"Szólj az ország minden népének és a papoknak, mondván: Mikor bőjtöltetek és gyászoltatok az ötödik és hetedik hónapban, és pedig hetven esztendeig: avagy bőjtölvén, nékem bőjtöltetek-é?"
Zakariás próféta könyve 7, 5
Emberek küldetnek a zakariási tudósítás szerint, hogy érdeklődjenek: helyes dolog-e úgy böjtölni, ahogy már évtizedek óta gyakorlat az.
Az ünnephez közeledve mi is azt láthatjuk, hogy ünnepeink mind egy kaptafára mennek. Azt is mondhatnánk, hogy ünnepeinket megelőzi egy adventi időszak, melyben felkészülünk arra az ünnepélyes pillanatra (takarítunk, bevásárolunk, asztalt terítünk, meleget csinálunk, fénybe öltöztetjük környezetünket). S ez az ünnepélyes pillanat, tényleg csak egy pillanatig tart. És már minden a múlté.
Láttam egyszer egy filmet, melyben egy nyugdíjas házaspár arra készült, hogy egy növényük - féltve gondozott kertük dísze - kivirágozzon. A virázgzás csak néhány percig tartott, s egyszer történt meg egy évszázadban. Életük eme jelentős eseményére meghívták barátaikat, rokonaikat - mindenkit, akik fontos szerepet töltöttek be életükbe. Nagy ünnepséget szerveztek erre a jelentős alkalomra - melyet életük legjelentősebb eseményének gondoltak. S hirtelen semmivé lett az egész egy óvatlan pillanattól, a véletlentől, melyet egy pillanatnyi figyelemvesztés okozott.
Ha a várakozás ilyen csalódással párosul, akkor talán joggal érezhetjük, hogy elpazarolt idő volt az egész. Az idős házaspár egész élete, küzdelme, készülődése e jelentős eseményre.
Hogy mi is várunk most adventben valamit? Igaz.
Mit tud a próféta mondani az Úr által a hiányokat felhánytorgató kérdezőknek: "mikor bőjtöltetek és gyászoltatok ... nékem bőjtöltetek-é?".
Nekünk a kérdés most eképp hangzana: Adventben az Urat várjuk? Karácsonykor életünk megváltója költözik szívünkbe?
Az ünnephez közeledve mi is azt láthatjuk, hogy ünnepeink mind egy kaptafára mennek. Azt is mondhatnánk, hogy ünnepeinket megelőzi egy adventi időszak, melyben felkészülünk arra az ünnepélyes pillanatra (takarítunk, bevásárolunk, asztalt terítünk, meleget csinálunk, fénybe öltöztetjük környezetünket). S ez az ünnepélyes pillanat, tényleg csak egy pillanatig tart. És már minden a múlté.
Láttam egyszer egy filmet, melyben egy nyugdíjas házaspár arra készült, hogy egy növényük - féltve gondozott kertük dísze - kivirágozzon. A virázgzás csak néhány percig tartott, s egyszer történt meg egy évszázadban. Életük eme jelentős eseményére meghívták barátaikat, rokonaikat - mindenkit, akik fontos szerepet töltöttek be életükbe. Nagy ünnepséget szerveztek erre a jelentős alkalomra - melyet életük legjelentősebb eseményének gondoltak. S hirtelen semmivé lett az egész egy óvatlan pillanattól, a véletlentől, melyet egy pillanatnyi figyelemvesztés okozott.
Ha a várakozás ilyen csalódással párosul, akkor talán joggal érezhetjük, hogy elpazarolt idő volt az egész. Az idős házaspár egész élete, küzdelme, készülődése e jelentős eseményre.
Hogy mi is várunk most adventben valamit? Igaz.
Mit tud a próféta mondani az Úr által a hiányokat felhánytorgató kérdezőknek: "mikor bőjtöltetek és gyászoltatok ... nékem bőjtöltetek-é?".
Nekünk a kérdés most eképp hangzana: Adventben az Urat várjuk? Karácsonykor életünk megváltója költözik szívünkbe?