2015. október 26., hétfő

"Menj vissza és mondd meg Ezékiásnak, az én népem fejedelmének: Azt mondja az Úr, Dávidnak, a te atyádnak Istene: Meghallgattam a te imádságodat, láttam a te könyhullatásidat, ímé én meggyógyítlak téged, harmadnapra felmégy az Úr házába..."
II. Királyok könyve 20, 5

Sokan vannak az emberek közül, akik úgy gondolják, hogy jó lenne tudni a jövendőt. Ha valaki előre elolvashatná a következő heti újságot, ha előre tudnánk azt, ami történhet velünk, akkor sokmindenre rá tudnánk készülni. Némelyek úgy gondolkoznak efelől, hogy akár meg is gazdagodhatnának belőle, ha előre tudnák a lottó számait.
Vajon tényleg jó előre tudni dolgokat? Egyszer láttam egy filmet, mely arról szólt, hogy egy férfi kezdett előre látni dolgokat - szeretteivel kapcsolatban. Nyomasztó érzése lett, mert tudta, hogy egyedül ő képes befolyásolni a történéseket. De az ő keze is sokszor meg lett kötve, csak szemlélője lehetett annak, ahogy minden látomása beteljesedik.
A mai igeversünkben arról értesülünk, hogy Ezékiás király, Isten népének fejedelme Istenbe vetett erős bizodalmával így meg tudta változtatni sorsát, vagyis halála idejét. Az történt ugyanis, hogy egyszer az Úr elküldte prófétáját a királyhoz azzal az üzenettel, hogy készüljön a halálra.
Hirtelen a király a - nem is olyan távolinak tűnő - jövőbe tekinthetett. Nyomasztó érzés lehetett számára, hogy hagyatékoznia, végrendelkeznie kell. Jön a halál, jön a vég!
Belegondolni is szörnyű, hogy mi mit tennénk ebben a helyzetben.
Ezékiás imádkozott, fal fele fordult, és kérte Istent, hogy emlékezzen meg az életéről.
Az imádságnak és a könnyhullatásnak az eredményeként Isten még tizenöt esztendei földi életnek a kegyelmét adta a királynak. A kegyelemnek a jele pedig az lesz, hogy a király felgyógyulván betegségéből, harmadnapra az Úr házába megy fel.
Gondoltál már abba, hogy milyen kegyelmes veled is az Isten? Hányszor kelhetsz fel ágyadból, munkáddal mennyiszer áldhatod és dicsérheted az Urat?
Tedd ezt ma is, s az Isten az Ő kegyelmének gazdag áldásával áraszt el!