"A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök!"
Ézsaiás próféta könyve 9, 2
Ha megnézzük életkörülményeinket, nem fogjuk azt mondani, hogy nem lehetne jobb. Folyton többre vágyunk, el tudnánk képzelni a jobbat. S mindig úgy érezzük, hogy homályban vagyunk, sötétségben.
Igeversünk éppen arról az emberről és arról a közösségről szól, aki azt érzi, hogy sötétségben él. Kiszámíthatatlan és bizonytalan életterünk teszi sötétté világunkat.
A teremtés történetében egyszer már le van írva, miképpen teremtette meg az Isten a világosságot, s miképpen választotta el a sötétségtől. Az alkotó erőnek a kiteljesedése volt az. Valami körvonalazódni látszott a teremtésben: a mi csodálatos világunk, s benne a teremtés koronájaként az ember.
Ahol fény van, világosság - legalábbis itt a földön - ott az árnyékot is észrevesszük. Baj az, ha egy ember életében több az árnyék, a sötétség, mint a fény.
Árnyék ott van, ahol kudarc, sikertelenség, reménytelenség és bűn honol. Ki szeretne ilyen körülmények között élni? Bizonyára, akik így élnek, azok se szeretik ezt az állapotot. De nem tudnak szabadulni a béklyótól. Lenne lehetőség a szabadulásra, de nem merik, félnek a vakító fénytől, attól, hogy a világosságban látszani fog bűnük, sikertelenségük, szegénységük.
Isten fényt ragyogtat fel a sötétségben, a halál árnyékában járó nép felett. Ez a fény világosságot jelent, szabadítást. Meg kell értenünk, hogy Isten nem megvakítani akar bennünket, nem elpusztítani a világosság és értelem által, hanem megszabadítani bűneinkből.
Fény ragyog fel életünk felett - nemcsak karácsonykor, vagy vasárnaponként -, mikor azért megyünk templomba, hogy lássuk a világ világosságát, hanem minden nap, mert Isten esélyt ad arra, hogy életed is fénylőn fényes élet legyen!
Igeversünk éppen arról az emberről és arról a közösségről szól, aki azt érzi, hogy sötétségben él. Kiszámíthatatlan és bizonytalan életterünk teszi sötétté világunkat.
A teremtés történetében egyszer már le van írva, miképpen teremtette meg az Isten a világosságot, s miképpen választotta el a sötétségtől. Az alkotó erőnek a kiteljesedése volt az. Valami körvonalazódni látszott a teremtésben: a mi csodálatos világunk, s benne a teremtés koronájaként az ember.
Ahol fény van, világosság - legalábbis itt a földön - ott az árnyékot is észrevesszük. Baj az, ha egy ember életében több az árnyék, a sötétség, mint a fény.
Árnyék ott van, ahol kudarc, sikertelenség, reménytelenség és bűn honol. Ki szeretne ilyen körülmények között élni? Bizonyára, akik így élnek, azok se szeretik ezt az állapotot. De nem tudnak szabadulni a béklyótól. Lenne lehetőség a szabadulásra, de nem merik, félnek a vakító fénytől, attól, hogy a világosságban látszani fog bűnük, sikertelenségük, szegénységük.
Isten fényt ragyogtat fel a sötétségben, a halál árnyékában járó nép felett. Ez a fény világosságot jelent, szabadítást. Meg kell értenünk, hogy Isten nem megvakítani akar bennünket, nem elpusztítani a világosság és értelem által, hanem megszabadítani bűneinkből.
Fény ragyog fel életünk felett - nemcsak karácsonykor, vagy vasárnaponként -, mikor azért megyünk templomba, hogy lássuk a világ világosságát, hanem minden nap, mert Isten esélyt ad arra, hogy életed is fénylőn fényes élet legyen!