyhatalmak fenyegetnek, mint egykor Izrael és Júda népét, hanem éppen semmi kis emberek, leleplezhetetlennek tűnő akcióik során rombolnak le minden reménységet.
Szinte ugyanúgy érzünk, mint Mikeás, Ézsaiás, Hóseás és Ámos korában az emberek: szeretnénk hinni a próféciában. Hiába tudjuk, hogy Krisztusban minden beteljesedett, mi még mindig új csodákra várunk.
Pedig a lerombolt templom felépült harmadnapra - Krisztus feltámadt a halálból, legyőzte azt, hogy nekünk biztos reménységünk legyen.
Van ilyen reménységünk? Látjuk-e azt, hogy az üdvkorban élünk? Nekünk senki és semmi nem árthat már, mert nem magunkéi vagyunk, hanem a Krisztusé.
Minden nép a maga istenének nevében jár, és mi is...