"Jaj Assiriának, haragom botjának, mert pálca az ő kezében az én búsulásom!"
Ézsaiás próféta könyve 10, 5
A tizedik fejezet próféciája - néhány vers kivételével - Ézsaiás működésének a késői idejéből, a 717. és 701. közötti évekből való. Az ötödik vers vége önálló mondatként is érthető: „Az ő kezükre (bíztam) kárhoztatásomat.”
Az az Istentől eltávozott nép, amely ellen Asszíriát küldi az Isten, Izráel. Asszíriának az a bűne, hogy nem elégszik meg azzal a szereppel, amit Isten bízott rá. Felfuvalkodik és maga akar nagy lenni. Helytartói és hadvezérei nagyobbak, mint egy-egy kis nép királya. A városokat sorra hódítja meg Izráelben - Isten haragjának a botja, népe nevelése betölti szerepét.
A katonai és politikai sikerekkel párhuzamosan a vallási hódítás is megtörténik: meghódolnak az „istenkék” is. Éppen itt van Asszíria végzetes bűne és tévedése: egy sorba állítja az igaz Istent a bálványokkal. Ez az, amit Isten nem tűr el. Ő őrködik azon, hogy a fák ne nőjenek az égig.
Az Isten bennünket is felhasznál eszközként haragjának és búsulásának, vagy éppen örömének és békéjének közvetítésére. Nap mint nap megteszi ezt velünk. Ami velünk történik, az kegyelmének és szeretetének kiáradása. Vigyázzunk, ismerjük fel, hogy Ő az egyetlen, igaz Isten, aki formál, alakít, csiszol bennünket, míg végre valósággá lesz rajtunk kegyelme: szolgáljunk néki alázattal!