"Igen megharagudott az Úr a ti atyáitokra."
Zakariás próféta könyve 1, 2
Zakariás próféta a babiloni fogságból hazatért júdaiak prófétája volt. Könyvének kezdésében látható, hogy kortársa volt Haggeus prófétának, bár valamivel később lépett fel nála. Mindketten buzdítottak a jeruzsálemi templom újjáépítésére, és többször említik a fogságból hazatért nép világi és vallási vezetőit: Zorobábel helytartót és Jósua főpapot.
A prófécia elején Istentől való elhívatásáról beszámolva egy történeti visszapillantást vet a múltba. Emlékeztet a korábbi próféták megtérésre hívására, amely azonban akkor süket fülekre talált. Pedig már Jeremiás elhívatási látomásában kifejeződött az a bizonyosság, hogy Istennek gondja van rá, hogy beteljesítse igéjét . Jövendölései szóról szóra be is teljesedtek, amikor Kr. e. 587-ben Júda megsemmisült, lakossága nagyrészt fogságba került, a templom rommá lett, mert – mint Zakariás mondja a 2. v.-ben – Isten igen megharagudott népére.
Ezután nagy idő telt el, kihalt egy generáció ítéletmondó prófétáival és a megítéltekkel együtt. Egyedül Isten igéje marad örök és állandó, sőt mindig aktuális. Ezért hangoztatja Zakariás is a megunhatatlan „térjetek meg!” felhívást, bekapcsolódva abba a sorba, amelynek folytatója lesz majd Keresztelő János és maga Jézus is.
Zakariás megtérésre hívása – bármilyen prózai szövegben hangzik is el – nem volt sablonos szólam, hanem az ő korában is szükséges lelki követelmény.
Felhívásához hozzáfűzi: Ha megtértek, Isten is hozzátok tér, kegyelemmel fordul felétek! (3. vers) E „kölcsönös megtérés” az újszövetségi igét idézi: „Közeledjetek az Istenhez, és Ő is közeledni fog hozzátok!” (Jak 4:8).