Mint egy emlékoszlop, úgy áll előttünk ez az igevers a Kr.e. ötödik századból. A történelemből ismerünk még emlékoszlopokat, melyeket híres-neves uralkodók egy-egy csata, vagy rendelet megörökítése céljából hagyott hátra az utókornak. Sokezeréves távlatból vizsgálva ezeket azonban rá kell jönnünk, hogy értelmezésükhöz az egyiptomi hieroglifák vagy az azték róvásjelek világában kell járatosnak lennünk.
Nabukodonozor vallomása azonban a Szentírásban a maga tiszta egyszerűségében áll előttünk.
Sok tapasztalattal és életbölcsességgel betelve ez az uralkodó egy olyan kijelentésben hagyta hátra felismerését, melyet akkor népének vallott meg, s az Úr Isten számunkra Dániel könyve által örökített meg. "...én, Nabukodonozor, az égre emeltem szememet, és ...áldottam a Felségest, dicsértem és dicsőítettem az örökké Élőt, akinek hatalma örökkévaló hatalom, és országa megmarad nemzedékről nemzedékre."
Aki egykor önnön érdekei áltat vezéreltetett, saját boldogulását, szabadságát mások leigázása által hitte biztosítottnak, azáltal, hogy felülkerekedik rajtuk, hatalmasabbá lesz náluk - most értelemre jutásakor meglátta, hogy az élő Istennél van az örök hatalom. Talán arra jött rá ez az uralkodó, hogy nem igázhat le annyi embert, hogy valaki ne kívánná az ő leigázását is, nem zárhat el annyi személyt, hogy az ő szabadsága biztosítva legyen.
Az ember ösztönösen vágyik arra, hogy léte biztosítva legyen. Nemcsak Nabukodonozor, és nemcsak a Babilóni birodalom vágyott erre, hanem ma is az emberek biztonságra, szabadságra vágynak.
Az Újszövetségből Pál apostol személye álljon előttünk, aki úgy vált szabaddá, hogy közben Isten szolgája lett. Hiába kötözték meg kezeit kötéllel, hiába tették lábait béklyóba, hiába zárták őt magát pincék celláiba, mindenütt azt érezte, hogy "Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság".
Tekintsünk mi is az égre, mert onnan jön a mi szabadításunk! (Zsoltárok könyve 121)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése