"És lészen, hogy aki Sionban meghagyatik, és Jeruzsálemben megmarad, szentnek mondatik, minden, valaki Jeruzsálemben az élők közé beiratott."
Ézsaiás próféta könyve 4, 2
A mi életterünk egy múló világ. Minden, ami körülöttünk van, mulandóságra van ítélve. Az értékét valaminek az szabja meg, hogy mennyi az élettartama. De jól tudjuk azt, hogy a szavatossági idő vége felé járva már érezhetjük mindenen az idő vasfogát.
A Sion, Jeruzsálem a szavatossági időben áll. Amikor minden romlik, jól esik tudni azt, hogy van, aki garanciát vállal. Ha idős korunkra gondolunk, betegségtől félünk, szeretnénk, ha lenne valaki, aki oda sietne gondunkat viselni.
Jeruzsálem és Izráel társadalma ilyen beteg volt abban az időben. De Adyt idézve tiszta szívvel mondhatjuk, hogy most is beteg a világ, nagy beteg. Szükségünk van arra, hogy valaki gyógyítson.
Igénkben a sors szelektál: nem a legkiválóbb, nem a legerősebb, nem az arra legérdemesebb, de valami megmarad a pusztulás után. Valami megmarad, és immár szentnek mondatik. Aki hű marad Istenhez, azt megtartja az Úr.
Többé már nem is erőre, magabiztosságra van szükség, hanem egyedül az Istenbe kapaszkodó szentségre és engedelmességére. A többi mind az Úr tette, aki „ékes és dicső sarjat támaszt” a romok között.
Vigyázzunk, hogy a mai napon is az Úr irányítsa minden lépésünket!