2015. október 19., hétfő

De könyörgött Joákház az Úrnak, és meghallgatá őt az Úr; mert megtekintette az Izráel nyomorúságát, hogy mikép nyomorgatja őket Siria királya.
2 Királyok 13, 4

Ha elolvassuk ennek a bibliai résznek az első verseit is, akkor a bűnbánat és kegyelem útját fedezhetjük fel benne: királlyá lett - gonoszul cselekedett - felgerjedt az Úr haragja ellene - de könyörgött az Úrnak - Isten meghallgatta szavát.
Ugyanez a folyamat játszódik le a mi Istennel való kapcsolatunkban is sokszor: az Isten nagyra méltat bennünket, mi visszaélünk az Ő jóságával, megmutatja hatalmát, s mi bűnbánó lélekkel be kell ismerjük, hogy mindenünk, amink van, az Ő kegyelmi ajándéka.
Csakhogy ez nem ilyen egyszerű, az embert a környezete, a világszemlélete és a világiasság szeretete folyton kiskapuk megnyitására ösztönzi. Pontosan úgy, mint a bibliai történetben szereplő Joákházt, az Izráel királyát. Hiába mutatta meg az Úr szabadítását szíria királyával szemben, a bálványok, az idegen és értelmetlen istenséget kultusza megmaradt Izráelben.
Joákház bűnbánata és könyörgése, illetve annak komolytalansága késztessen bennünket is arra, hogy Istennel való kapcsolatunkban megtaláljuk az őszinteséget.
Imádkozzunk szívünkből kegyelemért és elég erőért az élet küzdelmeihez! Isten megtalálja a módját, hogy fohászunk eredményt hozzon.