"Ő pedig kiment a forráshoz, és bele veté a sót, és monda: Ezt mondja az Úr: Meggyógyítottam e vizeket; nem származik ezután azokból halál és idétlen termés."
II. Királyok 2, 21
Elizeus, az egykori prófétapalánta lép Thesbités Illés helyére. Mesteréhez való ragaszkodása eredményeképpen Illés palástjával megnyeri lelkének erejét is: csodadolgokat vihet véghez.
Elizeus a Jordántól azon az úton tért vissza, amelyen Illéssel együtt odamentek. Az ásatások bizonysága szerint a régi Jerikó északnyugatra feküdt a maitól. Ott ered az a forrás, amelyet a történet említ. Ma Szultán-forrásnak hívják. A város lakói sokat szenvedtek a forrás rossz és egészségtelen vize miatt, mert halált, magtalanságot és hibás szüléseket okozott embereknél és állatoknál egyaránt. A növények is terméketlenek lettek a forrás vizétől. A vidék vízszegény helyzetéből érthető, hogy Jerikó férfiai Elizeusnak elpanaszolták bajukat. Elizeus készségesen vállalja megsegítésüket. Korának és az elbeszélő gondolkozásának megfelelően szóhoz jutnak a bizonyságtételben mágikusnak látszó elemek is.
Az új, még más célra nem használt tálat megkövetelte a csodát tévő Isten előtt való hódolat. A természet elemei közül sót kér, mert annak a közfelfogás szerint is ízesítő, romlástól óvó hatása van (Jézus a Hegyi Beszédben kéri az övéitől, hogy legyenek e világ sói - lásd Mt. 5, 13).
Történhetett volna ez a csoda e külső cselekmények nélkül is, egyedül az Úr szavára, de a szimbólumokhoz szokott nép hitének így adott Elizeus látható segítséget és támaszt. Még a látszatát is el akarja kerülni, hogy néki, vagy a sónak tulajdonítsák a víz meggyógyítását, ezért hirdeti az Úr szavát: „Én egészségessé tettem ezt a vizet és nem származik abból halál és magtalanság.” Tartós lehetett a víz meggyógyulása, mert az elbeszélő korában is így ismerték – ezt mutatja a „mind a mai napig” kifejezés.
Poshadt világunkban ma is nagy szükség van arra, hogy valaki új színt, Úrnak tetsző illatot vigyen be életünkbe. Isten mai tanítványát, gyermekét akarja erre a világot felpezsdítő szolgálatra elküldeni. Téged!
Elizeus a Jordántól azon az úton tért vissza, amelyen Illéssel együtt odamentek. Az ásatások bizonysága szerint a régi Jerikó északnyugatra feküdt a maitól. Ott ered az a forrás, amelyet a történet említ. Ma Szultán-forrásnak hívják. A város lakói sokat szenvedtek a forrás rossz és egészségtelen vize miatt, mert halált, magtalanságot és hibás szüléseket okozott embereknél és állatoknál egyaránt. A növények is terméketlenek lettek a forrás vizétől. A vidék vízszegény helyzetéből érthető, hogy Jerikó férfiai Elizeusnak elpanaszolták bajukat. Elizeus készségesen vállalja megsegítésüket. Korának és az elbeszélő gondolkozásának megfelelően szóhoz jutnak a bizonyságtételben mágikusnak látszó elemek is.
Az új, még más célra nem használt tálat megkövetelte a csodát tévő Isten előtt való hódolat. A természet elemei közül sót kér, mert annak a közfelfogás szerint is ízesítő, romlástól óvó hatása van (Jézus a Hegyi Beszédben kéri az övéitől, hogy legyenek e világ sói - lásd Mt. 5, 13).
Történhetett volna ez a csoda e külső cselekmények nélkül is, egyedül az Úr szavára, de a szimbólumokhoz szokott nép hitének így adott Elizeus látható segítséget és támaszt. Még a látszatát is el akarja kerülni, hogy néki, vagy a sónak tulajdonítsák a víz meggyógyítását, ezért hirdeti az Úr szavát: „Én egészségessé tettem ezt a vizet és nem származik abból halál és magtalanság.” Tartós lehetett a víz meggyógyulása, mert az elbeszélő korában is így ismerték – ezt mutatja a „mind a mai napig” kifejezés.
Poshadt világunkban ma is nagy szükség van arra, hogy valaki új színt, Úrnak tetsző illatot vigyen be életünkbe. Isten mai tanítványát, gyermekét akarja erre a világot felpezsdítő szolgálatra elküldeni. Téged!