"Azon a napon kútfő fakad a Dávid házának és Jeruzsálem lakosainak a bűn és tisztátalanság ellen."
Zakariás próféta könyve 13, 1
Adventi várakozásunk Jézus Krisztus visszajövetelére tekint, arra az üdvtörténeti eseményre, melyben e világ igazi Ura megítéli majd az embereket. Sokan apokaliptikus jelzővel illetik ezt a napot, ami azt jelenti, hogy ez a nap egy végítélet szerű, mindent elpusztító katasztrófa lenne.
Sokszor hallottunk már híradást katasztrófákról: földrengések, közlekedési tömegbalesetek, terrorcselekmények áldozatairól tudósít bennünket a legtöbb beszámoló. Ha megpróbáljuk ezeket az eseményeket végigkövetni, azt látjuk, hogy bár a katasztrófa véget ér egyszer, de annak következményeit nem lehet semmissé tenni. A sebek, az áldozatok, az érintettek könnyei enyhülnek, de soha nem fognak megszűnni. A félelem, a rettegés pedig örökre bennünk marad.
Ilyen végítélet-napot várunk mi adventkor ünnepelve? Az a nap - jól tudjuk - mindenki számára személyes érvényű lesz. Mindenki át fogja élni. Lesz egy végső, minden bűnt elpusztító, megtisztító ítélet, amely elől senki sem rejtőzhet el.
Adventi várakozásunk ünnepélyességét mégis hitvallásunk bizonyságtételének szép kijelentése kell adja. Aki ünnepelve él adventben, az fölemelt fővel várja az Urat az égből ítélő bírájául (HK 52).
Az ilyen Krisztus várakozásában élő ember számára nem pusztítás, hanem megtisztítás és az örök élet kezdete az a nap.
Mai igeversünk azt mondja, hogy azon a napon kútfő, azaz forrás fakad, melynek vize lemossa a bűn és tisztátalanság minden szennyét rólunk.
Imádkozzunk egy régi kedves énekünk soraival, hogy ez a gazdag forrás, Isten kegyelmének kiapadhatatlan kútfője minket is elérjen:
"Fehérré! Uram a forrás Te vagy.
Békét és nyugalmat lelkembe adj!
Áldásod nem apad, gazdag folyó;
Mossál meg, s tégy fehérré, mint a hó!"
Sokszor hallottunk már híradást katasztrófákról: földrengések, közlekedési tömegbalesetek, terrorcselekmények áldozatairól tudósít bennünket a legtöbb beszámoló. Ha megpróbáljuk ezeket az eseményeket végigkövetni, azt látjuk, hogy bár a katasztrófa véget ér egyszer, de annak következményeit nem lehet semmissé tenni. A sebek, az áldozatok, az érintettek könnyei enyhülnek, de soha nem fognak megszűnni. A félelem, a rettegés pedig örökre bennünk marad.
Ilyen végítélet-napot várunk mi adventkor ünnepelve? Az a nap - jól tudjuk - mindenki számára személyes érvényű lesz. Mindenki át fogja élni. Lesz egy végső, minden bűnt elpusztító, megtisztító ítélet, amely elől senki sem rejtőzhet el.
Adventi várakozásunk ünnepélyességét mégis hitvallásunk bizonyságtételének szép kijelentése kell adja. Aki ünnepelve él adventben, az fölemelt fővel várja az Urat az égből ítélő bírájául (HK 52).
Az ilyen Krisztus várakozásában élő ember számára nem pusztítás, hanem megtisztítás és az örök élet kezdete az a nap.
Mai igeversünk azt mondja, hogy azon a napon kútfő, azaz forrás fakad, melynek vize lemossa a bűn és tisztátalanság minden szennyét rólunk.
Imádkozzunk egy régi kedves énekünk soraival, hogy ez a gazdag forrás, Isten kegyelmének kiapadhatatlan kútfője minket is elérjen:
"Fehérré! Uram a forrás Te vagy.
Békét és nyugalmat lelkembe adj!
Áldásod nem apad, gazdag folyó;
Mossál meg, s tégy fehérré, mint a hó!"