"Az angyal felele, és mondá nékem: Ezek az égnek négy szele, jőnek az egész föld Ura mellett való szolgálatukból."
Zakariás próféta könyve 6, 5
A próféta által megrajzolt látomásnál először a színhely a szembetűnő: két érchegy áll egymás mellett, olyan látványt keltve, mintha azok egy városkapu két oldalát biztosító bástyák lennének. Mintha a menny kapuját szemlélteti, ahonnan naponta égi útjára indult kocsiján a Nap. A látomást átélő próféta ismét a menny kapujában találja magát, ahol bepillantást nyerhet Isten szándékaiba. A két hegy közül négy – ókori ábrázolásokból jól ismert – könnyű kétkerekű harci kocsi jön ki, különböző színű lovak vannak eléjük fogva.
A magyarázó angyal szerint a különböző színű lovak által húzott kocsik a világ négy tája felé indulnak, hogy (mindegyik a maga körzetében) bejárják a földet. Ez a „világ négy tája” kifejezés egyébként azért nevezetes, mert a héber szóhasználat szerint annak felel meg, hogy „a világ négy szele”, ahol a „szél” héberül ugyanaz a rúah szó, amely más összefüggésben Isten „Lelkét” is jelenti.
A legfontosabb kérdés az, hogy mit vagy kit szállítanak a kocsik. A 8. versből kitűnik, hogy Isten Lelkét viszik valamilyen céllal. E cél értelmezésében a Szeptuaginta a Lélek szó alatt „harag”-ot gondol, eszerint a harci kocsik Isten haragját, ítéletét viszik, elsősorban „észak földjére”, amely tudvalevőleg Babilóniát jelenti. Még a „lecsillapították Lelkemet (= haragomat)” értelmezés sem tompít sokat ennek a kifejezésnek az erősségén, mert ez is azt jelentheti, hogy csak a Babilonra kimért ítélet után nyugszik meg Isten.
Valószínűbb, hogy a látomás nem ilyen ítéletes tartalmú. Úgy is értelmezhetjük e szöveget, hogy Isten Lelke megnyugszik valakin, rászáll valakire, hogy betöltse erővel, lelki ajándékokkal. A jelkép-kocsikon Isten Lelke megy, hogy felkeresse a világ minden tájára szétszóródott népét.
Amikor mindenhonnan az ítélet és a hanyatlás szele csap meg minket, tudnunk kell, hogy Isten nem azért küldi ki Lelke hitet gerjesztő erejének szeleit felénk, hogy bennünket elpusztítson, hanem Ő azt akarja, hogy megmaradjunk.
Adventi várakozásunkban sokszor érezzük magunkat a menny kapujában: látjuk-e, hogy minden fuvallat értünk történik?
A magyarázó angyal szerint a különböző színű lovak által húzott kocsik a világ négy tája felé indulnak, hogy (mindegyik a maga körzetében) bejárják a földet. Ez a „világ négy tája” kifejezés egyébként azért nevezetes, mert a héber szóhasználat szerint annak felel meg, hogy „a világ négy szele”, ahol a „szél” héberül ugyanaz a rúah szó, amely más összefüggésben Isten „Lelkét” is jelenti.
A legfontosabb kérdés az, hogy mit vagy kit szállítanak a kocsik. A 8. versből kitűnik, hogy Isten Lelkét viszik valamilyen céllal. E cél értelmezésében a Szeptuaginta a Lélek szó alatt „harag”-ot gondol, eszerint a harci kocsik Isten haragját, ítéletét viszik, elsősorban „észak földjére”, amely tudvalevőleg Babilóniát jelenti. Még a „lecsillapították Lelkemet (= haragomat)” értelmezés sem tompít sokat ennek a kifejezésnek az erősségén, mert ez is azt jelentheti, hogy csak a Babilonra kimért ítélet után nyugszik meg Isten.
Valószínűbb, hogy a látomás nem ilyen ítéletes tartalmú. Úgy is értelmezhetjük e szöveget, hogy Isten Lelke megnyugszik valakin, rászáll valakire, hogy betöltse erővel, lelki ajándékokkal. A jelkép-kocsikon Isten Lelke megy, hogy felkeresse a világ minden tájára szétszóródott népét.
Amikor mindenhonnan az ítélet és a hanyatlás szele csap meg minket, tudnunk kell, hogy Isten nem azért küldi ki Lelke hitet gerjesztő erejének szeleit felénk, hogy bennünket elpusztítson, hanem Ő azt akarja, hogy megmaradjunk.
Adventi várakozásunkban sokszor érezzük magunkat a menny kapujában: látjuk-e, hogy minden fuvallat értünk történik?