"Jaj nékem, mert olyanná lettem, mint a letakarított mező, mint a megszedett szőlő: egy enni való gerezd sem maradott; pedig zsengére vágyott a lelkem!"
Mikeás próféta könyve 7, 1
Időnként néha magamba nézek, gondolom mások is művelnek ilyet. Amikor őszintén megvizsgálja magát az ember, megrémül a látványtól: látja, mivé lett azon az úton, amelyen mindig is járni akart.
Hasonlóan kiáltottam fel - persze én a magam belső hangján -, mint a próféta ama felismerés után. Nem vagyok abban biztos, hogy ő maga nyomorúsága miatt jajgatott csupán - lehetségesebbnek tartom, hogy saját életével együtt közösségének reménytelenségén is szánakozott.
Olyanná lett az élet, mint a letarolt mező, vagy a megszedett szőlő - a prófétai hasonlat szerint. Hallottam arról, hogy milyen keserves annak, aki tarlózni jár. Az ilyen ember, miután leszedték a termést, megy keresni és összeszedni az elejtett maradékot.
Közös jellemzője korunknak és a próféta idejének, hogy ez a tarlózás az aratás, vagy a szüret előtt megtörtént. Abban az időben is, és manapság is az jellemző ránk, emberekre, hogy minél hamarabb - sőt ha lehet, még a munka előtt vegyük el a fizetséget. De nemcsak az emberi munkára és az anyagiakra kell gondolnunk ebben a vonatkozásban, hanem teljesen mindenre, ami életünkkel kapcsolatos. Mindent, még az életünket is hajlamosak vagyunk jutalomnak felfogni, és nem lehetőségnek az Istennel való találkozásra.
A próféta szinte sírva látja, mikor magára és népére néz, hogy egy enni való gerezd sem maradt az emberi becsületből, istenképűségből.
Lehet - ha magunkba és közösségünkbe nézünk őszintén - mi is ezt láthatjuk. Mit tehetünk ebben a helyzetben? Ismerjük fel, hogy az életünk nem érdem, hanem esély arra, hogy az Ő gyermekei lehessünk!
Hasonlóan kiáltottam fel - persze én a magam belső hangján -, mint a próféta ama felismerés után. Nem vagyok abban biztos, hogy ő maga nyomorúsága miatt jajgatott csupán - lehetségesebbnek tartom, hogy saját életével együtt közösségének reménytelenségén is szánakozott.
Olyanná lett az élet, mint a letarolt mező, vagy a megszedett szőlő - a prófétai hasonlat szerint. Hallottam arról, hogy milyen keserves annak, aki tarlózni jár. Az ilyen ember, miután leszedték a termést, megy keresni és összeszedni az elejtett maradékot.
Közös jellemzője korunknak és a próféta idejének, hogy ez a tarlózás az aratás, vagy a szüret előtt megtörtént. Abban az időben is, és manapság is az jellemző ránk, emberekre, hogy minél hamarabb - sőt ha lehet, még a munka előtt vegyük el a fizetséget. De nemcsak az emberi munkára és az anyagiakra kell gondolnunk ebben a vonatkozásban, hanem teljesen mindenre, ami életünkkel kapcsolatos. Mindent, még az életünket is hajlamosak vagyunk jutalomnak felfogni, és nem lehetőségnek az Istennel való találkozásra.
A próféta szinte sírva látja, mikor magára és népére néz, hogy egy enni való gerezd sem maradt az emberi becsületből, istenképűségből.
Lehet - ha magunkba és közösségünkbe nézünk őszintén - mi is ezt láthatjuk. Mit tehetünk ebben a helyzetben? Ismerjük fel, hogy az életünk nem érdem, hanem esély arra, hogy az Ő gyermekei lehessünk!