2015. október 27., kedd

Meghívó Kegye János, budapesti pánsípművész jótékonysági koncertjére



Tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önt és szeretteit a 2015. október 29.-én, a csütörtökön délután 16 órától a Vadászi Református Templomban kezdődő jótékonysági koncertre.
Kegye János, budapesti pánsípművész a Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes által fémjelzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány támogatásával érkezik hozzánk ezen a napon, hogy délelőtt az Alapítvány által támogatott Napköziben a gyermekekkel foglalkozzon, délután pedig a templomban az érdeklődők számára művészetéből koncertet mutasson be.
A hírneves művész vállalta azt, hogy koncertje teljes bevételét jótékonysági célokra adományozza, így ez az összeg a vadászi gyermekeknek fenntartott napközi működési költségeihez járul hozzá.
A perselyes vagy személyes adományozáson túl a koncertet követően lehetőség lesz arra is, hogy a gyermekek által készített emléktárgyakból is vásároljanak.
Köszönjük támogatásukat és megtisztelő jelenlétüket!